Síkpályás hegymászás feltörekvő amatőröknek

Madeira levadái kivételes lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik életükben egyszer-kétszer álmodoztak arról, milyen lehet túrázni az égig érő bércek, baljós hegyormok, talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok között. Túlnyomó többségük, magamat is beleértve, verejtékesen ébredt két kézzel kapaszkodva a takaróba. Aztán egyszer találkoztam a szóval: “levada”, és a magyarázattal, amivel ez a szó egyedivé, és hívogatóvá teszi a Portugáliához tartozó atlanti óceáni szigetet. Ezer kilométerre fekszik Lisszabontól, és szavahihető források szerint több mint kétezer kilométernyi vízvezető csatorna hálózza be a hátborzongatóan vadregényes tájakat. Ha rápillantok a térképére, nem is értem, miért viselte iskolás korom földrajzi atlaszában a “Magyarország hegy- és vízrajza” címet az oldal, ami kis hazánkat ábrázolta. Nagy része zöld, jelezvén az Alföld tengersík vidékét, kék csak annyi amennyi a Duna és Tisza, meg a hajszálvékony mellékfolyói. Nos Madeirának aztán tényleg csak hegy- és vízrajza van. Az itthoni mértékkel mérve fél megyényi földdarab folyókban nyilván nem bővelkedik, csapadékban annál inkább. És itt kell visszatérnünk a levadák szerepére. A meghökkentően terjedelmes hálózatot alkotó, emberi kéz által létesített csatornák felfogják az esővizet, és elvezetik a nem nagy területű, de trópusi gyümölcsöket gazdagon termő vidékekre. Elvezetik… ez a kulcsszó. A fél méternél alig szélesebb és mélyebb, de gondosan megépített végtelen vályú alig lejt. Itthon azt mondanánk halad árkon-bokron, tökön-paszulyon keresztül, de ez volna az egyszerűbb. A levada az égig érő bércek, baljós hegyormok, talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok peremén halad. Aki pedig mellette jár, annak sok szakaszon annyi helye sincs, mint amennyi a levadának, de látványban, élményben ugyanolyan kalandban van része, mint egy profi hegymászónak.

A számos túraútvonal közül Levada do Furadora esett a választásom. A fővárosból, Funchalból a reggeli menetrendszerű busz elvitt a kb 1000 méteren fekvő Ribeiro Frioba. Sértődjenek csak meg a Himalája csúcstámadói, ez itt az “alaptábor”! Nem néztem meg az itteni nevezetes pisztrángtelepet, pedig látványosnak igérkezett. A buszmegállóból már meg is pillantottam az útbaigazító táblát: Fortela 11 km. Aki leszállt, mind arra indult. El kell érni az ottani “alaptábort”, a délutáni funchali buszt. Terepmintás bakancs, kulacs, szendvics, esőkabát – elszánt tekintetek. Ez a 11 kilométer légvonalban alig több, mint öt, amiként azt a Google térkép is mutatja, de vonalvezetése olyan, mintha egy ábrándozó ökör jelölte volna ki.

Az eleinte még nem nagyon szűkös gyalogösvényen lépkedve, a csendes levada pereméről hazai vizekre szállnak a gondolataim. A Tisza árvízvédelmi töltéseinek koronáján nyáron egy széles arasznyi ösvény húzódik a zöld porcsinfű között. Azon sétálva, biciklizve elénk tárul az ártér dzsungelszerű  galériaerdeje, mögüle pedig meg-meg csillan folyónk vize. A Furado gyalogösvényét kísérő erdő mögül az óceán pillant rám időnként. A Tisza töltésen ágaskodó ürgéknél járnak emlékeim, de aztán visszatérek. Hamar végeszakadt a könnyű lépteknek, a promenádot egyik méterről a másikra váltja fel jobb oldalon egy végtelenül mély szakadék. Jó erős korlát is várja a kapaszkodót kereső tenyeret. Megkezdődtek a kanyarulatok is. Végiglátok vagy száz métert, azt hiszem itt kezdődik a kaland. A vízszintes hegymászás. 

Elég fitt vagy? Hogy állsz a szédüléssel? Ha a kijelölt és jelzésekkel ellátott útvonallal valami probléma van, az elhárításáig lezárják a hatóságok. Tőled pedig azt várják, vess számot a képességeiddel. Én tartottam a tériszonytól, és azzal mentem neki levadát “mászni”, hogy egy lépést se teszek tovább, ha fenyegetve érzem magam. Ameddig elmentem, onnan vissza is tudok jönni. A fittséghez pedig annyit, egy egészséges embernek 11 kilométer (egy centi emelkedő nélkül) nem lehet probléma. És csodák csodája olyan nyugodtan néztem a feneketlennek tűnő szakadékba, mint ahogy macska néz rám az eperfa tetejéről. Már ezért megérte. Az, hogy hová tapadt a tekintetem a túra leghosszabb idejében, kiderül abból, hogy alig készítettem képeket az óceán felé eső távolabbi részekről. Például Porto da Cruzról, aminek a tornyát láttam így felülről, előző nap meg találkoztam tavaly talált ismerősömmel. Óvatos tempóval lépkedtem a drótkötelet fogva. Egyszer kétszer a másik kezemmel is kerestem kapaszkodót, de azon az oldalon csak a szikla vizet csorgató moháját találtam. Már az út harmadánál járhattam, amikor szembe jött a Grand Canyon jelenség. Amerika természeti csodájában nincs vízszintes túralehetőség, de a kényelemszerető vendéget öszvérháton leviszik, meg vissza az egy kilométeres mélységben folydogáló Colorado folyóhoz. Ilyen és hasonlóan keskeny ösvényeken, mint itt. A “jelenség” pedig abban áll, hogy ha te gyalog vagy, a szembe jövő öszvér nem hajlandó kívül menni. Vitázni nincs kivel. Szóval jött egy család Portela felől. Ők nyilván meg akartak küzdeni a 11 kilométeren mégiscsak jelen levő néhány méteres meredéllyel. A küzdelemről nem maradtak le. Az én hajjal kevésbé benőtt fejem megérezte a lucskos moha hűvösét, ők pedig azt, hogy milyen meghitt tud lenni közelről egy őszülő szakáll simogatása. 

Jött aztán ettől szűkebb szakasz is, ahol a betonlapokkal befedett levadán vezetett tovább az ösvény. A kanyargás pedig olyan mértékűvé vált, hogy csak métereket lehetett látni abból ami előttünk volt. A hegyoldal egyszerűen bordázottá vált, mint bizonyos fák törzsének az alja a gyökereknél. Ám a levada híven követte az íveket. Eddig is voltak olyan részek, amelyeknek az megépítése a lehetetlennel volt határos, a hajtűkanyarokén aztán már nem is gondolkodtam. Milyen okos vagyok, dicsérgettem magam szorgalmasan, mert az ajánló weboldalak levadáiból a legkönnyebbet választottam. Megnéztem a Google Fordítót, a furado szerinte unalmasat jelent portugálul. Van olyan is, amelynek a nevében a “pokol” szó is szerepel sok száz méteres sötét alagúttal, a túrázó nyakába zúduló vízeséssel. A teljesség kedvéért egy a szigeten élő magyar kiegészítése:

Csak jönne már valami unalmasabb sétány, mint az elején, gondoltam. Jött. Utolértem három finn hölgyet. Visongatásukat már a kanyar előtt hallottam. Amikor befordultam, azonnal elújságolták, hogy itt pisztrángok vannak a levadában. Ott van, ott van… Ide-oda szaladtak. Megállapodtunk, hogy valószínűleg a Ribeiro Frioi halgazdaság leltárából hiányozhatnak. Skandinávia leányai olyan tempóban hagyták el a beszélgetésünk színhelyét, mintha nem is azokon a küzdelmes kanyarokon volnának túl, amik engem eléggé megfogtak. Leültem a levada peremére, elérkezettnek láttam az időt a szendvicsemre. Erősen délutánban hajlott már a nap, és hátra volt még néhány kilométer. Olyan kényelmes volt, mint egy fürdőkád széle, így nem sokáig időztem. A Levada do Furado nem szűnt meg újabb és újabb meglepő dologgal elém állni. Egy rövidebb alagútban folyt tova, itt úgy látszik nem tudták kívülre építeni a beton csatornát. Nem volt viszont sötétség benne, mert kisablakok nyíltak a völgyre. Mindegyiknél megálltam. Az alagút fala előtt nem nőttek fák. Megcsodáltam az Atlanti óceánt, a szinte karnyújtásnyira fekvő városkákat.

A térkép szerint a túraút végéhez közeledtem. Eddig nem volt kérdés merre vezet az ösvény, ám kereszteződéshez érkeztem. Meglepett, hogy a táblák érzésem szerint nem jó irányba mutattak. Zavaró körülmény, hogy Portela felé emelkedett volna az út, a leveda pedig eltűnt a fák között. Nem hagyott cserben a védangyalom. Egyszer csak a hegytető felől gyorsvonat sebességével és robajával  előzúgott egy mountain biker. Fékezett egy 360 fokos driftet, látva a bizonytalanságomat. Arra – igazított útba, majd beletaposott a pedálba, mert mint mondta, még van hátra tíz kilométere. Forgalmas hely ez a Furado levada – állapítottam meg, és tovább ballagtam. Rövidesen feltűnt az erdészház, ami fontos támpont a Fortelai kilátó, és buszmegálló, ja és alaptábor előtt. Visszatért az erdőből az elkódorgott csatorna, az út végén pedig már várt a tábla Ribeiro Frio 11 km. A kilátóból visszanéztem az égig érő bércek, a baljós hegyormok, a talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok irányába. Szeretettel gondoltam a csörgedező kis levadára, amelyet követve “megmászhattam” őket, és nagy tisztelettel azokra a madeirai emberekre akik megépítették.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése