Síkpályás hegymászás feltörekvő amatőröknek

Madeira levadái kivételes lehetőséget kínálnak mindazoknak, akik életükben egyszer-kétszer álmodoztak arról, milyen lehet túrázni az égig érő bércek, baljós hegyormok, talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok között. Túlnyomó többségük, magamat is beleértve, verejtékesen ébredt két kézzel kapaszkodva a takaróba. Aztán egyszer találkoztam a szóval: “levada”, és a magyarázattal, amivel ez a szó egyedivé, és hívogatóvá teszi a Portugáliához tartozó atlanti óceáni szigetet. Ezer kilométerre fekszik Lisszabontól, és szavahihető források szerint több mint kétezer kilométernyi vízvezető csatorna hálózza be a hátborzongatóan vadregényes tájakat. Ha rápillantok a térképére, nem is értem, miért viselte iskolás korom földrajzi atlaszában a “Magyarország hegy- és vízrajza” címet az oldal, ami kis hazánkat ábrázolta. Nagy része zöld, jelezvén az Alföld tengersík vidékét, kék csak annyi amennyi a Duna és Tisza, meg a hajszálvékony mellékfolyói. Nos Madeirának aztán tényleg csak hegy- és vízrajza van. Az itthoni mértékkel mérve fél megyényi földdarab folyókban nyilván nem bővelkedik, csapadékban annál inkább. És itt kell visszatérnünk a levadák szerepére. A meghökkentően terjedelmes hálózatot alkotó, emberi kéz által létesített csatornák felfogják az esővizet, és elvezetik a nem nagy területű, de trópusi gyümölcsöket gazdagon termő vidékekre. Elvezetik… ez a kulcsszó. A fél méternél alig szélesebb és mélyebb, de gondosan megépített végtelen vályú alig lejt. Itthon azt mondanánk halad árkon-bokron, tökön-paszulyon keresztül, de ez volna az egyszerűbb. A levada az égig érő bércek, baljós hegyormok, talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok peremén halad. Aki pedig mellette jár, annak sok szakaszon annyi helye sincs, mint amennyi a levadának, de látványban, élményben ugyanolyan kalandban van része, mint egy profi hegymászónak.

A számos túraútvonal közül Levada do Furadora esett a választásom. A fővárosból, Funchalból a reggeli menetrendszerű busz elvitt a kb 1000 méteren fekvő Ribeiro Frioba. Sértődjenek csak meg a Himalája csúcstámadói, ez itt az “alaptábor”! Nem néztem meg az itteni nevezetes pisztrángtelepet, pedig látványosnak igérkezett. A buszmegállóból már meg is pillantottam az útbaigazító táblát: Fortela 11 km. Aki leszállt, mind arra indult. El kell érni az ottani “alaptábort”, a délutáni funchali buszt. Terepmintás bakancs, kulacs, szendvics, esőkabát – elszánt tekintetek. Ez a 11 kilométer légvonalban alig több, mint öt, amiként azt a Google térkép is mutatja, de vonalvezetése olyan, mintha egy ábrándozó ökör jelölte volna ki.

Az eleinte még nem nagyon szűkös gyalogösvényen lépkedve, a csendes levada pereméről hazai vizekre szállnak a gondolataim. A Tisza árvízvédelmi töltéseinek koronáján nyáron egy széles arasznyi ösvény húzódik a zöld porcsinfű között. Azon sétálva, biciklizve elénk tárul az ártér dzsungelszerű  galériaerdeje, mögüle pedig meg-meg csillan folyónk vize. A Furado gyalogösvényét kísérő erdő mögül az óceán pillant rám időnként. A Tisza töltésen ágaskodó ürgéknél járnak emlékeim, de aztán visszatérek. Hamar végeszakadt a könnyű lépteknek, a promenádot egyik méterről a másikra váltja fel jobb oldalon egy végtelenül mély szakadék. Jó erős korlát is várja a kapaszkodót kereső tenyeret. Megkezdődtek a kanyarulatok is. Végiglátok vagy száz métert, azt hiszem itt kezdődik a kaland. A vízszintes hegymászás. 

Elég fitt vagy? Hogy állsz a szédüléssel? Ha a kijelölt és jelzésekkel ellátott útvonallal valami probléma van, az elhárításáig lezárják a hatóságok. Tőled pedig azt várják, vess számot a képességeiddel. Én tartottam a tériszonytól, és azzal mentem neki levadát “mászni”, hogy egy lépést se teszek tovább, ha fenyegetve érzem magam. Ameddig elmentem, onnan vissza is tudok jönni. A fittséghez pedig annyit, egy egészséges embernek 11 kilométer (egy centi emelkedő nélkül) nem lehet probléma. És csodák csodája olyan nyugodtan néztem a feneketlennek tűnő szakadékba, mint ahogy macska néz rám az eperfa tetejéről. Már ezért megérte. Az, hogy hová tapadt a tekintetem a túra leghosszabb idejében, kiderül abból, hogy alig készítettem képeket az óceán felé eső távolabbi részekről. Például Porto da Cruzról, aminek a tornyát láttam így felülről, előző nap meg találkoztam tavaly talált ismerősömmel. Óvatos tempóval lépkedtem a drótkötelet fogva. Egyszer kétszer a másik kezemmel is kerestem kapaszkodót, de azon az oldalon csak a szikla vizet csorgató moháját találtam. Már az út harmadánál járhattam, amikor szembe jött a Grand Canyon jelenség. Amerika természeti csodájában nincs vízszintes túralehetőség, de a kényelemszerető vendéget öszvérháton leviszik, meg vissza az egy kilométeres mélységben folydogáló Colorado folyóhoz. Ilyen és hasonlóan keskeny ösvényeken, mint itt. A „jelenség” pedig abban áll, hogy ha te gyalog vagy, a szembe jövő öszvér nem hajlandó kívül menni. Vitázni nincs kivel. Szóval jött egy család Portela felől. Ők nyilván meg akartak küzdeni a 11 kilométeren mégiscsak jelen levő néhány méteres meredéllyel. A küzdelemről nem maradtak le. Az én hajjal kevésbé benőtt fejem megérezte a lucskos moha hűvösét, ők pedig azt, hogy milyen meghitt tud lenni közelről egy őszülő szakáll simogatása. 

Jött aztán ettől szűkebb szakasz is, ahol a betonlapokkal befedett levadán vezetett tovább az ösvény. A kanyargás pedig olyan mértékűvé vált, hogy csak métereket lehetett látni abból ami előttünk volt. A hegyoldal egyszerűen bordázottá vált, mint bizonyos fák törzsének az alja a gyökereknél. Ám a levada híven követte az íveket. Eddig is voltak olyan részek, amelyeknek az megépítése a lehetetlennel volt határos, a hajtűkanyarokén aztán már nem is gondolkodtam. Milyen okos vagyok, dicsérgettem magam szorgalmasan, mert az ajánló weboldalak levadáiból a legkönnyebbet választottam. Megnéztem a Google Fordítót, a furado szerinte unalmasat jelent portugálul. Van olyan is, amelynek a nevében a “pokol” szó is szerepel sok száz méteres sötét alagúttal, a túrázó nyakába zúduló vízeséssel. A teljesség kedvéért egy a szigeten élő magyar kiegészítése:

Csak jönne már valami unalmasabb sétány, mint az elején, gondoltam. Jött. Utolértem három finn hölgyet. Visongatásukat már a kanyar előtt hallottam. Amikor befordultam, azonnal elújságolták, hogy itt pisztrángok vannak a levadában. Ott van, ott van… Ide-oda szaladtak. Megállapodtunk, hogy valószínűleg a Ribeiro Frioi halgazdaság leltárából hiányozhatnak. Skandinávia leányai olyan tempóban hagyták el a beszélgetésünk színhelyét, mintha nem is azokon a küzdelmes kanyarokon volnának túl, amik engem eléggé megfogtak. Leültem a levada peremére, elérkezettnek láttam az időt a szendvicsemre. Erősen délutánban hajlott már a nap, és hátra volt még néhány kilométer. Olyan kényelmes volt, mint egy fürdőkád széle, így nem sokáig időztem. A Levada do Furado nem szűnt meg újabb és újabb meglepő dologgal elém állni. Egy rövidebb alagútban folyt tova, itt úgy látszik nem tudták kívülre építeni a beton csatornát. Nem volt viszont sötétség benne, mert kisablakok nyíltak a völgyre. Mindegyiknél megálltam. Az alagút fala előtt nem nőttek fák. Megcsodáltam az Atlanti óceánt, a szinte karnyújtásnyira fekvő városkákat.

A térkép szerint a túraút végéhez közeledtem. Eddig nem volt kérdés merre vezet az ösvény, ám kereszteződéshez érkeztem. Meglepett, hogy a táblák érzésem szerint nem jó irányba mutattak. Zavaró körülmény, hogy Portela felé emelkedett volna az út, a leveda pedig eltűnt a fák között. Nem hagyott cserben a védangyalom. Egyszer csak a hegytető felől gyorsvonat sebességével és robajával  előzúgott egy mountain biker. Fékezett egy 360 fokos driftet, látva a bizonytalanságomat. Arra – igazított útba, majd beletaposott a pedálba, mert mint mondta, még van hátra tíz kilométere. Forgalmas hely ez a Furado levada – állapítottam meg, és tovább ballagtam. Rövidesen feltűnt az erdészház, ami fontos támpont a Fortelai kilátó, és buszmegálló, ja és alaptábor előtt. Visszatért az erdőből az elkódorgott csatorna, az út végén pedig már várt a tábla Ribeiro Frio 11 km. A kilátóból visszanéztem az égig érő bércek, a baljós hegyormok, a talpalatnyi sziklapárkányok, szédítő szakadékok irányába. Szeretettel gondoltam a csörgedező kis levadára, amelyet követve “megmászhattam” őket, és nagy tisztelettel azokra a madeirai emberekre akik megépítették.

Írta:
Ésik Sándor

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése