Feszített víztükrű óceánmedencék Madeirán

Csendes a tenger, a medence felszínét csak az alig érzékelhető szellő borzolja, néptelen és nyugalmas a part, ritka pillanat. Porto da Cruz népszerű turistacélpont

Haragos kedvében a magas kőmellvédet ostromolja tarajos hullámaival az óceán. Ottjártát megmutatja, hogy a sós víz kikezdte a sétány köveit. A medencén úgy csap át, mintha ott se volna. Nagy előnye a háborgó időjárásnak, hogy feltölti a tekintélyes méretű parti strandot. A körbefutó perem csatorna tanúskodik róla, hogy feszített víztükörről van szó, semmi sem zavarja tehát az úszkálást még akkor sem, amikor egy picit lejjebb akár méteres hullámok kergetik egymást.Itt most csendes a tenger, a medence felszínét csak az alig érzékelhető szellő borzolja, néptelen és nyugalmas a part, ritka pillanat. Porto da Cruz népszerű turistacélpont. A vendéglők környéke annál mozgalmasabb, hiszen délidő van. A látványhűtők jegén ott hevernek a reggeli fogás trófeái. A funchali halpiacon megismerkedtem az itteni vizek halaival és a tenger más gyümölcseivel, közülük lehet választani. Ottjártamkor lenyűgöztek az ijesztő fogazatú farkashalak, a sűrű husú tonhalak, de aranydurbincsot, azaz dorádát nem láttam vagy csak elkerülte a figyelmemet. Az itteni példányok gyönyörűek és inycsiklandozóak, de nem ezért esett egy szép példányra a választásom. Kamaszkori könyvélményem ugrott elő emlékeimből. A Kon-Tiki expedíció egy 1947-es utazás tutajjal, Thor Heyerdahl norvég felfedező kalandjai keresztül a Csendes-óceánon Dél-Amerikából a polinéz szigetekre. Kedvencük a doráda volt. A hosszú út során soha nem unták meg. A szakács arcáról tovatűnt a várakozás. A háta mögött pislákoló parázshoz vitte választottamat, rövidesen elő is terjesztette művét.Én még éppenséggel Heyerdahlnál jártam képzeletben, de a látvány visszahozott a Csendesről az Atlanti óceánhoz. Mestermunka, futott végig a pillantásom a dorádába metszett barázdán. Két három milliméter barnára sült réteg, alatta fehéren felfoszló szirmokban a hús. A saláta zöldségeiről csak annyit, hogy látványra itthon sem készül más összeállítás, ám az íz- és illatvilág arra utal, hogy ma reggel szedték az alapanyagot a kertben. Asztalnál marasztal a látvány, vagy talán az elégedett emésztőrendszer miatt üldögélek az ebéd romjai fölött… Ideje a faluban sétálni egyet. Porto da Cruz egy kisváros a Machico járásban, Funchaltól közúton 32 km-re; az északi part legkeletibb falva. A sziget egyik legrégibb települése, mintegy 3200 lakossal. Nevét arról a keresztről kapta, amit az első portugál telepesek állítottak fel a tengerparton – olvasom a Wikipédián. Nem fér a fejemben, vajon hol lakhat ennyi ember, hiszen keresztbe-hosszába tíz-tíz perc séta, még tele hassal is. Nyilván a távolabbi, a településen kívüli völgyekben, magaslatokon, amelyek innen, a legalacsonyabb parti utcákról nem látszanak. A templom modern tömegével annál inkább, hiszen itt tornyosul előttem. Megbillen a gép a kezemben amikor fényképezem, egy eb ugat rám váratlanul és egészen közelről. Nagyon komolyan veszi magát és a feladatát, mármint a házőrzést. Az álmos part lassan megtelik jövő-menő emberekkel, a parkolókban is több az autó, de a templom mögött a tengerbe érkező folyócska partján még mindig kevesen járnak. Átmegyek a kis hídon, aztán a víz felé indulok, hogy visszatérjek a medencéhez, a parti sziklákhoz, ám megállít egy tekintet. Igen, van aki nem hangoskodik, nem ijesztget, de szemmel tart. Nézzék csak meg az ablak sarkát! A felhők tükörképe mögött egy cica figyel. A kép maga a béke, a nyugalom, ami egyébként az egész szigetet jellemzi. A medencén túli sétány szikla mögé kanyarodik. Azt várnám, hogy kissé élénkül a szellő, ám itt is csak lágyan simogat. Megtorpanok, mert egy hullámzó hajú férfit látok vetkőződni, alig akarom elhinni hogy a vízbe készül. Bátorító a mosolya, megérdeklődöm tehát, nem lesz hideg ez a víz? Angolul kérdezem, a szigeten nem fordult elő, hogy ne ismernék ezt a világnyelvet. Itt is sikerrel járok. Nem veszi zaklatásnak, készséggel válaszol. 22 fokos, mint a levegő. Logikus, nem? Igen, válaszolok, csak hát a kontinentális reflex munkál bennem. Ősszel minden szabadvíz hideg, és kész. Nem siet megszabadulni a ruházatától, szívesen beszélget velem. Fernando M. Olim Encarnacao a neve, ezt ilyen pontosan csak később betűztem ide, amikor felhívta figyelmemet a Youtube csatornájára, de erről majd lejjebb. Miután tisztáztuk, hogy az óceán minden tekintetben alkalmas a vízbe merülésre, elmondta, amikor csak teheti úszik egy nagyot. No nem a medencék valamelyikében, hanem itt kint, a szabad vízen. Szikár alkata, hajviselete, arca a Krisztus-ábrázolásokat idézi, beszéde pedig magával ragadó. Érdeklődöm, a világ mely részéből vetődött ide? Itt élek Porto da Cruzban, mondja. És előtte? Itt is születtem… Egy bennszülött madeirai, szakad ki belőlem a csodálkozás. Indigenous… Ismételgetjük az angol szót. Egyszer rég Dél-Amerikában kért meg egy ottani fickó, hogy ne használjam az indián szót, mondjam inkább azt, hogy “indigenous”.

Fernando annyira madeirai, hogy csak annyi időre hagyta el a szigetet, amíg a kontinentális Portugáliában, egy Coimbra melletti városban elvégezte az egyetemet. Hazajött, és ennek a varázslatos városkának az iskolájában történelmet tanít. És zenét szerez… Innen a youtube csatorna. A telefonos neten rögtön bele is pillantunk. Zenét szélcsendben se hallgasson senki lenn az óceán partján. Ezen a linken viszont érdemes elmerülni az “ambience music”-ban, ahogy a stílust jellemzi, amelyben a darabokat írja. Megbabonázva nézek utána, amint leballag a lépcsőn. Búcsúzóul felpillant, aztán lendületes karcsapásokkal elúszik, messze a lenyugvó nap irányába.

Írta:
Ésik Sándor
Written by
Szerző: 2022. 12. 05.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése