Péter László és neje, Dr. Jászai Julianna

A Tiszamenti Regionális Vízművek nyugalmazott vezetője és a Munkaügyi Bíróság nyugalmazott elnöke

Nyíregyháza

Belülről fakadó erős késztetés és cél az önmegvalósításra. Tudásvágy, út- és helykeresés a megszerzett képességek számára a társadalmi munkamegosztásban… Megtalálni a társat, akivel a “hasonló a hasonlónak örül” örök igazsága alapján egymás szándékait, céljait megértik, elfogadják és segítik véghezvinni. Két embernek, két életpályán ez külön-külön is sikerült és együtt váltak a város két érdemes polgárává, a település egy korszakának ismert, elismert és meghatározó egyéniségévé. Bíró és mérnök egy családban.

– Tősgyökeres nyíregyházi vagyok – tekint vissza a házaspár hölgy tagja jónéhány évtizeddel korábbra, gyermekkorára. A tapintatosan, virágnyelven megfogalmazott kérdésre széles mosollyal válaszol. – Nincs ezen semmi titkolnivaló – dús ősz hajába túr, és akkurátus pontossággal mondja tollba – 1946. november 30-án születtem. 

Az ifjú Júlia Sóstóról hordozza magában a legkedvesebb emlékeket élete hajnaláról. A ma már messze földön híres városrészben akkoriban még csak néhány ház volt. Nem állta semmi az útját sem időben, sem térben az önfeledt játéknak. 

De a derűt ború követte. Tizenhárom éves volt, amikor meghalt az édesanyja. 

– Ott maradtunk négyen, édesapám, a két öcsém és én. Egyik napról a másikra felnőtté kellett válnom. Iskolás gyermekként háziasszony is kellett, hogy legyek. Egész további életemre meghatározó élménnyé váltak azok az idők, amikor megtapasztaltam, hogy miként állnak mellénk az emberek, mennyi segítőkészség lakozik bennük. Csak egy példa: mire felkeltünk, a szomszédok nem egy esetben már az ablakunkba tették az ételt. Így sikerült túljutnunk a tragédián. És még a tanulás sem sínylette meg a változást, továbbra is hoztam a kitűnő bizonyítványt.

Az elkövetkező években a megacélozott akarat segítségére volt Júliának, hogy Dr. titulus kerüljön a neve elé és bíróként visszaemlékezzen, mennyire fontos az embereken segíteni, melléjük állni a bajban. A Szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát, ami a belépő volt az igazságügyben befutott életpályához. Hatvanhétben kezdte, hetvenháromban avatták. Az önfeledt gyermekkor  utáni korai felnőtté válást azonban nem koronázhatták meg a felhőtlen egyetemi polgárként megélt diákévek, hiszen Júlia levelező tagozaton végzett Szegeden, és már adminisztrátorként dolgozott az akkori Megyei Bíróságon. Szakmai szempontból viszont hasznára vált a jogi munkát erről a szintről is látni. Tanulmányi szerződéssel segítette a munkahely, és nem kellett csalódniuk támogatottjukban. 

A “szamárlétra” mellőzhetetlen fokozatain megtett lépések és a szakvizsga után az immár Dr. Jászai Juliannát hetvenhat őszén nevezték ki bíróvá, és a Nyíregyházi Járásbíróságra osztották be.

– Termelőszövetkezeti tagsági és családjogi perekben szereztem első tapasztalataimat, ezeknek hasznát vettem akkor, amikor a Munkaügyi Bíróságra kerültem. – Egy pillanatra elhallgat. Érzem, vargabetű következik a mesélésben. – Ekkor már kisgyerekes anya voltam. 

Egy szemvillanásra egymásra pillantanak gyermekei apjával, és megosztják velem, miként hozta össze őket a jó sorsuk.

– Testvérem barátnője házibulit rendezett – idézi fel azt a bizonyos estét a férj – 1963 februárját írtuk akkor, Júlia harmadikos volt a középiskolában, én friss diplomás. Hívjatok már valakit annak a fiúnak, mondta valaki a szervezők közül.

– Vagyis diákszerelem volt – vetem közbe a hirtelen támadt csendben. Igen, árulja el a pillantásuk. A megismerkedést később házasság követte, ami immár negyvenöt esztendeje összeköti őket. Hetvenhétben megszületett első fiúk Zalán, őt nyolcvanháromban  Adrián követte (a képen szülei között). Zalán Nyíregyházán él, alpintechnikai cége van, felesége gazdasági területen tevékenykedik. Gyermekeik, a két unoka – mint korábban oly sokan a családban – a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói. Adrián a rendészeti pályán futott be karriert.

A családról visszaterelődik a szó Júlia pályájára. 

– Ma is jó érzéssel tölt el, ha eszembe jutnak azok az ügyek, amelyekben a kihirdetett ítélet nyugalmat hozott a peres feleknek. Két esetet hadd meséljek el. Az egyikben egy határmenti falu kisebbségi származású uborkatermesztőjét egymillió forint bírsággal sújtotta volna az egykori APEH (vélt) munkaügyi jogsértés miatt. Ez akkor nagyon nagy pénz volt. A bizonyítási eljárás során azonban kiderült, hogy a tanúk összetévesztették a hozzá hasonlító testvérével. Emiatt mentesült a bírság alól. Erre mondtam beszélgetésünk elején, hogy már korán kialakult bennem, hogy a segítőkészség, az empátia visz el oda, hogy mellé álljunk annak, aki bajban van, segítsünk megtalálni az igazát. Volt egy másik emlékezetes ügyem, egy éttermi zenekaré, akik a kedvező ítéletet akarták meghálálni. Csodálkoztak azon, hogy nem fogadtam el sem a megtisztelő szerenádot, sem a hatalmas virágcsokrot, azonban ezt bíróként nem tehettem meg.  A Magyar Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetésre terjesztették fel a Nyíregyházi Törvényszék elnökének kezdeményezésére a közel 40 év bírói, több mint 20 év munkaügyi bírósági elnöki munkája elismeréséül 2012-ben. Az ügy valahol a budapesti útvesztőkben elakadt, ám Júlia úgy érzi, hogy a kitüntetésére adott munkahelyi javaslat meggyőzően bizonyítja pályája, munkája elismerését.

A kótaji ősi iparos dinasztia sarja, a férj, Péter László veszi át a szót, aki a családi kitérőknél már hallatta a hangját ebben a beszélgetésben. 

– 1940.december 21-én születtem Kisvárdán, de Kótajban nőttem fel. Nagyapám cipész-csizmadia volt. Akkoriban nagy volt a megbecsülése ennek a mesterségnek. Édesapám a háborúban nyugati fogságba esett, és ennek minden hátrányát elszenvedte. Édesanyám rendkívüli áldozatokat hozva nevelt engem és a három öcsémet. A munkával már kora gyermekkoromban megismerkedtem. Nyáron a falun keresztülfutó kisvasút pályáját gyomtalanítottuk, nagyobbacska koromban pedig sarkantyúztunk a Bodrogon – említ két olyan tevékenységet, ami manapság magyarázatra szorul. 

A kisvasút megszűnt, mint tudható. A sarkantyúzás pedig azt jelenti, hogy az uszályról a követ csónakokban a folyónak arra a szakaszára szállították, amelyet áramlástani szempontból meg kellett erősíteni. A régi daliás időkből, amelyeknek az epizódjait Péter László vég nélkül tudná mesélni, azért ezt a kettőt emelem ki, mert életútja során az építés és a víz végigkíséri.

Nyíregyházán a Vasvári Pál Gimnáziumba járt. Akkoriban nőtt ki ebből az intézményből a felsőfokú technikum, amely később Debrecenbe költözött. Nagyon erős követelményrendszerrel dolgozott az iskola, mert elismerésre pályázott. Sűrűn potyogtak ki a rostán a kevésbé jól teljesítők. Ő a maradók között volt, és miközben tanulmányi kötelezettségeit megfelelően teljesítette, “mintegy mellesleg” folytatta otthoni kertészkedését, amivel a ma napig nem hagyott fel. Manapság már több mint 12 hektár földterületen gazdálkodik, számára legkedvesebbek az őszibarackosok. Hamarosan érik a kajszi is, ő hozta be először a Stanley szilvát, és már diákkorában is tekintélyes fajtagyűjteménye volt olyan zöldségekből, gyümölcsökből, amelyek külön megérnének egy beszélgetést.

A Debreceni Agrártudományi Főiskolán (ma egyetem) agrármérnöki képesítést, később ugyanitt öntözési szakmérnöki, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán  vízellátás, csatornázás, egészségügyi szakmérnöki oklevelet szerzett. Vezetői tapasztalatra először Gyürében tett szert, ahová főagronómusnak hívták. A megye legrosszabb gazdasága volt akkor, ahol rövid idő alatt nyolc elnök “fogyott el”, némelyiknek az idegrendszere is súlyos károsodást szenvedett. Hatvanöttől hatvankilencig maradt Gyürében, és rendbe tette a téeszt. Ma is lelkében élnek a számok, részleteiben ismerteti a megjavult mérlegadatokat. 

Egy kis jóindulattal szelídnek mondható zsarolással még marasztalták volna, de győzött Péter László életösztöne, és ahogy mondja “vízügyi vonalra” váltott. A szakaszmérnökségek közül előbb Kisvárdán, majd Nyíregyházán folyt a Tisza menti fejlesztés előkészítése és a kivitelezés. A szolnoki központ illetékes szakemberei előtt világossá vált, hogy megtalálták azt az embert, akire az egész rábízható, így 1970. november elsejétől ő lett a szervezet vezetője, és ezt a posztot a 95-ös nyugdíjazásáig töltötte be. A munka (és a kertészkedés) mellett a tanulással sem állt le, itt látható a Budapesti Műszaki Egyetemen kiállított leckekönyvének nyitó oldala. 

A rendszerváltás utáni években a Tiszamenti Regionális Vízműveket is elérte a változások szele. “Kiszervezték a céget alólam” fogalmaz érzékletesen és lényegre törően Péter László. “Laci, akarod-e, hogy mindenki álljon körülötted, csak te feküdj?” – kérdezte az orvos, amikor úgy érezte, “lett egy kis baj az egészségemmel”. Péter László az egészséget választotta, a családot, a nyugalmat, a kertjét, a gyümölcsfáit. Leszázalékolták, de továbbra is számítottak a szakértelmére. Nyíregyháza 1998-2002-es fejlesztési tervének elkészítésében aktívan részt vett. Sorolja a kitüntetéseit, amelyeket az árvízvédelemért és a kiváló munkájáért kapott, az ENSZ mezőgazdasági ügynöksége, a FAO munkájában való részvételét…És azt, hogy továbbra is sakkozik. Ebben a sportágban mesterjelölti fokozatot ért el, és több elismerést is kapott. Itt a végén tudom meg, hogy diákkora óta a már érintett kertgazdálkodásán kívül még erre az elmesportra is van ideje.

– Sakkozik még az interneten is – nevet a csodálkozásomon Júlia. És ha már átvette a szót, ismét a családra tereli a beszélgetést.

– A fiaink nagyon értékes emberek. Büszkék vagyunk rájuk. Ahogy teltek az évek, évtizedek egyre-másra látjuk, hogy sok mindent magukévá tettek a szüleik példájából, a mi cselekedeteinkből. És érezzük a szeretetüket, a tiszteletüket, amikor szóvá is teszik: ezt is jól csináltátok, azt is jól csináltátok.

Szerző: 2021. 07. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése