Határjáró harangszó

Fülesd

Kora őszi nap ragyog Fülesd fölött. Az álmosan nyújtózó főutcán gyerekek karikáznak, fent az égen gólyák köröznek: készülnek a hosszú útra, búcsúznak a falutól. A kiskapukban öregek üldögélnek, a gólyamadarakat figyelik. Ki tudja, találkoznak-e még valaha. Messze a kömörői erdő kéklik, előtte Szatmár legnagyobb, ekét még soha nem látott legelője, a Szalavény álmodik. Honfoglaló magyarokról, pandúrokról betyárokról. Néhány öreg még ismeri a régmúlt időket. Közéjük tartozik Karmacsi Gusztáv is.

– A régi falu nem itt állt, kicsit lejjebb, Mánd felé. A tatárjáráskor húzódtak a mai helyre. Mikor az itteni emberek megtudták, hogy jön az ellen, Istvándi alá, a Tölcsér-patak nádasaiba menekültek. Amikor elmúlt a veszély, s a felégetett házak helyett újakat kellett építeni, a mostani helyet választották. Megfigyelték ugyanis az emberek, hogy itt egy nagy domb van, s a nyulak is ide menekültek, ha árvíz fenyegetett. Innen kapta a falu is a nevét, a tapsifülesektől lett Fülesd.

A másik emlékezetes dátum, ami megmaradt a falu emlékezetében, a Kossuth vezette szabadságharc. Még ma is gyakran emlegetik a közülük származó Nagy Sándor honvéd hadnagyot, meg Szabó Károlyt, aki Kossuthot Amerikába is követte. A házakat tűz és víz, az embereket járványok pusztították. A legutolsó nagy járvány a múlt században – egyesek 1837-re, mások 1873-ra teszik a dátumot – szedte az áldozatokat. Ki tudja, miféle törvény irányította a kolerát, hiszen Kölcse és Fülesd kivételével elkerült a környéken minden falut.

– Őrséget állítottak ide a falu alá, így nem volt se ki, se be – folytatja Karmacsi Gusztáv. – Nem is tudott elterjedni a betegség, de itt a faluban alapos munkát végzett. A papírok azt mondják, meghalt minden tizedik ember, s voltak olyan családok, akik teljesen kipusztultak. 110-en haltak meg akkor, s a vámosorosziak aratták le a fülesdi határban a búzát.

Oroszi, Kölcse, Mánd, Istvándi… alig kőhajításnyira innen. Ha elaludná a fülesdi harangozó a delet, akkor sem történne tragédia: mert idáig hallik a környék majd‘ minden templomának szava.

Nagy, szikkadt legelők, öreg fasorok, mély, csukákat. cigányhalakat rejtő vízmosások fölött száll a harangszó, egy-egy magasan szitáló ölyü vijjogása felel rá. Ember sehol, csak a kapuban üldögélő néhány öreg, akik fel-felsóhajtanak. Milyen furcsa az élet! A múlt század közepén jóval többen éltek ebben a kis faluban, mint ma, mikor még 700-an sem lakják. Mentek a fülesdiek Pestre, Amerikába, Sztálinvárosba. Debrecenbe, Mátészalkára. Fogyott, fogyott a falu, de szerencsére mintha most csillapodott volna a vándorlókedv. Közel van Gyarmat, egyre többen találnak munkát a fiatal városban, s ha a Kölcsével meg Sonkáddal közös termelőszövetkezet nem is tartozik a megyében a legjobbak közé, azért itt is meg lehet keresni a kenyérre valót.

– Savanyú, erősen kötött talajon gazdálkodunk – mondja a parányi tsz-irodában Bányai Bálint a fülesdi üzemegység vezetője. – Rengeteg gépi munka kell ahhoz, hogy teremjen a föld. Most kezdtünk viszont a régi rizstelepek felújításához, s 50 hektáron jövőre már vethetünk is.

Szomorúan száll a harangszó a kis szürke, múlt században épült templomból. Mintha a régi dicsőséget siratná. Volt itt ugyanis vagy 120 évvel, ezelőtt egy olyan fatemplom, hogy a környéken sem volt párja. Volt vagy 400 éves mikor lebontották, s még a helyét is eltakarították.

– Hej, pedig hogy hozná az idegeneket! – sóhajt bosszúsan egy öreg a kapufélfának támaszkodva. – De hát mit tudták akkor az emberek, hogy micsoda érték lenne az 100 esztendő múlva.

Nem tudom, hogy igaz-e a hír, de messzi környéken állítják: a vadászatban a fülesdieknek nincs párja. Híresek ugyan a község sakkozói is, Szabó Balázs nemrég még a nemzetközi nagymestert, Ribli Zoltánt is alaposan megszorongatta, azért mégiscsak a vadászat az igazi.

Többen is esküsznek rá: ha a faluban elkiáltaná magát valaki, hogy nyúl van az utcán, annak hatása hasonlatos lenne a „tűz van!” riasztáshoz. Neveket ne soroljak, egy esetet azonban csak elmondok. Nem is olyan régen elhangzott az a bizonyos varázsige: nyúl van az úton! Persze, aki csak talpon volt, a szerencsétlen tapsifüles után vetette magát, zavarták végig a főutcán, s már-már úgy tűnt, hogy meg is van a zsákmány, amikor a nyúl különös dolgot eszelt ki. Egy széles holtágba vetette magát, s onnan nevette a hoppon maradt embereket. Ám ekkor közbeszólt a falu talán leghíresebb vadászának s egyik legjobb gépkocsivezetőjének Tisza nevű vizslája. Ő is a vízbe ugrott, nyakon csípte a halálra vált fülest, és kiúszott vele a partra. Aztán mint aki jól végezte dolgát, letette a nyulat a földre, és megrázta magát. Több sem kellett a nyúlnak. Mire az emberek észbe kaptak, túl volt hetedhét határon.

E kis kitérő után folytassuk utunkat, s nézzünk be néhány öreg házba. Mindjárt itt van az első az Oroszi úton. A ház gazdája özvegy Szabó Istvánné, majd száz évvel a hátán tipeg elénk, s bocsát be minket az udvarra. Élő múzeum ez a porta! A tornácon tulipánnal ékesített kisszék, hátul, lent a fészerben a múlt relikviái. Szétszedett szán, törött kocsikerék, megrepedt malomkő, faborona, az eresz alatt tölgyből faragott sulykoló, meg rozsdás isztike: gyereklányok elmaradhatatlan szerszáma, amellyel oly sok gazt kellett kivágni a búzatáblákból.

Nem kell sokat gyalogolnunk, hiszen itt van a szomszédban, hogy meglássuk a falu legöregebb épületét, az 1832-ből származó parasztházat. Az udvaron mogyoróbokrok dzsungele, lejjebb hatalmas diófák. Gacsályi Istvánné, azaz Vilma néni a ház gazdája híresebb volt valamikor a leghíresebb orvosnál is. Ma is gyakran gyógyít állatot s embert egyaránt. Ember legyen azonban a talpán, aki tudományát megpróbálja megfejteni. A különböző gyógyfüvekről, gyógymódokról szívesen beszél, de a varázsigéket – „mert néha csak ez használ” – féltve őrzi. Majd ha úgy érzi, kevés nap van már hátra, az arra érdemest beavatja a titokba. De arra várhatnak, hiszen Vilma néni még csak 78 esztendős. Mindennap hajnalban kel, s ha úgy adódik, 1000 öl szénát még könnyen lekaszál.

– Hány fajta gyógyfüvet ismer Vilma néni?

– Nem tudom én azt megmondani fiam – legyint, hiszen majd minden fű jó valamire. – A legtöbből teát főztünk, s ezzel gyógyítottunk. Tudja hogy volt abban a régi világban, csak Gyarmaton volt orvos, s mire odáig elvitték az embert, belehótt a betegségbe. Köhögésre akácfavirágot, sebre farkasalmát, meg szégfűt, hasmenésre lósóskaberkét, kelésre liliomlevelet, lábsebre sáfrányvirágot használtunk, hasfájáskor meg köménymagot rágtunk. Az állatokat vasfűvel, fagyallal, meg farkasalmával gyógyítottuk.

– Maga is használja ezeket a gyógyszereket?

– Ha beteg vagyok. De hálistennek ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Azt mondom én, a legjobb orvosság a munka. Szeretek dolgozni, s én nem is vagyok beteg. Valamit azért elfelejtettem ám elmondani! Ha nagyon sírós a kispulya, tudja mit kell csinálni? Vegyék le az ingét, abba göngyöljenek egy nagy rögöt, s azt dobják át a háztetőn. Nem sír többé, meglátja…

Hazatérvén persze első dolgom volt, hogy elmondjam gyakorló apabarátaimnak Vilma néni gyógymódját. Hát bizony elszomorító volt az eredmény. Akárhogy próbálták az én barátaim átdobni a jósavárosi tízemeletes házakat, sehogyan sem sikerült. Azóta is sírnak a gyerekek.

De elmondtam Vilma néni másik tanácsát is, miszerint a legjobb gyógyszer a munka. Néhányan már megfogadták, s azt mondják, használ.

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben II. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1992.)

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Amikor még megénekeltük Romániát

„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A  több szakaszból... Tartalom megtekintése

Az ínyencek piaca Tiranában

         

Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése