Nyúlcipő és golyóálló mellény

Zsoldos Barnabás vadásztörténetei

kalmanhazi_nimrodok_az_eredmenyes_hajtas_utan.jpgKálmánházára mindig szívesen megyek vadászni, s, hála a jó Istennek Kovács István barátomnak rendszeresen eszébe is jutok. Decemberben meg is érkezett az invitáló telefonhívás. Szombaton nyúl és fácán vadászat lesz, várunk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a társaságot alkotók is befogadóak, vadászbarátsággal megáldottak, azaz jó velük és köztük vadászni.

A csöndes, reggeli készülődés közepette a vezetőség megtárgyalta a vadászandó területet, majd a rövid, de határozott eligazítás után járművekbe szálltunk. Egy gyümölcsös végén álltuk el a kitörni akaró nyulak útját. A Nyírségben vadászók tudják, a tapsifülesek szeretik az almafa alján a fiatal sarjhajtásokat és az apró, friss sokféle növényeket. Érkezésünket meg is neszelték, mert Tomi elől megpattant a lapuló nyuszi.

Légy résen, mondtam Tominak, mert a hajtás visszatereli eléd. Szóltak a puskák rendesen, szokták mondani a vadászok.

Tudott dolog a nyúl egy bizonyos távolságon belül mozog csak. Ez volt a valamikor stráfhajtásoknak a lényege és logikája. Így is történt, amint közeledtek a hajtók Tomi fegyvere meg is szólalt, majd újra. Ez utóbbi lövés célpontja előttem is elfutott, de már nem lőttem, ugyanis bizonytalan lett a futása és egy almafa alatt el is terült. Tomi ezt nem látta, ezért bosszankodott is egy sort. Hagytam, hadd egye magát. A hajtás végén, megkapta második nyulát, amit alig akart elfogadni, mert ő látta, hogy elfutott, amire lőtt.

Helybéli vadásztársaim megállapították, hogy ebben az egy hajtásban több nyúl esett, mint egy héttel korábban összesen. Az eszükbe sem jutott, hogy jobb puskások vadásznak, mint egy héttel korábban… Akkor ezt nem mondtam, csak utólag merem leírni. Egyébként is a szó elszáll, az írás megmarad. István a Nimród vadásztársaság elnöke csak mosolygott magában – erre csak később jöttem rá -, már akkor tudta ez csak a kezdet. A következő hajtás jó hosszú volt, a későn érkező eső hatására a frissen szántott területeken messziről hallottuk a vadászok kiáltásait: nyúl előre, nyúl jobb, vagy éppen balra. Sőt, volt olyan bátor vérnyúl, amelyik a hajtósor között iszkolt el és a nyúlcipő mellé még a golyóálló mellényt is felvette. Becsületükre legyen mondva igyekeztek túljárni a vadászok éberségén és a kutyák kiváló orrán.

Nem sikerült.  Sikerült viszont olyan pozíciót elfoglalnom az enyhén emelkedő terepen, hogy beláttam az egész területet. A hajtósor előtt 15-20 nyúl is futott előre, keresztbe és vissza. Csoda, hogy nem ütköztek össze a szántáson. A hajtás mozgatása volt a siker záloga, s ezt jól tudta István is, aki hol a balszárny felé, hol a másik oldal felé adott utasítást.

A látvány annyira lenyűgözött, hogy az iszákomban lévő fényképezőgépemről teljesen elfeledkeztem. A hajtás végén, a lénián érkező vadászok arca – remélem, a fotó igazolja a leírtakat – mindent elárul. Még vadásztunk a társaság által nevelt fácánokra is, így a jó hangulatú vadászaton gazdag volt a teríték. Esett 29 mezei nyúl, 53 fácánkakas és közel ennyi tyúk.

A ropogósra sült sertés oldalas elfogyasztása, feltette a koronát az egésznapos kálmánházi vadászatra. Sok hasonlót kívánok vadásztársaimnak is.

2011. dec. 28.   

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése