Hetykén lépdeltünk, egyenes gerinccel

Sonkád 

sonkád00052.jpgA kocsma előtt süttetjük magunkat a nappal. A falat támasztva filozofálgatunk az életről, a halálról, meg persze a jó borról. Nem mintha Juhász Zsigmond, Bakos József meg Oláh Józsi bácsi olyan nagy borivó lenne, de hát ráérnek már az ilyen idősebb emberek, és szó esik ilyenkor mindenről. Különösen most, hogy még krónikás is jegyzi a szavukat.

A szemközti járdán fiatal legény biciklizik el, köszönésképpen aprót biccent a fejével. – Mi azért hangosan köszöntünk az utcán – zsörtölődik az egyik öreg, majd még hozzáteszi fejét ingatva: – Persze, azért mi sem mindenkinek, csak aki megérdemelte. Mert kevélyek voltunk, ajaj, milyen kevélyek! Na, azt mondja meg nekünk, fiatalember, miért jártak olyan peckesen régen a szatmári legények? – fordulnak felém ravaszkásan hunyorítva az öregek. No, ugye, ezt még maga se tudja! – nyugtázzák elégedetten tanácstalanságomat. Kavicsot tettünk a talpunk alá, a csizma sarkába, hogy törje a lábunkat, és csak lábujjhegyen tudjunk járni. Hát persze, hogy hetykén lépdeltünk, egyenes gerinccel. Mit gondol, miért olyan rátarti, büszke, délceg a szatmári legények tánca? Mert így szokták meg a járást, és ilyen volt az életük is.

Mint mikor követ dobnak a vízbe, és az gyűrűzni kezd: így bukkan fel egyre több dolog az öregek emlékezetében. Kaffka Margit írta valahol, hogy sehol a világon nem tudtak úgy udvarolni az emberek, mint Szatmárban. S leleményesek voltak, furfangosak a szerelemben is. Errefelé ha a legényt a harmadik házban sem fogadták, a negyedikbe már úgy tért be, hogy lisztet szórt a vállára, és engedelmet kért, mert csak ilyen későn tudott jönni, de annyi dolga volt, most végzett a malomban. Egy szekér búzát őröltetett, amit haza kellett vinni, azért is olyan lisztes a válla.

Hogy a lányos házban úgyis tudták: a legény legfeljebb a nagygazdák udvarán láthatott egy teljes szekér búzát, nem számított, hiszen aki olyan szépen beszél, s aki így ért a lódításhoz, azon biztosan nem tud kifogni az élet, bármennyire is szegény.

Nagy Gedeon házában hajtogatom a majd százötven éves biblia elsárgult lapjait. Az utolsó oldalon kézírásos bejegyzés: – “Az Nagy Tűz és az Nagy Árvíz vót 1884. évben. Az tűz– május 26-ik napján és az víz június 14-ik napján.” Lejjebb néhány sorral ugyanaz a kéz írja: “Nagy tél volt 1888-ban, mely 1887-ben kezdődött december 14-ik napján, oly nagy hó volt, hogy derékig ért.” Aláírás: Nagy Gedeon, azaz a vendéglátóm nagyapja.

– Az tényleg hatalmas tűz volt – idézi a régi öregek szavait a 72 esztendős Nagy Gedeon a tűzhely mellett ülve. – Történt pedig, hogy az egyik gazda jókor reggelfelment pipával a szénapadlásra, hogy megrakja a szekeret takarmánnyal, mert vásárra készült Tiszaújlakra. A pipából kiesett egy parázs, de órák múlva kapott csak lángra a széna. Oda volt a fél falu Újlakon, a vásáron, nem volt, aki oltsa a tüzet. Bizony leégett az egész utca, a nagyapám háza is akkor pusztult el. De a következő évben építettek másikat, ezt ni, amiben mi is élünk. Az árvizekre még én is emlékszem, majd minden évben meglátogatták a falut. Nem is tudom, hol olvastam egy régi könyvben, ott írják, hogy az árvíz gyakran űzte el a falu lakóit, s ha hirtelen jött, még a legelőkön, a kint háló marhákban is nagy pusztítást végzett. Ugye akkor nem – de még az én pulyakoromban sem – voltak errefelé töltések, szabadon jöhetett a víz a Túrról, meg a Tiszáról. Persze, most már annyi a gát, az ember csak győzze számolni. Agyonszabályozták ezeket a folyókat, így ölték meg majdnem az Öreg-Túrunkat is. Éppen hogy csak van benne víz, hal meg alig. Nézze meg, itt folyik a kert alatt, ahol a diófák állnak.

El is indulok, de menet közben meggondolom magam. Benézek inkább a tsz-irodába, a folyót későbbre tartogatom. Az iroda előtt öregasszony áll, kezében nagy csomag virágtövet tart.

– Dália, majd a nyárutón nyit, de most kell elültetni – mondja a nénike készségesen, majd váratlanul megkérdezi: – Halat nem akar venni?

– Halat? – nézek rá megütközve. Azt nem – nevetem el magam, majd megkérdezem: – Hol árulják?

– Itt Baloghéknál, a kocsmáros háza előtt. Szép cigányhal, vagy ahogy a halászok mondják, compó. Itt fogták a Túrban, de nem a falu alatt, hanem kint a legelőn. Szóval nem vesz? Pedig azt hittem, maga is azokat keresi. Tudja, lelkem, nagy a keletje nálunk a halnak. – Az emberek ezt tartják mindenféle hús között a királynak. Járnak is sokan a vizekre, de keveset fognak. Na, de megyek, mert elkapkodják. Minden jót!

– Minden jót! – mondom én is, és benyitok a tsz-iroda ajtaján. Egyetlen helyiség az egész, hiszen a központ Kölcsén van. Itt Sonkádon Fórizs Zsigmond intézi az emberek ügyes-bajos dolgait, most éppen fűbért szed. Három idősebb ember is az asztalánál áll, a negyediknek Szalkai Béla üzemegység vezető magyarázza, mennyit is kell fizetni egy-egy szarvasmarha után.

– Nem valami híresek errefelé a földek – mondja az egyik öreg, miután zsebébe gyömöszölte a visszajáró pénzt. – Inkább állattartással foglalkoznak nálunk az emberek, az jobban megéri. Meg sok a nyugdíjas, ők rá is érnek a tehenekkel bajlódni. Mondjak én magának valamit? Ilyenkor napközben alig találni fiatalt a faluban. Eljárnak azok mind máshová dolgozni, Gyarmatra, Kölesére, meg még távolabb. Csak este jönnek haza, akkor meg irány a klub. Látta, milyen szép ifjúsági házat építettek tavaly? Nem!? Pedig a fala még kis is van pingálva. Kaszás emberek vannak ráfestve, meg marokszedő lányok. Ferter János festette, itt dolgozik nálunk a tsz-ben. Ügyes fiú az, még az újságba is szokott rajzolni.

Az utcán folytatjuk a beszélgetést, miután elköszöntünk Fórizs Zsigmondtól meg Szalkai Bélától. Elmegyünk a szépen helyrehozott későgótikus templom mellett, mikor egy göcsörtös somfát pillantok meg. Ha igaz a legenda, erről kapta valamikor a falu is a nevét. Valamikor régen, hatalmas somfaerdők borították e vidéket, s ezekből készítették a kádármesterek a szívós, nagy időket kiálló kádakat. Somkád, mely később, hogy könnyebben ki lehessen ejteni, Sonkáddá módosult.

A mozinál búcsúzom el az öregektől, és a kértek alatt egy kis patakot követve kóborolok. Milyen furcsák is így hátulról a szatmári porták. A kert végében hatalmas diófák őrködnek, feljebb nyílegyenes sorban szilvafák zöldellnek. Még feljebb már majdnem az udvaron a sütőház terpeszkedik, melyet az istálló és a disznóól követ, s ezekkel szemben áll a deszkakamora. Néhány helyen megvan még a gabonahombár is, és micsoda remek darabok találhatók ezek között! A főutcán például Dobos Julianna házában 1850-ben faragták az egyiket. Méghozzá Makai György, a Juliska néni nagyapja, mint ahogy azt a nemesen díszített betűk bizonyítják a hombár oldalába vésve.

Az egyik kert végében szűkül a patak, könnyen át lehet ugrani. Átmászom a kerítésen, és máris Juhász Andrásék birodalmában találom magam. Körben mindenütt hatalmas almafák virágoznak. Nem afféle agyonnyomorított jonathán almafák, hanem igazi, hetven esztendővel ezelőtt vadalanyra oltott gyümölcsfák. Téli édes, Török Bálint, cigánypíros, kormos, rozmaring fajta, körtéből meg vérbélű, bűr, zabbalérő. Valóságos gyűjtemény ez a kert.

S micsoda pompás íze, zamata lehet az itt érő gyümölcsnek. Mondja is a gazda, milyen kár, hogy nem ősszel jártam erre. Megkínált volna néhány almával, meg körtével, és biztosan tudja, elcsodálkoztam volna. De nem baj, nézzek majd be ősszel is hozzájuk. Mindegyik fajtából eltesz pár szemet, hogy megemlegessem Sonkádot. 

Balogh Géza

1978

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése