Határjáró harangszó

Fülesd

Barangolás Fülesd250.jpgKora őszi nap ragyog Fülesd fölött. Az álmosan nyújtózó főutcán gyerekek karikáznak, fent az égen gólyák köröznek: készülnek a hosszú útra, búcsúznak a falutól. A kiskapukban öregek üldögélnek, a gólyamadarakat figyelik. Ki tudja, találkoznak-e még valaha. Messze a kömörői erdő kéklik, előtte Szatmár legnagyobb, ekét még soha nem látott legelője, a Szalavény álmodik. Honfoglaló magyarokról, pandúrokról betyárokról. Néhány öreg még ismeri a régmúlt időket. Közéjük tartozik Karmacsi Gusztáv is.

– A régi falu nem itt állt, kicsit lejjebb, Mánd felé. A tatárjáráskor húzódtak a mai helyre. Mikor az itteni emberek megtudták, hogy jön az ellen, Istvándi alá, a Tölcsér-patak nádasaiba menekültek. Amikor elmúlt a veszély, s a felégetett házak helyett újakat kellett építeni, a mostani helyet választották. Megfigyelték ugyanis az emberek, hogy itt egy nagy domb van, s a nyulak is ide menekültek, ha árvíz fenyegetett. Innen kapta a falu is a nevét, a tapsifülesektől lett Fülesd.

A másik emlékezetes dátum, ami megmaradt a falu emlékezetében, a Kossuth vezette szabadságharc. Még ma is gyakran emlegetik a közülük származó Nagy Sándor honvéd hadnagyot, meg Szabó Károlyt, aki Kossuthot Amerikába is követte. A házakat tűz és víz, az embereket járványok pusztították. A legutolsó nagy járvány a múlt században – egyesek 1837-re, mások 1873-ra teszik a dátumot – szedte az áldozatokat. Ki tudja, miféle törvény irányította a kolerát, hiszen Kölcse és Fülesd kivételével elkerült a környéken minden falut.

– Őrséget állítottak ide a falu alá, így nem volt se ki, se be – folytatja Karmacsi Gusztáv. – Nem is tudott elterjedni a betegség, de itt a faluban alapos munkát végzett. A papírok azt mondják, meghalt minden tizedik ember, s voltak olyan családok, akik teljesen kipusztultak. 110-en haltak meg akkor, s a vámosorosziak aratták le a fülesdi határban a búzát.

Oroszi, Kölcse, Mánd, Istvándi… alig kőhajításnyira innen. Ha elaludná a fülesdi harangozó a delet, akkor sem történne tragédia: mert idáig hallik a környék majd‘ minden templomának szava.

Nagy, szikkadt legelők, öreg fasorok, mély, csukákat. cigányhalakat rejtő vízmosások fölött száll a harangszó, egy-egy magasan szitáló ölyü vijjogása felel rá. Ember sehol, csak a kapuban üldögélő néhány öreg, akik fel-felsóhajtanak. Milyen furcsa az élet! A múlt század közepén jóval többen éltek ebben a kis faluban, mint ma, mikor még 700-an sem lakják. Mentek a fülesdiek Pestre, Amerikába, Sztálinvárosba. Debrecenbe, Mátészalkára. Fogyott, fogyott a falu, de szerencsére mintha most csillapodott volna a vándorlókedv. Közel van Gyarmat, egyre többen találnak munkát a fiatal városban, s ha a Kölcsével meg Sonkáddal közös termelőszövetkezet nem is tartozik a megyében a legjobbak közé, azért itt is meg lehet keresni a kenyérre valót.

– Savanyú, erősen kötött talajon gazdálkodunk – mondja a parányi tsz-irodában Bányai Bálint a fülesdi üzemegység vezetője. – Rengeteg gépi munka kell ahhoz, hogy teremjen a föld. Most kezdtünk viszont a régi rizstelepek felújításához, s 50 hektáron jövőre már vethetünk is.

Szomorúan száll a harangszó a kis szürke, múlt században épült templomból. Mintha a régi dicsőséget siratná. Volt itt ugyanis vagy 120 évvel, ezelőtt egy olyan fatemplom, hogy a környéken sem volt párja. Volt vagy 400 éves mikor lebontották, s még a helyét is eltakarították.

– Hej, pedig hogy hozná az idegeneket! – sóhajt bosszúsan egy öreg a kapufélfának támaszkodva. – De hát mit tudták akkor az emberek, hogy micsoda érték lenne az 100 esztendő múlva.

Nem tudom, hogy igaz-e a hír, de messzi környéken állítják: a vadászatban a fülesdieknek nincs párja. Híresek ugyan a község sakkozói is, Szabó Balázs nemrég még a nemzetközi nagymestert, Ribli Zoltánt is alaposan megszorongatta, azért mégiscsak a vadászat az igazi.

Többen is esküsznek rá: ha a faluban elkiáltaná magát valaki, hogy nyúl van az utcán, annak hatása hasonlatos lenne a „tűz van!” riasztáshoz. Neveket ne soroljak, egy esetet azonban csak elmondok. Nem is olyan régen elhangzott az a bizonyos varázsige: nyúl van az úton! Persze, aki csak talpon volt, a szerencsétlen tapsifüles után vetette magát, zavarták végig a főutcán, s már-már úgy tűnt, hogy meg is van a zsákmány, amikor a nyúl különös dolgot eszelt ki. Egy széles holtágba vetette magát, s onnan nevette a hoppon maradt embereket. Ám ekkor közbeszólt a falu talán leghíresebb vadászának s egyik legjobb gépkocsivezetőjének Tisza nevű vizslája. Ő is a vízbe ugrott, nyakon csípte a halálra vált fülest, és kiúszott vele a partra. Aztán mint aki jól végezte dolgát, letette a nyulat a földre, és megrázta magát. Több sem kellett a nyúlnak. Mire az emberek észbe kaptak, túl volt hetedhét határon.

E kis kitérő után folytassuk utunkat, s nézzünk be néhány öreg házba. Mindjárt itt van az első az Oroszi úton. A ház gazdája özvegy Szabó Istvánné, majd száz évvel a hátán tipeg elénk, s bocsát be minket az udvarra. Élő múzeum ez a porta! A tornácon tulipánnal ékesített kisszék, hátul, lent a fészerben a múlt relikviái. Szétszedett szán, törött kocsikerék, megrepedt malomkő, faborona, az eresz alatt tölgyből faragott sulykoló, meg rozsdás isztike: gyereklányok elmaradhatatlan szerszáma, amellyel oly sok gazt kellett kivágni a búzatáblákból.

Nem kell sokat gyalogolnunk, hiszen itt van a szomszédban, hogy meglássuk a falu legöregebb épületét, az 1832-ből származó parasztházat. Az udvaron mogyoróbokrok dzsungele, lejjebb hatalmas diófák. Gacsályi Istvánné, azaz Vilma néni a ház gazdája híresebb volt valamikor a leghíresebb orvosnál is. Ma is gyakran gyógyít állatot s embert egyaránt. Ember legyen azonban a talpán, aki tudományát megpróbálja megfejteni. A különböző gyógyfüvekről, gyógymódokról szívesen beszél, de a varázsigéket – „mert néha csak ez használ” – féltve őrzi. Majd ha úgy érzi, kevés nap van már hátra, az arra érdemest beavatja a titokba. De arra várhatnak, hiszen Vilma néni még csak 78 esztendős. Mindennap hajnalban kel, s ha úgy adódik, 1000 öl szénát még könnyen lekaszál.

– Hány fajta gyógyfüvet ismer Vilma néni?

– Nem tudom én azt megmondani fiam – legyint, hiszen majd minden fű jó valamire. – A legtöbből teát főztünk, s ezzel gyógyítottunk. Tudja hogy volt abban a régi világban, csak Gyarmaton volt orvos, s mire odáig elvitték az embert, belehótt a betegségbe. Köhögésre akácfavirágot, sebre farkasalmát, meg szégfűt, hasmenésre lósóskaberkét, kelésre liliomlevelet, lábsebre sáfrányvirágot használtunk, hasfájáskor meg köménymagot rágtunk. Az állatokat vasfűvel, fagyallal, meg farkasalmával gyógyítottuk.

– Maga is használja ezeket a gyógyszereket?

– Ha beteg vagyok. De hálistennek ez nagyon-nagyon ritkán fordul elő. Azt mondom én, a legjobb orvosság a munka. Szeretek dolgozni, s én nem is vagyok beteg. Valamit azért elfelejtettem ám elmondani! Ha nagyon sírós a kispulya, tudja mit kell csinálni? Vegyék le az ingét, abba göngyöljenek egy nagy rögöt, s azt dobják át a háztetőn. Nem sír többé, meglátja…

Hazatérvén persze első dolgom volt, hogy elmondjam gyakorló apabarátaimnak Vilma néni gyógymódját. Hát bizony elszomorító volt az eredmény. Akárhogy próbálták az én barátaim átdobni a jósavárosi tízemeletes házakat, sehogyan sem sikerült. Azóta is sírnak a gyerekek.

De elmondtam Vilma néni másik tanácsát is, miszerint a legjobb gyógyszer a munka. Néhányan már megfogadták, s azt mondják, használ.

Balogh Géza

(Barangolások Szabolcsban, Szatmárban, Beregben II. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1992.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Lisztománia

Tüttő József alkotása 50x30cm, olaj/MDF. “Lisztománia, üzenet a Liszt érzékenyeknek!!” Rossz vicc, kicsit megengedtem magamnak az áthallás mókáját. Tüttő József jó humorral sajátos komponálással terítette elénk nagy zeneköltőnk jellemzőit: az... Tartalom megtekintése

Hitler Sasfészke Berchteschgadenben

Elérhetetlen, megközelíthetetlen, bevehetetlen… Már-már népmesei jelzők is feltűnnek az egykori náci vezető Salzburg mellett, ám mégis Bajorországban felépített rejtekhelyével kapcsolatos legendákban. Még a háború után is jó ideig megismerhetetlen volt... Tartalom megtekintése

Alkonyattól pirkadatig

Tüttő József alkotása60x90cm Olaj/MDF. A téma örök, a feldolgozások többsége ismert, de ez az egyéni, összetéveszthetetlen stílre fel kell kapni a fejet!!! A komor színhasználattal az állatok robusztussága is alátámasztott, a... Tartalom megtekintése