Helyek szerint-Magyarország-Borsod-Abaúj-Zemplén megyeSzerencsi járás

Koncz Ferenc

Országgyűlési képviselő, Szerencs Koncz Ferenc eseményekben, fordulatokban bővelkedő életpályája a „térkép szélén” lévő kis csereháti településről, Tornaszentjakabról indult. Ebben az akkor tán összesen ötszáz lelket számláló kis faluban született 1959.... Tartalom megtekintése

Nyíri Tibor

Középiskolai igazgatóhelyettes, Szerencs Édesapja, akit leginkább a jó szó, a türelem és a humánum jellemzett, Megyaszó elismert polgáraként négy évtizeden keresztül irányította a falu vas-műszaki boltját. Nyugdíjaztatásáig édesanyja is a... Tartalom megtekintése

Dr. Móré Lóránt

Háziorvos-szakorvos, Bekecs Nagyapja még az amerikai vasútépítésbe is belekóstolt az Újvilágban, szülei egyszerű parasztemberek voltak. A „tsz-világ” beköszöntekor édesapja könyvelő lett, e beosztásából vonult nyugdíjba is. Emellett a helyi gyülekezet... Tartalom megtekintése

Dr. Molnár Éva

Közjegyző, Szerencs Tulajdonképpen a véletlennek is köszönhető, hogy bár egyetemista kora óta polgári bírónak készült, mégis közjegyző lett. Annak idején a bíróság akkori elnöke, Sisák Péter kérésére átmenetileg, néhány hónapra... Tartalom megtekintése

Cseppely János

Szakszervezeti elnök, Szerencs Szülei, nagyszülei és felmenői révén tősgyökeres szerencsinek vallhatja magát Cseppely János, aki a „Hegyalja kapujában” született 1953. február 13-án. Szülei – szinte családi hagyományként – mindketten a... Tartalom megtekintése

Dávidházi Ferenc János

  Tanár, alpolgármester, Bekecs Lobogó haja, gesztusai, sokszínű előadásmódja alapján joggal nevezhetjük rendkívül színes, érdekes egyéniségnek. Régi famíliából származik, már az 1300-as évektől jegyzik a Dávidházi családot, amelyben leggyakrabban értelmiségiek,... Tartalom megtekintése

Tarczali László

A Ferroprofil Kft. főmérnöke, Mád Közel másfél évtizede az Országos Érc- és Ásványbányák Vállalat Hegyaljai Üzemfenntartó műhelyéből alakult meg a Ferroprofil Kivitelező-Szolgáltató Szakipari és Kereskedelmi kft. Alaptevékenységük az acélszerkezetek gyártása... Tartalom megtekintése

Homoky András

Szőlész, borász, Tállya Az utóbbi időben – főleg a rendszerváltás óta – nálunk is egyre többen foglalkoznak a családi tradíciók ápolásával, miként teszi ezt Tállyán a tősgyökeres Homoky András is.... Tartalom megtekintése

Dr. Kovács Pál

Háziorvos, üzemorvos, Tiszalúc Apai ágon jó nevű iparosokat mutathat fel, nagyapja és édesapja (Kovács László) is ács-kőművesmesterek voltak. Anyai ágon a Hiripi családot (édesanyja Hiripi Klára) a jól gazdálkodók közé... Tartalom megtekintése

Molnár Lajos

Cégtulajdonos, ügyvezető igazgató, Legyesbénye Némi túlzással szólva történelmet írt a maga módján, hisz 1970-ben ő volt Magyarországon a legfiatalabb főfoglalkozású magánvállalkozó. Molnár Lajos ma már nemcsak szűkebb pátriájában, hanem Borsod-Abaúj-Zemplén... Tartalom megtekintése