A vigyorgó róka

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

Igen kedves olvasó eltalálta, Jack London: Az éneklő kutya című ifjú kori olvasmányom adta a cím ötletét. Most is itt van a könyves polcomon, s ha hiszik, ha nem általános iskolás koromban vettem Vásárosnaményban három forintért.

No, de essen szó az eredeti mesélni valóról is. Egyik februári napon Horváth Árpád barátom, aki Tiszakóródon él és hivatásos vadász csak úgy szót követően elmondta, hogy van egy kotorék, amelyben tudja, ott a vörös bundás ki kellene ugrasztani. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mivel ritkán van alkalmam kotorékozni.

A megbeszélt időpontban megérkeztem, nem biztos, hogy örültek, mert a szél hordta a havat, az úton embert nem láttam, mindenki behúzódott a jó meleg kályha mellé. Szatmárban még ismerik a cserépkályhát, amely ilyenkor ontja a meleget és kellemes mellette ülve kinézni az ablakon. Meg is fogalmazza magában mindenki, hogy a kutyát kár kikergetni ebben a cudar időben. Valamire való ember ezt nem is teszi…

De, mi nem vagyunk kutyák és valamire való embereknek is tartottuk magunkat, hiszen megbeszéltük, hogy megyünk kotorékozni, ha esik, ha fúj.

Mentségünkre szolgáljon magunkat sem kíméltük, s itt említem meg Juhász László barátom nevét is, aki a Niva hátsó ülésén kuporgott, ki nem hagyna egyetlen egy kotorékozást sem. Arról nem is szólva, hogy a két kutyánk is tudta, hogy a fenti megfogalmazás csak a falusi korcsokra vonatkozik, mármint, hogy őket nem szabad kikergetni ebben a szibériai télben.

A kutyák ketten – Nünü és Dugó – a csomagtartóban, mi hárman az üléseken a fegyverek társaságában elindultunk a máskor jól ismert, most csak a feltételezett úton, ugyanis nem láttunk semmit, csak az út menti fasorok adtak támpontot a haladásra, mivel a kegyetlen szél hóval borított mindent, de oly furcsán, hogy a hóbuckák egymás utáni leküzdése során úgy éreztük magunkat, mintha a tengeren közlekednénk.

Egy lélek nem volt se, közel se távol, s amint a közeli hegyek felé vetettem tekintetemet, olyan érezésem támadt, hogy a nagyszőllősi Fekete hegy – ma Ukrajnához tartozik és légvonalban nincs tíz kilométerre – is csóválja a fejét, nem tetszik neki, hogy vele dacolunk.

Sőt, még meg is haragudott ránk, mert megrázta a szakállát, s a szél segítségével – szokták mondani – szinte vízszintesre változtatta a hóesést. De a legfontosabb az volt, hogy megérkezzünk a Szegfenék nevű határ részhez, ahol a tarló közepén látszott a kotorék kijárata.

Okos állat ez a róka állapítottam meg újra, ugyanis ötven méterre a tarló szélétől már ott húzódik az elhagyott Tisza meder, amely ma holtág és kellő védelmet nyújt áthatolhatatlan dzsungelével a menekülőnek.

A szél behordta a kijáratot, amit Árpád végre megtalált. Mivel nem voltak árulkodó nyomok, így reménykedtünk, valahol a mélyben alussza álmát, vagy hallgatja milyen cudar idő, van oda kinn.

Nünü már körbe-körbe szaladgált gazdáján, alig várta, hogy becsusszanjon. Hogy bement, biztos jele volt annak, hogy otthon van a koma.

Közben mi sem tétlenkedtünk, azaz vártunk… Mind a hárman a szélnek és a szemünkbe csapó hó fergetegnek vetettük hátunkat. Már több mint, három negyed óra is eltel, semmi hír. Nünü pedig jó kapcsolattartó, ki szokta dugni a fejét, hogy minden rendben van, csak még dolgozni kell a komát, de fog az jönni – biztatott bennünket Árpád, de leginkább engem. Gazdája szerint olyan okos, hogy megnézi készenlétben, vannak-e a puskások, és akkor uzsgyi vissza.

De most semmi…

Laci nadrágját – a kályha mellől indult, azaz vékonyan öltözött – nagyon lobogtatta az orkán erejű szél, ezért döntöttünk beülünk a Nivába és sajnos valamennyien beültünk, természetesen a fegyvereket kiürítettük és Árpád szóhasználatával élve, -„már csak a Nünü jöhet” -, ezért nyugodtan erről-arról beszélgetve, vártuk vadásztársunkat, azaz Nünüt.

Már eltelt több mint egy óra, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy megjelenik egy orrocska, a következő pillanatban egy poros szőrcsomó, amely érzékeli a kegyetlen zimankót, majd hátra néz, ránk, a vadászokra.

Kaján pofáján megjelenik egy vigyor és vár… Szinte „olvasható” a kérdés: fáztok, Ti híres vadászok?

Benn a kocsiban mind a hárman a fegyverekért kapkodunk, de mint, lenni szokott, a szíj beakad, a lőszert nem találjuk a zsebben, vagy ami történt Árpád kiugrott a Laci fegyverével, mivel a kezébe adta, csak éppen nem volt betöltve.

Szerintünk, mindezt a rókánk végignézte – azt azért tudni kell néhány másodperc alatt játszódott le, ami kevesebb idő volt, mint, amennyi idő alatt elmeséltem -, majd lendületet vett és a holtág felé vette az irányt.

Puskalövés nélkül eliszkolt a vigyorgó rókánk.

Mondanom sem kell, Laci barátunk azonnal kikiáltotta magát bűnbaknak, mert ha jobban felöltözik, akkor nem ülünk be. Nem győztük vigasztalni, hogy mi is hibásak vagyunk, hiszen nem mindenki nadrágját használta a szél vitorlának, azaz felváltva lest állhattunk volna.

Ha hiszik, hanem, ők mondták a messziről érkezett vendégnek, róka még soha el nem szaladt előlük. Én, a történtek ellenére is hiszek vadászbarátaimnak.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése