Szállt a nótacsokor, fel a mennyországba

Aznap két halott embernek muzsikáltak

Az éjjeli zene valamikor kellemes meglepetést jelentett a kedvezményezettnek, s ha kicsikét visszanézünk a múltba, akkor akár egybe is írharjuk, valahogy így, hogy éjjelizene. Nem szerenád, mert az a nagyuraknál volt divatos, csak egyszerű éjjeli  dallamok, nóta, népdal vagy egyéb, szívhez szóló muzsika. Megszólalhatott egy szép lány vagy menyecske ablaka alatt, de bárkinél, aki valakinek valamilyen okból kedves volt. A zenészek mellett ott sertepertélt vagy énekelt az esemény kitalálója, szervezője, de az sem volt kizárt, hogy éppen a zenészek egyike volt a kezdeményező. Ha éppen lány kapta az éjjelizenét, illett gyertyát gyújtani vagy legalább ablakot nyitogatni, s azon szerelmesen kipislogni, ha menyecske, akkor legalább egy gyertyácskát meggyújtani, esetleg  lámpást. Semmiképpen nem leönteni őket egy kancsó vízzel. Aztán be kellett invitálni  a kellemetes társaságot, ahol a menyecske férjeura is bizonyára ott ténfergett, egyébként nagy baj lett volna belőle. Na, de csodák még történtek. Viszont ha férfi  kapta az éjjelizenét, utána nagy dáridó volt várható. Igazi ihaj-csuhaj.Tibi  egyike azoknak  a zenészeknek, akik szívből tudnak muzsikálni. Ő maga mindig példaképe az elegáns zenésznek, úgy magatartásban, mint szokásokban. Egyenes tartású, őszinte ember, aki csodásan bánik a szaxofonjával.

Történt egyszer, pár évtizede, hogy a selyei komáját megölte egy medve. Akkoriban még nem volt olyan medvehadjárat, mint a jelenben, de Selye a Bekecs alatt fekszik, így betévedt oda egy medve két kis boccsal, a koma pedig szerette volna kicsit megbabusgatni az egyik kicsikét. Erre aztán megjelent az anyamedve is, és szegény komának befellegzett. Tibi  méltóképpen akarta elbúcsúztatni ettől a cudar világtól, hát megkérte Ferit, a barátját, hogy a harmonikájával együtt kísérje el őt Selyébe, ahol elhúzná a komájának az utolsó nótáját. A temetés időpontjában nem voltak túl biztosak, de szerencsére pont időben érkeztek, kevés idővel a temetés kezdete előtt. 

Szép, hosszú temetés volt, mindenféle szempontból megadták a módját. A szívhez szóló muzsika jól megríkatta a jelenlevőket, még a távoli ismerősöknek is könnyet csalt a szemébe. A tor is hosszúra sikerült, szinte vendégségi felhozatal volt. Aztán barátokra találtak, még itt-ott elhúztak egy-két  nótát, s jól besötétedett, mire elindultak hazafelé. Nem jutottak túl messzire, mert Madarason Tibinek eszébe jutott, hogy  lakik ott egy régi, jó tanára, akit már nagyon rég nem látott, s bizonyára eddig elég öreg lehet. 

– Jó lenne egy kis meglepetést okozni neki! – gondolkodott hangosan.

Feri nem ellenkezett, s a sötét kis utcácskában megkeresték az öregúr házikóját. Bizony, hogy nagyon elhanyagoltnak látszott ott minden.

– Látod,barátom, szegény ember már olyan idős, hogy a háza környékét sem tudja rendben tartani, azért van így elnőve a fű meg a sok giz-gaz. De nem baj, mert feljövök, és  segítek neki.

Gyönyörűszép nótacsokrot adtak elő, a szaxofon és a harmonika együttvéve jó kis muzsikát produkált. Énekeltek is hozzá, szépen, finoman, ahogy egy idős embernek illik. Aztán elhallgattak. És nem történt semmi. Sem gyertya, sem lámpa, sem villanyégő. Semmiféle jelzés. Csak csend.

– Talán már nem hall jól szegény – mondta Tibi, ejsze meg kellene ismételjük.

Újrakezdték, most már kicsit hangosabban. Már majdnem a vége felé jártak, amikor a szomszéd ház udvaráról a kerítéshez battyogott egy idősebb bácsi.

– Mondják, maguk mit csinálnak itt, ilyenkor?

– Csak egy kis éjjelizenét – mosolygott Tibi.

– Igen-e? És kinek? Mert az úr, aki itt lakott, már öt éve nem él.

Hogy erre mit válaszoltak, vagy egyáltalán tudtak-e válaszolni, azt nem lehet tudni. De tény, hogy aznap két halott embernek muzsikáltak. Azzal a különbséggel, hogy egyikről tudták, hogy halott, a másik meg vígan mulatott rajtuk, velük, odafenn a mennyországban.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése