Jánkmajtis − „Pujánkmajtis”

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

Jánkmajtis az Erdőháton, a Szat­mári-síkság középső részén, a Sza­mos mellett fekszik. A Jánk név a magyar János sze­mélynév -k képzős, becéző rövidü­lése. A XIV. század elején a település a Jánky-család birtoka volt. 1315-ben Károly Róbert a Borsa nemzetség­beli Kopasz nádortól hűtlenség miatt elkobozta, és 1316-ban hívé­nek, Tamás, beregi ispánnak ado­mányozta. A XIV. században Jánk jelentékeny hely volt: 1341-ben 42 lakott és 7 puszta telek volt rajta. 1373-ban ismét a Jánkyaké, közelebbről Jánky Lászlóé lett a birtok. 1387-ben Zsigmond király is elvette a családtól, s Garai Miklós nádornak adományozta. Az 1400-as évek közepe táján a települést lényegében három család birtokolta: a Rozsályi Kun, a Várday és a Majtisi család. A községben többször tartott gyűlést a vármegye, például 1669-ben, és 1719-ben.

Majtis neve szintén személynévből ered, származása az írások sze­rint bizonytalan. Csak érdekességként említem meg, hogy a szomszé­dos Kisnamény határában hajdan folydogált egy Majt patak, amelyet már Maksai is említ (183), de nem hoz összefüggésbe a Majtis településnévvel. Pedig, a nevekből becézett alakokat − Boris, Maris, Julis, Flóris (?)− létrehozó kedveskedő is képző lehet a Majtis végén is. A települést 1328-ban a Majtisi és a belőle „kiágazott” Tarpai és Mándi családok birtokolták. 1380-ban Tymátyusnak nevezték, csak 1429-től írták Maytisnak. A XVII. század közepétől 1696-ig a szatmári várhoz tarto­zott.

Jánk és Majtis közigazgatásilag 1950-ben egyesült Jánkmajtis néven. Az 1970-es árvíz a lakások jelentős részét megrongálta, romba döntötte. 1971-től építették újjá a falut.

A Jánkmajtis névvel kapcsolatban Simon István, egykori középisko­lás társam, jó barátom édesapja, Bandi bácsi, amikor egy alkalommal a fiát meglátogatni jött Jánkról a kollégiumba, falujuk nevének eredetéről a következő történetet mesélte: „A tatárjárás idejien naty harcok fojtak errefele. Bár a muhi ütközetbe vesztett a magyarság, az ittenijek, aféle partizán-akcijóuk rievien ellenálltak a hóuditóuknak. Az eggyik csapat vezetőüje, eggy öreg harcos, a nálla jóuvaa fijatalabb, szinte még gyer­mek katonájinak a következőü ukászt atta. Én eemegyek a másik falu alá, kilesem az ellensieget. Pujánk, maj’ ti is gyertek utánnam. Igy lett az eggyik falu neve előübb Pujánk, kiesőübb mán csak Jánk, a másiké pedig Majtis”.

Karinthy és Kosztolányi egy alkalommal − egy meglehetősen sznob „entellektüell − társaságba” becsöppenve, amelynek tagjai éppen külön­böző rejtvények megfejtésével szórakoztak − bedobták a „kas SAISON ka” rejtvényt. A rébusz évad, szezon jelentésű középpontjával nem volt problémája a feladvánnyal nagy elánnal birkózóknak, de a kas és a ka ele­mekkel már nem nagyon tudtak mit kezdeni. Volt, aki KASKÁt „font belőlük”, volt, aki „kifordította és SAKKozott” velük, de a két bohém senkinek a megoldását nem fogadta el. A végén − „Marhák, hát nem lát­játok: kassai sonka!” − a többiek elképedését kiváltva „elvágták a gordiu­szi csomót”.

Körülbelül harminc évvel ezelőtt, a fehérgyarmati gimnáziumban ide­gen nyelvi munkaközösség-vezetőként tevékenykedett, jelenleg Buda­pesten élő, immár kilencvenegy éves egykori kiváló kollégámnak, Tóth Lászlónak feladtam a „Yanc Mai Tisch” szórejtvényt. Laci bácsi a májusi asztaltól, amely mellett − német szakos lévén − gyor­san „helyet talált”, eljutott a jenkik Amerikájától egészen a Jangce folyóig, csak a legkézenfekvőbb Jánkmajtis megoldásig nem. Mire végleg „beadta volna”, a kezébe adtam a „kulcsot”. Majdnem agyonütött vele.

A Fő-, hivatalos nevén Ady Endre utca a majtisi rész legnagyobb utcája. Ennek folytatása volt a Cigányvég, amelyben 1970-ig − amíg fel nem szá­molták, és lakóit be nem költöztették a faluba, az Esze Tamás utcába − a romák éltek. Hozzá tartozik a református templomnál lévő kis zsákutca, az ún. Szug is. A jánki rész leghosszabb és legrégibb utcája a Felső, hivatalos nevén Arany János utca. A költőnek annyi köze van a településhez, hogy Hunyadi Jánosról szóló versének Szibinyani Jank a címe. Az már csak merő véletlenség, hogy a nándorfejérvári hősről is neveztek el egy utcát a község­ben. A Felső utcától délre esik az Alsó, hivatalos nevén Táncsics utca. A köze­lében lévő Béke utcát az alakjáról Görbe-sornak is nevezik. Az állomáshoz vezető, az első világháború után épült utca neve − mi is lehetne más? − a könnyebb tájékozódás végett Vasút utca. És ha már az orientálásnál tar­tunk, biztos tájékozódási objektuma a településnek az Ócska malom nevű egykori gőzmalom, amelyet − mivel később a helybeli disznópásztor élt benne − Kondásháznak is neveznek, valamint a Hadik-Barkóczyak bir­tokának kastély, cselédházak és gazdasági épületek alkotta központjából megmaradt úgynevezett Major.

A jánki gróf, ahogy erről Móricz Vasárnap reggel című elbeszélésében beszámol, minden esztendőben kétszer átküldte a hajdúját a szomszé­dos településekre, ahol a gazdasszonyok szó nélkül összeszedték neki a csirkét, kacsát, libát, vásznat, tarisznyát és törölközőt. „Már ősszel hoz­záfogtak az asszonyok szőni, fonni, kora tavasszal tyúkot ültetni, hogy húsvétra friss csirkét küldhessenek be az udvarra.” (Móricz Zsigmond: Elbeszélések Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1973. 723. l.)

A ma már szálláshelyként üzemelő épületet afféle „erdőháti-skót szel­lemkastélynak” tartják, mivel az ott éjszakázók közül többen furcsa és megmagyarázhatatlan jelenségekről − felkapcsolódó lámpákról, maguk­tól kinyíló, nyikorgó ajtókról, a padlásról leszűrődő zajokról − számolnak be, sőt a „fantáziadúsabbak” közül néhányan már a ház egykori birtoko­sainak szellemét is látni vélték a sötétben. A reálisabban gondolkodók ezeket a „parafenojánkmajtis” dolgokat az üzemeltetők részéről megnyil­vánuló, jó reklámfogásként értékelik. A temető mellett fekvő Vörösmarty, más néven Temető utca népi neve, a Dilivég azzal kapcsolatos, hogy a rokonsági kapcsolatban lévők „bel­terjes” házasságából az utcában korábban elég sok gyengeelméjű gyer­mek született. Az 1970-ben nyitott Petőfi utcát egy „nyelvi huszárvágás­sal”, mivel egy Csaholyi Mária nevű leányanya lakott benne gyermekével, Mari-vágásnak nevezte el egy „csupa jóindulat” helybeli.

Jánkkal volt határos a hajdani Bence (Benche), egy elpusztult község is, amely 1342-ben még szerepelt az irodalomban, de aztán eltűnt (Borovszky 87. l.). A Bencén és a közel sem Vereckei-hágó magasságú Felhágón kívül a jánkmajtisi határban van egy Halom vagy Halom-domb nevű határrész is, amelyről hasonló történet kering, mint a gacsályi Bencehalomról. A száj­hagyomány szerint egy alkalommal, szántás közben, az eke egy kardot és különböző aranytárgyakat forgatott ki belőle, ezért feltételezték róla, hogy egykor csatasírdomb volt.

Valaha, amíg nem szabályozták a folyót, Jánkmajtisnak is volt Sza­mosa. Most már csak „volt-Szamosa” van, a Holt-Szamos. A hozzá vezető, nevében a vejszét őrző Vész útról, mivel előtagjának régi jelentését nem ismerik, az a feltételezés él, hogy egyszer, errefele eltévedtek az emberek, egy „bolygó, fényes teremtés” vezette rossz helyre őket. Ez a „csalárd lény” minden bizonnyal a mocsárban keletkezett és meggyulladt, az emberek által „ludviercnek”, lidércnek nevezett metángáz lehetett.

Élő Szamos híján így aztán „Jánk folyója” − a költőnél maradva „nagy, álmos, furcsa árka” − a Maksainál még Gugapathaka (152. l.) néven sze­replő Gégő, Gegő, a nép által Gőgőként, Nagy-patakként vagy − mivel a Szenkébe ömlik − Gőgő-Szenkeként is emlegetett patak lett. Ha Nagy-­, vagy Kis-bukója nem is volt, mint Tiszakóródnak vagy Sonkádnak, a Zohogó-hídja nevű, egykori faátkelő alapján feltételezhetjük, hogy egy kisebb vízesése, „zohogója”, azaz zuhogója azért neki is lehetett. A patak egyik kanyarulatában van a Gőgő-szugoly. A Gőgő-hát nevű, hajdani „kolóniát”, amelynek lakói Tyukodról költöztek oda, Tyukodi- telep, Tyukodi-házak vagy Tyukodi-tanya néven emlegették. A Gőgő nevet többen a román Geugu, Gege (FNESZ 243. l.) személy­névvel hozzák kapcsolatba, de én azokhoz csatlakozom, akik a torok jelentésű giga, gége szóból származtatják. Ennek az elképzelésnek a való­színűségét erősíti a Maksai-féle guga forma is, amely a gége − Szatmárban giga − szó népies alakváltozata. Hajdan itt is folyt a „Gőgő-csemete-csomota”, a Csomota nevű patak is, amelynek, ahogy fehérgyarmati „rokonának”, már csak az itt Csomota-köz, Csomota-domb vagy egyszerűen Csomota néven ismert, vizenyős, lapos (csomota)„háta” van meg, s a jánki határban „ergedezett-csörgedezett” egy Erge nevű erecske is. Az itt élőknek régen még egy „tapocska-patapocska” patakjuk is volt. Ennek emlékét őrzi a Tapocska nevű dűlő, amely a tapogató nevű halász­szerszámról kapta a nevét. A tapogató egy „vesszőből font, halászó és csikászó eszköz, amely olyan, mint egy szájával lefelé fordított vessző­kosár. Sekély vízben használják. Ahol csíkot, halat sejtenek, a vízfenékre lenyomják, s az így körülzárt halat, csíkot aztán kézzel tarisznyára sze­dik” − magyarázza a Szamosháti szótár (II. k. 37i.l) ide vonatkozó szó­cikke.

A határban van a Majtisi nagy erdő néven ismert tölgyes. A telepü­lésükhöz tartozó Város erdeje adómentes használatának privilégiumát a jánki polgárok élvezték. Nekik a Régi szatmári-út és a Vész út kereszte­ződésében még afféle városkapujuk is volt, a Vaskapu, amellyel a Nagy­tanya felé való forgalmat le tudták zárni, a Vásártéren pedig − emiatt akár igazi vásárvárosi rangban is tetszeleghettek − az országos állat és kira­kodó vásárokat bonyolították le.

A Csere, amelyet egy árok két részre, Kis- és Nagy-Cserére oszt, ahogy az álmos hangulatú Szunya legelő és a Törzsökös vagy Torzsokos dűlő is, régen tölgyerdő volt. Állítólag Jánk Csegölddel pereskedett érte. Erdő volt valaha a Csonkás is, amelynek emlékét a Csonkás-alji dűlő őrzi.

Az Avas a „miskolci Nagy” ide lecsúszott kistestvére. A nagyváros köz­pontjától dél-nyugatra emelkedő (név) rokon-hegy arról az erdőről kapta a nevét, amely egykor az oldalát borította (FNESZ 68. l.). A Tisza és a Túr között húzódó, ma már Romániához tartozó Avas hegység nevének jelentése is a „makkoltatásra szolgáló erdő, nagy fákból álló öreg erdő, rengeteg” (FNESZ u.o.). Azt már Jánkmajtison is nagyon kevesen tudják, hogy jellegzetes határ­részük, az Avas neve, ahogy az avat és az avul ige is, az ó (régi) melléknév­ből keletkezett. A „sz-ó ”, amely Petőfi idejében még „sz-újnak” számított („Hát a mente, hát a nadrág ugy megritkult, olyan ó, hogy szunyoghálónak is már csak szükségből volna „jó ” – játszhatunk el a költő Pató Pál úr című versével) mára már elavult, és csak az óváros, óbor-féle „ósdi” sza­vainkban szerepel. Nemcsak zárójelben, „élőben” is eljátszhatunk, magunkon és másokon egyaránt elszórakozhatunk a „cseresznyemag meg meggymag”, „hályog-meggymag meg vadmeggymag”, „sárga bögre, görbe bögre” típusú, leg­inkább a „Mit sütsz kis Szűcs, sós húst sütsz kis Szűcs?” „nyelvbotoltató” mondókához hasonló jánkmajtisi Sás-szél-szeg dűlőnév gyors egymás­utánban történő többszöri ismétlésével. Előbb-utóbb valószínűleg min­denki eljut oda, hogy nem sikerül „fején találnia”, így aztán „elgörbíti a szeget”, vagyis − ezzel saját magát is nevetésre késztetve − kimondja helyette azt a bizonyos, az ember alsó fertályát jelentő, a Segesvár hely­ségnévben is benne lévő szót.

A Disznós-réten és a Disznó-legelőn hajdan − magától értetődően − a község gazdáinak sertései találtak maguknak „harapni valót”. Feltehe­tően jobbat, mint amit a csak „szőrfüvet”, „rókafarkat” termő Szőrfüves nevű határrészen legelhettek volna. A Ravaszlyuk nevű táblán az óvato­san figyelőnek hajdanában bizonyára igazi rókaszőrdísz-lobogást is lehe­tett néha látnia. A Pokol kínja nevű, ingoványos, zsombékos területen a gyehennára süllyedéstől való félelmében egykoron minden bizonnyal félelmetes izgalmakat, pokoli kínokat kellett átélnie az ott áthaladónak. A Cigány­fagyos dűlő, amit inkább egyszerűen csak Fagyosnak neveznek, onnan kapta a nevét, hogy egykor, egy zord téli napon vándor cigányok szen­vedtek fagyhalált a területén. A Bánat-tag „monoton bút konokon” árasztó határnév „nedves-kedves” harmóniában van az általa jelölt, folyton könnyező, vizenyős rét hangu­latával. A jóval kellemesebb hangulatot árasztó, immár „szárasz-tó”, az egykor a Barkóczy gróf „tini nindzsa” teknőseinek otthont adó Békás-tó napjainkban lőtérként működik.

A Kati-háza, a Szakács-földje, a Cipa-kert, a Domahídi- és a Földes­tanya, a Donka-,a Cséke-, sőt még az Ember-tag is egy-egy helyi famíliá­ról kapta a nevét. A Gencsi-tag egy hajdani, „ezerszüzes” nemes emlékét őrzi, aki „testámentumba tette” azt a nagy dicsőségét, hogy a környékbeli falvakból való ezer érintetlen leányt rontott meg. A Gyógyszerész-tag valaha Uray László tulajdona volt. A nagyobb köz­ségekben − a Tiszaháton is − ahol működött egyáltalán, a patika az egyet­len civil kultúrhely, afféle kaszinó is volt. A szellemi élet központja. Bolt, de mindig tiszta, elegáns, amelynek vezetője tudós, úri − Jánkmajtison „Uray” − ember. A település „elitjét” képező férfiemberek itt jöttek össze vadászat előtt. Itt beszélték meg a gazdaság dolgait, a társaság ügyeit, férfi létükre is el-elpletykálgatva. A sokféle, hol ropogósra pirított, hol félig sült, hol pedig egyenesen sületlen „pecsenye” után igazi desszertnek, „nyálkmajtisi” nyelvi nya­lánkságnak számít az ínyenc helynévkutató számára a Rodosnak is neve­zett határrész kétféle „adagban” Kis- és a Nagy-Nyalókaként is élvezhető neve.

A „dombon ülő Demeternek kinn a lődörgője” jánki feladvány megfej­tése: harang. A Harangos-dűlőről az én kedves, jó barátom, a Jánkról szár­mazó, többször országos szavalóversenyt is nyert Udud István tanár-költő barátom jut eszembe, akinek a szülőhelyéről írott versei apró harangkongás-szívdobbanások. Hűséggel kötődik bennük a költő a szülőföldhöz, az idő árja által itt-ott már elöntött, s csak az emlékezetében élő „Tündérsziget-gyermekkorhoz”, a Szamos-közhöz, a Túr-parthoz, a Tisza- háthoz. Ódát írt a kis faluhoz, Jánkhoz, ahol gyermekkorát töltötte, és Cégénydányádhoz, ahol általános iskolai igazgató volt.

Ez a tiszta, pacsirtás lélek maga is káromkodásokból épített (ha nem is katedrálist!) egy fatornyos, kis szatmári „verstemplomot”, amelyből a Tebennedbíztunk szavai talán mégis eljutnak oda, ahová már ő is eljutott, a Magasságoshoz. A szatmári költő „gyalog járó” szavaival is képes volt hirdetni, hogy a cselekvő emberi jóakarat, ha sántikálva, botorkálva is, előbbre viszi a világot.

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése