Aranyvitorlás a gyarmati idők fénykorából Madeirán

Röpülj hajóm – kiáltaná boldogan a portugál karavella kapitánya a mi Adynk indulatával

… de nem kiáltja, mert ő nem a versbéli holnap hőse, hanem a tegnapé, pontosabban a gyarmatosítás koráé. Az összehasonlítás további sebekből is vérzik, de mit tegyünk, ha a gyönyörű ötvösmunkát szemlélve éppen ez jutott eszembe. Hagyjuk is, mert a végén még a “szürkék hegedőséhéz” navigálok, arra viszont semmi ok nincs ebben a gazdag gyűjteménnyel hívogató múzeumban. A Quinta das Cruzes Museum a főváros, Funchal szívében várja a látogatóit. Enyhe kaptatón lépkedek a turistáktól sűrűn nyüzsgő kikötői negyedtől felfelé, és az intézmény kertjének falaihoz érkezve már csendesség fogad. Odabent megállok a kis csobogó mellett, és a rózsabokrok mellől veszem szemügyre az épületet.Ilyen hát egy gyarmati korból származó villa… Nem vártam, hogy a romantikus tévésorozatokból, regényekből szerzett emlékek elevenednek meg a látogatás során, de nem is csalódtam. Egyszerű, és szép. A nyitó képet látva biztosan kitalálja az olvasó, odabent várnak a meglepetések.A belső terek tagolása nem nagyon igyekszik bemutatni a régiségben itt élt – nyilván vagyonos – emberek hétköznapi életét, bár itt-ott találunk erre utaló jegyeket. Egységesebb képet inkább a tárgyak tematikus csoportosítása mutat. A vitorlás például egy minden képzeletet felülmúló ötvösművészeti kollekció egyik figyelemre méltó darabja. Természetesen nem színarany, viszont a szó szerint “veretes” alkotások tényleg ezüstből készültek. Nagy számuk, és változatos formaviláguk ámulatba ejtő. A korabeli metszetekből készült, és a hátteret díszítő életképek alighanem jócskán idealizáltak. Talán ilyen forrásokból tájékozódtak a régi történeteket feldolgozó kosztümös filmek ruhatervezői is.Az ezüst és arany(ozott) tárgyaknál is szebben csillognak a drágakövek. Ékszergyüjtemény lep meg a következő teremben. Nem milliódolláros karátcsodák, mert ahhoz már erősebb biztonsági berendezéseket várnék, de azért a vitrinekben látható kincsekhez talán kevés a teremőrök szigorú tekintete. Ezt a saját fésűjével feltűzhető hajdíszt, de legalábbis hasonlót láttam az előző terem szépasszonyának frizurájában.Itt a többi “apróság” is a hölgyek egykori ékszereit és használati tárgyait mutatja be. Nem lehet kétségünk afelől, hogy igen nagy jómód volt osztályrésze az egykori gyarmati társaság elitjének. Ezeket a rubin köveket is inkább dekára mérték, mint karátra. A gyöngyök pedig itt teremnek, nem messze a tengerben – tehetjük hozzá. Miből telt minderre, és mennyire édesítették meg még inkább a cukornádültetvények tulajdonosainak az életét? A világot egykor uraló hajós nemzetek korának gazdasági viszonyait a már említett filmeknél és könyveknél mélyebben elemző történészek műveiből reálisabb és kevésbé csillogó ismeretek szerezhetők. Valahol olvastam, hogy Angliában a gazdag főrendek nemigen vágytak a tengeren túlra. Az onnan származó javakra annál inkább. Ha valaki Indiában, vagy másutt kapott feladatot – messze a ködös Albiontól – azt száműzetésnek tekintette, hiszen az udvari élet volt az igazi élet. A Csengetett Mylord? című örökbecsű sorozat hősei Angliában „tengették” vagyontól duzzadó életüket, és csak néha tettek nem éppen lelkes megjegyzéseket valami távoli helyre, ahol gumifák nőnek, és csurgatják a profitot a lord népes családjának.

Madeira, az örök tavasz fenséges szigete, rabság helyszíne is lehetett? Hát, annyira azért mégsem, mint Szent Ilona, ahol szegény Napoleon befejezte, de IV. Károly, Ausztria császára, Magyarország apostoli királya bizony itt végezte. Montén, a közeli hegy tetején álló templomban van a síremléke. Amikor ott jártam, sérelmeztem, hogy az osztrák korona (másolata) van elhelyezve a koporsóján, de most itt a kárpótlás. A Habsburgok is kaptak egy szép emléksarkot a Quinta das Cruzes Museumban. Számos más relikvia mellett megszemlélhető egy marokba illő fényes aranyóra. Nem futtatott, a karcolások barázdái is vakítóan fénylenek a spotlámpa sugarában. Éppúgy, mint a gyémántok, amelyek K betűt rajzolnak, utalva IV. Károly nevére. Fölötte pedig a magyar korona, a jellegzetes dőlésű kereszttel. Aki vonzódik a magyarságra emlékeztető relikviákhoz, Madeirán járva is megtalálja, elég felsétálni a múzeumhoz.

A villa hajdanvolt gazdáinak hétköznapjaiba egy korabeli bútorokkal berendezett szoba enged betekintést. Az útmutató prospektus a XVIII. – XIX. századi angol lakberendezési stílusra hívja fel a figyelmet, melytől nem idegen a kínai porcelán, a portugál festők egy-egy vászna. A székek, padok Thomas Chippendale stílusában készültek. Amikor az ismertetőben idáig értem, elgondolkodtam, vajon a látogatók közül mennyinek jut eszébe egy élőbb forma, a kigyúrt testű chippendale fickóké, akik másutt, zajosabb helyeken örvendeztetik meg bájaik látványával az érdeklődőket. Kutatok egy kicsit az emlékeim között, vajon hallottam-e már a mostani látogatásom előtt ennek az asztalosnak a stílusáról, de aztán elvonják a figyelmemet a további érdekességek.Az egykori mindennapi életet mi sem jellemzi őszintébben, mint egy hálószoba enteriőrjének felidézése. Az eddigiekből kiderült, hogy napközben is szép környezetben telt az ideje a gyarmat társadalmi elitjének, ám ahová aludni tértek, azt akár ma is divatba lehetne hozni. Végezetül lássunk egy felszabadult életképet ennek az arany karimájú vázának az oldalán. Breugel Parasztlakodalmára emlékeztet a jelenet. Akár a sziget valamelyik jeles napjának megünneplése adta a festőnek az ihletet, akár nem, nem áll távol az itteniek lelkületétől. Elég kilátogatni a hegyi falu Santo Antonio de Serra vasárnap délelőttönként megtartott piacára. A helybéliek portékáját nagyon baráti áron vásárolhatja meg aki ide eljön, legyen bár a falu lakója, vagy egy távoli ország turistája. Nyárson sül a hús, frissen keverik a ponchát itt facsart gyümölcsléből, és itt termett cukornádból erjesztett rumból. Tetőfokára hág a hangulat. Az aranyvitorlás múzeumának gyűjteménye, a sziget történetének gazdag dokumentumtára után ugyancsak nagy élmény napjaink Madeirájának egy könnyed vasárnap délelőtti mulatozásába belecseppenni.