Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban.

Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt a hegyormon álló erőd. A győztes szövetségesek között azonban ott volt az Egyesült Államok, benne Hollywood, amely aztán megtalálta a lehetőséget, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát. Alistair MacLean Kémek a Sasfészekben című művéből 1968-ban forgattak filmet az amerikaiak Richard Burton és Clint Eastwood főszereplésével. Számomra ennél is érdekesebb az a dokumentumfilm, amely korabeli felvételek felhasználásával készült, és valamelyik népszerű tudományos csatornán láttam. Éva Braun, Hitler titkos szeretője és maga,a Führer sétálgat, beszélget a hegyi erőd teraszán, vendégek társaságában. A nő bajor népviseletben, Hitler kifogástalan kétsoros gombolású öltönyben, kalapban…, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon jó minőségű színes felvételen. Megjegyzendő, hogy ebből az időszakból, legyen bár valamilyen hadi cselekmény, vagy felvonulás Berlinben, fekete-fehér és szemcsés filmek maradtak fenn. A hölgy imádta a kamerát, és nem csak előtte szerette tenni-venni magát, hanem maga is készített felvételeket, amatőrnél magasabb szinten. A gyengébb minőségű képekből itt is látható egy. Hitler tárgyal valakivel. A Napteraszon, ahová írásomban később még  eljutok, tablók mutatják, amit tudni érdemes a Sasfészekről, onnan fotóztam. Ma már se nem elérhetetlen, se nem megközelíthetetlen a szóban forgó objektum. Ellenkezőleg, igazi német alapossággal megépített látogatóközpont várja a turistákat a hegy lábánál, és ugyanilyen jól megszervezett módon kényelmesen közelíthető meg. Csak itt közlekedő buszok, érezhetően itt megszerzett tapasztalatú, biztos kezű sofőrök által küzdhető le a szerpentin, amely 1700 méter magasra visz fel. Nem érdemes lefelé nézni, mert belegondolni is rossz mi történne, ha… De nem történik. Nagyjából körbejárjuk a hegyet, igy egyre több és több tárul elénk abból a panorámából, ami odafenn 360 fokosra szélesedik, és az Alpok egyik nagyon szép szegletét mutatja meg. A Kehlsteinstraße, amin felfelé kapaszkodunk, tizenhárom hónap alatt épült fel, és a munkások közül sokan az életükkel fizettek azért, hogy Hitler 50. születésnapjára elkészüljön. Nem is volt késedelem, Martin Bormann ajándéka 1936-ban lett az ő Führeréé. A buszok nem mennek a csúcsig. Egy alagút bejáratánál teszik ki az utasaikat. Innen már látszik maga az épület, ahová igyekszünk. Talán a távolság és a perspektíva teszi, de nem kelti a sasfészek benyomását. Monumentálisnak és ijesztőnek maga az alagút tűnik. Már benne vagyunk a nyár elejében, de nem olvadt el a hó. Fehérsége ellenpontja a tátongó sötét lyuknak. Belül elég kísérteties a világítás, és egészségtelenül párás a levegő. Didereg az ember a kint tűző nap után.

A maradék 120 métert lifttel küzdjük le. Ha valahol szembetűnő, hogy a pénz nem számított az építkezésnél, az a felvonó. Azért lehet ez így, mert tapintható a csiszolt réz, a velencei tükör, az olasz márvány. Ha egy arckifejezésben tapintható volna az embernek a munkája iránti ellenszenve, az pedig a liftes ember arca. Mégsem lehet rá neheztelni. Pandémiás maszk, a kabinon belül külön műanyagkabin… Kibírható az a negyven másodperc, amíg felsurran velünk, de mi szabadulunk, ő meg liftezhet a műszak végéig.Node, ugorjunk. A Sasfészek épületének kövei fölött anélkül szállt el lassan egy évszázad, hogy nyomot hagyott volna rajtuk. Az ajtón kilépve rögtön az a terasz fogad, ahol a már említett régi színes filmben Hitler és a többiek jöttek mentek fesztelenül. Bár a Führer talán mégsem volt olyan felszabadult. Képzeletben benépesíteném velük a magaslati villa fenséges előterét, de nem tiltakozik a lelkem, hogy egy olyan sörteraszt látok, amiből odalenn tizenkettő egy tucat. Jó bajor sör, jó bajor étkek. Hagyjuk az emelkedettséget. Nem csak azért, mert 1834 méter magasan vagyunk, hanem azért, mert az már megvolt akkor, amikor hozzá olvastam ahhoz, hogy mit fogok látni. Néhány dolgot már említettem, és amit még hozzátennék: Maga Hitler itt talán egy tucatszor fordult meg itt, nem szerette a helyet. Pedig itt aztán biztonságban volt. A hegy lábától idáig három lépcsős védelmi rendszer vigyázott rá. Felidézem magamban a filmből, hogy csak a Königsee felől jöhetett volna a levegőből támadás, látom, hogy mission impossible lett volna ideérni, mert az egyenes szakaszon mindent lelő a légvédelem.Hiába a legenda, hiába a hírnév, a természet látványának a befogadása győz. A terasz végén ki lehet menni a hegycsúcs beépítetlen részére. Száz méter séta, és már eljelentéktelenül a Sasfészek. Az még nyilvánvalóbb, hogy tényleg fészek, tényleg egy csúcson, de azzá válik, ami valójában: egy nagyon drága és nagyon fényűző ajándékká. Ott van balra lenn a Königsee, jobbra Salzburg, Ausztria, én pedig itt a magam szerencséjével, hogy nem egy esős napot fogtam ki kíváncsiságomat kielégítendő. Még lefényképezek egy lengyel turistát, aki a barátja ledvéért kiállt oda, ahová én nem követném, ott mögötte a messzeségben a Königsee kéklik. Kicsit szétnézek a zöld növényzet aljában, hátha találok havasi gyopárt, de annyi szerencsét telhetetlenség volna kívánni. Nézzük inkább a Sasfészket belülről! A sörterasz kék ernyői után a Napterasz vár. Hatalmas ablakai nem állják útját a tengernyi fénynek, és biztosan akkor sem komor, amikor felhők lepik be a havas csúcsokat.

Egy sor tabló, rajtuk eredeti dokumentumok kópiái. Van, aki elmerül a tartalmukban, akad, aki nem is lassít, eltelt az épület körüli látvánnyal, elhalványult előtte jövetele célja. Vagy pedig, ahogyan én magam, láttam róla filmet, kerestem a neten előzetesen forrásokat, és látom visszaköszönni azokat az információkat, amiket megtaláltam. Hátat fordítok tehát, kinézek a kapunyi ablakon, és továbbra is alig értem a szememmel a látványt. Így jár az, aki ott él, ahol én, lenn az Alföld tengersík vidékén.

A Napterasz után a Sasfészek belső helyiségei következnek. Az épület fogadótermét a Benitó Mussolini olasz diktátor ajándéka, egy vörös márvány kandalló uralja. Hatalmas kövein megcsillan a napterasz felől szürten érkező fény. A pontos fugázás, a tükörsima csiszolat láttán első gondolatom az volt, hogy ez egy gagyi és túlzó műanyag darab, de máris elhessegetem magamtól az igazságtalan és elhamarkodott itéletet. Tény, hogy ilyen gyönyörű márványt még sohasem láttam. Így lehettek ezzel azok az amerikai katonák is, akik lecsippentettek egy-egy kis darabot emlékbe a felső élekből. Ma az étterem belső részében szolgál látványban és fizikailag is melegséggel az eléggé rideg helyiségben.Akkor és most… a Fellegvárban – ez a Kehlsteinhaus jelentése – mindenfelé korabeli felvételeken hasonlíthatja össze a látogató, mi változott a régmúlt világháború óta. A nehéz és kemény gránitnak évszázadok lennek, hogy kikezdje az idő vasfoga. A faanyag is jól bírja, sötétebb árnyalatot kap. A nagyterem melletti Scharitzstube névre hallgató helyiség átesett ugyan egy könnyű renováláson, de a két képet összehasonlítva nem nagyon látni változást. A berendezése hiányzik. A régi képen látható ülőgarnitúra azt sugallja, hogy a félrevonulás, a bizalmas tárgyalások színhelye lehetett. Odaállok az ablak elé, hátul összekulcsolom a kezemet. Így merenghetett a ház ura annak idején, és ugyanúgy néz vissza ma is Königsee, a környék szép tavainak egyike.

Adolf Hitler születésnapi ajándéka, a híres-hírhedt Sasfészek nem az a hely, ahol a háborút békévé oldja az emlékezés. Akárhányszor merülnék el a tagadhatatlanul figyelemre méltó építészeti részletekben, hangos bombázásként térnek vissza a házigazdával kapcsolatos, számomra már csak filmen, fotón látható borzalmak. Gondoskodnak erről máskülönben a gondosan minden falra kirakott szakszerű és tárgyilagos olvasnivalók, további információkkal gazdagítva a korról, az eseményekről és a szereplőkről eddig megszerzett ismereteket. Más szemmel pillant a világra, aki megjárja a berchtesgadeni Sasfészket. A háború után született nemzedékeknek is fontos látni kézzel fogható tárgyakat, létező helyszíneket, ahol a világégést előidéző és később elbukó emberek olyan természetességgel élték napjaikat, mintha mindig úgy lett volna, ahogyan szerencsére mégsem lett.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése