Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Szilvás étel
Egyszerű eledel, de történelme és legendája van, generációk, emberöltők hosszú-hosszú sora óta gőzölög az asztalokon
A nyár már az utolsókat rúgja. Ma még perzsel bőszen és keményen, de a hírek már a közelgő hidegfrontról szólnak. Lehet, hogy Őkelmével nem közölték, ő meg tudomásom szerint nem hallgat híreket. A hírek gyakran így is róla szólnak, igazi „celeb” ő nemcsak a Földön, hanem az Univerzum róla elnevezett egész rendszerében. Napkirály a Naprendszerben.
Ebben az évben is elvégezte munkáját becsülettel idáig, minden áldott nap felkelt, a szabadságot hírből sem ismerve látta el sugaraival hol kicsit visszafogottabban, hol meg tombolva a mi kis Föld anyácskánkat is. A fotoszintézis rajta nem múlt, az egyszer biztos.
Ennek kézzelfogható nyomait számtalan formában láthatjuk, szagolhatjuk, tapinthatjuk, hallhatjuk és akár ízlelhetjük is.
Roskadoznak a kertben a szilvafák (a többi gyümölcsfa, vagy bokor sem tétlenkedett persze, de ma a szilváról mesélek) a gazdag terméstől. Még kell egy kis idő a teljes éréshez, de azért van a szilvák között is koraérett, koravén, meg van későn érő típus is, épp úgy, mint az embereknél is. Mindenki ismer ilyet is, olyat is. Nem is tudom, azaz „Nemtudom”. A Nemtudom szilvafák idén kitettek magukért, nem érheti szó házuk elejét. Persze ez a képzavar a szilváknál nem értelmezhető, már csak azért sem, mert nekik se házuk nincs, ők maguk meg éppen általában a házak végén vannak, a hátsó udvarokon, kertekben, vagy éppen a híres szatmári dzsungelgyümölcsösökben. A termés akkor is jó, hála a Teremtőnek! (aki a Napot is megteremtette)
Természetesen telnek a tárolók (na jó: hordók, csak a három té betű miatt írtam így), ha minden jól megy, lekvár is lesz, meg aszalni is jut. Olyan jó ezt így leírni, hogy summáznám még egyszer:pálinka, lekvár és aszalt gyümölcs. Ez a sava és a borsa.
De akkor hogyan kerül ide a szilvás étel? Kiejtve meg egyenesen szilvásietel?
Beúszott ebbe az írásba illatozva és zamatosan, varázsát éppen az egyszerűsége adja. Egyszerű eledel, de történelme és legendája van, generációk, emberöltők hosszú-hosszú sora óta gőzölög az asztalokon. Nézzük meg, mi kell hozzá?
1 kg szilva, 3 liter víz, a léhez. 3 evőkanál liszt, 1 tojás, 1 liter tej a habaráshoz. Majd még 2 evőkanál cukor.
Lemegyek a hátsó udvarra, gyönyörködök a kéklő szilvarengetegbe. Tekintetemmel becézem, simogatom Nemtudom uramékat, na meg a többieket is. Leszedek 1 kilányi érett szilvát, szépen meg kell mosni, ki kell magvalni majd ezt a mennyiséget mintegy 3 liter vízben ki kell főzni.
Közben el kell készíteni a habarást az ételhez. 3 evőkanál lisztet 1 tojással kavargatni kell, 1 liter tejet fokozatosan hozzáöntve el kell készíteni a habarást, majd a végén 2 evőkanál cukrot is hozzáadunk.
Ajánlott a habarást átszűrni, hogy ne legyen csomós, de az én „Kiskönyvem” már nem szűri meg, mert megfelelő rutinnal rendelkezik.
Mikor szétfőtt a szilva a lében, akkor hozzáadjuk a habarást és folyamatosan kavargatva fel kell főzni. Arra kell vigyázni, hogy be ne gömösödjön az étel. Valaha ehhez általában krumplistésztát, túrós tésztát, vagy káposztás tésztát főztek. Nincs kizárva persze a húsos második fogás sem, de régebbi időkben a tételmondat így hangzott: Több nap hátra, mint kolbász.
Most azonban hagyjuk a második fogást és örüljünk az elsőnek. Szilvásietel én így szeretlek!
Hasonló
Az a lapály valamikor igen ...
Pengefogú hódok, félszarvú ...
Az oroszi kis híd becsülett...
Hol bót, hol nem vót
Sétálok tovább, a Nap éppen...
Rudit húsz éve, Öcsit ma te...
El nem olvasott könyv, el n...
Bárányfelhős ég alatt terel...
Két családfenntartó harcolt...
A jószág volt az aranya a n...
Faragjuk a magunk képzeletb...
Füstkarikák emlékezetem füs...
Szedd bele a kasitába a csű...
Rákóczi tölgyfája, Napóleon...
Csicsó és nyullángás
A libanyáj szépen végigtipe...
Hőhullámon hajózunk
Kiesett egy kis fióka a fés...
Hogyan szabdaljunk ész és t...
A két oroszi kőrisfa
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése