Az elnök bakja

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

bockerek_a_bakkal.jpgTörtént, hogy Bittner József a Bockerek Vadásztársaság elnöke meghívott egy bakvadászatra. Nem ezért dobogtatta meg a szívem, a meghívás, mert sokat vadászom ott, hanem azért mert a táj szülötte vagyok, és mint mondani szokták, ott még a levegő is más, a Nap is másként süt.

A tízezer hektáros terület vadbőségét kis túlzással a somogyihoz merem hasonlítani.

Hívott Jóska, én pedig „repültem”.

Estére Kovács István hivatásos vadász barátommal már vártuk a nekem szánt bockereki bakot. Közben sem unatkoztunk, mert igazolta vadbőségét a terület, az erdő szélén egymás után jelentek meg az őzek, dámok, gímek. Távcsövünket le sem tudtuk venni a szemünkről. Jó szelünknek köszönhetően folyamatosan és hosszan gyönyörködtünk a vacsorázókban, a Jó Isten teremtményeiben.

Minderre azért volt időnk, mert az „urat” a másik irányból vártuk, de ő nem akarta a mi vendégszeretetünket élvezni.

Nem is jött.

Azzal váltunk el a vadászházban, hogy hajnalban újra tiszteletünket tesszük a területen.

A reggeli pirkadat ezerhangú madárdalárdájának trilláit nincs az az emberi nyelv, amely vissza tudná adni. Akinek nem volt ilyenben része, az el sem tudja képzelni. Magunknak pedig, akik ismerjük, nem cifrázom. Nincs értelme, tudjuk, lelkünk mélyén már halljuk is a természet produkálta koncertet, ami feledhetetlen.

Nos, ebben a bódító, az ember kicsinyes, de mégis bosszantó napi gondjait feledtetni tudó hangulatban jelent meg a Nagy Úr.

Méltósággal, de kellő távolságtartással és mindig csak annyit láttatott magából, amennyivel folyamatosan fokozni tudta érdeklődésünket, izgalmunkat.

Lőtávolságon kívül csipegette a harmatos, zsenge füvet, és mintha tudná, hogy ott vagyunk, rendszeresen elnézett felénk.

Távcsövem szálkeresztje ott táncolt a bal lapockáján, de nagy volt a távolság, ezért úgy döntöttünk, várunk. De hiába, más irányba vette reggeli sétájának útirányát.

Nem volt más választásunk, be kell cserkészni ő fenségét. Már-már sikereseknek gondoltuk magunkat…

S akkor megszólalt a földi állatok levegőbeli segítője a szajkó, amely riasztott mindenkit, még azt a nyulat is, amelyet mi nem is láttunk a hatalmas fűben, de az ő megiramodása, elég volt a klasszikusan szép páros hatos agancsot viselő „bakomnak”, hogy végleg kereket oldjon.

István javaslatára, Vámosatya másik határrészére mentünk át, de itt már csak cserkelésre gondolhattunk.

A Kosárszeg nevű rész lucernával vetett volt és még ma is az, a léniát pedig egy patak medre alakítja ezen az oldalon, a túlpart, pedig az átláthatatlan, tölgyes, bükkös, őserdőben folytatódik. Innen érkeznek a reggeli terített asztalhoz a nyulak, az őzek és a szarvasok. Gím és dám egyaránt, de vaddisznótúrásokat is látunk bőven, illetve olyan széles vadváltókat, hogy csak tátom a számat.

Ebbéli álmélkodásomból riaszt István szava.

Ott az elnök bakja.

Nyugodtan lakmározik, jó széllel érkeztünk, illetve a csalitosból kényelmesen távcsövezzük, a jobb agancsszárán sérült bakot.

Ezért is gondolta Bittner Jóska, hogy ő fogja terítékre hozni.

A bak még mindig előttünk, és már nekem is tetszik, de nem szólok. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni kísérőmet, de szerintem lerí arcomról, hogy mit gondolok.

Ennyi idő elegendő volt ahhoz, hogy a bak egy apró szökkenéssel a szomszédos fasor mögött eltűnjön.

István dörrent rám halkan: Gyere, lődd meg!

Mi is találtunk egy szekér átjárót a fasorban, s amint elénk tárult a terület megláttuk a bakot mintegy hatvan méterre.

Nem cifrázom.

Lőbot, levegővétel, légzésvisszatartás, a pulzusszám most nem érdekes, ezerrel pörgött volna úgyis a számláló.

Egy tiszta lövés után, pár méter megtételét után István már szakította is le a közeli bokorról a töretet, hogy néhány pillanat múlva már engem díszítsen és a falu központjában lévő vadászház környékén lakókkal tudassa, sikeres a vadász.

Természetesen azt sem halogatta kísérőm, hogy értesítse a vadásztársaság elnökét, ne keresse a sérült agancsú bakot, mert terítéken van.

Bittner József rövid időn belül meg is érkezett, és őszinte örömmel, igazi vadászként gratulált ahhoz a bakhoz, amelyet nem nekem szánt, de Diána és Szent Hubertusz, Kovács István vadászbarátommal összekacsintva ezt másképpen gondolta és akarta.

A trófea egyik dísze lakásomnak.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése