Varga János

Az ÉVISZ igazgatója,

Nyíregyháza

szszb_09-106_varga_janos.jpgÉlete első munkahelyén irányítja annak a középiskolának az életét, ahol először a katedrára állt a diákok előtt Varga János. A nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola a mai kor követelményeihez igazodó szakembereket képez. Különösen a környezetvédelmi képzettségűek iránt nagy a kereslet, hisz vadonatúj szakmákról van szó. Ezt nemcsak a megye, az ország, hanem még a Világbankon keresztül a nemzetközi gazdasági élet vezetői is elismerik: évek óta már csak a világbanki modell szerint oktatják a diákokat.

Varga János Laskodon született 1951. szeptember elsején. Édesapja, Varga Sándor, mezőgazdászként dolgozott, édesanyja, Kiss Erzsébet, a hat fiútestvér felnevelését, és a háztartás vezetését vállalta magára. A legidősebb gyermek, Sándor, Csongrád polgármesteri hivatalában adóügyi főelőadó, Tibor Miskolcon diszpécser, Miklós Budapesten bútorasztalos a Színházművészeti Főiskolán. A negyedik gyermek a sorban János, az öccse Géza szállításszervező Laskodon, és András a helyi, laskodi polgármesteri hivatalban tisztviselő. Felesége, dr. Kiss Julianna, a Jósa András megyei kórház Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályának az osztályvezető főorvosa. Lánya, Eszter, a Külkereskedelmi Főiskolán elsőéves, és modellként már bepillantott a divat világába.

Varga János az általános iskolát Laskodon, a gimnáziumot Baktalórántházán végezte, majd a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-testnevelés szakán szerzett diplomát 1975-ben. Rögtön beiratkozott, és sikerrel végezte el a Testnevelési Egyetemet ’79-ben. De folyamatosan a kor követelményeihez igazítva képezte magát. 1998-ban a BME közoktatás-vezetői szakán, ’99-ben pedig a KLTE környezetvédelmi-ökológus szakán szerzett egyetemi diplomát.

Eleinte a sporthoz kötődött az élete a tanítási órák után, nem véletlenül lett testnevelésből szakfelügyelő, majd szaktanácsadó, végül szakértő. A sportban szerzett elméleti ismereteire támaszkodva kérték fel a megye legnagyobb sportegyesülete, az NYVSC férfi kézilabda csapata edzőjének. Kézilabdából edzői, néhány más sportágból (atlétika, labdarúgás, kosárlabda, röplabda stb.) segédedzői képesítést szerzett.

Az általa irányított csapatok igen szép sikerlistát könyvelhetnek el maguknak. A teljesség igénye nélkül: az iskola fiú kosárlabda csapata kilencszer jutott be a diákolimpia országos negyed vagy nyolcad döntőjébe. A középiskolás fiú röplabdázók 1992 és ’96 között minden évben szerepeltek az országos döntőben.

Varga János nemcsak a sportban akart emlékezetes eredményeket letenni az asztalra. 1995. augusztus elsejétől nevezték ki az ÉVISZ igazgatójának Akkor már második éve futott a Világbanki program, és azzal párhuzamosan a hagyományos tanrend szerint is oktattak. A kétféle iskolarend szerinti képzésben a megszokott négy plusz egy év alatt érettségit és technikusminősítőt szereztek a diákok.

A szakmacsoportos alapozás, mint módszer, azért bizonyult kiválónak, mert a diákokat nemcsak néhány szakmára tanították meg, hanem átfogó ismeretekkel vértezték fel őket a legújabb szakmai kihívásokra is. A meghatározó tantárgyakat, mint a matematika, műszaki rajz, szakmai gyakorlat, kommunikáció, informatika, csoportbontásban, kis létszámú közösségekben tanítják.

A szakközépiskola profiljának kibővítése és így a névváltozástatás is Varga János igazgató nevéhez fűződik. ’96-ban befejezték a hagyományos képzési formát. Az 1998–99-es tanévtől a másutt végzetteknek kétéves speciális szakképzést szerveztek környezetvédelmi és vízügyi szakon. Az ÉVISZ-ben öt év alatt nyolcvan diákkal tanulnak többen. Most négyszáznyolcvanöten járnak a toplistán szereplő szakközépiskolába. Igen komoly mutató az, hogy a továbbtanulási arány hatvanöt–hetvenöt százalékos! Az ilyen típusú képzést adó középiskolák közül egy sem előzi meg az ÉVISZ-t az országban. Negyvenegy tanár és tizenhat technikai dolgozó, valamint két igen korszerű tanműhely szolgálja a képzést. A környezetvédelmi és vízügyi tanműhelyt tizenhétmillió forintért, önerőből valósította meg az iskola. Egyébként Varga János igazgató eddigi négy és fél éves vezetése alatt összesen negyvenhárommillió forintot ruháztak be pályázati és támogatási pénzből. Felújították például a szakközépiskolát kívül, belül. Már kész a terv a tetőtér beépítésére, az udvaron lévő, egykor királyi katolikus gimnáziumként működő épületrészt – ma ez veszélyeztetett állapotban van – megerősítik.

A munkaerő-piaci kihívásoknak igyekeznek maximálisan megfelelni, hogy az iskolájuk még vonzóbb legyen a diákok és a szülők szemében.

Varga igazgató úr nemcsak az eddigi tanulmányi, szakmai és sporteredményeikre büszke, hanem a felesége orvosi szakmai karrierjét és a lánya sikereit is igen nagyra értékeli. Szabadidejében horgászik, kirándul a családjával. Tóparti telkét biológusként és környezetvédelmi szakemberként alakította ki.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 9. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése