Háborúsdi nyíllal, bodzafa puskával

Szemelvények Kelemen Magdolna Sós kertbe ugorka című könyvéből

Ezt a puskát bodzaágból készítjük. Veszünk egy 20-25 cm-es bodza ágat, olyan legyen lehetőleg, ami a két íz közti részt foglalja magába. Az ág vastagsága fontos, mert egy tolófát is bele kell dugni. A vastag ágat egy vékony dróttal a belétől kipucoljuk. A bodzabél egy laza szivacsos állagú anyag. Ha megtörtént a pucolás, veszünk egy keményfa ágat (bükkfa). Ennek az ágnak a vastagsága olyan legyen, hogy a bodza ágba bele lehessen nyomni. A tolófa végére rácsavarunk egy kis kenderkócot, mit előzőleg jól megrágtunk, majd a fa végére szorosan rácsavarjuk.

A bodzafa puska úgy működik, hogy veszünk egy kis kócot újból, és ebből készítünk két akkora golyót, hogy a puskalyukba beleférjen. A golyót ugyancsak előre megrágjuk. Az egyik golyót betolom annyira, hogy a puska végén látható legyen, ezután a másik golyót is benyomom, ezúttal olyan erőteljesen, hogy a két golyó között sűrített levegő jöjjön létre. Az első golyó nagy pukkanással kirepül a puskából, ha egy erőteljes mozdulattal a tolófát megnyomom. Ez a puska nagy odafigyelést igényel, mert nem egy esetben szemsérülést is okozott, ha a játékossal valaki szemben állt meg.

A vízipuska ugyanúgy készül, mint a bodzapuska, csak nem kell a golyó, hanem amikor a tolófát benyomjuk a csőbe, ezután a csőnek a végét betartom a vízbe és mind a fecskendőt, a tolófát felhúzom, ekkor a cső megtelik vízzel, ezután a vizet egy erős mozdulattal a tolófával kinyomom a csőből. A lányokat régen szokás volt húsvétkor vízipuskával locsolni.

A fakard tulajdonképpen egy késhez hasonlító, fából faragott eszköz, amivel a fiúgyermekek sokszor csatároztak játékból egymás között. A fakardnak még markolatot is faragtak, vagy szegeztek, hogy minél élethűbb legyen.

Az édesapák, vagy a nagyobb fiúk dolga volt az elkészítése, de vigyáztak arra, hogy ne nagyon hegyezzék ki a végét. Főleg egy-egy várvédő játék közben szükség volt a csatajelenetre is, mert csak akkor volt igaz a játék.

Nyílvesszőt a fiúk készítették, mogyorófából. Levágunk egy új vastagságú mogyoróvesszőt. Egy 50 cm-es darabot lemetszünk és egy könnyed mozdulattal, félkör alakúra hajlítjuk. A vessző két végét egy kemény cérnával a meghajlított forma szerint megkötözzük. A kötözést a vessző végétől egy 1 cm-es távolságban körbe metsszük egyenletesen és ebbe a metszési vonalba a kötőt megkötjük, jó erősen kifeszítve kell, legyen a kötő. Ezután veszünk egy nádvesszőt, és ebből készül a nyílvessző úgy, hogy egyik végét kihegyezzük, másik végére egy ékformát vágunk. A nyílvessző hossza a nyíl sugaránál legalább 10 cm-rel hosszabb kell, legyen. Miután elkészült a nyílvessző, behelyezzük a nyílba úgy, hogy a hegyével a kötő közepére helyezzük és a végét a nyíl meghajlított részének a közepére, szorítjuk, majd jó erősen a kötéllel kifeszítjük, a nyilat és a kijelölt irányba célozva a nyílvesszőt hirtelen elengedjük. A nyilas játék nagyon közkedvelt volt a fiúk körében, de ugyanakkor nagyon veszélyes is volt, mint játékszer. Ma már nemigen lehet látni a mi vidékünkön, nyilat  mint gyerekjátékot.

A fapuska ugyancsak háborús játékszerként volt ismert. A fiúk egyik kedvenc játékszere volt. Mivel az 50-es években a kisgyerekek, még sok történetet hallottak a szülőktől, nagyszülőktől, a gyerekek egyik kedvenc játéka volt a háborúsdi. Utcabeli gyerekek sokszor háborúztak egymással.  Fából könnyen elérhető játék volt, mert egy bicskával könnyűszerrel puskaformát lehetett faragni.

További részletek a könyvből: ITT

Szerző: 2019. 07. 22.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló