Kömörő − „Döbrögömörő”

Szemelvények Szilvási Csaba Szatmári helynevek igézetében című művéből

„Hajdan egy faluban a Nyíren-é, vagy az Erdő-Háton, vagy hol esett, jó szerrel nem jut eszembe, már csak elég az, hogy: volt hajdan egy öreg asszony, özvegy volt, s egy rossz fia volt. Ez munka fejében nyáron legyet a szárán csapkodta napestig, télen a tüzelő mellett a piszkafa végén ácsorgott el egész napokat…” – olvasta nővéremnek és nekem apánk a Ludas Matyit. Neki szent meggyőződése volt, s ezt életünk végéig belénk táplálta, hogy a Fazekas Mihály művében szereplő Döbrög – ahogy a költő sejteti is – az Erdőháton van, s az nem lehet más – ezt a műben szereplő helység két ö-je is érzékelteti –, mint Kömörő.

Amikor a vidéket járta, mindig hozott haza egy kis madárlátta „szólimet-szólomot”, „himmihummi szóujátiekot” is a „búzavirágos tarisznyában” magával. Egyszer például egy nem a legtisztább család hírében álló, Kömörőben élő, ismerős famíliánál tett látogatásáról úgy számolt be, hogy „az öt kömörei, körmöndi bojtár a nyakadi pusztán csak uty téringette a nyájat”. Aztán – még mindig „rébuszban” – hozzátette, és ezt már mi is megértettük, hogy „a vienasszonnak vóut a fejibe „csűstül „te” is, meg „tü” is, igy osztán jóul kivakaróudzott”. Ahogy édesapám plasztikusan megfestette előttünk az öt ujjával a fejét vakaró, tetvészkedő öregasszony képét – mindaddig, amíg pozitív élményeket is nem szereztünk a faluval kapcsolatban –, sokáig meghatározta az általa csak „Tökömbökömörőü”-ként „aposztrofált”, bennünk azonban „(tetű) Körmölő”-ként rögződött Kömörő-képet. Azóta Koiék, Oszlánszkiék, az ősmagyar nevű Szimék és sok más jó barát és ismerős által Kömörő is „lelkem csücske” lett. Az egyik Szim-fiú, Andris, a híres kömörei juhász unokája, volt tanítványom, akiből gyógyszerész lett, a szó szójátékos értelmében is „Szimpatikus”. Sokszor megcsodáltam nagyapja szívszorítóan szép furulyázását. „Tán még mikor Árpád bejött Magyarországra a juhaival, azóta a família mind juhászkodott” – összegezte maga a jó öreg ritkaságszámba menően mély gyökerű családfáját.

„A furulyaszó és éneklés közben szinte folyamatosan ott hallható a fecskecsicsergés, a kiscsirke-csipogás, a kutyaugatás, a birkabégetés, a tányér- és pohárcsörgés, olykor a feleség-kuncogás. Szerencsére remény sem volt olyan helyet találni Andráséknál, ahova a velük élő természet hangjai be ne szűrődtek volna. És ahova a vendégszeretetük el ne kísért volna” – írja az interneten Juhász Zoltán, a híres pásztor zenei hagyatékának egyik lelkes őrzője. Az országos hírű juhász unokaöccse, az erdész és vadász Szim Laci pedig, akinek „Kömörő-ügyben” különösen hálás vagyok, már régóta közel áll hozzám. Sokat barangoltunk együtt hajdan a csodálatos kömörei erdőben, s általa a határt is elég jól megismertem.

A település környezete egymaga egy kis Erdőhát. A túristvándi Tölgyfás, Rekettyés, Nyárfás, Nyáras és Csonkás dűlők neve arról tanúskodik, hogy a Kömörővel szomszédos település is gazdag volt különböző erdőkben. A feléje vezető út két oldalán fekszik a környékbeliek által Kömörei-erdőnek, a helyi lakosok által lakonikusan csak Erdőnek nevezett „zöld tüdő”, amely – ezt az Eszenyő-erdő helynév is jelzi – még egybeér a csekeivel. Ebben volt a ma már csak nevében élő, kedves lakói alapján elnevezett Borz-út. A Szálas erdőben, amelynek egyik része a Kende báró által telepített Fenyves is, hatalmas fák állnak. A Makkos fiatal tölgyerdő. A Piskár-tó két oldalán fekszik a Piskárosi-erdő, az Akaricsa-patak két ága között pedig a Szoros-szegi-erdő nevű tölgyes. De valamikor erdő (gaz) volt a Bagoly nevű határrész, az egykori tulajdonosáról elnevezett Varga-gaza dűlő és a meglehetősen vaskos, szabad szájú, „rekettyintős” hangulatú Pina-rekettye is, amelynek „párja” a határban lévő, Tököd-lapossa dűlő. A nép szabados nyelvteremtő fantáziájának terméke az egykori tulajdonosáról, Zatykó Péter mérnökről elnevezett Zatykó-tagnak „Tökezacskó-tag”-ként való megjelenítése is.

A kömörei erdőkben sok volt a vaddisznó. Erről tanúskodik az egyik erdei ösvény, a Disznós-út neve. A Farkasok erdeje egyesek szerint egy-kori tulajdonosáról, mások szerint – én nekik hiszek – az egykori összefüggő, hatalmas erdőség korában a közeli Kárpátokból a hideg és az éhség miatt idáig is elmerészkedő csikaszokról kapta a nevét. Hogy ordasok garázdálkodtak a vidéken, annak tanúsága a kispaládi Farkaségető és a kömörei Uradalmi-birtokban lévő egyik földterület neve, a Tiszacsécsén, Szatmárcsekében és Kisnaményban is előforduló Farkasverem, sőt talán még a botpaládi Farkas-száraza, a tiszabecsi Farkas dombja és a kisszekeresi Farkas-szeg is, bár utóbbi három inkább személynévi eredetű.

Kömörő nevével a XII. században találkozunk először. E területről szóló első forrásunk, az 1181. évi Cégénymonostori oklevél már említ bizonyos kömörei határt (de fine Kemerew), a falut azonban – feltehetően, mert akkor még csak jelentéktelen település vagy egy mezőrész volt – nem sorolja fel a monostor birtokai között (Maksai 164. l.). Kömörő első birtokosa a Kömörey család volt. A falubeliek úgy gondolják ma is, hogy ők alapították a helységet. A településnek a nevét 1344-ben Kemerewnek írták. A Kömörey család után a Kendék és a Kölcseyek lettek a birtokosai. Ahogy a kurgat, a barka, a bodon, a haj, a dobog, a rakattya és a tuskó jelentésű ducskó kerget, berke, bödön, héj, dübög, rekettye és dücskő magas hangrendű változatban is él a vidéken, a helynév, amelynek talán a Gömör „vármegyenév” is rokona, minden bizonnyal a szláv komar, szúnyog szóból származó, egy másik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község nevét is jelentő Komoró „hangrendi átcsapásos” változata. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a környéken a kedvetlenül üldögélő emberrel kapcsolatban használt „Ugy ül, mint Kömörőü viegin a gutta”-mondás Mezőgecsén a bajba jutott emberre vonatkoztatva (Csüry I. 330. l.) „Mekszorult, mint Gomoróu viegin a gutta”-formában él.

Kömörő Fő utcája – hivatalosan Kossuth utca – Al– és Felvégre tagolódik. A Nagyari és a Mándi út vagy Mándi utca a szomszéd községek irányába vezetnek. Utóbbit régebben, mivel az első világháború után, a falu terjeszkedésének megindulásakor nyitották, Új sornak is nevezték. A helyet, ahol létesült, egy, a csatákban érdemeket szerzett, s ezért vitézi rangra emelt Istvánffy nevű ember kapta birtokként, ezért korábban Vitéz-telek néven volt ismert. 1945 után az úgynevezett Oltovány szegen alakult ki az Árpád, a Dózsa György, a Zrínyi és a Pázmánként is emlegetett Rákóczi utca. Utóbbinak több más neve – Kis utca, Sikátor, Kutyaszorító – is van. A költő és hadvezér aligha lenne rá büszke, hogy a róla elnevezett településrészt – a rossz nyelvek azért ragasztották a sorra, mert szerintük az ott élő asszonyok nem szeretnek dolgozni – Pizsama, illetve Pongyola utcaként is emlegetik a faluban.

Virág Benedek Kazinczynak küldött egyik levelében a következőket írja: „Te most sok helyen megfordulsz, tudd ki a’ legkisebb folyónak, tónak, régi vagy új nevét.” „Milyen célból ajánlotta Virág a barátja és írótársa figyelmébe éppen a tó- és folyóvízneveket, ebből a futó odavetésből nem tudjuk eldönteni” – meditál Szabó T. Attila, a kiváló nyelvtudós és néprajzkutató (Nyelv és település, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. 13. l.). A Kosztolányi által „szent öregnek” nevezett klasszikus költőnek a vizek iránti kitüntető érdeklődését én megértem. Szatmárban a határ képét a különböző folyók és patakok alakítják ki, s meg is határozzák a karakterét. Mindegyik erecske, mindegyik tócsa egy-egy ezüst nyaklánc, egy-egy ragyogó ékszer a természet keblén.

A Túr Túristvándi határából érkezik Kömörő területére. Egyik része, a Lóúsztató a helyi gazdák sörényes-patás kedvenceinek fürdőhelye volt. A folyóval kapcsolatos földrajzi nevek: a régebben a határ legintenzívebben művelt részét jellemző Túr-hát vagy Túr-háti- dűlő, az azon áthaladó Túr-háti kabolaút, az egyszerűen csak Hídként is emlegetett Túr-híd és a Túri-tó-erdőként is nevezett, két részre, a Kis- és a Nagy-Túri-tóra „tógolódó” Túri-tó. A Hídláb-szeg (a nevét adó objektum maradványaira még emlékeznek az öregek) egy régebbi átjáróhoz kapcsolódik. Az Urak Túr-hátja, ahogy az Uradalmi birtok vagy az (legyünk jóhiszeműek, minden bizonnyal nem őket, hanem csak a szarvasmarháikat érintő) Urak déllője is a báró család „túrajdonát” képezte, a Fényes Túr-hátja pedig, ha bárói címmel nem is, legalább a „nevével csillogó” egykori tulajdonosáról kapta a nevét.

„Hát te még élc?” – élcelődik rég látott jó ismerősével a kömörei ember. „Hát te még itt is Túrc?” – tehetem fel a „túrcálódó” kérdést a környék oly sok helyén már látott kedves kis folyómnak, másik (inkább csak egy szakaszát, mint őt, magát, az egészet jelentő) nevének, a Túrcnak hallatán. A Vág bal oldali mellékfolyójaként és vármegyenévként Turóc alakban is létező, szlovák eredetű szó tövében az FNESZ szerint – „in aqua Turc” – (662. l.) az ősszláv tur rejlik, de talán már nem őstulok, hanem ökör, szarvasmarha jelentéssel. Elgondolkodtató, mi lehet ez a c a folyócska végén. A közeli Csaholc nevét Mező András egy szláv Čach személynév –ov és –ec képzős formájából vezette le. Čach-ov-ec, azaz Čach embere, a čachovci ennek a többes száma, tehát Čach embereit jelenti – mondta. A falubeliek viszont a kutyával, közelebbről a csahol igével hozzák kapcsolatba településük nevét. Ez esetben a szóvégi c csakis valamilyen képző lehet. Egy szokatlan c-sítéssel találkoztam Szatmárban. Elég gyakran hallottam az add csak formát„acc csak a hát „tömedékszót” pedig hácc (hátc? hátsz?) alakban. „Hátc akkoo?” – kérdezte az iskolában padszomszédom, Takács Gyuszi. Ezekben az alakokban minden bizonnyal a Toldiban is előforduló („vitéz, addsza kezed”) sza nyomatékosító forma van benne, a Túrcban viszont a c valószínűleg egy speciális földrajzi-, közelebbről vízrajzinév-képző lehet. Egy példa még nem bizonyíték, kettő sem feltétlenül, de feltételezésemet erősíti, hogy a Kisnamény melletti Darnón van egy Kis-érc (azaz Kis-ér) formában létező patak.

Kömörő határában folyik, és a Kis-Túri- dűlőnél ömlik a Túrba a Tapónok nevű nagyobb patak, amelynek neve a Tapolca földrajzi névben (itt is megjelenik a c!) is benne lévő topl, tepl, azaz meleg (vizű), szláv eredetű szóval lehet összefüggésben. A Sár patakként is emlegetett Csomota egy hajdani patakmeder kiárkolásával készült nagyobb csatorna. Az ottani Csomota-hát dűlőnév alapján feltételezhető, hogy valaha Fehérgyarmat határában is folyt ilyen nevű patak. A Csomota név is minden bizonnyal szláv eredetű, az errefelé mocsaras hely jelentésű csoma szó egy származéka lehet. A vele azonos nevű dűlőn megy át az Akaricsa– vagy latinosabb nevén Akaritánus-csatorna, amely Szim László barátom szerint egy akarnok hírében állt, Károly keresztnevű ember emlékét idézi fel az idősebb helybeliekben. A határrészen az én ifjúkoromban – erre Laci, az erdész is emlékszik – még állt egy erdészház. Ma már csak „hűlt helye” van. A „csikorgó” szó alapján, bár a magyarázat – „Karcsi-Karicsa-Akaricsa” – elég erőltetettnek tűnik, a vicsorító, erőszakos embert nem nehéz elképzelni. Az „illa berek, nádak erek” mondásra „parafraziologizáló” Árok-berek dűlő egy hajdani kisebb vizecskéről kapta a nevét. A Békás-hát is egy patakocska emlékét őrzi, amelyben, ahogy a kisari Békás-tóban és a kisszekeresi Béka-foka dűlőben is, egykor, a sápogó, rikácsoló, kercegő vadrécék kórusát erősítve, ezer meg ezer „kétéltűvé varázsolt királyfi” énekelt, kuruttyolt, ungatott, brekegett, vartyogott, hárogott. A Darvas nevű vizenyős, zsombékos terület, és minden bizonnyal a Dankéda-patak is a rajta tanyázott vízimadarakról kapta a nevét. Utóbbi a Nagypaládon előforduló Dankaégre (Csüry 163. l.) szó eltorzult alakja lehet, s a sirályfélék családjába tartozó madárról „énekel”.

A lakóhelyemmel, Tatabányával szomszédos Tatán van egy Akasztó nevű dűlő és egy Akasztó-domb, ahol korábban, még a múlt században is a halálos ítéleteket hajtották végre. A Nyergesújfalu határában lévő Akasztó-hegyet a török világban – a hagyomány szerint – a pogány kontyosok használták kivégzőhelynek, a csallóközi Nagymegyeren lévő Akasztófadombon pedig az 1650-es években már nem ők, hanem „gyaur” honfitársaink állítólag boszorkányokat égettek. Mielőtt a róla elnevezett táblán „áttábláboló” kömörei Bitófa-csatorna vagy a másik „kivégzéses nevű”, tőle messzebbre lévő Akasztófa-tábla is az ítéletvégrehajtás irányába vitte volna el képzeletemet, S. Varjú Anna Kömörő földrajzi nevei (MNYJ XIV. 65–67. l.) című dolgozatából megtudtam, hogy ezen a vidéken a bitófa útjelző oszlopot is jelent. Ezek után nem elképzelhetetlen, hogy a Túristvándiban lévő Bitófa és a Vámosorosziban előforduló Akasztófa dűlő neve is ugyanilyen „prózai ihletettségű”.

A Zsira vagy Zsira-szeg határrészt körbefolyó, egy Győr-Sopron megyei településével is azonos, etimológiailag a magyar zsír főnév szláv előzményével összetartozó (FNESZ 725. l.) pataknak hídja is van.

A kömörei Piskárosi-erdő nevében a Tiszakóródon, Kisszekeresen és Sonkádon is előforduló Piskáros rövid formája, az erdőt „átölelő”, gyakrabban inkább Piskár-tó néven emlegetett Piskár-patak nevében szereplő előtag van. A névvel kapcsolatban sem Kömörőben, sem a másik két településen senkinek nem volt elképzelése. Pedig – szerintem – „tiszta víz a pohárban”. A „Fejétől bűzlik a hal” közmondás latin megfelelőjében, az „a capite foetet piscis”-ben is benne lévő piscis „rokona” a jelentésszűkülés eredményeképpen fenékjáró küllőt jelentő, a kiejtésben piszkárként hangzó orosz peszkar is. A valamelyik szláv nyelvből származó Piskáros „víznév” tehát egyértelműen a halakkal, a halászattal hozható összefüggésbe. Halászni az olaszban pescare.

A szabolcsi részen található Balkány község nevével összefüggő, mocsaras terület jelentésű Bákány magyarázatra szorul. „Kákabot, kákának buzogányos feje, mocsárban termő, nagy bokrétájú fejes kákafej, amelyet másképp buzogánynak neveznek” – olvasható a szóról Gombocz Zoltánnak A honfoglalás előtti török jövevényszavaink című munkájában (A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 7. szám, Budapest, 1908. l.), ami azt bizonyítja, hogy a dűlőnév érintkezésen alapuló névátvitel – a jellemző növény a „címadó” – eredménye. Buji Ferenc A kány szócsalád című dolgozatában ( Magyar Szemle, Budapest, 1996/7–8.) a kány szót rendkívül izgalmas, eredeti és számomra eléggé meggyőző módon, a farokkal hozza összefüggésbe. A mitológiai lények közül a sárkánnyal kezdi, amelynek legjellegzetesebb része a farka, és a boszorkánnyal folytatja, amelyet eredetileg szintén farkkal rendelkező lényként képzeltek el. Ezt követően a hosszú farkú patkányon és cickányon, valamint az általa szintén „farkas” jelentésű kányán, majd a „kányos”, azaz „farkos, csúcsos, kiszögelléses” tárgyakon, a csákányon és a párkányon keresztül – nem sokáig kellett a „kákány” a csomót keresnem, gyorsan megtaláltam, csak a szókezdő k-nak megfelelő g-t kellett azonos értékűnek tekintenem – eljuttatott a bákány szó megoldásáig, a buzogányig. A szerző – bár ez az állítása, ha szintén figyelemre méltó is, már kissé erőltetettnek tűnik – még azt is megmagyarázza, hogy kány végű településneveink a Harkány, a Párkány, a Balkány és társaik mind olyan helyen, valaminek a farkát képezve jöttek létre, ahonnan már nem vezettek tovább utak.

A kömörei Kirva-patak nevét senki sem érti már a faluban, pedig az, ahogy a Komárom-Esztergom megyei Máriahalom korábbi (1936 előtti) Kirva (németül Kirwall) és a kocsordi Kirva-lapos horgászhely neve is, minden bizonnyal, a latin curvus-curva-curvum-nak megfelelő, görbe jelentésű szláv krva szóból származik, aminek a német Kurve, azaz kanyar is rokona, így hát – ahogy az uszkai Karikázó dűlő neve is – kanyargósat jelent.

A Vitéz-tag annak emlékét viseli, hogy az első világháború után a Kende bárók egy Istvánffy István és egy Farkas Istók nevű volt katonának adtak ott vitézi birtokot. A Váltságföldnek is mondott Vagyonváltság-föld nevű területet a báró 1919–20-ban parcelláztatta fel, és vagyonváltság fejében adta későbbi tulajdonosainak.

A Nemtudom-szeg (nemtudom nevű szilva is van a környéken) állítólag onnan kapta a nevét, hogy egy libapásztor, akinek szellemi képességei még csak nem is „súrolták” nagy (itt élt?) elődje, a leleményes Ludas Matyi tálentumát, amikor megkérdezték tőle, hogy hová megy legeltetni, mivel nem jutott eszébe az akkor még létezett, számára szokatlan Semmi-szeg neve, azt válaszolta: „a Nemtudom-szegbe”. Az Ostoró-szeg valószínűleg az Uszturó egyik alakváltozata, és ahogy kisari „rokona”, szintén az ágasfa jelentésű ösztörűből származhat. A Malomta-dűlő, feltehetően, egy elpusztult középkori település nevét őrzi. „A falu neve – írja Mező András (SzabSzatm 67. l.) – Maksai szerint 1342-ben tűnik fel Gergelytamásteleke alakban, mint telekföld. 1363-ban már Malonta néven említik…A dűlő nevében valamelyik szláv Mal-kezdetű névnek a Bakta, Galánta, Milota, Pankota, Visonta és Zajta helységnevekben is felismerhető ta-képzős származékát kell keresnünk.” Az én véleményem szerint, ahogy a Milotában a mil, kedves, a Malontában a mal, kicsiny melléknév van benne. A képzés ugyanaz, a különbség csak annyi, hogy előbbi toldalékában az o, utóbbiéban az oroszban később ju betűvé alakult orrhang, az on szerepel. A Malonta megfelelője a maljutka, ami kisdedet jelent.

Egy másik – „nyelütörténeti” szempontból is érdekes – szegnév, a Nyelü-szeg, az egyik régi patakmeder kanyarulatában lévő földnyelvnek a neve. Ha számba vesszük a hasonló magyar szavakat, láthatjuk, hogy a daru, az odú és a falu esetében az u a többes számban (darvak, odvak, falvak) v-vé válik. A nedű szónak mindkét formája él nyelvünkben, de az ü-s alak az általános nedvvel szemben, megnyúlva – nedű – italféleségekre szűkült, a hamu v-s alakja pedig ma már – pl. a Himnuszban a „hamvvedre” – archaikusnak tűnik, s csak képzett formában – hamvas – fordul elő. Ezért igazi „csemege” az „ősalakot” felidéző nyelü szó felbukkanása a kömörei dűlőnevek között.

Hasonlóan izgalmas a Méh –, Méj-, vagy Mély-szeg is. A határrész nevének csak a szóbeli formája ismert, ezért nehéz eldönteni, hogy miből származik a szó. Egyesek szerint, mivel az rajta lévő fák odvaiban rengeteg vadméh volt, az ezen a vidéken csak „miej”-ként ismert szorgalmas rovar szerepel a dűlőnévben. Mások, mivel a föld mélyen benyúlik egy egykori folyó kanyarulatába, a mély melléknevet érzik a nevében.

A Döngő nevét Koi Gyula, akinek egyik rokonáról nevezték el a Koi-tagot, a következőképpen magyarázta: „Ha kiszáradt, döngött a lépések alatt. Egyszer a papot errefelé kergették a hívei, s az egyik így kiáltott: „Elibe, Kóupis komám a Döngőübe, mer ha oda beveszi magát, az isten se veszi ki!” Hogy sikerült-e Ludas Matyi „Kópiskomám”-utódjának és társainak „kivenni” a Döngőből, lekapni a húsz körméről, és jól eldöngetni a „verbi divini minister”-t, az „isteni ige szolgáját”, azt már az én Gyuszi barátom – bár „plebejus lelkülettel” nekik „szurkolt” – nem tudta megmondani.

A kömörei „darazsos titulusnak” – „dongós Kömörő” – pedig az a története, hogy egy darázs megcsípte az egyik presbiter orrát, s az öklömnyire dagadt. A felháborodott hívek elfogták a „merénylőt”, és átadták az egyháztanácsnak. A „sedes” meg akarta büntetni a zümmögőt, javasolták is, hogy fejezzék le, fojtsák vízbe, akasszák fel. Végül is, hosszas tanácskozás után, a dongót nyakszegésre ítélték: felvitték a templom tornyába, és levetették a mélybe.

(Szerkesztette: M. Szlávik Tünde)

Szerző: napkeletadmin 2018. 01. 17.

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

„Apalád-Botpalád” – A Palád...

A „keskeny út” − Uszka

„Csirittyés Ricse” – Túrric...

Sonkád – „S/rokON/KÁD”

Fülesd −„UgriFülesd”

Kölcse −„Aranyos-rév-hely”...

Tiszabecs – „Becses Becs”...

Milota−„Csupa i, csupa o, c...

Tiszacsécse − „Emlőország”...

Tiszakóród − „Bukóród”...

Szatmárcseke − Hát mindent ...

Kisar − „Illancsfalva”

Nagyar − „Magyar-Nagyar”

Panyola − Az Asas-laposok ...

Nábrád − Nábrádi "nábrándoz...

Tunyogmatolcs − „Kurtakocsm...

Jánkmajtis − „Pujánkmajtis”...

Kisnamény −„Loh-Aljamény”...

A két Szekeres − „Kis szeke...

Nemesborzova − „Nemes borz ...

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!