Érmes agancsok az aranyló repcemezőn

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

Április vége, május eleje az őzbak vadászatának az a különleges időszaka, amikor a vadásztársaságok a bérvadászok által pénztárcáikat vastagíthatják, illetve szabályozzák az állományt azáltal, hogy a gyenge genetikai tulajdonságokat hordozó bakokat kiveszik az állományból, hogy a július végi augusztus eleji üzekedésre a legszebb agancsokat viselő bakok tegyék a szépet az őz menyecskéknek.

Tiszalökön a Nimród Vadásztársaságnál mindkét esetre van példa egyszerre, amit dr. Erdélyi Béla elnök úr osztott meg velem és invitált egy vasárnap hajnali cserkelésre.

Nos, az előzményekhez tartozik, hogy egy dán és egy német vadász négy olyan kapitális bakot ejtett a társaság területén, hogy a bíráló bizottság aranyéremmel jutalmazta mindet, sőt a legnagyobb súlyú, a 664 grammjával vezeti az idei listát.

Gyere, nézd meg! – szólt a visszautasíthatatlan invitáció, de nem írnék igazat, ha nem tenném hozzá, hogy a vadászat lehetősége is megbizsergette vérem.

Este érkeztem, Béla igazi szatmári vendéglátóként otthonába invitált, és általam kicsit visszatért falujába Rápoltra. Felemlegettük a szülői házat, édesapját a Doni harcok egyik olyan századparancsnokát, aki a visszavonulás idején többet törődött katonáinak életével, mint saját testi épségével.

Laczkó Zoltán és Kenyeres Gábor hivatásos vadászok kellő kitartással vártak rám a kies környezetben, a Tisza közelében lévő vadászházban. Az ismerkedést segítő kupica pálinka után azonnal előkerültek az agancsok. Mindet egyenként végig simogattuk az ághegyektől a rózsák tövéig.  Nem minden nap tart vadász ilyen kapitális trófeákat a kezében.

Jóval 22 óra után éreztük valamennyien, hogy ideje lefeküdni, hiszen hajnalban kelni kell, a szikes környékén van két bak, amelyből az egyiket nekem szánta Béla barátom. Ami ezután következett arra még álmomban sem gondoltam, de nem is következhetett be, mert ahogyan mondani szokták, amint a fenekem érte a lepedőt, én már aludtam hajnal három óráig.

Nos, ekkor ért a meglepetés. A fülemüle véget nem érő dallamai tették csodálatossá az ébredést, de olyannyira, hogy nem is akartam visszaaludni, hogy minden strófáját halljam a csodálatos madárdalnak. Boccacio: Fülemüle című elbeszélése jutott az eszembe, noha nem teljesen ugyanaz volt a szituáció…

Ilyen gyönyörű hajnali koncert után nem volt kétséges számomra,, hogy élményben gazdag vadászatban lesz részem és itt nemcsak és kizárólag arra gondoltam, hogy terítékre hozom a bakot, hanem arra, hogy látunk őzeket. Alapos távcsövezés után hangzik el, ő az, akit keresünk, amit követ a figyelmének kijátszása, a becserkészése és talán lövéshez is jutok.

A leírt folyamat számtalanszor lejátszódott, igaz nem minden esetben, úgy ahogyan leírtam, mert a távcsövön át való elbírálás azt mutatta kímélendő, fiatal, talán jövőre már lőhető lesz. Ez így ment több mint egy órán át, de volt mit nézni, bírálni, megcsodálni. Szinte mutatták magukat az őzek nemre való különbség nélkül. De gondolom, mondani sem kell a bakok kötötték le figyelmünket.

A tapasztaltabbak viszont az asztallap simaságú határban a repcetáblák kellős közepén pózoltak, vagy éppen ébredeztek és csak a fejük, fülük, agancsuk mozgása árulta el, hogy van élet a sárgamezőben.

Laci és Gabi egyre többször emlegették azt a bakot, amelyet már látnunk kellett volna, amely tartja a helyét és nincs olyan határ- és vadszemle, hogy meg ne mutassa magát. Itt kell lennie! Már-már sajnáltam őket, mert őszintén akarták, hogy lövéshez jussak.

Mit ád a Jó Isten, a keresett bak, a lucernatábla közepén álmosan felegyenesedett, kissé megrázta magát, körbe nézett és elkezdte csipegetni a legzsengébb hajtásokat.  A spektíven keresztül Zoli megállapította és kijelentette, őt keressük. A távolság viszont olyan nagy volt, hogy lövésre gondolni sem mertünk.

Kísérőim azt a taktikát eszelték ki, hogy Gabi a terepjáróval elindul a lénián, felkelti a bak érdeklődését, mi pedig a csatorna partján az éberségét kijátszva, igyekszünk a távolságot csökkenteni. Ez így kimondva egyszerűnek tűnik, de a valóságban, az asztal simaságú terepen csak szinte a földig hajolva lehet lopni a távolságot. Zolival egy szót sem váltunk, de mind a ketten tudjuk, mit miért teszünk. A kocsi láttán nem felénk nézett, ha még ötven métert nyerünk, lőtávolságon belül vagyunk. Nem kockáztattunk tovább. Lövés. Két másik őz futását láttam, de Gábor megnyugtat, tíz métert sem lépett a találat után. Hiszek neki, ő távcsövén keresztül figyelte az eseményeket.

A bak terítékre került, mind a hárman kalap levétellel tisztelegtünk, én bocsánatot kértem tőle, de újra csak Baráth Béla gúthi vadászbarátom szavai jutottak szembe: „Ha Isten akarja, meglövöd, ha nem akarja, nem találod el.” Nem kérdés, így akarta…

A szik virágokkal tarkított mezőn a szokásos fényképezés és zsigerelést követően igyekeztünk rendbe tenni magunkat és ekkor estem ámulatba. A kezemről alig tudtam lemosni a rászáradt vért, majd következett Gabi, aki a kézmosás előtt lenyúlt a még száradt szikfüvekhez és a kis maroknyi gazzal elkezdte dörzsölni a tenyerét, kézfejét. Még a szám is tátva maradt, mert habozni kezdett a fű, úgy vitte le kezéről a vért, hogy csak ámultam. Észre is vették csodálkozásomat.

Ez valami szappanfű fiúk, – kérdeztem. Barna bácsi nem ismeri? Honnan ismerném Szatmárban, Beregben nem szikes a talaj – mondtam önérzetesen, de láttam egy-egy kis kaján mosolyt az orruk alatt. Természetesen elárulták, hogy a kézmosó vízben mosószer volt és a fű csak segített a dörzsölésben…

Így találtam rá a tiszalöki határban szappanfűre, amelynek tudományos neve a mai naptól: Zsoldos Saponaria Officinalis.

(A kép forrása: twitter.com/tringbirds)

Olvasóterem
Szerkesztette: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése