A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig

Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mennyire meghatározó szerepet töltött be a jószágtartás a hagyományos paraszti társadalomban, de az tény, hogy a jószágtartás volt az a szilárd alap, amelyre a falu élő szövete épült.

Valamikor, nem is olyan nagyon régen még minden rendes szatmári (erdőháti, tiszaháti, szamosháti) falu képéhez hozzátartoztak a tavasztól késő őszig tartó időszakban a reggel kifele bandukoló, este meg hazafelé érkező tehéncsorda. Sok bosszúságot okoztak az autósoknak, akik sokszor hosszú perceken keresztül követték, kerülgették a békésen ballagó jószágokat, vagy épp amiatt szitkozódtak, mert az úttest tehénlepényei fröccsentek ide-oda. Vagy amoda.

Ha akkoriban valaki azt mondja, hogy a szárított marhatrágyát becsomagolva árulják majd áruházakban, hallgatói valószínűleg a nagykállói egykori megyeháza sárga színű épületébe ajánlották volna be hosszabb tartózkodásra. A jelenlegi helyzetet talán a legpesszimistább emberek sem vizionálták volna néhány évtizeddel ezelőtt. Esetleg csak azok, akik minden következő évre megjósolják a világvégét, aztán amikor az nem következik be, akkor azzal magyarázzák, hogy a szenvedést akarja csak meghosszabbítani a Felső Erő, ezért kaptunk még egy év haladékot. A tehenek nem hisznek a világvégében, köpni sem tudnak, inkább kérődznek. Gyerekként sokszor mi is bornyúk voltunk, mert elég gyakran előfordult, hogy nem kéredzkedtünk, hanem kérődztünk ki a WC-re például.

Hozzátartozott a falu képéhez a határban legelésző csorda, a ladang dallama, a bőgés. Kihajtás és behajtás, bámulás az új kapura. Az istálló különleges illata a friss széna, a jászol alatt összebújó kutya és macska, akik kihasználják a rájuk lehelő teheneket, mint természetes hőforrásokat.

A frissen kifejt tej illata, íze, ami mással össze nem hasonlítható. Az ól piacán sorakoznak a sajtárok, kannák. Mellettük vigyázban ülnek a macskák, mint valamikor a nyolcvanas években Gyügyén. Az Ecceri fiú sógora az egyik gyügyei gazdának rakott cserépkályhát. Ott is aludt, mert nem fért bele egy napba a kályha megrakása. Este, amikor hazajött a csorda ő is kiment az ólba, hogy igyon egy kis friss tejet. A gazdasszony ül a fejőszéken, serényen feji ki a tejet a tőgybül. Az ólpiacán fegyelmezetten várakoznak a friss tejre a család macskái. Az Ecceri fiú sógora művészi szinten tudta utánozni az egymással viaskodó macskák fülsértő nyávogását. Ezt tudta a házigazda is. Mondta is neki, hogy mi lenne, ha előhozakodna tudományával.

– Baj lesz belőle.

– Dehogy lesz baj, nyávogj nyugodtan!

Erre az fejhangon nyávogni kezdett, prüszkölni, a verekedő macskák sem tudták volna különbül csinálni a saját nyelvükön. Igen ám, de az ólban békésen várakozó macskák nem lettek beavatva a mutatványba, ordítva, visítva pattantak fel, egyikük épp a fejés alatt álló tehén hátára ugrott.

Az addig békésen álldogáló jószág aztán úgy rúgta ki a fejő gazdasszony alól a fejőszéket, hogy abban nem volt semmi hiba. Borult a szék, hátraesett a néni, kiömlött a sajtárból a tej, a macskák égnek meredő szőrrel pattantak ki az ólból. Pillanatok alatt katasztrófa lett az idilli nyugalomból.

Olyan is volt, amikor valamikor az „ántivilágban” beiskolázták a termelőszövetkezeti dolgozókat, hogy papírt szerezzenek arról, amit gyakorlatban hivatásszerűen, olykor mesterfokon műveltek. Így beiskolázták azt a kis erdőháti embert is, aki világéletében a jószággal foglalkozott, kisujjában volt a szarvasmarha tenyésztés minden fogása. Tán még tokározni is tudott. Az elmélet azonban nem volt az erőssége, mert nem így lett szocializálva. Beiskolázták akarva, akaratlan. Aztán eljött az elméleti vizsga ideje. Emberünk belép a bizottság elé, tételt kell húznia. Kihúzza.

– Kérem szépen tisztelettel, én vagyok a főellető.

– Rendben, de fejtse ki a tételt! Beszéljen a tételről!

– Kérem szépen tisztelettel, én vagyok a főellető!

A fenti párbeszéd akár egy végtelenített szalag is lehetne, de nem lett az. A bizottság belátta, hogy parttalan a vizsga, a velük szemben álló, ugyanazt a mondatot mantrázó kis ember ugyanakkor gyakorlatban valószínűleg mestere annak, amit elméletben képtelen visszaadni. A vizsga sikerült.

És hogy mi késztetett erre a visszaemlékezésre? Valahol az Erdőháton egy „Tiszabecsi” néven emlegetett tehén nem tudta megelleni kisbornyát. A túlfejlett boci beledöglött az ellésbe, a konzílium sem tudta kiszedni a szerencsétlen kis jószágot az anyjából. Aztán csak sikerült kioperálni a döglött bornyút. Azt csak ő tudja, hogy a szerencsétlen mennyit szenvedett. Remélem túléli, én nagyon szurkolok neki.

Végezetül egy kis versike, amelyet családunk egykori marhalevelei ihlettek. Róluk emlékezik ez a kis négysoros:

Hajnal korán reggel kérődző, 
Piros a virágokkal be nem telő,
Kati kicsit durcás-dacos, 
Manci ősszel mindig csatakos,
Rózsi maga a tejtermelő csoda, 
Ella ladangja nem halkul el soha.
Bimbó nevével élcelődtek a bikák, 
Olga trágyájától gazdagabb a világ.
Írta:
Borbély Balázs
Written by
Szerző: 2021. 12. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Alföldi alkony

Bíró Ernő alkotása 32×50 cm. pasztell. 2011. Izzik a kép,  perzsel,  azonnal  lángra  lobban,  talán  már  szikra  sem  kell  pláne gyufaszál!!  Nagy erejű,  sodró kép,  a  látvány  fogva tart.  A... Tartalom megtekintése

Hiszi, hogy jó utat választott

A  Banu-Szer Kft. a vevők igényeit szem előtt tartva újul meg időről-időre  Nyíregyháza – Balázs László épületgépész mesternek bizonyára emlékezetes marad a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évzáró ülése. A megalapitásának 30... Tartalom megtekintése

A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni... Tartalom megtekintése

Ablakok a csendesség falain

Tüttő József alkotása 60x90cm Olaj, HDF. Ahogy  mentek az  évek  úgy szaporodtak a  házak,  kicsik, nagyok  ilyen olyat tetővel kéménnyel, és persze  ablakokkal,  nehogy  csak  az ember  lásson, hanem  az ... Tartalom megtekintése

Máglya a hajnali sötétben

Így emlékszem az etédi disznóvágásra, így mondom el az utókornak Az önellátó, önfenntartó, a rendtartó székely falvak életéhez hozzá tartozott a disznótartás, disznóhizlalás és következésképpen a téli disznóvágás is Székelyföldön. ... Tartalom megtekintése