Az a lapály valamikor igen nagy lábon élt

A Patakhát (vagy Patak-hát) az Ecceri fiú falujának egyik jelentős területe

A szekeresi útról le kell térni és az onnan kiinduló földút elvisz akár Kisnaményba, akár Darnóra. Attól függ, hogy hova akarunk menni. Nem hinném, hogy manapság valaki éppen ezeken a földutakon célozná meg az említett falvakat. Még Majtist sem innen szokták manapság megközelíteni. Valamikor, jó pár évtizeddel ezelőtt azért jóval nagyobb volt erre is a forgalom. Elsősorban gyalogosan, másodsorban fogattal, harmadsorban talán tehénfogattal, negyedsorban lóháton, aztán a huszadik század második felében már a bicikli sem volt elképzelhetetlen. Ha gyalog, akkor főként mezítláb, mert kora tavasztól késő őszig nem nagyon koptattak cipőt errefelé. Nem is nagyon volt mit, nem volt a piacon annyi cipő, vagy példának okáért annyi olcsó kínai cipő például, mint manapság. Meg aztán nem is lett volna rá fizetőképes kereslet, mert pénz sem nagyon volt. A kínaiak akkoriban még legfeljebb ópiummal foglakoztak, nem műanyag fröccsöntéssel. Az ópiumot is inkább bérbe termelték, hiába voltak már akkor is sokan, nem volt még feltalálva a globális kereskedelem. Na de nem is Kínába akartam eljutni a Patakhátról, mert úgyis minden út Kínába vezet. Vagy esetleg kínba, de annak nem sok köze van Kínához, mert a kín valóban globális méreteket tud ölteni. Tapasztalhattuk, tapasztalhatjuk.

Ennyi kis intermezzo után térjünk vissza az oroszi határ emblematikus darabjához!  A Patak-hátról annyit jegyeztek fel, hogy egy lapály húzódik mellette. Az a lapály valamikor igen nagy lábon élt, ha ezzel a képzavarral élhetek. A holt meder mérete alapján ugyanis itt valamikor komoly patak folydogálhatott. Aztán kiszáradt, nem tudni mikor és hogyan. A meder tele óriási fűzfákkal, amiket itt ficfának neveznek, nyárfákkal, a part mentén tornyosul egy-egy tölgyfa is, mint valami nagy főnök az alattvalók között. A mederben levő fák között nagyon sok a viharvert, félig kiszáradt, odvas, lekérgelt. A fákon hatalmas taplók virítanak, némelyik akkora, mint egy nagy tálca. Valamikor gyakran felharsant az alábbi mondat az ecceri fiú szájából:

– Vótál a héten a Patakháton?

Nem volt sok értelme a kérdésnek, nem is volt komoly kérdés. Afféle beszólás volt ez inkább, hogy ültél-é a seggeden, vagy csináltál is valamit. Valami ilyesmi értelme volt.

A Patakháton nem tudom, hogy mikor jártam először, de mindig is vadregényes hely volt, vizet sajnos én abban a mederben soha nem láttam. Valami azért még lehetett abban az időszakban, amikor úgy a múlt évezred vége felé mi ott kukoricát termeltünk. Magyarul málé vót vetve ebbe a darabba, amit akkor Gebinnek hívtunk. Szünidőben gyakran küzdöttem a könnyeimmel, amikor reggel kijöttünk ide kapálni és végignéztem a táblán. A sorok olyan hosszúnak tűntek, mint a kínai Nagy Fal, meg voltam győződve, hogy ezek is látszanak a világűrből. Valami víz lehetett akkoriban a földterület melletti mederben, mert szúnyog is volt.

Egy szép nyári napon, talán hetedikes lehettem, kint volt a család apraja-nagyja a Patakháton. Nagyapám aki akkoriban még csak 88 éves lehetett, kitalálta, hogy kocsikázzunk egyet. A Trabant 601 Limousine ott állt az út szélén, az árokparton. A kulcs benne. Nagyapámmal már voltunk azelőtt egy kis lucernáért a határban, tudta tehát, hogy nagyon jó pilóta vagyok. Kettes fokozatban nagyon nagy távolságot meg tudok tenni a Trabanttal, mivel a harmadik fokozatot akkor még nem nagyon ismertem. A Verhovinán is csak két sebesség volt, ha jól emlékszem. Na mindegy, beültünk, én beindítottam a motort, a Trabant pedig ugyanazzal a lendülettel beparkolt a mintegy méteres árokba, ugyanis sebességben volt hagyva, az volt a fék. Én persze még a visszapillantóba sem néztem bele előtte, mert akkoriban nem volt a frizurámban hullám, így érdektelen volt a tükör. Személyi sérülés (leszámítva az engem ért sokkhatást, de ez hamar elmúlt) nem történt, sőt, az autó sem tört sehol. Csak épp úgy beálltam az árokba, hogy onnan kijönni segítség nélkül lehetetlen lett volna. No de nem sokat kellett várni, mert hamar megjelent a segítség. Az azóta megboldogult Kapitány húzta ki a Trabantot az árokból, a derék lú megdolgozott a napi vacsoráért akkor is. Mi meg megnyugodtunk, mert nincs jobb a Jóistennél.

Aztán voltak még itt kapálások, de olyan is volt, hogy gyűjteni kellett benne. A gyűjtés azt jelenti, hogy az itt termelt takarmánynövényt lekaszálják, aztán betakarítják. Manapság ez már szinte kizárólag gépi munkát igényel, de valamikor régen ez még „kézműves” munka volt. Kaszálás, forgatás, gyűjtés. Jobb volt, mint a kapálás, mert attól minden jobb volt. Emlékszem egy ilyen gyűjtésre, amikor megboldogult Rudi unokatestvérünk is ott volt. Jó hangulatban dolgoztunk nap közben, este meg jó hangulatban szórakoztunk. Ő úgy fújta a képzeletbeli trombitát, ahogy talán senki. Egy egész katonazenekart ki tudott szájtrombitálni, ha jó kedve volt.

Nem szóltam még a favágásokról. A földterület mindkét végén jelentős méretű erdősáv (helyesebben fásított terület) helyezkedik el, főleg akácfákkal, de van itt fűz, nyár, dió, szilva, tölgy is. A bokrokról nem is beszélek, pedig azok is vannak bőven. A favágás szerves együtthatója a Patakhát fogalomkörnek. Szegény Szarufa barátunk hosszú éveken keresztül muzsikált itt a Stihl/Stradivárival, közben meg csak mondta és mondta. Úgy tudott dönteni, ahogy csak nagyon kevesek. Közben folyamatosan beszélt, néha talán hozzátett egy lapáttal, néha egy utánfutóval, de előfordult, hogy egy pótkocsival is. Mi természetesen nem kérdőjeleztük meg a hitelességét, mert minek is tettük volna. Szerettük. De jó lenne, ha még mindig mondaná!

Volt ott egy ficfa, amelynek a törzsét három ember is csak bajosan tudta volna átérni. Mindig azt akarta kivágni, persze mi nem engedtük. A ficfa, ami amúgy teljesen egészségesnek tűnt, csak pár évvel élte túl firészes barátunkat. Egy szép napon egyszer csak fogta magát és tövestől kidőlt. Ez is a patakháti legendárium egy része.

Szerző: 2022. 06. 26.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Szekszárd felett magasan

 Biszák László festménye 55×145 akril. Szekszárd felett magasan. Ha kicsikét szomorú vagy, a cipődet nézed, de ha boldog, a tekinteteddel a felhőkön jársz, hiszen tágasabb teret sehol sem találsz. Biszák... Tartalom megtekintése

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Rózsa Sándor talpig nehéz vasban

Egy magyar rablóvezér Ferenc József császár kufsteini várbörtönében Oly távol messze van hazám – énekelhette volna a történelmi távlat által romantikussá “nemesült” emlékű honfitársunk. A több méter vastag falak szűk... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése