Ott, hol a kis Túr nem siet

Kölcse

Hányszor dicsekszünk az idegenek előtt: ha még igazi, hamisítatlan falusi idillre vágyik, menjen Szatmárba, Beregbe. Aki először jár e tájakon, az valóban elérzékenyül a vén eper-, meg diófák övezte porták, rédelyes, fehérre meszelt házak láttán, ám mi, akik jó ideje szinte hazajárunk már ide, bizony tudjuk, csúnyulnak e falvak is. Egyre több csiricsáré kerítés, a józan ész minden diktátumának ellentmondó emeletes lakás, a sivár, lebetonozott udvar. Vagy csupán mi látjuk így e falvakat, akik rendszeresen visszajárunk? Meglehet. A falusi otthonteremtés hagyományos szabályai meg-megbotlanak persze Kölcsén is, ám aki Fülesd felől érkezik a faluba, a helységnevet jelző táblánál jobb, ha kiszáll a kocsiból. Már persze csak akkor, ha hajlandó észrevenni a szépet, a nemeset, s ha nem rohan a határra, hogy minél hamarabb a nagyszőllősi áruházban legyen.  Hagyjuk hát nyugodtan a falutáblánál az autót, és sétáljunk néhány száz métert. Az ősz birtokba vette már a tájat. Az árokparton vígan sárgállik még ugyan a féregűző varádics, a bakszakáll is fel-felüti még a fejét, de elszáradt már az orbáncfű, a nadálytő, a kaszanyüg bükköny. Zörgő tengerisorok közt motoszkál a szél, a szomszédos táblákon néhány öreg paszulyt nyű. Jobbról gondozott, s ami nagy szó, emberléptékű temető, előttünk pedig egy kis híd, melyről feltétlenül le kell néznünk. A Túr csordogál alattunk, ráadásul az Öreg-Túr, melyet eddig még békén hagyott a folyószabályozási őrület. A Szatmári-síknál aligha találhatnánk laposabb területet az országban, azt várhatnák hát, hogy a Túr nyílegyenesen szalad a Tiszának. De nem. Ahány méter, annyi kanyar. Ismerik ugye a történetet, miért oly kanyargós a Tisza? Mert mikor a medrét barázdolta a két kis ökör, jobbról is, balról is nyaldosták a füvet. Az ekét meg rángatták ide, rángatták oda. Ha a Túr útját is így alapozták, akkor bizony itt kövér kaszálók lehettek. Elég volt, ha a két ökör csak egy helyben forog… Mert annyi a kanyar. A vízparton sás, a folyó hátán száraz falevelek, A Túr itt kis híján szabályos hurkot vet, úgy tűnik, visszabújik magába, ám hirtelen meggondolja magát, s eltűnik a hatalmas akác-, dió- meg juharfák között. Mélyzöld víz, sárguló fák, s a parton egy öreg, hófehér épület, az Erdőháti Tájmúzeum. Nemcsak Kölcsének, de talán az egész vidéknek egyik leghangulatosabb, legbensőségesebb látványa tárul elénk.

Beértünk a faluba, mely a maga ezerötszáz lakójával a Nagykunságban említésre méltónak sem találtatna ugyan, ám itt, a Felső-Tisza mentén már tekintélyes településnek számít. S annak számított a múltban is, már a múlt század kilencvenes éveiben saját orvossal, gyógyszertárral rendelkezett, s természetesen körjegyzőségi központ volt. Ma is az. Csak a név más, most nagyközségi titulus illeti meg. Idetartozik közigazgatásilag Fűlesd, Sonkád, Kispalád, Botpalád, s így együtt több mint négyezren vannak. Hatvanhatban kezdődött a közös tanácsi hálózat kialakítása, s hetvenháromban fejeződött be. Általános képlet: a főváros elnyomja a megyeszékhelyet, a megyeszékhely a járási központokat, a járási központ a nagyközségeket, a nagyközség a kis falvakat.

— Vajon ezt teszi Kölcse is?

— Megítélés dolga — mondja a tanácselnök, Harbula István. — De nézzük a legutóbbi idők történéseit. Botpaládon rendbe raktuk az orvosi rendelőt, a szolgálati lakást, tízmillió forintos költséggel bővítettük az általános iskola épületét, s még az idén elkészül mindkét Paládon a vízműhálózat. Fülesden a faluház bővítésére, korszerűsítésére szorítottunk ki pénzt, Sonkádon burkolat került a Rákóczi utcára.

— S mi jutott Kölcsére?

— Most kevesebb, mint korábban. Az óvoda fűtésrendszerét és vizesblokkját korszerűsítettük. De nem morgolódhat a kölcsei ember, mert ez utóbbi években azért szépen gyarapodtunk.

Akár hiszik, akár nem, volt valamikor vasútállomása is Kölcsének. Igaz, csak kisvasút kódorgott erre, de milyen jó volt az is. Ám az okosok valahol messze úgy döntöttek, hogy minek ide az, hiszen van annyi benzin, hogy a Tisza vize elbújhat mögötte. Gyerünk hát a közútra! Mennyivel olcsóbb lesz az… Most már látjuk, mennyivel olcsóbb. De mit tehet a kölcsei, vagy csaholci ember…? Menjen tüntetni ő is!? Talán még a kisvasút felszámolásánál is jobban fájt azonban a helybelieknek a saját fogyasztási szövetkezetűk megszüntetése. A két akcióra majdnem egy időben került sor, s joggal hihette a kölcsei ember, most már aztán itt a vég. Hangos tiltakozásról azonban most sem volt szó, ám szerencsére a közeli Fehérgyarmaton, s a távoli Nyíregyházán az illetékesek még időben „kapcsoltak”. Mintha csak jóvá akartákvolna tenni a kölcseieken esett sérelmeket, tekintélyes összegű forintokat juttattak vissza a Túr-parti községnek. Ismerve a másfélezret számláló magyar, s főleg a szabolcs-szatmár-beregi falvak helyzetét, az itt élőnek nincs oka panaszra. Az egész Erdőháton itt épült fel először egy, az akkori időkben meglepően modernnek számító étterem, el is nevezte a népnyelv nyomban  „Kotló”-nak. Merthogy aki egyszer oda betért, ott kotlott órákat.

Nem sokkal később, a hetvenes évek végén ennél Is sokkal fontosabb esemény történt a faluban, elkészült a környék legszebb, minden kényelemmel ellátott nyolctantermes Iskolája. Potom tizennyolc millióért… most legalább százmilllóba kerülne. Az iskolát követte a modern gyógyszertár, majd a gyarmati áfész kivitelezésében egy akkora ABC-áruház. mely akármelyik városunkban megállhatná a helyét. Igaz, még a kivitelezés előtt a városi kibicek gyakran hajtogatták: minek ide, az isten háta mögé ekkora áruház. Ám végül csak felépült. S a forgalom természetesen az igenlőket igazolta. A magyar települések zöme persze hiába reménykedik a városi rangban, ám azt joggal várhatja el, hogy a szolgáltatás, az ellátás legalább megközelítse az ott megszokottat. A kölcseiek legújabb tervéről még nem esett szó, pedig beszélni kell róla: úgynevezett egészségügyi decentrum létrehozásán munkálkodnak.

— Az orvosi rendelőnkben alakítunk ki egy fizikoterápiás részleget, egy nemrég megüresedett épületben pedig egy kis laboratóriumot — tudjuk meg dr. Szabó Gábor körzeti orvostól. — Az egész tervnek az a tulajdonképpeni célja, hogy megkíméljük a környék betegeit a fölösleges, pénz- és időrabló utazástól. A legfontosabb vizsgálatokat itt helyben megejthetjük, nem kell minden egyszerű laboratóriumi ellenőrzés kedvéért Gyarmatra utazniuk az embereknek. Idetartozna majd a tiszabecsi, a tiszakóródi, a botpaládi és a szatmárcsekei körzet is, több mint tíz kistelepülés. Igaz, a Volánnak még egyeztetni kell a buszközlekedést, s a fenntartás költségei sem tisztázottak még, ám reménykedünk, dűlőre visszük az ügyet.

— Ez újabb nyűg a körzeti orvos nyakán?

— Dehogy nyűg. Az én dolgom is könnyebb lesz, ha gyorsan a kezembe kerülnek a vizsgálati eredmények, ha időben ki tudjuk szúrni a legfontosabb rizikófaktorokat.

Az előbb jóról beszéltünk, most pedig szóljunk a szépről! Mégpedig az Erdőháti Tájmúzeumról, melynek alapítója, vezetője, s mindenese Bihari Lajos régi jó ismerőse már e sorok írójának. Ennek megfelelő a fogadtatás. Ám az csak a lugason még megmaradt izabella szőlőt fogadja el, s miközben csipegeti a fürtöket, ki tudja hanyadszor már, merengve sétálgat a letűnt korok relikviái között. Nézi a mángorlókat, a cserépedényeket, a gubákat, a béklyókat, s azon tűnődik, mi késztethet egy nyugdíjas kovácsmestert arra, hogy régi idők emlékei után kutasson. Megfejthetetlen. Mely, ha jól belegondolunk, nem is olyan nagy tragédia. Miért kell nekünk mindenre kristálytiszta feleletet várni. Maradjon meg ez a Bihari Lajosok titka. S a kölcseieké, akik szívvel-lélekkel támogatják a múlt házát.

Tán hasznát veszik egykor a jövőt építők is.

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben Gold Ász Kiadó Nyíregyháza 1991.)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése