Királylepkék és császári sarjak a messzi Madeirán

A szerzetesek egykori kertjében világraszóló természeti ritkaság várja a látogatókat

Fantasztikus… Lenyűgöző… Minden képzeletetet felülmúló… Milyen útleírás az, amely nem szórja elénk bőkezűen az ilyen és hasonló jelzőket? A szédítően meredek sziklafalak előtt majdnem függőlegesen süllyedő felvonó kabin visz a tündérkertbe… Van még a „lélegzetelállító”, de azzal már nem kezdek mondatot. Pedighát az… De inkább hallgassa velem az olvasó a lelkében, vagy ha nem ismeri, a Youtube-on a „Kell egy ház, lenn az óceán partján, ha egyszer megöregszünk” című Ladánybene 21 zenét. Mert ott van lenn féltucatnyi piros tető, amelyek mindegyike valójában kibérelhető épület. Faja dos Padres a tengerszinti Paradicsom neve. Nocsak, mégis elragadtattam magam megint egy jókora tulzással, pedig még nem is láttam közelről. Maradjunk annyiban, hogy évszázadokkal ezelőtt szerzetesek művelték a tenyérnyi földdarabot. Banánt, mangót, avokádót, és más hűvösebb égtájról érkezett földi halandó számára egzotikusnak számító gyümölcsöt termeltek. A szigetet ajánló ismertetőkből megtudható, hogy a gazdaság ma is működik, és a házak vendégei frissiben kaphatják meg a kiválónak ígért vendéglőben mindazt, amit a szupermarketben csak annak mondanak. Szorítsuk tehát össze a fogunkat, és engedjük, hogy reánk záruljon a kabinajtó. Bő háromszáz méter, néhány tíz másodperc, ezer élmény a szemnek. Földtörténeti korok évmillióit nézheti meg a a kopár fal rétegein a geológiához vonzódó utas, aki meg félősebb, a messze a tengerbe vesző horizontra szegezi a tekintetét. A szerzetesek egykori falucskájában, mert a „padres” szó erre utal, aztán minden teketória nélkül egy papaya ültetvény közepébe pottyanunk. A szép színes virágok gyomnak tűnnek. Tulajdonképpen azok is, legalábbis itt. Viszont elbeszélésemben később még fontos szereplőként térnek vissza. Még jó, hogy csitítottam magam a „Paradicsom” elnevezés alkalmazásával, mert itt bizony egy szépen gondozott gyümölcsösben járathatom körbe a tekintetem, már ha kimegyek egészen a partig. A banánparcellák haragoszöldek, sűrűek, átláthatatlanok, mint egy szépen beállt tengeritábla. A jól megtermett fürtök elszállításához pedig jól megtermett vállak kellenek. Hogy aztán később el ne felejtsem milyen gyümölcsöket láttam, lefényképezhetek egy kerti csapot a mögötte levő csempékkel. A papayák akkorák, mint egy sárgadinnye – leltározgatok tovább, de lehúzódok a dűlőútról, mert egy traktor pöfög el mellettem. Permetezőgépet vontat, végzi a dolgát. A vezetője ügyet sem vet a turistákra. Közülük sokan már vetkőznek, mert a parti móló mellett alkalom nyílik a megmártózásra. Simogató, csendes hullámzás várja őket. Idelenn nyár, odafenn tavasz, amúgy decembert írunk. A sokat látott rozsdás darucska mellől jócskán utazik a tekintet, amig eléri a sziklapárkányt ahonnan alászálltam, maga a móló viszont látnivalóban nem kínál annyit, hogy ne vágyjak vissza a „zöldövezetbe”. A barnuláshoz pontosan tájolt napozóágyaktól csak sétányi a vendéglő, amott a lapostető alatt. A vendégházak lakóit és az alkalmi betérőket fejedelmi menü várja, én viszont elsétálok egy szinttel feljebb, és bevetem magam a mangófák között vezető út lombjai közé. Ide sokkal kevesebben jönnek fel, talán azért, mert egy tábla, amelyre csak később figyeltem fel, nem tanácsolja a belépést. Körbe pillantok, vajon elolvastatja-e velem valaki a tiltó szavakat. Közeleg egy férfi, aki láthatóan nem turista, de ahelyett, hogy szóvá tenné a tilalmat tanácsot ad, hogyan fényképezzem azt a pillangót, amely a legalkalmasabb pillanatban minduntalan eltűnik a képről. Már abból is gondoltam, hogy itteni agronomus, vagy kertész, amikor az útra kikúszó tökindákat gyengéden visszahelyezte oda, ahol nem tapossák le őket a dolgozók, vagy a gépek kerekei. Aztán megnézi a közben megörökített képet a lepkémről. Ha ez az ér a szárnyán visel egy kis göböt, akkor férfi – mutat rá a felvétel részletére, amire én sose fordítottam volna figyelmet. Így mondta „man”. Mondom „male”, hogy tudományoskodjak egy kicsit. Man, szögezte le, és tovább sétál a dolga után. Ebben maradunk.

Nos, hát ő az. Nem vagyok járatos a pillangók felismerésében, rendszertani osztályozásukban, így aztán besoroltam magamban azokhoz, amelyek ehhez hasonló mintákkal a szárnyukon csapkodnak a virágok között mifelénk is. De hát mire való a Google képkeresője. Belehúztam az erre szolgáló keretbe. És a fantasztikus felfedezéstől elakadt a lélegzetem. Amikor ennek az írásnak az elején írói visszafogottságomra és higgadtságomra hívtam fel az olvasó figyelmét, én már tudtam, amire a történetemben csak most derül fény. Lenyűgözve láttam, hogy az én zsákmányom egy fantasztikus élőlény. A neve pompás királylepke.  Lássuk, mit ír róla a Wikipédia:

„Év közben a Nagy-tavaktól északra, illetve délre: az Egyesült Államokban Minnesotától New York államig, Kanadában pedig Ontario államában él; a telet viszont Mexikó Michoacán államban, egy mindössze 155 km²-es területen tölti. A becslések szerint minden ősszel, illetve tavasszal körülbelül kétszázmillió lepke indul 3500–5000 km-es útjára, amin több generációval korábbi elődei repültek legutóbb, mivel a lepkék életciklusa mindössze néhány hónap. A vándorló példányokat a nagy szelek olykor Nyugat-Európa partjaira is elsodorják, ott azonban nem nő selyemkóró, így a lepke nem tud megtelepedni – a Kanári-szigeteken azonban már tenyészik. Előfordul Délkelet-Ázsia és Ausztrália csendes-óceáni partvidékén is.”

Láttam vándorlásukról egyszer egy nagyon szép természetfilmet, és most már tényleg nem takarékoskodom a jelzőkkel, valóban lenyűgözött. A Kanári szigetek ide még ezer kilométer sincs. Amikor a nagy szél miatt nem száll le a repülő Madeirán, oda irányítják át. És az a szél talán éppen pompás királylepkét hoz a szigetre, ahol nékem – igaz eléggé csapongva – modellt áll, vagy ül. Az interneten nem láttam nyomát, hogy itt is előfordult volna. Hát tessék, itt van. Odarepült elém a nap szenzációja a Faja dos Padres – nevezzük mostmár így:  Paradicsomkertjében.

A sziklák alatt tett sétám után néhány nappal Funchalban, a fővárosban meglátogattam a ‎⁨Museu Quinta das Cruzes⁩ névre hallgató intézményt és sétáltam teremről teremre a gazdag gyűjtemény tárgyai, emlékei között. Később még írok majd róla, de ezt gondolom, ide kívánkozik egy kép az egyik szobából, amely a Habsburg sarok nevet viseli. Azt tudtam, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király itt nyugszik a Monte hegyi templomban, sőt meg is emlékeztem róla egy korábbi cikkemben. Felfedeztem viszont egy képet, itt látható alant. Ő az ifjú Habsburg Ottó ugyancsak a Monte hegyen a Largo de Fonte előtt. 1922 május 19-én készült. Bennem  csak egy idős és később nagyon idős ember képe élt, akinek a szíve a pannonhalmi apátságban van eltemetve.

Madeira az Atlanti óceán közepén sokezer kilométerre van Budapesttől, Bécstől és Kanadától, Mexikótól egyaránt. De kicsi ez a Föld nevű golyóbis. Az Újvilág pompás királylepkéit és az Óvilág császári sarjának emlékét egy helyen találtam meg. És még csak nem is kerestem.

Írta, és fényképezte:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése