Harmincezer  nap és egy marék zöldpaszuly

– Még egy forró nyár! – sóhajtott fel, miközben szemei valahogy a kas oldalára tapadtak, anélkül, hogy valami különösebben odavonzotta volna a figyelmét. 

Hányat is ért meg ezidáig? Sokat. Néhány éve mindig az jutott eszébe ilyenkor, hogy talán ez lesz az utolsó. Ez a lehengerlő meleg, ami bágyadtá, ernyedté, munkaképtelenné teszi, már nem neki való.

Az idén is olyan hevesen kezdődött a kánikula, még júniusban, hogy  málnát sem tudott enni. Csupa fonnyadt, aszalódott málna termett. Mintha eleve öregnek születtek volna. Az éretlen gyümölcsök kupacokban állnak a fák alatt, eső hiányában mind így végzi mindenik.  Nemhiába mondták a régi emberek: ha Medárdkor esik, akkor negyven napig esős idő lesz. Ha nem, akkor negyven napi szárazság várható. Klímaváltozás ide vagy oda, ez az idén összejött. Reggeltől estig csak a nagy forróság van, sül ki minden a kertben. Na, de ő már nem bírja öntözni. Ha terem valami, jó, ha nem, akkor annyi. Majd lesz valahogy.

Ujjai eközben fürgén tördelték a zöldpaszulyt. Oda sem kellett néznie, mozdulatai berögzültek voltak. Lecsippentette a fuszulykák egyik végét, megfordította, aztán a másik végét törte le. A végek a kötényében maradtak, a darabokra szaggatott részek pedig egy tálban kötöttek ki. Jó sok volt, hosszas munka lesz, de ideje is tömérdek. Elteszi majd télire, paradicsommal, petrezselyemmel. Finom leves lesz belőle.

Ekkor szemei hirtelen elengedték a kast, és a kezeire pillantott. Istenem, milyen ráncosak! És az erek is vastagon mutogatják rajta magukat. Végigsimította, mintha el szeretné tüntetni. A körmei viszont valamelyest megőrizték szépségüket. Nem azért, mert színesek voltak, hanem mert formásak. Sosem festette őket. Az édesanyja mindig azt mondta, az csak a naccságáknak való, nem az egyszerű parasztlányoknak.  Azt sem engedte, hogy az arcára kenjen valami kenceficét, szerinte az idő előtt öregíti majd meg. Ezt valahogy belenevelte, mert sosem használt sem körömlakkot, sem arckrémet. Csupán egészségügyi szesszel  törülte át az arcát esténként, talán azért maradt sima? Lehet, hogy az anyjának igaza volt? 

Egyre gyakrabban jutottak eszébe a szülei, a gyerekkora. De jó volt akkor! A szegénység ellenére is vidámság, öröm, boldogság lepte be a házat. Vagy csak az emlékeiben szépült meg minden? Mert a fiatalság maga a szépség és a gondtalanság? Az bizony meglehet. De amíg nagymosás volt, nagytakarítás, mezei munka, folyton csak nevettek, miközben dolgoztak. És amikor jött a vihar, ők meg a szénabuglya alá vackolták be magukat, s a szél elrepítette az összes szénát a fejük felül? Akkor is kacagtak, s berohantak az erdőbe, remélve, hogy nem csap bele egyik fába sem a villám. Hát nem csapott. 

Bezzeg most már minden nehezére esik. A járás, az üldögélés, a lassúság, amelyet már nem tud leküzdeni. Napokig pepecsel egyszerű dolgokkal, amivel régebben seperc alatt elkészült. A melegtől kába, a hidegtől zsibbadt. Néha még énekel egy-egy népdalt, de inkább azt is csak magában, pedig ezelőtt mosás, takarítás, mosogatás közben folyton-folyvást énekelt.

Közben kimarkolt egy-egy újabb adag paszulyt.

– Mikor telt el így az idő? – sóhajtott ismét. Mintha csak most lett volna gyerek. Mintha nem ért volna meg majdnem harmincezer napot élete kezdetétől. Milyen soknak tűnik napokban számolva, de mégis kevésnek. Csak harmincezer nap? Mikor egy nap olyan rövid? Még annyi mindent tenne, ha tudna! Ha az ereje is engedné. Akarat van, de képesség már nincs. Ebbe is beletörődött immár. 

Langyos szellő szaladt út az udvaron. Tollak, levelek lebbentek. Ő meg kiemelte a kosárból az utolsó marék zöldpaszulyt.

Írta:
László-Fábián Júlia
Written by
Szerző: 2022. 08. 28.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése