Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára

Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a madeirai Szent Lőrinc félsziget. A túraösvény elején ez a kilátópont. A sárkány farka “becenév” is használatos, mivel a térképre nézve nem nehéz beleképzelni az Atlanti óceán közepén fekvő portugál külbirtok formájába, hogy ez a keleti “farkinca” a mesebeli hüllő hátulsó fertálya. Légvonalban tehát szűk három kilométer, de a hegyfokig és vissza a kanyarokkal, emelkedőkkel, lejtőkkel együtt, no és a látnivalóknál való tartósabb álmélkodásokat is beleszámítva – egésznapos program. Azok, akik itt éppen a hasadék alján megtörő hullámokat csodálják, a reggeli busszal érkeztek Funchalból, a fővárosból, velem együtt. A távoli kis zöld oázis vendéglőjébe kora délután megyünk be majd felfrissülni. Percek telnek még el, mielőtt rászánnám magam az első léptekre, nagyon alaposan bejárom a tekintetemmel a mogorván rám ásító sziklafalat, a hídnyi keskeny átjárót, a hívogatóan sima felföldi zöld réteket. Hegyet hágék és lőtőt lépék, ha elérem azt a távoli kilátópontot.  Meg vagyok lepődve magamtól, hogy itt és most a csángó magyarjaink imájának ez a sora suhan be az emlékeimből. Amikor először olvastam, bizony csak az elejét értettem, de aztán utána néztem: a lőtő az lejtő. Csángóföldön járva meggyőződhettem róla, hogy ott bizony csak hegy és “lőtő” létezik. A kettő együtt adja szülőhelyük szépségét. Talán elcsodálkoznak, ha soraimat olvassa közülük valaki. Méghogy ez a vad vidék, ez a szakadozott part, az érthetetlen formák… Hogy jön ez a Keleti-Kárpátok hegyeihez, völgyeihez, gazdagon zöldellő havasi legelőihez?

Nincs idő elmélkedni, annál is kevésbé, mivel a Nap ütemesen halad az égen és már két érkező repülő is elhúzott felettem a közeli Christiano Ronaldo repülőtér irányába. A messze földön híres focista a sziget szülötte. Maga a túraút hétköznapi kondíciójú kirándulóknak ajánlott. Az első völgybe vezető enyhe lejtő tényleg alig több egy kellemes sétánál. Erdőség és egyáltalán fák hiányában továbbra sem állja útját semmi a tekintetnek. Jól kivehető, hogy kisebb csoportok, családok, baráti társaságok, vagy szóló utazók róják a poros ösvényt. Erre mondják, hogy a távolság miatt hangyának tűnnek, olyan kicsinyek. A könnyed promenád mellett azonban hirtelen előtör az óceán hűvös, párás lehelete. Mint egy befejezetlen mondat, egy érthetetlenné vált félbeszakadt szó, olyan meghökkentő a látvány. Hiányzik a sárkány farkának oldalából egy jókora darab. Geológusok kedvenc kilátója lehet ez a pont. Az egykor volt vulkán rétegrendje nekik sok mindent elárul az akkori kataklizmáról, a laikusnak elég a vulkáncsöveket látni a beleszilárdult lávával, hogy elképzelje a hajdani tűzijátékot. Úgy kapott tehát új formát a korábban nyílván egyenes és egyáltalán nem ilyen drámai látványt nyújtó partvonal, hogy tenger magába rombolta és mosta az ösvény mellett véget érő sima hegyoldalt.

A “lőtő” után a hegy hágása következik. Mint egy ki nem törölhető, vissza-visszatérő dallam a fejben, úgy hangzik fel a fejemben ismét ez a “lőtő”. Majd a hegytetőn megnézem a neten a teljes szöveget, itt nincs térerő. Lábakat látok magam előtt, jó bakancsokban lépkednek előttem a túrázók. Minden útmutató lelkére köti az útnak indulóknak, terepminta legyen a talpon, mert a por éppúgy csúszik, mint esőben a sár. A nyomokat látva úgy látom, senki sem kockáztatott. Én sem. 

Lihegtető emelkedőn haladunk. Senkit nem fenyeget a veszély, hogy nem tud lépést tartani a saját magának előre elképzelt tempóval, mert az egyszerűség kedvéért lépcsővé építették, faragták a hegyoldalt. Ezzel együtt érezhetően lelassult és kissé összesűrűsödött a sor. Senki nem vezényel, mint mondjuk egy gályán a dobos az evezősöknek, de ütemre megy a lépés és a hangos fújtatás. Már majdnem az egyik útközbeni kilátóteraszhoz érek, amikor könnyed és ruganyos szökkenésekkel egy kis csapat fut el mellettem. Lazán beszélgetnek, semmi lihegés… Hát igen, ezek nem fotelturisták. Focisták, állapíthatom meg a hátukra pillantva. Ráadásul mindegyik Ronaldo és hetes szám díszeleg a mezükön. Megkérnek, fotózzam le őket. Nézzetek a reptér felé, fiuk, nagy nevetés, megértik a célzást. Látom, Madeirán minden Ronaldo körül forog, próbálok egy kicsit bennfentesnek tűnni. Mi Norvégiából jöttünk edzőtáborozni – teszi helyére saját magát, és a csapatát a leghosszabbik szőke, és elporzanak, mint a hétmérföldes gyalogkakukk az arizonai sivatagban. Irigylem a lábaikat, az enyémek már lépcsőn lefelé is meg-megbicsaklanak. Ismét lankásabb szakasz következik, és az előretolt helyőrség, azaz a délelőtt már látott oázis sincs távol már. Lankásnak ugyan lankás a terep, de a sárkány farka, a félsziget partja, továbbra is szakadékszerűen érintkezik a tengerrel. Egy nagyon meredek lépcsőn lemehetnék a vízig, odalent élénk strandélet mutatkozik, sőt motorcsónakkal vissza lehet hajózni tíz perc alatt a kiindulási pontig. Á nem, döntök. Irány az oázis. 

Az árnyas pálmák alatt, egy jól megérdemelt szendvics és egy kóla mellől visszapillantok a sárkány farkának hegyéről a tövére, ahonnan elindultam. Nincs is messze. Légvonalban… Ezt bizony már mondtam, de nem reszkető inakkal. Mellettem egy lengyel család – apa, anya, két kisgyerek – értékeli a túrát, aminek éppen a felénél vagyunk, hiszen vissza is kell menni. Do góry, na dole – hallom ki a szavakat. Hegyre fel, völgybe le… Miért “do” a hegyre és miért “na” a völgybe? Mindegy is… Elő a telefont, megnézem a ezt a “hegyet hágék” dolgot. 1970-ben a Tolna megyei Szárászon, az oda áttelepült csángóktól gyűjtötte Erdélyi Zsuzsanna azt az archaikus (másként apokrif) népi imádságot, amelynek kezdősorait gyűjteményes kötetének címéül is választotta: Hegyet hágék, Lőtőt lépék. Nagyon szép fohász. Mondanám, hogy szinte le kell fordítani, de nem… Összeáll széppé, egésszé, fájdalmassá, siralmassá. Szavait megtépte, mondatait megszaggatta az idő, amit véreiktől a magyar anyanemzettől távol töltöttek. Hasonlít a Szent Lőrinc félszigetre. Ha egy mesebeli óriás visszarakná a földnyelv oldalára a megtépett sziklákat, a leszakadt hegyormokat, egészen kisimulna, barátságosabbá válna. Akkor viszont nem látnánk bele az évmilliók földtani emlékeibe, kevesebbet tudnánk róla, nem érne meg egy ilyen túrát. 

Nincs tehát mit lefordítani, átírni, modernizálni ezeken a sorokon, sem a többin:

“Szent Világ Úrjézus Krisztus benne lakik vala.
Aran(y) hajával leeresztvel,
Aran könyveivel kicsordulval,
És aran szekállával kitépvel.”

Mert akkor nem látnánk bele a csángók történelmébe, kevesebbet tudnánk róluk, és nem zenélne a fülemben egész nap egy szép mondat a Szent Lőrinc félszigeten tett túrám alatt.

Írta és fényképezte:
Ésik Sándor
Written by
Szerző: 2024. 03. 04.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése