Tunyogmatolcs − „Kurtakocsmatolcs”

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

A Tunyog helységnév 1313-ban fordul elő először írásos formában. A település első birtokosa a Tunyogi család volt. Matolcsot 1387-ben Castrum Matuchyna alakban említik. A vár a XVI. században tekintélyes erősség volt. Lakosai híres szűrcsapók és gubások voltak, céhlevelük 1714-ből való. A településen többször tartottak vármegyegyűlést, pl. 1669-ben és 1707-ben. A község iskolája a XVII-XVIII. században híres volt. Négy-, de néha hatosztályosként működött, ahol „gimnaziális” tantárgyakat tanítottak (Borovszky 113. l.). Luby Lajos, akinek nevét lapos, sarok, tag, tag-tanyahely és út is őrzi a határban, gőzmalmot és olajgyárat is üzemeltetett a községben. A két település 1950-ben egyesült. A Tunyog helynév a szláv Tuneg személynévből keletkezhetett, magyar névadással, a Matolcs pedig talán egy Mat kezdetű magyar személynév kicsinyítő-becéző funkciójú -ocs képzős változatára vezethető vissza. (SzabSzatm. 129. l.) Én magam − természetesen ez csak hipotézis részemről − a Tunyog szóban ( ahogy a balból balog lett) a tunya melléknév egy -og képzős származékát látom. A Matolcsról nincs saját elképzelésem. A falusiaknak van. A Tunyogról is, a Matolcsról is. A szájhagyomány szerint Matolcson, a kocsmában ivott két ember. Az egyik átment a Szamoson, a másik, aki ott maradt, sürgette a csaplárt, hogy adjon neki bort. − Ittak már eleget, válaszolta a kocsmáros. Hát a másik hol van? − kérdezte. − Túl nyög − mondta a vendég. − Majd holnap adok − utasította el a kérést a házigazda. − Nekem ma tölts! − követelőzött tovább a vendég. Gyerekkoromban, egy nyári napon, amikor a híd alatt kialakított strandon, ötven-hatvan gyarmatival, matolcsival együtt fürödtünk az akkor még fenollal és más vegyi anyagokkal nem szennyezett Szamosban, édesapámtól hallottam a történetnek egy másik változatát, amelyben a folyó túlsó partján az ellenség nyögött, és egy magyar vitéz mondta a kocsmárosnak a „matölcs”-öt.

Tunyog központi része a Nagy-, hivatalos nevén Rákóczi utca. A Béke utcát 1945 után nyitották. Ennek kanyarulatában van a Piroska-sarok. A „vinkli” Kölcsey Ákos − nevével a mesebeli „farkasos, nagymamás” kislányt idéző − szobalányáról kapta a nevét, aki hűséges „szoblányatáért” egy darabka földet kapott az excellenciás?, kegyelmes?, nagyméltóságú?, méltóságos?, nagyságos?, tekintetes?, nemes? nemzetes? úrtól.

A Rózsadomb, hivatalos nevén Rózsa Sándor utca, egy kisebb magaslat Tunyogon. 1970 után az úgynevezett Gödörből ide települt a helyi cigány lakosság egy része. Már az utcának a híres betyárról való hivatalos elnevezésében is felfedezhető némi „gyöngéd célzatosság”, amit aztán a fővárosi úri negyed nevének az itteni „fertállyal” való „hasonlósága” alapján a magyar lakosok részéről történő „áthozatala” még „meg is fejel”. A matolcsi cigánysort − ebben a helyi romák sem találnak semmi kivetnivalót − a jeles muzsikusról nevezték el Dankó Pista utcának. A Váci Mihály utcát is, bár igaz, hogy egy ideig a névadó költő is tanítóskodott − mivel sok pedagóguscsalád lakik benne − célszerűbb lett volna inkább Apáczai utcának elnevezni. A tunyogi Kölcsey utca is „kapcsolt névadás” eredménye. Nem a reformkor nagy alakjáról, hanem rokonságáról kapta a nevét, akik a településnek ezt a részét birtokolták. A Toldi utcát az első világháború után nyitották. Két részét, mint korábban a magyar futballistákat, Toldi I. és Toldi II. néven emlegetik. A falu szülöttéről, a Zalka Máté illetve Lukács tábornok néven híres-hírhedtté vált egykori Frank Béláról először Matolcson neveztek el egy utcát, de mivel annak nagy része az 1970-es árvízben elpusztult, ezért − az ottaniak éltek a „zalkalommal” − a tunyogi részen épült egyik új utca is ezt a nevet kapta. így aztán a lakosság a régebbit Zalka I, az újabbat Zalka II. néven „fociztatja”.

A Kis, hivatalos nevén Dózsa György utcának a határ felőli részét − mert az itt lakók elődei gyakran kijártak a földekre, „tüntetni”, azaz „eltüntetni” valamit − Tündérvégnek nevezik. A matolcsi rész egyik „veretes” utcája az Árpád, régi nevén Malom utca. Az eredeti utcanév alapján az itt lakók feltételezik, hogy vagy a Szamos egy közeli szakaszán hajdan állt vízi-, vagy az utcában egykor működött szárazmalom volt a „névadó”. A Kender, hivatalos nevén Táncsics utca, a település egyik régi része, az öregek szerint onnan kapta a nevét, hogy régen sok dörzsölőt rendeztek benne. A Petőfi utca másik neve, a Tót utca nem az itt született Falu végén kurta kocsma című vers alkotójának anyai ágon való származására akar utalni, hanem a Felvidékről hajdan idetelepültekről szól. Talán nem csak véletlen, hogy ma is több Tóth nevű él az utcában. A „szabadság, szerelem költőjéről” nevezték el a Holt-Szamos matolcsi partján álló csárdát, a hajdani „kurta kocsmát” is. A faluban egykor néhány ember teljes bizonyossággal állította, hogy a kocsma mestergerendájába Petőfi maga véste bele a nevét. Ennek napjainkra „kézzel tapintható” bizonyítéka, sajnos, már nincs.

Ma még a településen élők többsége is úgy gondolja, hogy a kurta jelző az egykori épület kis méretét jelezte, pedig szó sincs erről. A magyarázat az, hogy mivel a kocsma az évnek csak egy meghatározott szakaszában, szeptember 29-től április 24-ig, Szent Mihály napjától Szent György napjáig, a mezőgazdasági holtidényben üzemelt, a szókapcsolat meghatározó tagja a nyitva tartással kapcsolatos. Nemcsak üzemeltetés, hanem a benne való tartózkodás idejének is íratlan „törvénye” volt. „Nem azier van a korcsma, hogy örökkietig benn dorbiezojjon az ember” − mondták a faluban, ahol megvolt annak a sorja és az ideje, hogy meddig legyen bent valaki. Az is baj volt, ha a „kurtában” a kelleténél tovább ült valaki, de az is, ha elkerülte. Ami Pest- Budán a Deák-klub, a nemzeti kaszinó, a baloldali kör, a kávéház, a sörház, a vendéglő, a dalárda és a színház volt, azt Matolcson egymagában a kocsma testesítette meg.

„A kenetlen szekér is nyikorog, a locsolatlan gégén meg nem jön ki bölcs ige” − tartják az emberek Szatmárban, ahol valaha a virtuskodások, a nagy „szellemi csaták” színhelye volt a kocsma. „Minek gyül össze annyi ember egy bokorba, ha nem azier, hogy feefajjanak maguk közzül valakit. Háta megett kárálni valakire, asszonyoknak való. Fierfijember szemtül szembe rágja le a hust annak a csontyárul, akire kitette a célt” − vallották egykor Matolcson is. Asszonyokról ritkán esett szó a „kurta kocsma” vendégei között. A „vastagvérű”, hajdan gyakran duhajkodó szatmári legények mit sem szégyelltek jobban, mint ha gyöngéd érzelmi állapotot fogtak rajtuk. Ezért aztán nyersességgel és drasztikus keménységgel takarták, ha szívük megmozdult, és nem fért a helyén.

Tunyogmatolcs partjait a Szamos (sza)mossa. Eleven és holt formában is létezik. Amelyik itt él, az ítél − többször megtette már − eleveneket és holtakat. Ha kijön a sodrából, akkor kilép a Falu-aljasi hullámtérből, elmossa az élők házait, és megháborgatja még a temetőkben nyugvókat is. A partján álló Gátőrházban lakók dolga, hogy időben felfigyeljenek a folyónak az árvíz következtében létrejött Görbe-tó nevében is benne lévő újabb „ferde” szándékára.

A Szamoson két híd vezet át. Az új csak közúti átjáró, a régin pedig, amely egykor a köz- és vasúti forgalom lebonyolítására egyaránt szolgált, 1981 augusztusától már csak vonatok közlekednek. A Holt-Szamos a folyó régi medve, amely elválasztja egymástól Matolcsot és Tunyogot. Az Északi-csatornát, vizének sötét színéről, Fekete-csatornaként is szokták emlegetni. A Nyárfási úttal való találkozásánál hajdan a Fekete-híd nevű kis faátjáró állt rajta. A Határ-patak a tunyogi határ végében folydogáló kis vízgyűjtő. A Horgas patak horog alakjáról kapta a nevét. Egyik része, az előtag „továbbgörbült” változata, a Hornó. A patak mellett fekszik a Horgas-dűlő, amelynek a Horgas-rév alatt a másik neve. A Géberjén irányából a matolcsi határba érkező Muszturuc-patak és a róla elnevezett hát törökös, „musztafás” hangzásával hívja fel magára a figyelmet.

Nyelvtörténeti szempontból nagyon érdekes a Szamos árterében fekvő Kő-kert másik elnevezése, a Kölyü-kert, amely szinte már egy ősi „kövület. A tunyogmatolcsi dűlőnév előtagjának tanúsága szerint a kő szónak − a köv formája helyett − a településen is a köj vagy kölyü alakja élt korábban. A kölyű, afféle kis malomkő jelentésben, a szemes termények olajmagvak és fűszerpaprika törésére, összezúzására szolgáló, ősi kézi eszköz, a kézimalom régi neve is. Egy olyan masináé, amit − miközben őrlő dalát, a „magyarok szimfóniáját” énekelte − Gellért püspök szolgálóleánya is hajtott hajdanán.

Az Iszkó a matolcsi részen található, de korábban Tunyog határában is volt egy ilyen nevű határrész. Hogy a neve honnan származhat, már senki sem tudja, de valószínű, hogy a Panyolánál általam már említett i „ősgyök” és annak képzett isz alakja van benne az Iszkáz és az Iszkaszentgyörgy helységnevekben és a matolcsi Iszkóban is.

A Holt-Szamos közelében lévő Itató nevű dűlő a Halvány-tó szigetén van, ahová egykor az ökröket vitték le a matolcsiak, hogy ott szomjukat oltsák a derék kérődzők. A Marha-törés minden bizonnyal az általuk letaposott lápból keletkezett legelő volt. Állatokkal kapcsolatos a Bika-gorond nevű, a lapályos részből kiemelkedő terület, ahol hajdan a község bikája legelészett, és a Bika zugja nevű kaszáló. A gorond domb, domborulat jelentését a helybeliek már nem ismerik. A Szamos mentén van egy másik kiemelkedés, a Domb-szer. Földjét kisebb árvizek idején is lehetett művelni. A Disznó-tanya nem egy rendetlen tanyagazdáról, hanem az egykor rajta tanyázott sertésekről kapta a nevét. A Liba-déllő régen egy füves terület volt, ahol a ludak legeltek. A Galamb-szérűn valaha repcét nyomtattak, s az elhullott magvakat a „tubicák” szemelgették fel. Vadgalambturbékolásból más, környékbeli településeknek is jutott: Kisszekeresen van Gerlice-dűlő, Darnón pedig Gerlice-tó.

A Harcsás egy mélyebben fekvő kaszáló neve, amelyen régen, a Szamosnak az árvizet követő visszahúzódása után akár kézzel is lehetett halakat, köztük nagyragadozókat is fogni. Eredeti az egy részében ma is kaszálóként „funkcionáló” dűlő neve, a Nyúlszökő, ami − a helyi lakosok szerint − annyira gyenge termést hozott, hogy még a tapsifülesek is „elpucoltak” róla. A rajta átfolyó Nyúlszökő csatornán Szamoskér és Tunyogmatolcs között, szükség esetén, egy szivattyúállással és mobil szivattyúkkal ellátott műtárgy mozgatja a vizet. A Pokróc- vagy Veszett-kutya tagot nem egy takaróról vagy egy beteg ebről, hanem egykori tulajdonosáról, egy durvalelkű, gyakran dühöngő földesúrról nevezték el. A Nagy-Pogány-hát egy − valószínűleg nem a XIII., hanem a XVIII. századi − tatár betörés rossz emlékét idézi.

A Csonkás a régen benne állt, levagdalt ágú, a Magas- vagy Magos-fa pedig a sudár törzsű fákról kapta a nevét. Az Eresztvény helyén valaha minden bizonnyal egy fiatal, sarjadó erdő volt. A névben a sarjad, hajt jelentésű ereszt (gyökeret ereszt) ige van benne. A Nyárfás-tanya a „Ki tanyája ez a nyárfás? Nem hallik be a kurjantás” kezdetű nótát muzsikálja a fülünkbe.

A kötött, rossz talajú Mogyoró-szeget valaha ellepte a vadmogyoró. A Káposztás-kertben régen különböző konyhakerti növények zöldelltek, a Köles-szerben pedig a világon ma is az egyik legnépszerűbb gabonafélét termesztették. A Komló-szegben, ahol az 1970-es árvizet megelőzően házak is álltak, komló nőtt, de a faluban a növényt nem sörfőzésre, hanem kenyérsütéshez használták. A babonás asszonyok a kovászhoz való komlós korpát mindig olyan vízben oldották fel, amelyben tüzes szenet oltottak igézés ellen. A csombort az ókorban erős illata miatt az istenek eledelének tartották. A nép által borsikafűnek, bécsi rozmaringnak, pereszlénnek és hurkafűnek is nevezett, kicsit csípős, fűszeres illatú fűszernövényt a bors elterjedése előtt húsételek, saláták, főzelékek és levesek ízesítésére használták. A Csombor, a Holt-Szamos medrében fekvő, hajdan kákával, gyékénnyel benőtt terület is erről a benne tenyészett, mocsári menta néven is ismert borsikafűről kapta a nevét.

A tunyogi határban van egy Zsombékos nevű kaszáló, ahol az öregek szerint „a zsombiekok mijatt alig lehetett járni.” A vámosoroszi Honcsokos és Kolláth-kátyó, a szamosújlaki Zsombokos és Zsomokos és a zsarolyáni Mocsáros neve is az ittenihez hasonló „ingatag” talajviszonyokat sejtet. A Haraszt hosszan elnyúló földtábla. Nemcsak fűféleségek, hanem nyárfák is nőttek rajta. A Szamos árterében fekvő Sóskás a benne termő lósóskáról, a Hagymás-lapos pedig a rajta tenyésző vadhagymáról kapta a nevét. A Hatos nem régi magyar pénzféleség, hanem egy homokos szántó. A Ráta nevű határrészt a birtokosai valaha megfelelő arányban osztották fel maguk között, a Peres pedig onnan kapta a nevét, hogy a tunyogiak a szamosszegiekkel „vívtak” érte a bíróságon. Abból az időből származik a „Tudod, mit mondott a szamosszegi pap?”-kérdés, amit ezen a vidéken a nevetséges, teljesíthetetlen kérésre mondanak, s amire a választ (Hát a f. ..om nem kéne?) kimondatlanul is ismeri mindenki.

Matolcs község valaha az Ómatolcs nevű határrész helyén feküdt, ahol napjainkban is találni még tégla- és cserépdarabokat. A Szamos áradásai kényszerítették arra a lakosságot, hogy a mostani helyére költözzön.

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

„Apalád-Botpalád” – A Palád...

A „keskeny út” − Uszka

„Csirittyés Ricse” – Túrric...

Sonkád – „S/rokON/KÁD”

Fülesd −„UgriFülesd”

Kölcse −„Aranyos-rév-hely”...

Kömörő − „Döbrögömörő”...

Tiszabecs – „Becses Becs”...

Milota−„Csupa i, csupa o, c...

Tiszacsécse − „Emlőország”...

Tiszakóród − „Bukóród”...

Szatmárcseke − Hát mindent ...

Kisar − „Illancsfalva”

Nagyar − „Magyar-Nagyar”

Panyola − Az Asas-laposok ...

Nábrád − Nábrádi "nábrándoz...

Jánkmajtis − „Pujánkmajtis”...

Kisnamény −„Loh-Aljamény”...

A két Szekeres − „Kis szeke...

Nemesborzova − „Nemes borz ...

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!