Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Madeira mesélő kék csempéi, az azulejok
Az egykorvolt piacozó asszonyok fején ott látjuk a jellegzetes csúcsdíszes sapkát
A fényképek alig több, mint egy évszázada vannak velünk. Az azt megelőző képi ábrázolás erősen idealizálva őrizte meg a régmúlt idők mindennapjait, hagyományait. Madeira történelmi múltban készült kék csempéi realisztikusabban tárják elénk a korabeli életmódot, a viseleteket. Kivételes lehetőség a szigetlakóknak és a nagy számban érkező turistáknak egyaránt összehasonlítást tenni a műalkotásokon megörökített egykori idők és a máig megőrzött hagyományok között. A Mercado do Lavradoresben már a bejáratnál két nagyméretű azulejo ejti ámulatba a piacra érkezőt. Az egykorvolt piacozó asszonyok fején ott látjuk a jellegzetes csúcsdíszes sapkát, kosarukban a gyümölcs ugyanaz, mint amit ma is megvásárolhatunk odabent. A ruházatukon csak a mintát lehet közelről megnézni, a színek néhány lépéssel beljebb várnak ma élő hús-vér asszonyokon. 

A színes forgatag után lépjünk be az épület másik végén elhelyezkedő halpiacra. A tengerpart nélküli országból érkező érdeklődő – nem írom, hogy vásárló, mert ide is nagyrészt bámészkodni jönnek – elcsodálkozik. Vannak édesvízi halakra emlékeztető teremtmények, de vicsorítanak a nagyfogú abroncshalak, a tonhal pedig szeletben vár… Aztán, ha megfordulunk, ott a falon a hatalmas csempe ábrázolás. Kék életkép színes keretben, mögöttünk ugyanaz szagokkal együtt a halárusokkal.
Végül pedig lebegjünk fel a drótkötélpálya kabinjában a Monte hegy magasába. A Miasszonyunk Templomában leróhatjuk tiszteletünket az utolsó magyar király síremlékénél, azt követően pedig valami vidámabb: a híres funchali tobogán. Fonott kosaras utcai szánkón visszacsúszni az alant fekvő városba felejthetetlen élmény. A ma “közlekedési eszközét” és biztos kezű irányítóit ezen a két képen láthatjuk. A mozdony és a meredeken emelkedő sín valószínűleg napjaink felvonójának elődjeként szolgált.

Hasonló
Varázsvessző a fűz a madeir...
Királylepkék és császári sa...
Aranyvitorlás a gyarmati id...
Régen minden szebb és jobb ...
Hegyet hágék, lőtőt lépék, ...
Egy kis nyelvészkedés a Piñ...
Síkpályás hegymászás feltör...
Feszített víztükrű óceánmed...
Pikkelyes popsi és kék rabl...
Ki kardhalat ránt, sült ban...
Így készül a híres hímzés M...
Churchill, a festőművész, a...
Üvegpadlós kilátó 580 méter...
Az utolsó magyar király sír...
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése