Októberben disznóölés, decemberben almafakihúzgálás

Gyügye

Gyügye263.jpgLent a Feketén… Ha nagyapám régen mesébe fogott, mindig így kezdte: túl a Szamoson, a messzi Feketén… A jó, zsíros szatmári földeket, meg a híres gyarmati vásárokat értette rajta. S úgy beszélt róluk, mintha az Óperenciás tengeren is túl lennének azok. Pedig hát milyen messze van Pályihoz Matolcs, vagy mondjuk Gyarmat…? Nem többre tíz-tizenöt kilométernél. De nekünk a Szamoson túl már a „burkusok” födje kezdődött, ahol óriások nőnek, sárkányok küzdenek, s lakatot oldó vasfüvek teremnek… Ahol nagy rézüstökben fortyog a kulimász, hogy majd éjjel abban fürösszék az ártatlan embereket a gonosz boszorkányok. Mert bizony, a messzi Feketén minden megtörténhetett. S megtörténhet… Mert mit látunk mi is a gyügyei főutcán?! Pontosabban a gyügyei főutca egyik portáján. Füstöt eregető üstházat, meg gőzfelhőbe burkolózó rézüstöt!

— Mit keresnek maguk… sárkányokat, meg boszorkányokat!? Hát éppenséggel mutathatnánk néhányat… de nem itt, nem ezen portán! Mi csak disznót öltünk kérem. — Két véres kezű férfi nevet rajtunk, apa és fia. Csurka Károly Csurka Emil. S biztatnak bennünket: együnk csak egy kis bőrt, egy kis disznó fülét! Mert biztosan a nagy éhség árthatott meg nekünk. Különben nem beszélnénk ilyen bolondságokat. — Még hogy Gyügyén sárkányok, meg mifenék!

A jó másfél mázsás hízó már szétszedve, több szó nem is esik a túlvilági lényekről. Nagyon is evilági gondok kerülnek terítékre. Többek között az, hogy miért e korai disznóölés?

— Mert én nem fogom 1300 forintos tengerin hizlalni. Itt van az a hatalmas hűtőszekrény, megfér benne egy ötmázsás bikaborjú is.

Mindkét Csurka a helyi téeszben dolgozik. Csakhogy, míg az öregebbik szinte mióta az eszét tudja, addig a fia csak pár éve. Megjárta Pestet, meg a távoli NDK-t, aztán megnősülvén csak hazajött e csöppnyi kis faluba. Nem követték sokan a példáját.

— Hát ez az… pont az a baj, hogy már alig vagyunk fiatalok. Aki csak tehette, elköltözött innen. Nem is olyan régen még több mint ötszázan voltunk, ma jó ha háromszázötvenen. Sajnos, a tsz is nyűglődik az utóbbi időkben, így aztán remény sincs arra, hogy Gyügyéből hamarosan Gyügye lesz újból.

Komor, októberi ég borul ránk, magányos varjak vitorláznak a fekete fellegek alatt. Vajon mit látnak felülről? Mi itt lent rengeteg almafát, udvarokon tornyosuló almásládákat, meg almát válogató embereket. Egyetlen mondat, s benne három „alma”. Híven az itteniek legnagyobb örömét, s legnagyobb gondját. Az utóbbiból van több, már évek óta. Mint szerte az egész Feketén. Csurkáék még hagyján, Ők még tudtak is eladni belőle. De hány portán lesz keserű a gazda szájíze, ha az almára gondol…!? Vagy ha az almára néz, mely nem kell a kutyának se…!

— Furcsa egy világ ez hallják… októberben disznóölés… decemberben almafakihúzgálás… Nem volt ilyen a mi időnkben! — Idős Csurka Károlyné zsörtölődik emigy, s csak később tudjuk meg tőle, mit is ért ő a „mi időnk”-ön. Kilencvenhárom éves, a falu legidősebb lakója. Igaz, három éve leütötte egy kemény agyvérzés, azóta nehéz a jobb oldala, de amúgy nincs különösebb baja. Hacsak az nem:

— Hallják… hát nem bedugult a filem! Voltam már orvosnál is vele, de azt mondta: Mariska néném, ne csodálkozzon! Bár én hallanék majd nagyot kilencvenéves koromban!

Ha beszéltünk a falu legidősebb asszonyával, úgy illik, beszéljünk a legvénebb férfival is. Ecsedi Mihály se sokkal fiatalabb Mariska nénénknél, s bent lakik a falu közepén. Emil barátunk vállalkozik rá, hogy megmutatja a házat. Mi megyünk elől az autóval, ő meg biciklivel teker. Lassan haladunk, hogy ne hagyjuk el túlságosan, közben nézelődünk. Szép, gondozott portákat látni, rengeteg az új ház, csinosak a középületek. Az úton senki, a járdán is csak egyetlen férfi araszol. Kezében kis bot, de ő viszi a botot, nem pedig az őt. Szálfatermet, határozott léptek… mikor látjuk ám a tükörben, hogy integet Emil barátunk.

— Elhagytátok Mihály bátyátokat!

Ha Csurka Emil nem mondja, mi bizony gondolkodás nélkül elmegyünk Ecsedi Mihály mellett. Mert bizony mi még akkor se nagyon hisszük, hogy kilencvenegy éves, mikor a szemébe nézünk

— Hát hazudnék én az uraknak…!?

Így, keményen, katonásan dörren ránk, s ha már itt vagyunk, azt mondja, üljünk le a buszváróba. Mert itt is lehet beszélgetni. S neki rengeteg mondanivalója lenne. Azzal kezdi, hogy ő árva gyermek, s itt a szomszédban született, Sályiban. Szamossályiban. Kint játszottunk a porban, mikor meglátott egy gyügyei asszony. Kiss Dánielné, a későbbi nevelőanyám.

— Kié ez a gyermek, —  kérdezte az éppen ott szekerező Dányádi Györgytől.

— Árva ez, nincsen ennek se apja, se anyja.

— Ó, Istenem, ha nekem ilyen fiam lenne, megvenném neki a fél gyügyei határt.

— Na így kerültem én át Gyügyére. Mikor is…!? Bizony több mint nyolcvan esztendeje. — Azt a gyügyei gazdát, Kiss Dánielt, meg a feleségét ma is úgy emlegeti, hogy nem hordott a föld náluk becsületesebb embereket. Hogy megsiratták őt, mikor elindult a háborúba! Az első nagy háborúba persze. A 66. nyíregyházi gyalogezreddel.

— Viktória, Tirol, Piave, Doberdó… Agyúcsövek, meg szuronyok nőttek ott mindenütt az erdők helyett. S olasz meg olasz mindenütt. Rohamoztuk a nagy hegyeket, beugrottam az ellenséges lövészárokba. Hát kis híján egy olasz szuronyába dűltem. A többiek már elpucoltak, de ez az árva még ott tartotta volna a vonalat. De hogy meglátott minket, elkerekedett a szeme. Szúrd át, az istenit…! — üvöltötte az egyik tyukodi komám, de én visszamordultam: Nem sül ki a szemed…! Te tán magadtul jöttél ide! Szegény olasz a kezemet is megcsókolta volna, ha hagyom. Megenyhült aztán a tyukodi pajtásom is: Bocsáss meg testvér… de elveszi az ember eszét ez a piszkos háború.

Kis siheder legényke ballag el mellettünk, a buszváró oldalához húzódik. Várja a gyarmati buszt, s közben hallgatózik. Valami középiskolába járhat, s gondolom, halálosan unja a történelemórákat. Itt meg a műanyag bódé falához szorítja a fülét, s morog, hogy megjött az autóbusz. Bezzeg most nem tud késni, mint télen! Mikor leesik a hó, s hiába várják a kotrókat… Még Cégénydányádra se tér be, a székhelyközségbe, ahová a gyügyei iskolások is járnak. S Szamosújlakra sem, ahonnan meg a lelkész jár át ide, a kis festett kazettás, fehér falu templomba, a vasárnapi istentiszteletekre. A parányi templom itt áll mindjárt a főtéren, ahol elágazik az út. Az egyik ága megy tovább Újlaknak, Hermánszegnek a másik meg szalad a Szamosnak. Egy kis emlékmű állítja meg itt az embert. Márványtábla hirdeti, hogy kik áldozták életüket a Haza szent földjéért”.

Ecsedi Mihály áll a kőoszlop mellett, s olvassa hangosan: Ari László, Ari Sándor, Csorba Ferenc, Badar Lajos, Farkas László, Juhász Ferenc, Karácsony Lajos, Kiss Gáspár, Kiss Gyula, Kiss Lajos, ifj. Kiss Károly, Nagy Sándor, Tóth Lajos… s meg egy Kiss Gáspár. Megáll minden név után, így tiszteleg a hősök emléke fölött. Nézi, nézi a kis kőhalmot, s csendesen azt mondja:

— Hát látják… már nem is nagyon emlékszem rájuk. Eltűnt az arcuk az időben. — Ekkor megáll mellettünk egy szép, derék, hatvan körüli férfi, s azt kérdi Ecsedi Mihálytól:

— Az Ari fiúkra sem emlékszik, Mihály bátyám?

— Hát ecsém… az arcukra már nemigen.

A szép, tiszta arcú férfit Ari Sándornak hívják, s a szatmári műemlékek lelkes pártfogójaként ismerik szerte a környéken. Mint itt majd mindenki, ő is a tsz-ből jött nyugdíjba, s mióta csak ráér, járja a szűkebb hazát. Megnézett ő már minden híres fűt meg fát, minden híres házat meg templomot. De legszebb mindegyik között a gyügyei határ, meg Gyügye volt. Amikor lekanyarodott a román határra vivő útról, s rátért a a hazafelé jövő, kacskaringós kőre, még a lelke is megkönyebbedett…

Mert más ez a táj… Ez maga a haza. A messzi Feketén…

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben Gold Ász Kiadó Nyíregyháza 1991.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Alföldi alkony

Bíró Ernő alkotása 32×50 cm. pasztell. 2011. Izzik a kép,  perzsel,  azonnal  lángra  lobban,  talán  már  szikra  sem  kell  pláne gyufaszál!!  Nagy erejű,  sodró kép,  a  látvány  fogva tart.  A... Tartalom megtekintése

Hiszi, hogy jó utat választott

A  Banu-Szer Kft. a vevők igényeit szem előtt tartva újul meg időről-időre  Nyíregyháza – Balázs László épületgépész mesternek bizonyára emlékezetes marad a Nyíregyházi Építőipari Ipartestület évzáró ülése. A megalapitásának 30... Tartalom megtekintése

A jószág volt az aranya a népnek

Ez a kijelentés egy megkérdőjelezhetetlen tételmondat volt a közelmúltig Szatmárban mindenképpen. Aztán a szarvasmarhák Eldorádójából sivatag lett, a legelőkből meg Terra Incognita. Arrafelé így mondják. Nem akarok szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni... Tartalom megtekintése

Ablakok a csendesség falain

Tüttő József alkotása 60x90cm Olaj, HDF. Ahogy  mentek az  évek  úgy szaporodtak a  házak,  kicsik, nagyok  ilyen olyat tetővel kéménnyel, és persze  ablakokkal,  nehogy  csak  az ember  lásson, hanem  az ... Tartalom megtekintése

Máglya a hajnali sötétben

Így emlékszem az etédi disznóvágásra, így mondom el az utókornak Az önellátó, önfenntartó, a rendtartó székely falvak életéhez hozzá tartozott a disznótartás, disznóhizlalás és következésképpen a téli disznóvágás is Székelyföldön. ... Tartalom megtekintése