Tiszakóród − „Bukóród”

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

Gondolatban most a szívemhez oly közel álló „tegnapban”, a legutóbbi tiszakóródi vásárban, a „rétesfesztiválon” vagyok, a szépen alliteráló, zenélő nevű Károlyi Kálmán barátommal, az égszínkék ragyogásban. Fajtáim, „földijeim” jönnek velem szembe, a testvéreim, vagy találóbban a „testlelkeim”, mert nemcsak a vér, hanem a lélek is képes összekötni az embereket. Milyen találó és mélyen emberi vonása az is nyelvünknek, hogy egy település lakosságának számbavételekor nem darabról, még csak nem is főről, hanem lélekszámról beszélünk!

„Határában több őskori őrhalom található, a mi azt bizonyítja, hogy már ősidők óta megült terület” – írja Borovszky Samu (139. l.) Tiszakóródról. A település nevét 1344-ben Chorodnak, 1415-ben már Korodnak írják. Még a múlt század közepén megvolt a Burgunda utcája, az volt a tulajdonképpeni anyaközség, de a Tisza egyre beljebb mosta a falut, amely ilyenképpen a másik végén volt kénytelen tovább terjeszkedni. „Úgy látszik, hogy a Burgund egy régi elpusztult község nevét tartotta fenn, és egynek látszik azzal az Urband helységgel, amely 1345-ben, mint Kóród-dal határos község szerepel (Borovszky 159. l.).”

A település neve, ahogy egy szlavóniai magyar lakosságú községé, Kórógyé is, a magyar kóróból származik. Mivel a szó igen későn, csak 1763-ban vette fel a bokor, cserje jelentést, ezért a száraz, kemény növény-szár, a kukorica-, vagy ahogy errefelé mondják, málé- és a napraforgó-, a Tiszaháton egyszerűen „forgókóró” van benne. De nekem a Kóród szóban ott vannak a határban ősszel „őrt álló”, a szélben zörgő „páncélos szamárkóró-lovagok” is, akik – ahogy végül a Kóró és a kismadár című mese hőse is – elringatják Isten fáradt kis énekeseit.

„A kuk a tél fagya ellen szalmával betakart és beföldelt kúp, kupac, halom. Amely háznál nincs pince vagy verem, ott így rakják el télire a krumplit, zöldséget, répát” – írja Csüry Bálint (560. l.). De a kuk-nak Szatmárban van egy másik jelentése is. És az az igazi. Ezért is meglepő számomra, hogy az én „Szamosháti imakönyvem” általam csodált, rajongásig szeretett szerzője „egy kukkot” sem szól róla. A kukok , pontosabban – ahogy mi, Szatmárban mondjuk – a kukkok a levágott napraforgó- vagy kukoricaszárból képezett, kúp alakú „házikók”, amelyeket, mielőtt szüksége lenne rájuk, és házhoz szállítaná őket, a határban vagy a kertben állít fel a gazda, egész „glédát”, valóságos „regimentet” képezve belőlük. Mekkora öröm volt számunkra elbújni egymás elől a „kúpsátor-rengeteg” valamelyikében, s aztán egy harsány kukk!-kiáltással előbújni! A forgókóróból dárdákat készítettünk, és velük hatalmas „lovagi párbajokat” vívtunk egymással.

A Vámosoroszi határában lévő Garzsa-dűlő az Ecsedi láp környékén kurta nyélre erősített, a csapások tisztítására szolgáló kaszadarabból álló csíkász szerszám rokonáról, az ezen a vidéken szintén garzsának nevezett kóróvágó eszközről, a túristvándi Pika-tag pedig az errefelé nem a lándzsához hasonló, hosszú nyelű (lovassági) szúrófegyvert, hanem a gyalogszék végébe illesztett tengerifejtő kést jelentő pikáról kapta a nevét. Én csak az eredeti, fegyver jelentését ismertem a másodlagos jelentésében a Tiszaháton vezetéknévként is funkcionáló szónak, amelyet apámtól hallottam először, amikor arról beszélt, hogy a második világháború idején a szerencsétlen, lengyel katonák pikával mentek a német tankokkal szembe. Egy másik elképzelés szerint, mivel a falu mellett egy tiszai átkelőhely is volt, Kóród neve nem a kóróból, hanem az őrhelyet, őrtornyot jelentő góró, góré szóból alakult ki. A Borovszky által emlegetett, német nevű, régi településnek, Urbandnak ősrégi jelentésű ur előtagja és a Band egyik – védőpillér – jelentése alapján ez nem is elképzelhetetlen. A községben élő szájhagyomány szerint – ez tűnik a legvalószínűtlenebbnek – a település a hajdani birtokosáról, egy Kóródi Katalin nevű asszonyról kapta a nevét.

Tiszakóród észak-déli irányú főutcája a Nagy-, hivatalos nevén Kossuth utca. Ha van Nagy, lennie kell kicsinek is. Van is. Ez a Szabadság utca. A Nagy és a Kis utcát a Nagy sikátor köti össze. A Nagy utca folytatása a Burgunda – amelynek a Komárom-Esztergom megyei Tardosbányán van egy Dolna Burgunda nevű megfelelője – a Burgundia és a burgonya rokona. A hagyomány szerint korábban itt feküdt Kóród. A Kálnási sikátorban szekérút és gyalogjárda is van, a Kis sikátorban csak utóbbi.

Ha Csécsén és Milotán, akkor Kóródon is van Bigecs. Hivatalos neve Petőfi utca, de ezt a nép, a többi utcának a „postás bácsik” számára szóló nevével együtt „hanyagolja”. A község két hajdani ipari létesítményének, a fűrésztelepnek és a szövödének az emlékét őrzi a Fűrész-gáter és a Szövőgyár helynév. A gáteros feladata az erdőről kitermelt fák, fatörzsek, farönkök hosszanti irányban történő felfűrészelése és gerendák, lécek elkészítése volt. A Fekete-udvar egy nagy, szabad térség volt. A két világháború közötti években itt szórakoztak, táncoltak vagy játszottak a falu fiataljai.

A település előtagját adó folyó, a Tisza észak-északnyugat, a Túr vagy Új-Túr nevű széles csatorna pedig nyugat-délnyugat felől érinti a határt. A Tiszának a Nagy-porond közelében lévő fövenye és Kőcsomó nevű, kikövezett partrésze egyaránt jó halászó hely. A Kiszakadás az 1948-as árvíz rossz emlékét őrzi. Ott vágták át a gátat, hogy a Tiszabecsről leözönlő vizet „tiszavezessék” a folyó medrébe. A Kör-töltés – semmi sem lehet tökéletes! – egy félkör alakú gát, amely a Tisza töltését biztosítja a Kiszakadásnál. Az Ökör-járón – bár volt a falunak külön legelője is, a Páskom – korábban szarvasmarhák jártak le a Füzesre legelni. A már rég kiirtott erdő nevét viselő Kőrisesben is volt egy töltés, amely megakadályozta, hogy a határból a víz a belterület felé folyjon.

A Vén-Tisza, a Kis-Tisza és a Holt-Tisza vagy Halvány a folyó régi medrei. A „sápadt” egyik része a Halvány-farka. A Meggykerek nevű dűlőt képező Meggykereki halvány nevével kapcsolatban két meglehetősen „meggyügyű”, összerakva akár versbe is szedhető magyarázat – „mee kerek, mint a meggy”, „mee ott lemegy, lesijjed a szekerkerek” – is él a faluban. A harmadik, az előzőeknél „kevésbé lírai” feltételezés, hogy valamikor meggyfás lehetett a helyén.

Cseh Anna A kerek szó helyneveinkben című szakdolgozatában (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Debrecen, 2009.) – utóbbit erősítve – Bárczi Géza és Hoffmann István nyomában „meggykettőre” szertefoszlatja a naiv elképzeléseket. Az ókori helynévanyagban különféle növénynévi előtagokkal (Alma-, Bükk- , Kökény-, Meggy-, Som-) előforduló kerek szónak szerinte erdő jelentése volt. „Tehát a gyakran emlegetett kerek erdő egykor nem az erdő formájára utalt, hanem egyfajta tautológiának tekinthető” – írja (2. l.). Az egykori Szolnok-Doboka vármegyében lévő Somkerek nevű települést som-erdő, liget vette körül, s minden bizonnyal így alakult az Alma-, a Szil–, a Meggykerek helységek és a kóródi dűlő neve is.

Az egyik holtág melletti határrész neve Kóródi-, a másiké Ködmön-szeg. Hogy utóbbi miért éppen az itt köcének (Csüry I..k. 544. l.) is nevezett báránybőrbekecsről kapta a nevét, az talány. A közelében lévő Luzsnyak egy szántónak használt lapos. A moszkvai Luzsnyiki-stadion nevében is benne lévő, tócsa jelentésű, szláv luzsá-val való rokonsága azért is való-színűnek látszik, mert a Tisza- és a Szamos-háton az öregek még ma is ismerik a Csüry Bálint által is említett – lubickol, lobácsol, vízben ficánkol jelentésű – luzsbol szót. Az esőzések alkalmával kisebb tóvá váló, a Földrajzi tájszótár szerint apró, sáros vízállást jelentő Lágyas másik neve, a Ládzas egyfajta átmenetet képez a vizenyős rétet, lapost jelentő láz szó felé, s egyben (lágy-láz) magyarázattal is szolgál rá. A tiszakóródi Rizstelepi kanális vagy Rizstelepi lecsapoló az egykori „kínaibúza-termő” medence vizét vitte az Új-Túrba. A Deje-csatorna akár a „csalogató”, „hívogató” nevű milotai, tiszacsécsei Jer-hát „selypítő” rokona is lehetne.

„Az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga” – írja Madách, a latin „Vivere militare est”-mondás lényegét kifejtve. „It’s the war”, „C’est la guerre”. „Ez a háború” – mondja az angol és a francia. Hogy Jules Guerre-t a tiszakóródi füzes „háborús nevű”, egykori bérlőjét melyik világégés kormos szele sodorta a Fekete- udvar tájékára, azt már senki sem tudja, de eredeti „famille nome”-ját – immár fonetikus magyar átírásban – a kóródi Tisza-parton egy „ficfás”, a Zsülger vagy Zsülger-füzese és a Zsülgeré-alja nevű, korábban kijelölt fűrdőhelyként „üzemelt” part-szakasz örökítette meg. Egy másik füzes, amely egykor az államkincstár tulajdonát képezte, a Kincstáré vagy Kincstár füzese. Egyik része, a Kincs-táré alja kiváló halászhely ma is.

Ahogy a Zsülger, egy másik dűlő, a Prinnye is bérlőjének az eredeti Perenyeiből eltorzított nevét viseli. Nem úgy a Kaufmann- vagy Kertész-tanya, amely tulajdonosa mindkét neve alapján ismert, egykori „lankája” viszont, a Kertész-gyümölcsös, már csak birtokosa magyarosított – ebből a szempontból igazán találó, „nomen est omen” – nevét viseli. Az „illatos hangzású” Szeg-főben épült, már rég lebontott Návay-, korábban Sánta-tanya, amely egy földbirtokosról kapta a nevét, valamint a Kis Károly tanya – a (nem a Kis-ről németre fordított nevű!) Klein-taggal , a Klein-legelővel és a Fried Mór-tanyával ellentétben – már igazi „hazai ízeket” idéz.

Ha már a tanyáknál tartunk, tanyázzunk le a kóródi „tanyák-tanyáján”, a Kende Zsigmond báróról elnevezett, a falutól három kilométerre, a Csekébe vezető út mellett létesített, cselédházak, istállók, magtárak, pajták alkotta Kende-tanyán, pontosabban a helyén álló, újabban már inkább Petőfi- vagy Nagy-tanyaként, vagy egyszerűen csak Major-ként emlegetett lakóház-együttesnél. A község három, külterületi lakott helyének, a Kende– a Kertész- és a Jóni-tanyának Újkóród vagy Újkóródi-tanya a neve, de a helybeliek – domináns tényezője alapján – inkább csak Kende-tanyaként emlegetik.

A báró nagy kiterjedésű, a Negyvenholdason kívül más, jelentős terjedelmű táblákból állt földbirtoka, az Uradalmi- vagy Kende-tag része volt a Makkos nevű tölgyerdő és a Kende-legelő. A Makkos művelés alá vett részét, a Makkos-alját agyagos talajáról Gumi-táblának nevezik a kóródiak. Azóta „földbirtokossá” és „nagyállattartóvá” lett hajdani tanítványom, Adorján Laci tősgyökeres kóródi családnevét viseli egy diófákkal beültetett határrész, az Adorján-féle-fogás.

A Kárpátokhoz közeli síkon hivalkodónak tűnő Bakk-hegy nevével kapcsolatban egy esetleges félreértést el kell oszlatni. Utótagja nem vertikálisan, hanem horizontálisan értendő. Nem a dűlő magasságára, hanem „hetykén-hetyke” alakjára vonatkozik. A Gatyaszár elnevezésben – ahogy a Gatyaülep nevű cégénydányádi utca- és dűlőnév esetében is – ugyanez a „formális” szempont érvényesült. A két részből, a Külső- és a Belső-Halmosból álló határrész viszont már valóban a rajta lévő kiemelkedésről, a Halmos-dombról kapta a nevét.

A Balogh-féle fogást is a tulajdonosáról nevezték el. A fűzfa tisza-háti nevét, a ficfát Csüry Bálint is megemlíti kiváló szótárában, de a szilfáét, a vincfát, amely már nem szamosháti szó, hanem igazi felső-tiszai „specvincfalitás”, bizonyára ő sem ismeri, mert hiányzik a „vocabulariumából”. Móricz viszont tud róla. „Mondtam Mártának, hogy van egy vincfa az erdőn, azon lakik valami madár, elmegyek, elhozom a tojását” – meséli hőse, Joó György (Móricz Zsigmond: A boldog ember Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959. 120. l ). A helybéli öregek még emlékeznek rá, hogy a kóródi Vincfa-táblában – míg valamikor az ötvenes évek elején ki nem vágták – egy hatalmas szilfa állt. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy a Kis- és a Nagy-Vityiben építette hajdanában házikót vagy legalább egy kis kunyhót a csősz vagy valaki más, de a „vityillós” hangzású Kis- és Nagy-Vityi dűlő és az utóbbin átfolyó Nagy-Vityi-csatorna neve ennek a következtetésnek a levonására csábít.

A Meszes-tábla állítólag arról kapta a nevét, hogy egy alkalommal, szántáskor meszet borított ki belőle az eke. Hogy a korábban, míg le nem csapolták, nagy kiterjedésű mocsaras területnek, a később legelőként és szántóként funkcionáló Mészosnak van-e hozzá köze, az kérdés. Ha igen, szokatlan formája, a ma már szabálytalannak tűnő toldalékolása miatt, igen figyelemreméltó. Olaszliszkán és Pécsett is van Meszes dűlő. Előbbi, amelynek keleti fekvése a Hideg-, déli a Melegoldal, mivel egy hegyet jelöl, nem dűl, legfeljebb csak egyfajta „dűne”, és utóbbi sem egy határrésznek, hanem a Mecsek-aljai város egyik utcájának a „(sopia) naeve”.

A kóródi Halábori-szeg, amely a már „odaát”, a határ túlsó oldalán lévő Halábor nevű településről kapta a nevét, a hajdani haláltábor, a „málenykij robot” emlékét ébreszti fel, amelynek a környékről, Becsről, Milotáról, Csécséről és Kóródról a civil férfilakosság köréből elhurcoltak közül számos áldozata volt.

Kóród egyik nevezetessége a Túr-csatornának a Tiszába való beleömlése előtt lévő zsilip és környéke, az ún. Bukógát, vagy egyszerűen csak Bukó. Gondolatban most – ahogy „boldogult”, immár „megboldogult” ifjúkoromban, hajdanában több száz alkalommal is – a Bukó-környék madár-fészkes fái alatt száguldok. Mintha új ruhát kapott volna minden ág, úgy ragyognak a leveleik a nap eleven fényében. Boldog vagyok és szabad, mert a biciklim vázán ott ül „a csoda”, aki olyan, mint mikor a tavasz a szatmári jonatán fán kilobbantja az összes virágot. A Túr árterében, miközben „repülünk”, gyémánt fény remeg a pocsolyákon. „Békahercegek” kuruttyolnak. Megérkezünk a gáthoz, s pár perc múlva, a vízesés alatt egy szívbizsergetően édes, almavirág bőrű kóródi lány, a „kis babajánytyuk” ficánkol lepkesárga fürdőruhájában, és kacag, kacag. Nekem kacag. Szívszorítóan, fájóan, édesen. Olyan kedves a kis hangja, mint mikor a pacsirta az égen megficseredik. Mintha a száján valami igen-igen finom, kis szál bújna ki. Akkor belefűztem ezt a hangot egy aranytűbe, és összevarrtam vele örök-kamasz önmagamat a gyönyörű, eleven hangforrással, amely már régóta, kegyetlenül korán, örökre elnémult. De ha pacsirtaszót hallok, a lelkemben fájó-édesen mindig újra megszólal.

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

„Apalád-Botpalád” – A Palád...

A „keskeny út” − Uszka

„Csirittyés Ricse” – Túrric...

Sonkád – „S/rokON/KÁD”

Fülesd −„UgriFülesd”

Kölcse −„Aranyos-rév-hely”...

Kömörő − „Döbrögömörő”...

Tiszabecs – „Becses Becs”...

Milota−„Csupa i, csupa o, c...

Tiszacsécse − „Emlőország”...

Szatmárcseke − Hát mindent ...

Kisar − „Illancsfalva”

Nagyar − „Magyar-Nagyar”

Panyola − Az Asas-laposok ...

Nábrád − Nábrádi "nábrándoz...

Tunyogmatolcs − „Kurtakocsm...

Jánkmajtis − „Pujánkmajtis”...

Kisnamény −„Loh-Aljamény”...

A két Szekeres − „Kis szeke...

Nemesborzova − „Nemes borz ...

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!