Az oroszi kis híd becsülettel teszi a dolgát

Tegnap este áthaladtam rajta, és elöntöttek a régi érzések

Ez a kis híd, amely átível a Tapolnok fölött nagyon sok mindent mesélhetne, ha akarna. Nehéz szóra bírni, mert amilyen kicsi, ugyanannyira diszkrét is. Számtalanszor „keltem át” rajta, kisebb, vagy nagyobb dolgokban eljárva. Hat éves koromtól tizennyolc éves koromig a napi oda és vissza járás garantált volt, mert az iskoláimat csak rajta keresztül érhettem el. Az általános iskola is a másik oldalon volt, meg a buszváró is, ami a gyarmati bejárás és hazajárás állomása volt. A buszvárót illene idézőjelbe tennem, mert én aztán nem sokat vártam a buszra. A busz se rám, ha már itt tartunk, de a lényeg az, hogy mindig „centiztem”. Számát nem tudom azon eseteknek, amikor sprintelnem kellett a reggeli (háromnegyedhetes) buszhoz, mert a törvény már akkor is kimondta, hogy váró busz nincs. Az Idő soha nem volt szinkronban velem, máig nem tudtam kompromisszumot kötni vele, hogy engem ne vonjon be dimenziójába. Ez valószínűleg így is marad, de nem a világ végezetéig, hanem az enyémig. Az én időm ugyanis sokkal hamarabb lejár, mint az Idő ideje, már ha van ilyen. Én hálás vagyok most is azért, hogy egyáltalán szóba áll velem, ma is, most is. De nem is erről akarok most szólni.

A kis híd, talán pallónak is nevezték valamikor. Nem volt rajta szilárd burkolat, hangos volt valaha az én gyerekkoromban. Ha valaki átment rajta, azt rögtön hírül adta, bizonyára azért, hogy önnön fontosságát bizonyítsa. Elég keskeny volt ahhoz, hogy biciklivel csak úgy áthaladjon rajta a halandó. Sokan meg sem kísérelték. A híd előtt leszálltak a bicikliről, hogy véletlenül se koccanjon hozzá a tejeskanna, vagy a tojással telt szatyor, vagy bármi. Voltak persze régen is merészek, akik dacoltak a híd méretével és ügyet sem vetettek rá. Az sem érdekelte esetleg őket, hogy a szemközti korcsmában elfogyasztott ital mennyisége miatt körülbelül háromszor, vagy négyszer szélesebb híd sem lenne biztonságos az áthaladást illetően. Furcsa módon soha nem hallottam, hogy bárki is belefordult volna a híd alatt folydogáló, vagy inkább csordogáló Tapolnokba, ami itt bizony Vájás.

Ha volt is ilyen, arról a híd hallgatott. Amikor még hangos volt, azaz a „kotyogó” vízszintes járólapjai megszólaltak az áthaladó alatt, jóval nagyobb volt a forgalma. Igazából a Kossuth utca (valamikor régen Sáros utcának nevezték) lakói tapodták leginkább. Tejcsarnok, korcsma, bót, posta , iskola, templom, buszmegálló, és a többi, mind itt áthaladva volt megközelíthető. Látott itt felnőni vásott kölyköket, szépreményű leánykákat, akikből aztán komoly felnőttek lettek, vagy nem, családot alapítottak, vagy nem, itt maradtak, elkerültek innen. Látta aztán a gyerekeket, a gyerekek gyerekeit és hosszan sorolhatnám a sort. De most evezzünk át egy kicsit más vizekre, mivel a mai nap igen nevezetes.

Ma éppen György napja van, „Szent György”, a kihajtás ünnepe. A hagyomány ehhez a naphoz kapcsolta ugyanis a szarvasmarhák legelőre való kihajtását. Szent Györgytől Szent Mihályig, pirkadattól alkonyatig. Ma már csak emlék, felnőtt egy generáció, akik ezt már nem élhették meg. Az az idő sajnos soha nem jön vissza, akkor is sajnos, ha akkoriban egy állandó taposómalmot jelentett a jószágtartás a gazdáknak, gazdasszonyoknak. Ahogy a csordák eltűntek a falvakból, véget vetve egy ősi életmódnak, úgy sorvadnak el lassan falvaink is. Nincs már sem tejcsarnok, sem korcsma. Korcsma még akad imitt-amott, de tejbegyűjtő sehol sem működik már. De ne keseregjünk már ezen a szép madárfüttyös napon, amikor még bazsarózsát is sikerült ültetnem, na meg szilvát is, meg diót is. Igaz, hogy a dió „csókapottyantotta”, de hátha „pappírhéjú” lesz. Jó volt kint lenni, még ha a levegő nyomott is volt, jelezve a délutáni vihar eljövetelét. Aztán a Kiskönyvemet próbáltam fellapozni, hogy hátha tud valami „rigmust” György napi szokásainkkal kapcsolatban, amit eddig nem hallottam.

-Mamád tudott vóna néked krónikázni, Borbély mamád. Egyszer hazajött a tehenünk a legelőrül, a Cifra a kihajtás napján. Bornya vót, agódott. Erre mondták, hogy még a rossz tehen is ád annyi tejet, hogy a borját megetesse. Az emberekre ez nem mindig jellemző.

Most pedig visszamegyünk a kis hídra, mert onnan indultunk el. Onnan olyan jó volt kankászni a halakat, békákat. Nagyon jó volt aztán még a hídról leköpködni. A nyálköpet gyűrűi olyan szépen gyűrűződtek a békésen folydogáló Tapolnokon. Ki tud messzebb köpni? Első osztályú játék volt. A távpisilési bajnokságot azért nem mertük itt megrendezni, mert mégis csak a falu közepén áll. Estefelé azért már merészebb volt mindenki, szerintem nincs is olyan férfi Orosziban, aki nem célozta volna meg a hídról a Tapolnok közepét. Csak úgy, mert az olyan jó.

A hídról jobbra-balra tekintve végignézhetünk a falu főutcáján. Látjuk egyik irányban a templomot, ami meghatározza az elénk táruló képet, másik irányban pedig a Tapolnok kanyarulatát a patakot szegélyező fákkal, ami szintén olyan, mint egy zsánerkép. A falu a hídról szemlélve a legszebb arcát mutatja, bármelyik irányba is fordulunk.

Mutathatta egykor azt is, amikor a híd tövében az akkori lurkók (akár mi is) hideg téli estén a befagyott víztükörre hóból buckát építenek, aztán a lesikló pályát úgy alakítják ki, hogy a mederből kiszakított lesiklópályát vízzel locsolják le. Másnap reggelre a bucka is, meg a hozzá vezető út is csúszós jégpálya (erezgő) volt, ezen tobzódott szánkóval egy seregnyi oroszi puja. Manapság ez szinte elképzelhetetlen, de elsősorban nem a globális felmelegedés miatt.

Nincs már erezgő évek óta, szerintem ez a szó lassan kivész még a tájszótárból is. A nagyobb baj mégis az, hogy ha lenne is még, nem lenne aki rajta erezgőzne.

A kis híd azóta szilárd borítást kapott. Átkeltemben elém tárult a közelmúlt. Jöttünk itt haza Rudival, Öcsivel, Kiruval, Mikivel, Sanyival, Jimivel és még sokáig lehetne folytatni a sort.

Az oroszi kis híd becsülettel teszi a dolgát. Tegnap este áthaladtam rajta és elöntöttek a régi érzések. Jó volt este átkelni a „folyón”, úgy, mint régen, ráadásul nem is voltam semmilyen időhöz kötve. Ugyanis az Örökkévalóság igen nehezen mérhető.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése