Az oroszi kis híd becsülettel teszi a dolgát

Tegnap este áthaladtam rajta, és elöntöttek a régi érzések

Ez a kis híd, amely átível a Tapolnok fölött nagyon sok mindent mesélhetne, ha akarna. Nehéz szóra bírni, mert amilyen kicsi, ugyanannyira diszkrét is. Számtalanszor „keltem át” rajta, kisebb, vagy nagyobb dolgokban eljárva. Hat éves koromtól tizennyolc éves koromig a napi oda és vissza járás garantált volt, mert az iskoláimat csak rajta keresztül érhettem el. Az általános iskola is a másik oldalon volt, meg a buszváró is, ami a gyarmati bejárás és hazajárás állomása volt. A buszvárót illene idézőjelbe tennem, mert én aztán nem sokat vártam a buszra. A busz se rám, ha már itt tartunk, de a lényeg az, hogy mindig „centiztem”. Számát nem tudom azon eseteknek, amikor sprintelnem kellett a reggeli (háromnegyedhetes) buszhoz, mert a törvény már akkor is kimondta, hogy váró busz nincs. Az Idő soha nem volt szinkronban velem, máig nem tudtam kompromisszumot kötni vele, hogy engem ne vonjon be dimenziójába. Ez valószínűleg így is marad, de nem a világ végezetéig, hanem az enyémig. Az én időm ugyanis sokkal hamarabb lejár, mint az Idő ideje, már ha van ilyen. Én hálás vagyok most is azért, hogy egyáltalán szóba áll velem, ma is, most is. De nem is erről akarok most szólni.

A kis híd, talán pallónak is nevezték valamikor. Nem volt rajta szilárd burkolat, hangos volt valaha az én gyerekkoromban. Ha valaki átment rajta, azt rögtön hírül adta, bizonyára azért, hogy önnön fontosságát bizonyítsa. Elég keskeny volt ahhoz, hogy biciklivel csak úgy áthaladjon rajta a halandó. Sokan meg sem kísérelték. A híd előtt leszálltak a bicikliről, hogy véletlenül se koccanjon hozzá a tejeskanna, vagy a tojással telt szatyor, vagy bármi. Voltak persze régen is merészek, akik dacoltak a híd méretével és ügyet sem vetettek rá. Az sem érdekelte esetleg őket, hogy a szemközti korcsmában elfogyasztott ital mennyisége miatt körülbelül háromszor, vagy négyszer szélesebb híd sem lenne biztonságos az áthaladást illetően. Furcsa módon soha nem hallottam, hogy bárki is belefordult volna a híd alatt folydogáló, vagy inkább csordogáló Tapolnokba, ami itt bizony Vájás.

Ha volt is ilyen, arról a híd hallgatott. Amikor még hangos volt, azaz a „kotyogó” vízszintes járólapjai megszólaltak az áthaladó alatt, jóval nagyobb volt a forgalma. Igazából a Kossuth utca (valamikor régen Sáros utcának nevezték) lakói tapodták leginkább. Tejcsarnok, korcsma, bót, posta , iskola, templom, buszmegálló, és a többi, mind itt áthaladva volt megközelíthető. Látott itt felnőni vásott kölyköket, szépreményű leánykákat, akikből aztán komoly felnőttek lettek, vagy nem, családot alapítottak, vagy nem, itt maradtak, elkerültek innen. Látta aztán a gyerekeket, a gyerekek gyerekeit és hosszan sorolhatnám a sort. De most evezzünk át egy kicsit más vizekre, mivel a mai nap igen nevezetes.

Ma éppen György napja van, „Szent György”, a kihajtás ünnepe. A hagyomány ehhez a naphoz kapcsolta ugyanis a szarvasmarhák legelőre való kihajtását. Szent Györgytől Szent Mihályig, pirkadattól alkonyatig. Ma már csak emlék, felnőtt egy generáció, akik ezt már nem élhették meg. Az az idő sajnos soha nem jön vissza, akkor is sajnos, ha akkoriban egy állandó taposómalmot jelentett a jószágtartás a gazdáknak, gazdasszonyoknak. Ahogy a csordák eltűntek a falvakból, véget vetve egy ősi életmódnak, úgy sorvadnak el lassan falvaink is. Nincs már sem tejcsarnok, sem korcsma. Korcsma még akad imitt-amott, de tejbegyűjtő sehol sem működik már. De ne keseregjünk már ezen a szép madárfüttyös napon, amikor még bazsarózsát is sikerült ültetnem, na meg szilvát is, meg diót is. Igaz, hogy a dió „csókapottyantotta”, de hátha „pappírhéjú” lesz. Jó volt kint lenni, még ha a levegő nyomott is volt, jelezve a délutáni vihar eljövetelét. Aztán a Kiskönyvemet próbáltam fellapozni, hogy hátha tud valami „rigmust” György napi szokásainkkal kapcsolatban, amit eddig nem hallottam.

-Mamád tudott vóna néked krónikázni, Borbély mamád. Egyszer hazajött a tehenünk a legelőrül, a Cifra a kihajtás napján. Bornya vót, agódott. Erre mondták, hogy még a rossz tehen is ád annyi tejet, hogy a borját megetesse. Az emberekre ez nem mindig jellemző.

Most pedig visszamegyünk a kis hídra, mert onnan indultunk el. Onnan olyan jó volt kankászni a halakat, békákat. Nagyon jó volt aztán még a hídról leköpködni. A nyálköpet gyűrűi olyan szépen gyűrűződtek a békésen folydogáló Tapolnokon. Ki tud messzebb köpni? Első osztályú játék volt. A távpisilési bajnokságot azért nem mertük itt megrendezni, mert mégis csak a falu közepén áll. Estefelé azért már merészebb volt mindenki, szerintem nincs is olyan férfi Orosziban, aki nem célozta volna meg a hídról a Tapolnok közepét. Csak úgy, mert az olyan jó.

A hídról jobbra-balra tekintve végignézhetünk a falu főutcáján. Látjuk egyik irányban a templomot, ami meghatározza az elénk táruló képet, másik irányban pedig a Tapolnok kanyarulatát a patakot szegélyező fákkal, ami szintén olyan, mint egy zsánerkép. A falu a hídról szemlélve a legszebb arcát mutatja, bármelyik irányba is fordulunk.

Mutathatta egykor azt is, amikor a híd tövében az akkori lurkók (akár mi is) hideg téli estén a befagyott víztükörre hóból buckát építenek, aztán a lesikló pályát úgy alakítják ki, hogy a mederből kiszakított lesiklópályát vízzel locsolják le. Másnap reggelre a bucka is, meg a hozzá vezető út is csúszós jégpálya (erezgő) volt, ezen tobzódott szánkóval egy seregnyi oroszi puja. Manapság ez szinte elképzelhetetlen, de elsősorban nem a globális felmelegedés miatt.

Nincs már erezgő évek óta, szerintem ez a szó lassan kivész még a tájszótárból is. A nagyobb baj mégis az, hogy ha lenne is még, nem lenne aki rajta erezgőzne.

A kis híd azóta szilárd borítást kapott. Átkeltemben elém tárult a közelmúlt. Jöttünk itt haza Rudival, Öcsivel, Kiruval, Mikivel, Sanyival, Jimivel és még sokáig lehetne folytatni a sort.

Az oroszi kis híd becsülettel teszi a dolgát. Tegnap este áthaladtam rajta és elöntöttek a régi érzések. Jó volt este átkelni a „folyón”, úgy, mint régen, ráadásul nem is voltam semmilyen időhöz kötve. Ugyanis az Örökkévalóság igen nehezen mérhető.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése