Az erdőháti kisvonat legendája

Egyszer ki is siklott, de az utazóközönség kiszállt és visszaemelte a kocsit a sínekre

Sajnos én már nem utazhattam rajta. Hamarabb megszüntették, mint ahogy én megszülettem. Pedig annyira élénken él a képzeletemben, hogy már-már azon kapom magam, hogy ott ülök a fapadon, hallgatom a monoton zakatolást, bámulok ki az ablakon és nézem a háttérben kirajzolódó hegyek kéklő vonulatait, számolom az őzeket, nyulakat, fácánokat. Aztán felébredek.

A történet azzal kezdődött, hogy az ötvenes évek korifeusai úgy döntöttek, megteremtik a vasúti összeköttetést az erdőháti falvak között. Fénykorában a keskeny nyomtávú vasút Jánkmajtis és Kölcse között közlekedett. Egy csoda lehetett, ma már nyoma sincs. Érintette Jánkmajtis, Kisnamény, Csaholc, Vámosoroszi, Fülesd és Kölcse községeket. A tervek szerint ez csak az első lépcső lett volna, mert a későbbiekben a Tisza mentén egészen Fehérgyarmatig akarták továbbvinni a vasparipát. Vagy inkább vascsikót, ha a méreteit vesszük alapul. Szakács Gyuri bátyám alatt egyszer ki is siklott, de az utazóközönség kiszállt és visszaemelte a kocsit a sínekre. Akkoriban mindenki katasztrófavédő volt.

1957-től 1971-ig szelte az Erdőhát festői vidékét. Nagy segítséget jelentett ez akkoriban, mert a közúthálózat nem volt annyira kiépített, mint manapság, másrészt nem volt minden háznál autó sem. Az autó majdnem olyan ritka volt, mint a televízió, aztán a tévé előzött. Ma akkor is van autó is, meg televízió is, ha kenyér nincs.

Vámosorosziban két helyen is megállt. Az egyik megálló a csaholci kövesút mellett volt, amit ma is Vasút árkának nevezünk. Létezett itt egy kis időszakos tavacska is valamikor, nagy jégkorongcsaták helyszíneként. Ütő fűzfából készült, esetleg ficfából, a „korong” meg a májkrémes doboz átlényegülése volt.

A másik megálló a falu másik szélén, a Christoph (Kristóf) tanyánál működött, amely akkoriban már a helyi termelőszövetkezet telepe volt. Valaha Luby Gyula birtoka volt, 1905-ben itt égett porrá az alig egy éve felépített impozáns úrilaka. Vár állott, most kőhalom, vagy az sem.

Nagyapámék répaföldje a második megállótól nem messze volt egy időben, így előfordult, hogy vonattal mentek répát kapálni. Így zajlott akkoriban az élet, beköszöntött az Erdőhátra is az ipari forradalom. Ma már nemcsak kisvonat nincs, de répaföld sem, így múlik el a világ dicsősége.

Használta persze a vonatot boldog, boldogtalan, meg azok is, akik nem foglalkoztak azzal, hogy boldogok, vagy boldogtalanok.

Az Ecceri fiú felesége is gyakran utazott rajta. Vasúton jártak Jánkmajtisra dolgozni, ezzel mentek a jánki, meg a kőcsei vásárba is. Egyik alkalommal nagyon bosszús volt. Csak kerülne elé a csaholci korcsmáros, adna ő neki! Ugyanis néhány nappal azelőtt az Ecceri fiú, meg jó barátja, Vadiondókása éppen ott találkoztak össze véletlenül. Fizetésnap volt. Fizetés és bál Csaholcon. Ott is ragadtak, a hullámok összecsaptak a fejük fölött. Szüreti bál, ahol ők „csőszlegények” voltak. A hajnal verte haza őket, persze otthon nem ők voltak azon a reggelen a népszerűségi verseny győztesei. Ráadásul az Ecceri fiú elhagyta biciklijét, biciklipumpáját, aktatáskáját, de aztán minden meglett.

Az asszony csak kezdte, hagyta, hogy persze, az Ecceri fiú, meg a másik „jómadár” felnőtt ember és senki sem kényszerítette őket a „fogyasztásra”, de mégis! Miért szolgálta még ki őket, amikor már a fülükön folyt kifele a sör, meg a pálinka! Nem gondol az ilyen korcsmáros a családra?!

Ahogy hangosan zsörtölődött, a kalauz egyszer csak hangos kacagásban tört ki. A jóasszony nem értette, mi olyan vicces.

– Hát jó asszony! Épp ott ül magával szemben a csaholci korcsmáros!

Valóban ott ült egy kis alacsony ember, kalapban, fakó arccal. Nem akarta felfedni kilétét, mert a lelke mélyén igazat adott az asszonynak, meg aztán félt az esetleges további következményektől is. Aztán nem lettek következmények, elnevették a dolgot.

A kisvonat már régen megszűnt, a vasúti kocsikat elszállították, egy kis mozdony mementóként a fehérgyarmati állomáson álldogál és gondol vissza az erdőháti szép napokra. A síneket széthordták, kerítésoszlopokként, vagy építkezések anyagaként végezték. A jánkmajtisi romos mozdonyszín szomorú emléke az erdőháti vascsikónak, amely egykor vígan szolgálta e vidéket.

Szerző: 2020. 01. 06.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése