A „keskeny út” − Uszka

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

Uszka.jpgUszka még a „helynévsornak” is a végén van. Hát még földrajzi helyzetét tekintve! Hajdan, aki itt élt, itt „poshadt”, egyebet sem látott a világból, csak amennyit az ökre és az eke szarva körül láthatott. Nemhiába mondja a rigmus: „Uszka, Bökieny, Magosliget, a világtul eebillegett.” El bizony. Elúszott a térkép szélére, a „Végek” legvégére. Elszigetelődött. Ezen a vidéken, ahol a ház a szobát („Menny be fijam az elsőü házba”), az ember a férfiembert („Előül ment az ember, utánna az asszony”), a gabona a rozst („Buzának való főüd e, nem gabonának”) is jelenti, a Maksainál is előforduló (Maksai Ferenc: A középkori Szatmár megye, Budapest, 1940. 228. l., a következőkben Maksai) Wzkazygethe, azaz Uszka szigete határnév, jellemző módon, akár az egész település neve is lehetne. De talán nem is sziget ez a falu, csak egy kicsiny fűszál, amely nem érzi a fölötte magasan dühöngő viharok erejét, de őt lepi el legelőször az ár, s róla múlik el legutoljára. Minden bizonnyal Uszka, ez a kedves „fű-faluszka” és két rigmusbeli társtelepülése szerepel Ulla, Batu és Meszeshát néven Móricz Zsigmond Az atyafiság című elbeszélésében.

A falu nevét, amely az „irodalomban” 1314-ben tűnik fel először (Mező András – Németh Péter: Szabolcs-Szatmár megye történeti etimológiai helységnévtára, Nyíregyháza, 1972. 132. l. a következőkben: SzabSzatm.), az úszik igével hoztam kapcsolatba, amit errefelé rövid u-val ejtenek. Az uszkaiakat – uszik, uszkál – azzal csúfolják, hogy a ködöt megúszták. Víznek nézték, s nekivetkőztek, hogy átússzanak rajta. Ahogy a fatörzseken ügyesen, fejjel lefelé is kúszó, veréb nagyságú, hasznos, rovarirtó madár neve a csúszik igéből csuszka, úgy lett a település neve az úszik-ból Uszka – gondoltam „jó magyar logikával”. Pedig az „Uszka, tán má nem is magyar, hanem muszka”-mondásnak igaza van. Legalábbis a település nevét illetően, amely a cseh Úzka, patak- és a lengyel Wąska, patak-, rét- és szántónév tanúsága alapján szláv eredetű. Jelentése szűk, keskeny (FNESZ 672. l.).

Ami a múltat illeti, a bibliai hét szűk esztendő felidézésével, és ami még a jelent is, a településen élő emberek szerény anyagi és kulturális lehetőségeit nézve, az Uszka helynév nagyon találó. A „keresztapa” – akárki volt is – nem lehetett akárki. Aligha ismerte a „nomen sit omen”, „a név jellemezze viselőjét” „isteni imperatívuszát”, „naiv alkotóként” mégis igazi poéta volt. Mosolyogva gondolok arra, hogy még uszkai származású egykori tanítványom, Engi Angéla is – ha „duplázni” akarok, akkor Engi Engéla – nevének első három betűjével, a szláv uzká-nak megfelelő, szintén szűk, szoros jelentésű, német eng-gel, mennyire „klappol” a témához!

„Máá csak ijjen a világ, kinek szoros, kinek tág” – mondja a tiszaháti bölcs. „Szűkfalvának” szűk a belterülete, vagy ahogy itt nevezik, a „belsősége”. Egyetlen utcája van, a Fő utca, amelynek más neve nincs is. De lehetne. Akár „Fő Uszka” is. „Uszkafőnek” azt a hideg vizű forrást nevezhetnénk, amely a templom mellett fakad, és az ártézi kút elkészülte előtt a falunak az ivóvizet biztosította. A Fő utca kiemelkedő része – természetesen ez sem Mons Capitolinus-i méretű – a Domb. A kis község egy még kisebb részét – hajdani birtokosáról – még ma is Gotlik-, illetve annak két csúfneve alapján Botlik – vagy Kotlik-falvának nevezik. Ám a kiscsibékként csetlő-botló uszkai „apró-szentek”, „kotló” anyukájukkal együtt nagyon büszkék erre a tiszta, még véletlenül sem „szemétdombocska” dombocskára is, és együtt éneklik és játsszák rajta a „Dombon törik a diót, a diót, rajta vissza mogyorót, mogyorót, tessék kérem megbecsülni, és a földre lecsücsülni, csüccs!”-öt.

Ahogy szinte minden környékbeli településnek, Uszkának is van – Magosliget és Botpalád közelében folyik – Cser-patakja, amit itt Nagy-Csernek is neveznek (dűlője a Cser- vagy Nagy-cser-hát), és a kis falucska határában folyik a Batár, amelynek a neve minden bizonnyal a szláv báta, pocsolya, tócsa, kisebb valószínűséggel az ótörök bát, elmerül jelentésű főnévvel, illetve igével lehet kapcsolatban (FNESZ, Báta 94. l.). Bár Szatmári helynévtípusok és történeti rétegződésük című munkájában (A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének kiadványai, 67. sz. Debrecen, 1996. 274. l.) Kálnási Árpád a Resztika, a Kálna, a Baláca, a Kraszna és a Túr mellett a honfoglalás körüli idők szláv víznevei között sorolja fel, véleményem szerint valószínűleg a Nagy-Cser egyik neve a faluban még élő, „csárogó”, Neccse patak-név is.

Csupa madárcsicsergéssel elegyes vízcsobogás a szomszéd település, Magosliget határában folydogáló Cserbe-csurgó és Csörgedező-patak neve is. Előbbi csergő és csorgó formában is élő utótagjának a Földrajzi tájszótár szerint forrás, lejtőn lecsordogáló víz a jelentése. A Nagy-Cserbe Ligetnél torkollik a Legelőn is áthaladó Legelő-, hivatalos, már jóval prózaibb nevén Uszkai-Közlegelő-csatorna. Az egy ló megfékezését ábrázoló, impozáns salzburgi szoboregyüttes nevével megegyező alaptagú Batár Lóusztató – mondhatnánk „lúUszkatóu” – Mély-gödör néven is ismert része, ha nem is a hercegérsek istállójába, csak az uszkai gazdák óljába tartozó pacik itatására és tisztántartására szolgált, „rituális helynek” számított Uszkában, már valamikor, a virágzó „lókorban” is. Megnövekedett jelentőségét tanúsítja, hogy napjainkra „avanzsált”: „embercsikók” számára kijelölt fürdőhely, „pujafiridőü” lett. A beletorkolló Kis-ugró és Nagy-ugró nevű földek nem feltétlenül trambulinként szolgáltak a páratlanujjú patások számára. Utótagjuk, véleményem szerint, inkább a szeglet, sarok (Ftsz) jelentésű, szláv eredetű uglya „megmagyar-” pontosabban „megugor-osítása” lehet.A Zsákmosóban egykor az uszkai „fejjiercselédek” sulykolták durvább „vászonnemüjiket”. Akár őket, a Batár-parti „hőügyeket” is ábrázolhatná a Tolna megyei Hőgyész Apponyi Kastélyszállójának úgynevezett „Sárga terméből” ellopott, két és fél millió Ft értékű Zsákmosó asszonyok című kép.

A Batár mellett fekszik a Batár-mezei-dűlő néven is emlegetett Batár-mező, a folyó egykor örvénylő szakasza közelében lévő Örmény-szeg, és ott volt valahol a ma már csak a nevében élő Irottvány-szeg is. A Batár-mezőben van a Malom-szeg, Malom-zug vagy Malom-szugoly. Valaha itt, a folyón, az öregek még emlékeznek rá, egy „lapátos mestersieg”, egy vízimalom állt. A Batár öleli két oldalról a fejét szárnya alá dugva bóbiskoló, errefelé „lébucként” ismert bíbicet sejtető, Bóbic nevű dűlőt. A Batárba ömlő időszakos vízfolyás, a Deme-forrás – mellette van a  Deme-földje – és a lágy nevű Dohorna– valamint a Hagara- csatorna. Előbbiben én az -ig jelentésű szláv do elöljárószót és a hora, hegy főnevet érzem, de az is elképzelhető, hogy tövében a patak vagy a folyó felső folyását és forrását jelentő cseh horní szó valamelyik szláv elődje lehet. Utóbbinak, a kellemes „vízzúgásos” mellett (Niagara) számomra van egy kis izgalmas, „vadászkutya-ugatásos” (agár-agara) hangulata is. A graaf, gróf és a haag, sövény szavakból összeálló Hága városnév eredetileg Hollandia grófjának sövénnyel körülvett vadaskertjét jelentette (FNESZ 259. l.). Ady A grófi szérűn című verse „a gróf tán épp agarász” részlete alapján asszociációm talán már nem is annyira „meredek”. Főleg azok után nem, hogy a falubeliektől megtudtam: Hagara a szomszéd Magosliget földesura volt, akinek Uszkában is volt birtoka. Az Ady-köl-temény „Koldus, rossz álmú zsellér ébred”-részlete is ideillik: Liget határában a Cser-köz Zsellér-erdő nevű részét Hagara úr „földnélkülijánosai” művelték.

A korábban általam említett „Uszka, Bökieny, Magosliget, a világtul eebillegett” „maliciózus” mondással szemben utóbbi helység legényei a „Gyertek jányok, Ligetre, Ligetre, itt a világ közepe, közepe”-rigmussal csalogatták a környékbeli hajadonokat a magosligeti bálokba.

A Tag-erdei csatorna a Tag és az Erdő nevű dűlőkön halad át. Egy „anonim” vízfolyás öleli át félkörben az egykori bérlőjéről elnevezett Fischer-kört, amelynek a helyén – az itt talált cserepek tanúsága szerint – állt valaha a falu. A Halvány vagy Fenek a Tisza holtága volt. Becs határához tartozó szakaszából halastavat létesítettek, uszkai részét felszántották. Így keletkezett a Halvány-hát nevű dűlő. A határ legnagyobb részét a Nagy-mezei-dűlő, egyszerűbben Nagy-mező foglalja el. A Bika-kaszáló biztosította hajdan a falu apaállata számára a szálastakarmányt. A Gyapjú nevű részen egykor vagy birkák legeltek, vagy – mivel a lóherének és lucernának első – és a lekaszálásuk után második-, sőt harmadik „gyapjáról” is beszélnek errefelé – takarmánynövényt termesztettek.

A Farkas-földje nem „Ordasországot” jelenti, csak azt jelzi a nevével, hogy egy Farkas nevű család egykori birtoka volt. A Kánya sűrűje, a Karikás útja, a Kenderesi kertje, a Szabó vápája, a Kis Endre tagja, a Makai-tag, a Kondor-erdeje, a Nagy Pál tövise és a Lebovics-tanya is személyekhez köthető. Utóbbi, amely egy lakóházból és néhány gazdasági épületből állt – mivel tulajdonosa, talán a szomszédos Magosliget előtt is „tisztelegve”, a széphangzású Ligetire magyarosította a nevét –, Ligeti-tanyaként is ismert. A Szabó-vápája utótagja a vápa vagy vápahupa (Ftsz) sekély talajmélyedést, lapos völgyet jelent.

Az uszkai Ocskai sűrűje a magukat a kuruc korszak nagy generálisa utódainak tartott, de nevüket már csak pontos i-vel író (nem pedig „yró”), mára már kihalt „történelmi” család tagjainak emlékét őrzi. A sűrű fiatal növendék erdőt jelent.  A Cseresznyefa-laposa szélén állítólag egy ropogós cseresznyét termő, hatalmas gyümölcsfa, a Diósban – ez a nevéből is kiderül – valóságos diófa-, az Erdő nevű nagyobb dűlőben pedig minden bizonnyal tölgyfa-erdő pompázhatott. A Király-kert – bár nagy kiterjedést sejtet – egy kisebb, de legalább jó minőségű földdarab, ráadásul még a belterület közelében is fekszik. Korábbi tulajdonosa, Ari Zoltán, aki kertként művelte, azt mesélte, hogy családja magától a királytól kapta. A birtokot – amelyet volt gazdája neve alapján nevezhetnénk akár „Arizonának” is – régen az „édenkerti hangulatba” ringató Paradicsomként is emlegették. Az öregek még emlékeznek rá, hogy a hajdan itt állt tanya-épület homlokzatára ez a nem „pomme d’or”-ra, hanem „Paradiso”-ra fordítandó magyar szó volt, süllyesztett aranybetűkkel, felírva. 

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése