Péter éjszakája

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

hejce_puskas_peter_az_ejszaka_utan.jpg

Péter a még mindig fagytól piros arcával és a két kis süldővel

Hejce. Különösen cseng az emberek fülében ennek a településnek a neve. A Borsó hegy túlsó oldalán élő felvidéki magyarok, ha emlegetik Hejcét, vagy a Borsó hegyet, leveszik kalapjukat és megállnak egy pillanatra. A katonai repülőgép katasztrófájában elhunyt fiatalemberek emlékhelye, zarándokhely a Kassa környékén élő embereknek. Február első hétvégéjén láttám, amint csöndben halkan beszélgetve sorjáztak a feketébe öltözött hozzátartozók. Már nem kérdezték, merre kell menni. Rég óta nem kérdezik. Tudják az utat, sajnos.

De Hejce mást is jelent, történetesen sikeres vadászatot, hiszen vadban gazdag a vidék, s a vadászok szívesen is érkeznek ide cserkelő-, vagy les-vadászatra. Kiss B. Zoltán vadászbarátunk meghívása nyomán autózunk Puskás Péter fiatal vadásztársammal Zemplénnek erre a kies vidékére.

Más vadászcimborákkal együtt – ők már a vadászházban voltak érkezésünkkor –, úgy döntöttünk egész éjszaka kinn maradunk. Fegyver, lőszer, távcső legyen csak valamennyi vadásznál, szólt a verdikt. Cserkeléssel megközelítitek a szórókat, a meleg ruhákat, majd megkapja mindenki. Valamennyien abban reménykedtünk, hogy a napsütötte hegyoldalakon talán mufloncsapatba botlunk, vagy vaddisznó kondát terel elénk Szent Hubertus. Nem így történt, de előttünk volt még az egész éjszaka… Elmondás szerint a leglátogatottabb szóróra kerültem és egy fedett, zárttá tehető lesre. Péter tőlem lentebb, egy les-kosárban foglalt helyet.

Egyre hűvösebb lett az este, de mit számított ez a huszonéves fiatalembernek, amikor az esti szürkületben egy kondából a legkisebbnek látott süldőt egyetlen lövéssel a szórón marasztalta. Nem hogy fázott, még melege is lett a fiatal vadásznak, mire lehúzta a hegyről a süldőt. Újra kezdett fázni, de mintha ág roppant volna… Péter minden idegszála pattanásig feszült és igyekezett újait bemelegíteni, mert zsigereiben érezte, az újabb konda is a szóróra igyekszik.

Nem sokáig tartott a feszült várakozás. Ezek még többen voltak – így mesélte Péter reggel nyolc óra után – mint az előbbiek. Ezt a csapatot egy hatalmas koca vezette, de a szép holdvilágos estén a vaddisznók közötti nagyságbeli különbségeket még távcső nélkül is érzékelni lehetett. Itt is a legkisebbnek tűnő süldő bánta, hogy Pétert osztotta Zoli a les-kasba. A kis kancsi is a másik mellé került. Gyönyörűen mutattak a nyitott, melle magasságig érő fahasábokból épített alkotmány előtt. Péterben a látvány tartotta a lelket, mert már minden porcikájában reszketett.

Az óra mutatója még nem fejezte be 24-ik órája tartó sétáját, amikor a harmadik konda érkezett az erdő felől. Fiatal vadászunk megfogalmazta magában nem „vaddisznóhegyet” akar ő maga előtt látni, de azért a vadászszenvedélye nem hagyta cserben. Elővette vaddisznó hívóját és halkan, mozdulatlan testtartásban megszólaltatta. Azt hitte, káprázik a szeme, egy termetes koca elindult a les kosár felé. Különösen akkor gyorsította fel lépteit, amikor a malac hanggal próbálkozott.

Ez nem akar megállni, mi lesz, ha csavaros ész járásával – mármint a disznó – felismeri, hogy rászedték és dühös lesz. Péter és a koca egy magasságban voltak, azaz mindketten a földön. De, csak nem stimmelt valami a vadnak, mert megállt, orrával nagyot szippantott a levegőbe és horkantására a teljes kondát elnyelte a rengeteg. Most sem fázott, sőt úgy érezte, izzadságcseppek gördülnek lefelé testén, amit egyre hidegebbnek érzett, hiszen közel mínusz tíz fokra hűlt le a levegő. Két süldő ide, vagy oda már bánta, hogy a teljes éjszakát a vadászatra szentelte. Ezt a hideget nem lehet, még hálózsákban sem kibírni.

Csak derengene már.

Így érkezett el a hajnal, amikor öt óra körül már a negyedik konda tisztelte meg a fiatal vadászt. Péter csak azért örült érkezésüknek, mert elterelték a figyelmét a fogvacogtató hidegről. Lőni, ugyan eszébe sem jutott, de boldog volt, hogy Diána közel harminc vaddisznót terelt elé ezen a dermesztő hideg éjszakán.

Reggel, legnagyobb ámulatunkra, a két süldőt megtaláltuk, de Péternek se híre, se hamva. Bizony kénytelen volt sétálva védekezni a megfagyás ellen, ami sikeresnek is bizonyult. A történteket, ha fogvacogva is, de boldogan mesélte el, s ekkor már nem bánta, hogy ezt az éjszakát a vadászatnak szánta.

A csontig hatoló hideget e sorok írója is érezte, annyi különbséggel, hogy a lőrés ablakát be tudta zárni, s így már is elviselhetőbb volt ez a hejcei éjszaka.

Természetesen Péternek minden vadász gratulált a precíz lövésekhez és a nem akármilyen hidegtűrő képességéhez.

2011. február 15.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése