Érmes agancsok az aranyló repcemezőn

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

Április vége, május eleje az őzbak vadászatának az a különleges időszaka, amikor a vadásztársaságok a bérvadászok által pénztárcáikat vastagíthatják, illetve szabályozzák az állományt azáltal, hogy a gyenge genetikai tulajdonságokat hordozó bakokat kiveszik az állományból, hogy a július végi augusztus eleji üzekedésre a legszebb agancsokat viselő bakok tegyék a szépet az őz menyecskéknek.

Tiszalökön a Nimród Vadásztársaságnál mindkét esetre van példa egyszerre, amit dr. Erdélyi Béla elnök úr osztott meg velem és invitált egy vasárnap hajnali cserkelésre.

Nos, az előzményekhez tartozik, hogy egy dán és egy német vadász négy olyan kapitális bakot ejtett a társaság területén, hogy a bíráló bizottság aranyéremmel jutalmazta mindet, sőt a legnagyobb súlyú, a 664 grammjával vezeti az idei listát.

Gyere, nézd meg! – szólt a visszautasíthatatlan invitáció, de nem írnék igazat, ha nem tenném hozzá, hogy a vadászat lehetősége is megbizsergette vérem.

Este érkeztem, Béla igazi szatmári vendéglátóként otthonába invitált, és általam kicsit visszatért falujába Rápoltra. Felemlegettük a szülői házat, édesapját a Doni harcok egyik olyan századparancsnokát, aki a visszavonulás idején többet törődött katonáinak életével, mint saját testi épségével.

Laczkó Zoltán és Kenyeres Gábor hivatásos vadászok kellő kitartással vártak rám a kies környezetben, a Tisza közelében lévő vadászházban. Az ismerkedést segítő kupica pálinka után azonnal előkerültek az agancsok. Mindet egyenként végig simogattuk az ághegyektől a rózsák tövéig.  Nem minden nap tart vadász ilyen kapitális trófeákat a kezében.

Jóval 22 óra után éreztük valamennyien, hogy ideje lefeküdni, hiszen hajnalban kelni kell, a szikes környékén van két bak, amelyből az egyiket nekem szánta Béla barátom. Ami ezután következett arra még álmomban sem gondoltam, de nem is következhetett be, mert ahogyan mondani szokták, amint a fenekem érte a lepedőt, én már aludtam hajnal három óráig.

Nos, ekkor ért a meglepetés. A fülemüle véget nem érő dallamai tették csodálatossá az ébredést, de olyannyira, hogy nem is akartam visszaaludni, hogy minden strófáját halljam a csodálatos madárdalnak. Boccacio: Fülemüle című elbeszélése jutott az eszembe, noha nem teljesen ugyanaz volt a szituáció…

Ilyen gyönyörű hajnali koncert után nem volt kétséges számomra,, hogy élményben gazdag vadászatban lesz részem és itt nemcsak és kizárólag arra gondoltam, hogy terítékre hozom a bakot, hanem arra, hogy látunk őzeket. Alapos távcsövezés után hangzik el, ő az, akit keresünk, amit követ a figyelmének kijátszása, a becserkészése és talán lövéshez is jutok.

A leírt folyamat számtalanszor lejátszódott, igaz nem minden esetben, úgy ahogyan leírtam, mert a távcsövön át való elbírálás azt mutatta kímélendő, fiatal, talán jövőre már lőhető lesz. Ez így ment több mint egy órán át, de volt mit nézni, bírálni, megcsodálni. Szinte mutatták magukat az őzek nemre való különbség nélkül. De gondolom, mondani sem kell a bakok kötötték le figyelmünket.

A tapasztaltabbak viszont az asztallap simaságú határban a repcetáblák kellős közepén pózoltak, vagy éppen ébredeztek és csak a fejük, fülük, agancsuk mozgása árulta el, hogy van élet a sárgamezőben.

Laci és Gabi egyre többször emlegették azt a bakot, amelyet már látnunk kellett volna, amely tartja a helyét és nincs olyan határ- és vadszemle, hogy meg ne mutassa magát. Itt kell lennie! Már-már sajnáltam őket, mert őszintén akarták, hogy lövéshez jussak.

Mit ád a Jó Isten, a keresett bak, a lucernatábla közepén álmosan felegyenesedett, kissé megrázta magát, körbe nézett és elkezdte csipegetni a legzsengébb hajtásokat.  A spektíven keresztül Zoli megállapította és kijelentette, őt keressük. A távolság viszont olyan nagy volt, hogy lövésre gondolni sem mertünk.

Kísérőim azt a taktikát eszelték ki, hogy Gabi a terepjáróval elindul a lénián, felkelti a bak érdeklődését, mi pedig a csatorna partján az éberségét kijátszva, igyekszünk a távolságot csökkenteni. Ez így kimondva egyszerűnek tűnik, de a valóságban, az asztal simaságú terepen csak szinte a földig hajolva lehet lopni a távolságot. Zolival egy szót sem váltunk, de mind a ketten tudjuk, mit miért teszünk. A kocsi láttán nem felénk nézett, ha még ötven métert nyerünk, lőtávolságon belül vagyunk. Nem kockáztattunk tovább. Lövés. Két másik őz futását láttam, de Gábor megnyugtat, tíz métert sem lépett a találat után. Hiszek neki, ő távcsövén keresztül figyelte az eseményeket.

A bak terítékre került, mind a hárman kalap levétellel tisztelegtünk, én bocsánatot kértem tőle, de újra csak Baráth Béla gúthi vadászbarátom szavai jutottak szembe: „Ha Isten akarja, meglövöd, ha nem akarja, nem találod el.” Nem kérdés, így akarta…

A szik virágokkal tarkított mezőn a szokásos fényképezés és zsigerelést követően igyekeztünk rendbe tenni magunkat és ekkor estem ámulatba. A kezemről alig tudtam lemosni a rászáradt vért, majd következett Gabi, aki a kézmosás előtt lenyúlt a még száradt szikfüvekhez és a kis maroknyi gazzal elkezdte dörzsölni a tenyerét, kézfejét. Még a szám is tátva maradt, mert habozni kezdett a fű, úgy vitte le kezéről a vért, hogy csak ámultam. Észre is vették csodálkozásomat.

Ez valami szappanfű fiúk, – kérdeztem. Barna bácsi nem ismeri? Honnan ismerném Szatmárban, Beregben nem szikes a talaj – mondtam önérzetesen, de láttam egy-egy kis kaján mosolyt az orruk alatt. Természetesen elárulták, hogy a kézmosó vízben mosószer volt és a fű csak segített a dörzsölésben…

Így találtam rá a tiszalöki határban szappanfűre, amelynek tudományos neve a mai naptól: Zsoldos Saponaria Officinalis.

(A kép forrása: twitter.com/tringbirds)

Olvasóterem
Szerkesztette: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése