A vigyorgó róka

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

Igen kedves olvasó eltalálta, Jack London: Az éneklő kutya című ifjú kori olvasmányom adta a cím ötletét. Most is itt van a könyves polcomon, s ha hiszik, ha nem általános iskolás koromban vettem Vásárosnaményban három forintért.

No, de essen szó az eredeti mesélni valóról is. Egyik februári napon Horváth Árpád barátom, aki Tiszakóródon él és hivatásos vadász csak úgy szót követően elmondta, hogy van egy kotorék, amelyben tudja, ott a vörös bundás ki kellene ugrasztani. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mivel ritkán van alkalmam kotorékozni.

A megbeszélt időpontban megérkeztem, nem biztos, hogy örültek, mert a szél hordta a havat, az úton embert nem láttam, mindenki behúzódott a jó meleg kályha mellé. Szatmárban még ismerik a cserépkályhát, amely ilyenkor ontja a meleget és kellemes mellette ülve kinézni az ablakon. Meg is fogalmazza magában mindenki, hogy a kutyát kár kikergetni ebben a cudar időben. Valamire való ember ezt nem is teszi…

De, mi nem vagyunk kutyák és valamire való embereknek is tartottuk magunkat, hiszen megbeszéltük, hogy megyünk kotorékozni, ha esik, ha fúj.

Mentségünkre szolgáljon magunkat sem kíméltük, s itt említem meg Juhász László barátom nevét is, aki a Niva hátsó ülésén kuporgott, ki nem hagyna egyetlen egy kotorékozást sem. Arról nem is szólva, hogy a két kutyánk is tudta, hogy a fenti megfogalmazás csak a falusi korcsokra vonatkozik, mármint, hogy őket nem szabad kikergetni ebben a szibériai télben.

A kutyák ketten – Nünü és Dugó – a csomagtartóban, mi hárman az üléseken a fegyverek társaságában elindultunk a máskor jól ismert, most csak a feltételezett úton, ugyanis nem láttunk semmit, csak az út menti fasorok adtak támpontot a haladásra, mivel a kegyetlen szél hóval borított mindent, de oly furcsán, hogy a hóbuckák egymás utáni leküzdése során úgy éreztük magunkat, mintha a tengeren közlekednénk.

Egy lélek nem volt se, közel se távol, s amint a közeli hegyek felé vetettem tekintetemet, olyan érezésem támadt, hogy a nagyszőllősi Fekete hegy – ma Ukrajnához tartozik és légvonalban nincs tíz kilométerre – is csóválja a fejét, nem tetszik neki, hogy vele dacolunk.

Sőt, még meg is haragudott ránk, mert megrázta a szakállát, s a szél segítségével – szokták mondani – szinte vízszintesre változtatta a hóesést. De a legfontosabb az volt, hogy megérkezzünk a Szegfenék nevű határ részhez, ahol a tarló közepén látszott a kotorék kijárata.

Okos állat ez a róka állapítottam meg újra, ugyanis ötven méterre a tarló szélétől már ott húzódik az elhagyott Tisza meder, amely ma holtág és kellő védelmet nyújt áthatolhatatlan dzsungelével a menekülőnek.

A szél behordta a kijáratot, amit Árpád végre megtalált. Mivel nem voltak árulkodó nyomok, így reménykedtünk, valahol a mélyben alussza álmát, vagy hallgatja milyen cudar idő, van oda kinn.

Nünü már körbe-körbe szaladgált gazdáján, alig várta, hogy becsusszanjon. Hogy bement, biztos jele volt annak, hogy otthon van a koma.

Közben mi sem tétlenkedtünk, azaz vártunk… Mind a hárman a szélnek és a szemünkbe csapó hó fergetegnek vetettük hátunkat. Már több mint, három negyed óra is eltel, semmi hír. Nünü pedig jó kapcsolattartó, ki szokta dugni a fejét, hogy minden rendben van, csak még dolgozni kell a komát, de fog az jönni – biztatott bennünket Árpád, de leginkább engem. Gazdája szerint olyan okos, hogy megnézi készenlétben, vannak-e a puskások, és akkor uzsgyi vissza.

De most semmi…

Laci nadrágját – a kályha mellől indult, azaz vékonyan öltözött – nagyon lobogtatta az orkán erejű szél, ezért döntöttünk beülünk a Nivába és sajnos valamennyien beültünk, természetesen a fegyvereket kiürítettük és Árpád szóhasználatával élve, -„már csak a Nünü jöhet” -, ezért nyugodtan erről-arról beszélgetve, vártuk vadásztársunkat, azaz Nünüt.

Már eltelt több mint egy óra, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy megjelenik egy orrocska, a következő pillanatban egy poros szőrcsomó, amely érzékeli a kegyetlen zimankót, majd hátra néz, ránk, a vadászokra.

Kaján pofáján megjelenik egy vigyor és vár… Szinte „olvasható” a kérdés: fáztok, Ti híres vadászok?

Benn a kocsiban mind a hárman a fegyverekért kapkodunk, de mint, lenni szokott, a szíj beakad, a lőszert nem találjuk a zsebben, vagy ami történt Árpád kiugrott a Laci fegyverével, mivel a kezébe adta, csak éppen nem volt betöltve.

Szerintünk, mindezt a rókánk végignézte – azt azért tudni kell néhány másodperc alatt játszódott le, ami kevesebb idő volt, mint, amennyi idő alatt elmeséltem -, majd lendületet vett és a holtág felé vette az irányt.

Puskalövés nélkül eliszkolt a vigyorgó rókánk.

Mondanom sem kell, Laci barátunk azonnal kikiáltotta magát bűnbaknak, mert ha jobban felöltözik, akkor nem ülünk be. Nem győztük vigasztalni, hogy mi is hibásak vagyunk, hiszen nem mindenki nadrágját használta a szél vitorlának, azaz felváltva lest állhattunk volna.

Ha hiszik, hanem, ők mondták a messziről érkezett vendégnek, róka még soha el nem szaladt előlük. Én, a történtek ellenére is hiszek vadászbarátaimnak.

Olvasóterem
Szerkesztő: M. Szlávik Tünde

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése