Bárányfelhős ég alatt terelgettem juhaimat

Szólnak hozzám a fák, meg a gyomok, szólnak a madarak, meg az összes vad. Azt skandálják: Szabad vagy!

Csak lemegyek a hátsó udvarra. Aztán tovább oda ahol valamikor a szénakazal szénakazlat ért, de szalmakazal is volt. Később jöttek a prések, aztán a bálák.

Olyan is volt, amikor a hátsó udvar egy része birkakarám volt. A TU 154-es lehet, hogy nem tudott volna itt leszállni (nem a gyenge képességű pilóta, hanem a fizika törvényei miatt persze), de egy mentőhelikopter bármikor gond nélkül landolhatott volna a karám közepén. Hogy aztán Gerzson nevű hamis kosunk kiebrudalta volna? Lehetséges. Volt ugyanis egy pár év, amikor az Ecceri fiú megpróbálkozott a juhtenyésztéssel, mint háztáji melléküzemággal. Gyerekként nagy élmény volt, sokat gyönyörködtem az állományban. A már említett Gerzson kosunk mellett nekem még Lidi maradt meg az emlékezetemben. Lidi valami ok miatt arra szorult, hogy cumisüvegből nekünk kellett „csuszlisztatni”. Annyira kezes báránnyá vált a szó szoros értelmében, hogy ahogy szólítva lett egyből szaladt a gazdákhoz. Nem tudom, hogyan alakult aztán a sorsa, valószínű, hogy manapság bárányfelhő formájában utazza körbe a Földet, amikor a szülőföldje fölött úszik tova az égi legelők gyönyörű kékjén, olykor egy kis frissítő zápor támad fölöttünk. Lidi lelke tiszta, amilyen csak egy kezes bárányé lehet.

Mára eltűntek a juhnyájak nemcsak szülőfalumból, de a környékről is. Néhány gazda még foglalatoskodik vele, de manapság egyre inkább kuriózum a szatmári tájon legelésző birkanyáj.

Az Ecceri fiú portájáról olyan gyorsan és váratlanul tűntek el Lidiék, mint amilyen váratlanul megjelentek. Volt ebben valami társadalmi igazságtalanság, amivel nyomást gyakoroltak a gazdára, de ebbe nem mennék bele, mert már úgyis a balladai idők homályába vész.

Emlékszem, hogy néha én is kint voltam a nyájjal, de arról mindig gondoskodtam, hogy ne unatkozzak. Könyv mindig volt nálam. Egyszer teljesen magamra hagytak egy rövid időre az akkor már tekintélyes méretű nyájjal. Valami nagyon érdekes könyvet vittem aznap ki a pásztorkodáshoz. Bele is feledkeztem, kit érdekelt az a pár birka? Miért ne legelhetnék körbe az egész Erdőhátot? Ilyesmire persze nem gondoltam, de arra sem, hogy nekem kell szemmel tartani a csapatot, óvni a tilostól. Nem voltam eléggé eltökélt, talán még el is bóbiskoltam, de a lényeg az, hogy elcsatangolt a birka népség. Kétségbeesetten kezdtük keresni, de szerencsére nyomokat hagytak maguk után. Én is úgy megkönnyebbültem, mintha nyomokat hagytam volna magam után, de persze nem.

Aztán eltűntek a juhok, sajnáltuk őket, de mit tehettünk. Rajtuk kívül azért volt háziállat bőven. Én egy időben nyulakat tenyésztettem. Máig megvan a „Nyulas füzet”, amiben az induló állomány statisztikai adatait rögzítettem ha kellett, ha nem. Két anyával indultam, az egyik Vereske volt, a másik talán Lepketarka. Súlygyarapodás, tüzelés, bakoltatás, számtan, hogy fogott-é, vagy nem fogott. Közben hatodik osztályból hetedikbe léptem és már tisztában voltam a nyulak szaporodásával. Na nem könyvből persze. Az állomány meg csak egyre gyarapodott, ezek a nyulak szaporák voltak, mint a nyulak. Ráadásul nekik nem kellett külön gasztroenterológus, hiszen a többi jószág táplálékából nekik mindig csurrant-cseppent valami, néha még tápot is kaptak. Lucernából a termelőszövetkezetét szerették a legjobban, mint ahogy mezei rokonaik is. Ők meg így engem sem vertek költségbe. Körülbelül 3-4 évig tartott az én „nyulas” korszakom, azóta is imádom őket,még akkor is, ha rendszeresen megrágják a Nemtudom szilva cseprentéimet. Nem tudok rájuk haragudni.

Menjünk most vissza a hátsó udvarra. A nyolcvanas évek első felében járunk. Hátul egy lőcsös szekér áll, körülötte kazlak és néhány gyümölcsfa: szilvafa, körtefa, diófa, hátul málna és ribizli, köszméte, a felső udvaron fekete eper. A kertben almafák. Az egész kert, ahogy kiléptem annak idején a hátsó udvarról olyan volt, mint egy hatalmas almaliget. Jonatán, delicsesz, starking. Néha valami nyári, vagy kormos.

A két kőrisfánk a hátsó udvar legvégén már akkor is akkora volt, mint két óriási terebélyes torony. Ők már akkor is kőrisfák voltak valószínűleg, amikor még Magyarország „egészben” volt.

A kazlak sűrűbben cserélődtek, mert a marha mindig éhes volt. Én a szalmapréseket szerettem, mert könnyebben fel lehetett mászni a tetejére, mint egy kazalnak, másrészt lehetett benne is közlekedni.

A kazlak tövében rendszeresen összegyűltek a vásott kölykök. Kik itt, kik ott. Nálunk ebben soha nem volt hiány. Ott aztán a kispályás foci, a szimpla verekedés, a kazal tövében való cigerettázás mellett mindig volt valami érdekes. Ha összeszámolnám, hogy a mi hátsó udvarunkon hány gól született a kazlak és prések között kijelölt alkalmi focipályákon, akkor nagyon-nagyon magas szám jönne ki. Ha azt számolnám, hogy mennyire voltak jók a kicsiknek úgy, mint a nagyoknak ezek a pillanatok, akkor az eredmény ugyanaz lenne.

Zárásként csak annyit mondanék, hogy ma tulajdonképpen arról akartam írni, hogy mennyire jó kimenni példának okáért januárban a hófödte tájra, ahol talán még szűz hó van. Kilépek a kertkapun és ezzel együtt kilépek egy olyan világba, amelyet nehéz elképzelni. A szabadság ott kezdődik, amikor kilépek a hátsó udvarról. Amikor én kilépek a hátsó udvarról, akkor rögtön szólnak hozzám a fák, meg a gyomok, szólnak a madarak, meg az összes vad. Azt skandálják: Szabad vagy!

Írta:
Borbély Balázs

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése