A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig

Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mennyire meghatározó szerepet töltött be a jószágtartás a hagyományos paraszti társadalomban, de az tény, hogy a jószágtartás volt az a szilárd alap, amelyre a falu élő szövete épült.

Valamikor, nem is olyan nagyon régen még minden rendes szatmári (erdőháti, tiszaháti, szamosháti) falu képéhez hozzátartoztak a tavasztól késő őszig tartó időszakban a reggel kifele bandukoló, este meg hazafelé érkező tehéncsorda. Sok bosszúságot okoztak az autósoknak, akik sokszor hosszú perceken keresztül követték, kerülgették a békésen ballagó jószágokat, vagy épp amiatt szitkozódtak, mert az úttest tehénlepényei fröccsentek ide-oda. Vagy amoda.

Ha akkoriban valaki azt mondja, hogy a szárított marhatrágyát becsomagolva árulják majd áruházakban, hallgatói valószínűleg a nagykállói egykori megyeháza sárga színű épületébe ajánlották volna be hosszabb tartózkodásra. A jelenlegi helyzetet talán a legpesszimistább emberek sem vizionálták volna néhány évtizeddel ezelőtt. Esetleg csak azok, akik minden következő évre megjósolják a világvégét, aztán amikor az nem következik be, akkor azzal magyarázzák, hogy a szenvedést akarja csak meghosszabbítani a Felső Erő, ezért kaptunk még egy év haladékot. A tehenek nem hisznek a világvégében, köpni sem tudnak, inkább kérődznek. Gyerekként sokszor mi is bornyúk voltunk, mert elég gyakran előfordult, hogy nem kéredzkedtünk, hanem kérődztünk ki a WC-re például.

Hozzátartozott a falu képéhez a határban legelésző csorda, a ladang dallama, a bőgés. Kihajtás és behajtás, bámulás az új kapura. Az istálló különleges illata a friss széna, a jászol alatt összebújó kutya és macska, akik kihasználják a rájuk lehelő teheneket, mint természetes hőforrásokat.

A frissen kifejt tej illata, íze, ami mással össze nem hasonlítható. Az ól piacán sorakoznak a sajtárok, kannák. Mellettük vigyázban ülnek a macskák, mint valamikor a nyolcvanas években Gyügyén. Az Ecceri fiú sógora az egyik gyügyei gazdának rakott cserépkályhát. Ott is aludt, mert nem fért bele egy napba a kályha megrakása. Este, amikor hazajött a csorda ő is kiment az ólba, hogy igyon egy kis friss tejet. A gazdasszony ül a fejőszéken, serényen feji ki a tejet a tőgybül. Az ólpiacán fegyelmezetten várakoznak a friss tejre a család macskái. Az Ecceri fiú sógora művészi szinten tudta utánozni az egymással viaskodó macskák fülsértő nyávogását. Ezt tudta a házigazda is. Mondta is neki, hogy mi lenne, ha előhozakodna tudományával.

– Baj lesz belőle.

– Dehogy lesz baj, nyávogj nyugodtan!

Erre az fejhangon nyávogni kezdett, prüszkölni, a verekedő macskák sem tudták volna különbül csinálni a saját nyelvükön. Igen ám, de az ólban békésen várakozó macskák nem lettek beavatva a mutatványba, ordítva, visítva pattantak fel, egyikük épp a fejés alatt álló tehén hátára ugrott.

Az addig békésen álldogáló jószág aztán úgy rúgta ki a fejő gazdasszony alól a fejőszéket, hogy abban nem volt semmi hiba. Borult a szék, hátraesett a néni, kiömlött a sajtárból a tej, a macskák égnek meredő szőrrel pattantak ki az ólból. Pillanatok alatt katasztrófa lett az idilli nyugalomból.

Olyan is volt, amikor valamikor az „ántivilágban” beiskolázták a termelőszövetkezeti dolgozókat, hogy papírt szerezzenek arról, amit gyakorlatban hivatásszerűen, olykor mesterfokon műveltek. Így beiskolázták azt a kis erdőháti embert is, aki világéletében a jószággal foglalkozott, kisujjában volt a szarvasmarha tenyésztés minden fogása. Tán még tokározni is tudott. Az elmélet azonban nem volt az erőssége, mert nem így lett szocializálva. Beiskolázták akarva, akaratlan. Aztán eljött az elméleti vizsga ideje. Emberünk belép a bizottság elé, tételt kell húznia. Kihúzza.

– Kérem szépen tisztelettel, én vagyok a főellető.

– Rendben, de fejtse ki a tételt! Beszéljen a tételről!

– Kérem szépen tisztelettel, én vagyok a főellető!

A fenti párbeszéd akár egy végtelenített szalag is lehetne, de nem lett az. A bizottság belátta, hogy parttalan a vizsga, a velük szemben álló, ugyanazt a mondatot mantrázó kis ember ugyanakkor gyakorlatban valószínűleg mestere annak, amit elméletben képtelen visszaadni. A vizsga sikerült.

És hogy mi késztetett erre a visszaemlékezésre? Valahol az Erdőháton egy „Tiszabecsi” néven emlegetett tehén nem tudta megelleni kisbornyát. A túlfejlett boci beledöglött az ellésbe, a konzílium sem tudta kiszedni a szerencsétlen kis jószágot az anyjából. Aztán csak sikerült kioperálni a döglött bornyút. Azt csak ő tudja, hogy a szerencsétlen mennyit szenvedett. Remélem túléli, én nagyon szurkolok neki.

Végezetül egy kis versike, amelyet családunk egykori marhalevelei ihlettek. Róluk emlékezik ez a kis négysoros:

Hajnal korán reggel kérődző, 
Piros a virágokkal be nem telő,
Kati kicsit durcás-dacos, 
Manci ősszel mindig csatakos,
Rózsi maga a tejtermelő csoda, 
Ella ladangja nem halkul el soha.
Bimbó nevével élcelődtek a bikák, 
Olga trágyájától gazdagabb a világ.

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése