A játékos kedvű vadmalacok

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei 

_dsc2175aa.jpgNéhány zempléni vadászat meggyőzött arról, hogy valóban gyönyörű ez a történelmi táj, és élmény ott vadászni, ahol feltehetően a Rákócziak és a Bercsényiek is lesben álltak, hogy egy-egy kapitális szarvast ejtsenek.

Fenséges érzés.  Ilyesmi jutott az eszembe, amikor Kaló István kollégámmal a Gesztely és Vidéke Vadásztársaság elnökével – meghívását itt is megköszönöm – a Hernád völgyébe indultunk vaddisznó lesre.

Nem kellett kétszer mondania, mert azt is hozzátette, van serteszőrű a területen. Útközben a Nivába a vadászmester is beült, így hárman zötykölődtünk az úttalan úton, ami egy vadásznak nem gond, háromnak pedig meg se kottyan. Sokkal fontosabb volt, hogy közben milyen mozgásokat észlelünk, mit látunk. Istvántól azt is megtudtam, inkább apróvadas terület az övék, de van őz, szarvas és vaddisznó is. Mindezt igazolta az élet, mert utunk során az útszéli gazosban fácánok düllesztették a mellüket, a lénián nyúl szaladt cikk-cakkban, hogy megtévesszen bennünket, sőt két őz sutát is megugrasztottunk a Hernád menti sűrű bokrosban.

Megérkezésünk után a lesen elfoglaltam a helyem, ami ideálisnak tűnt, ugyanis 30-40 méterre egy tisztás volt előttem, amit rendszeresen végig túrtak a fekete bőrűek. A tisztás után viszont olyan áthatolhatatlan sűrű következett, hogy két méterre sem lehetett belelátni, de azt megfigyeltem, hogy igazi vadváltó hely.

Mivel még nem volt várható a vaddisznók megjelenése, így kiváló orosz kereső távcsövemmel – Jerevánban vettem a bazárban egy afganisztáni veterántól, átszámítva 15 ezer forintért – végigpásztáztam a területet és újra megállapítottam fejedelmi helyre hozott a vadászszerencsém. Már a látvány is azt jelentette számomra, hogy nem jöttem hiába, hiszen a Bükk és a Zempléni hegyek vonulata vonzotta a tekintetemet. Ha csak ezt látom, akkor sem tértem volna haza, Szatmárba élmények nélkül.

Közben a feltúrt területre két örvös galamb szállt le, majd őket barázdabillegetők követték. Lakmároztak szaporán, majd azt vettem észre, hogy idegesen viselkednek a galambok, s a következő pillanatban pedig, mintha puskából lőtték volna ki őket, repültek be a sűrűbe. Egy karvaly zavarta meg vacsorázásukat, illetve ő is vacsorázni szeretett volna… Most nem sikerült.

A feltámadó szél miatt jobban figyeltem és igyekeztem a hangokat szelektálni és a magam javára fordítani. Már-már lemondtam arról, hogy találkozom a híres zempléni agyarasokkal, amikor meg kellett dörzsölni a szemem, hogy jól látok-e az erős szürkületben?

Az történt, hogy a tisztásra becsatlakozó szélesebb útról, mint a hangyák lepték el az előttem elterülő tisztást a kis csíkos vadmalacok. Csak most jutott eszembe, hogy társaim figyelmeztettek, még találkozhatok malacos kocával is. Így is történt. Amit tőlük kaptam ajándékba, azt soha nem fogom elfelejteni…

Először tíz malacot számoltam meg, akik egymást lökdösve, kergetve, gondtalanul hancúroztak előttem alig harminc méterre, mit sem sejtve a „tüzes bot” jelenlétéről. Kis idő múlva csatlakozott két imposztor. A cseresznyefa alatt szedték össze a korai gyümölcsöt, a nagyobbak igencsak ropogtatták a magvakat, mert az jól kivehető volt, hogy nem egy alomból származnak. Fegyveremről elfeledkezve néztem játékukat, amikor megjelentek méltóságteljesen, illetve kellő körültekintéssel a mamák, de lehet a harmadik csak csatlakozott egy kis „trécseléshez”.  A terepet felosztották és figyeltek. Jó szelemnek köszönhetően nem fogtak gyanút, s valószínű ők is a legkisebbeken  „mosolyoghattak”, akik a tőlük sokkal nagyobbakat lökdösték minduntalan.

Az órámat nem néztem meg, eszembe sem jutott, de úgy tíz perc bepillantást engedtek életükbe. A kocák jelzésére nem emlékszem, de valamilyen varázsszóra az egész konda malacsivítástól hangosan elindult a sűrű kökénybokrok irányába. A felőlük fújó szél még sokáig elárulta őket, amit egyáltalán nem bántam.

István barátom, amikor találkoztunk, sajnálkozva tárta szét a karját, kár, hogy elhagyott a vadászszerencséd. Elmeséltem neki a látottakat és megnyugtattam, igazi vadászélményben volt részem.

***

Szerzőnknek nemzeti ünnepünk alkalmából  2015. március 14-én Szabolcs-Szatmár-Bereg megye érdekében kifejtett kiemelkedő rádiós újságírói tevékenysége elismeréseként a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Ezüst Emlékérme kitüntetést adományozta Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke. Gratulálunk!

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde
Written by
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése