Így készül a híres hímzés Madeira szigetén

Az itt születet író szavaival: hímzéseink könnyeink, amelyek körbe folynak a világban

Vannak fogalmak, amelyek egy-egy helynévvel összakapaszkodva élnek bennünk, és akkor is színessé teszik saját belső világunkat, ha soha nem jutunk el a Földnek arra a pontjára, ahol láthatnánk, megkóstolhatnánk, kézbe vehetnénk azt a bizonyos „valahol – valamit”. Az Atlanti óceán közepén megtalálható, Portugáliához tartozó szigetről nekem a Madeira bor, és a Madeira hímzés jutott eszembe mindannyiszor, amikor valamilyen okból szóba került a távoli hely. A fővárosban, Funchalban aztán találkoztam az utóbbival, mégpedig szó szerint értve. A Mercado lavradores, azaz a termelői piac meglátogatása után, melyet első számú turisztikai célpontként ajánl minden útikönyv, színektől és illatoktól elkábulva ballagtam az óváros szomszédos utcájában, amikor rám mosolygott egy kedves hölgy. Az egyik üzlet ajtajában ült ugyanolyan jellegzetes mintájú és színű szoknyát viselve, mint amilyet az előbb a virágpiac eladóin láttam. Kezében tű, ujján gyűszű, egy kis gyerekpapucs készülgetett. Azokból a darabokból következtettem erre, amelyek már az ölében hevertek. Igen, ő volt a vevőcsalogató a Bordal Bordados da Madeira boltjának bejáratánál. Az apró papucsok alatti hatalmas hímzett terítő, és a blúzának finom mintái nem hagytak kétséget afelől, milyen is a madeira hímzés egy autentikus madeirai kézben. A hívogató mosoly pedig szavak nélkül mondta, nézzen szét minálunk! A szűk lépcsőfordulóban hatalmas, poszter méretűre nagyított, régmúlt korból származó fekete fehér-fénykép állított meg. A fehér sálas lány kinéz a képből, és az érkezőre pillant. Így hímeztünk mi, üzeni a tekintetete. Ez a felvétel illusztrációja annak, hogy lányok és asszonyok egyaránt forgatták a tűt, akkoriban még nem hagyományként ápolták, a mindennapok része volt a hímzés.  És egy jelentéktelen részlet: nézzék csak azokat a fonott székeket! Pontosan olyanok, mint az előbbi képen, amelyet most készítettem a bejáratnál. Nem is annyira jelentéktelen ez a részlet. Tanúsítja, hogy a vesszőfonás, ami ugyebár erős ujjakat igénylő férfimunka, ugyancsak megőrzött hagyomány. Visszatérve a látogatásom helyszínére, a kép hangulatára, valamint az emlékeimben élő ugyancsak sokat hímző édesanyámra, azt is látom, hogy szép, de fáradságos, a szemet nagyon igénybe vevő munka ez az öltögetés. Egyet lehet érteni Horácio Bento de Gouveia madeirai író szavaival „hímzéseink könnyeink, amelyek körbe folynak a világban”. Bájos, kedves hölgy fogad a nagy bemutatóteremben. Követi tekintetemet, és felvesz az asztalról egy áttört fehér hímzést. Ujjait finoman végighúzza a minta körvonalán, és a formákat öszekötő hálókon. Utóbbiakat horgolásnak gondolnám, de bizony az úgy „keletkezett”, hogy a hihetetlenül vékony vonal kivarrása után ollóval kimetszették a vásznat, éppúgy, mint az egészet körös körül. Ez hát a madeira hímzés titka. A szakmai előadás után elmondja, hogy cégük, a Bordal Embroidery 1962-ben alakult. Jelenleg a híres Madeira hímzés egyik fő gyártója és exportőre. Az elmúlt években a legnagyobb kihívásuk és céljuk a Madeira hímzés feltámasztása volt. A hagyomány megtartásával igyekeznek alkotásaikat korunkhoz igazítani. Körülbelül 40000 mintával az asztali, ágy- és babaszegmensekre specializálódtak, a legjobb anyagot és pamutot használva. A dekorációtól a gyűjtésig minden termékük szigorú ellenőrzési és minőségi folyamatokon megy át. 2013-ban elkészítették a Madeirai hímzéstörténeti útmutatót. Azon dolgoznak, hogy olyan időtlen darabokat hozzanak létre, amelyek nemzedékről nemzedékre hordozzák a madeirai hímzéstörténetet. Zavarba ejtően nagy a választék, szemet gyönyörködtetőek munkák. A szelídgesztenyés szettet azért fotóztam ide, mert éppen a szezonja és ünnepe van Madeira szigetén.

Szerző: 2022. 11. 30.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése