A gulácsi öreg

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

img_0013.JPGMár készültem a tavaszi bak vadászatom történetének megírására, s természetesen a címben szereplő jelzős szerkezet mellé a bak szót is szinte leírtam, amikor kezembe került Vadföldi – azaz Földi László színész-vadász barátunk, remélem nem haragszik meg ettől a lelki közelséget kifejező fogalmazásért – írása az Öreg bakról és az a körül kialakult „párbajig” vezető vitáról. Ezért eldöntöttem talányosabb címet adok az írásnak, ami sugallhatja azt is, hogy személyes ismerősömről van szó, de bármi mást is jelenthet a cím.

Vass Albert, a település polgármestere hívott meg őzbak vadászatra. Kompetencia bakjával ajándékozott meg. A kellemes hír mellett annak örültem a legjobban, hogy a 2001-es árvíz idején, a nehéz napokban egymásra talált a rádióriporter és akkor „még csak” Gulács egyik lakója között kialakult őszinte baráti kapcsolat nem szakadt meg.

Az első, mindkettőnknek alkalmas időpontban a régi családi ház portája elé érkeztem, s közben a szemben lévő iskolára nézve eszembe jutott, micsoda „menekült tábor” központ volt abban az időben. Itt osztották az élelmiszereket, a takarókat, a ruhákat és a tisztító-, illetve a fertőtlenítő szereket. Szinte mindent, ami akkor az ÉLETET jelentette.

Ebbéli nosztalgiázásomból Albi zökkentett ki, gyorsan döntöttünk – az ő helyismerete alapján én csak bólintottam – a Tisza árterébe megyünk. Az Opel Frontérád nem alkalmas a mai vadászatra, mondta. Indítom a John Deer-t, csak azzal tudjuk megközelíteni az öreg bak birodalmát.

Csak leírtam az ÖREG BAK, jelzős szerkezetet.

Beregi születésű lévén nem sértődtem meg, nem éreztem autóm lebecsülését, mert ismerem a beregi sár vendégmarasztaló „szokását”.

Hej, hányszor, de hányszor szidom a hatalmas gépek vágta mély utakat, de most áldottam ezt az amerikai csodagépet.

Az ártér mélyebb fekvésű részein még áll a víz, amely abból a tavaszi áradásból maradt vissza, amikor a töltés és a meder között a Tisza az úr. A les, amelyre ülök egy gorondon áll, jól lehet látni az ártéri galéria erdőt. Az éledő természet már arról is árulkodik, hogy áthatolhatatlan dzsungel ez, amikor a vadszeder, a különböző kúszó, futó növények behálózzák a part menti fákat. A valamikori kubik gödrök pedig jó rejtőzködési lehetőséget nyújtanak a táj vadjainak. No de, azért gondolkodó lény az ember, hogy túljárjon az ösztönösen viselkedőkön. Olyan magasra építette a lest, hogy jól belásson a mély fekvésű területekbe.

Nem sok időm maradt az ehhez hasonló elmélkedésre, mert az ártér felől megjelent egy suta gidájával. Kellemes távcsövezés után vettem észre, hogy Őz Úr is terepszemlét tart, majd elindul, de okosan azonnal a gödrök felé veszi az útját. A távolság nem a legideálisabb, de nem akarom, hogy eltűnjön a szemem elől, meg dűlőre is akarom vinni a dolgot, célzok, lövök, nem találok. Alatta veri fel a földet a becsapódó lövedék.

Nekem úgy tűnt mintha, szemtelenül körbe is járatta volna tekintetét, s azt mondta volna, köszönöm éppen a hasam aljáról akartam a már szemtelenkedő legyeket elhajtani. Majd feltartotta fejét, még egyszer megmutatta vastag, de tompára lecsiszolt koronáját és méltóságteljes nyugalommal eltűnt a szemem elől.

Albi, izgatottan kérdezte, mit lőttél? Csak durrantottam – volt a válasz. Nem baj, majd legközelebb sikerülni fog – igyekezett megnyugtatni.

Egy hét múlva újra az amerikai csodatraktoron ülök, illetve azon a lesen, amelyről bakot lőttem, népiesen fogalmazva.

Biztos voltam abban, hogy újra találkozom a gulácsi öreggel. A jelenség szinte ugyanaz volt, mint korábban, csak most egy fiatal bak is ott téblábolt a közelben és ez zavarta az öregurat.

Meg is kergette rendesen a sihedert, aki csak annyira iramodott meg, hogy ne érje el, ne sértse meg.

De az is lehet, hogy a „háziúr” csak rendre akarta utasítani a szemtelenkedő kamaszt. Minden esetre, amikor kellő távolságban érezte – mindezt távcsövemen át végignéztem – visszajött a sutához és a gidához, hogy hallja az elismerő szavakat.

Talán valami ilyesmit: „Hős volt az Úr megint”. Ettől többet aztán már nem is engedélyeztem. Tisztán lehetett látni, hogy agancsának ágai már az öregedés jelét mutatják. A hetven méter távolságra lévő Gulácsi Öreget az örök vadász mezőkön hagytam, hiszen egy lépést sem tett, nem volt ideje a csodálkozásra.

Az eltelt néhány hónap alatt naponta többször is megköszöntem magamban Vass Albert és Gergely Imre – a vadásztársaság elnöke –, vadászbarátaimnak az örök élményt, hiszen a trófea dolgozó szobám falát díszíti, s ha ránézek újra, meg újra átélem a gulácsi vadászat minden pillanatát.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése