Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kosán Attila
A Tiszahát-ker kft ügyvezetője
Kölcse
– Ne essetek kétségbe, csak most alakul az ára – kinyomja a telefont, int, üdvözli a szembe jövő traktorban az egyik alkalmazottját, továbbhajtunk Túristvándi irányába. Az idén jó az alma ára – fordul felém. Most csökkent néhány forintot, és már tépnék lefelé a fáról. Ilyen gyönyörű szeptemberben napi egy százalékot gyarapszik a gyümölcs az ágon, én nem aggódom. Ajka sarka milliméternyi mosolyra mozdul. Ha valaki képzett kertész és tapasztalt kereskedő, akkor aggódik, amikor kell, és nem kapkod, amikor még nincs rá oka. Kosán Attila Nyíregyházán, a kertészeti szakközépiskolában végzett, illik tehát tudnia, hogy egy adott évben melyik gyümölcsnek hol tart az érése és a piaca. Különösen, ha hozzátesszük, utána a Mezőgazdasági Főiskolán is diplomát szerzett 1997-ben. A kereskedelemmel pedig akkor került kapcsolatba, amikor a végzés után, 1998-ban Tiszabecsre került. A Tageta Kft.-ben kapott feladatot, amelyben megszervezte a zöldség-gyümölcs termeltetés integrálását. A cég később tönkrement, de azt a részét, amelyiket ő szervezett, meg továbbvitte.
– Van ugyan 100 hektár földem, amelyen a szántóföldi növénytermesztés mellett zöldséggel és gyümölccsel is foglalkozom, és egy nyáj birkám, de ma is a kereskedelem a fő profilja a cégemnek – ezeket a szavakat már a Túr-parti tanyán jegyzem. Az ökörnyálas őszben igazán idilli a kép. A 400 anyajuhból néhány itt béget az akolban. Itthon maradtak bárányaikkal, mert nemrég ellettek. Odébb egy kis mesterséges tó – néhány tíz méterre a romantikus folyócskától. – Tavasszal horgászunk, nyáron fürdünk, télen korcsolyázunk a lányaimmal – ismerteti a miniatűr állóvíz sokrétű hasznosítását.
– Ja, és innen öntözzük a paprikát – térünk vissza a praktikumba. Még egy pillantás a part menti százéves védett tölgyre, aztán a fóliák felé indulunk. Ismét telefon, házigazdám a beszélgetésben elmerülve előttem lépdel. Megtermett, jókötésű férfi erős szálú hajjal, kemény tekintettel. Talán ez az alkat vezette a seregben a díszszázadba, ahol leszolgálta katonaidejét. Mesél az ottani élményeiről, közben arra gondolok, amikor „vicces” turisták a díszőrségben álló katonának grimaszolnak. Azt hiszem, Kosán Attilát nem hozták ki a sodrából, ha ilyen „cikizés” egyáltalán előfordult.
Hogy szavunkat ne felejtsük: a paprika gyönyörű. Van belőle vagy két hektár. Odébb népes csapat szedi a hatalmas piros bogyókat, itt pedig Kosán Attila gyengéd kézzel hajtja fel a lombok zöld szoknyáját. A látvány lenyűgöző: ez az a minőség, amellyel belföldön nagyon kevés helyen találkozik az egyszerű földi halandó. Ha az enyém volna, nehezen állnám meg dicsekvés nélkül. Kosán Attila arcán azonban inkább tárgyilagos megfontoltságot látok. – Ha jó az év, alacsony az ár, ha meg kevés a paprika és gyengébb, akkor fizetnének, de nincs miért.
Nagyobbrészt a kereskedővéna táplálja ennek az embernek a gondolkodását – összegzem magamban az eddigi benyomásokat. Jól van ez így – mondhatja Kosán András, az édesapja. Ő még virtigli agronómusként gazdálkodott a környéken több termelőszövetkezetben is. Ma nyugdíjasként él Fehérgyarmaton feleségével. Fia természetesen számít a segítségére, tapasztalatai különösen a gazdálkodás gyakorlati kérdéseinek megoldásában jönnek jól.
A pályára irányítás, a pályaválasztás idején egészen biztosan számított a szülői példa. Erről már a cég telephelyén, a kölcsei irodában beszélgetünk. Odakinn zajlik az élet. Léalmát tologat egy gép, kamion manőverez a hídmérlegen, mindenki teszi a dolgát. Kosán Attila ismét a régebbi időket hozza szóba.
– ’90-ben, 18 évesen hazajöttem a szakközépből, olyan időszaka volt a mezőgazdaságnak, hogy alig várták haza az iskolából a szakembereket Amint arról a túristvándi kirándulásunk alatt már beszélt, a Tagéta Kft.-nél töltött időszak óta önálló vállalkozó. Ez a tény viszont nem jelenti azt, hogy „egy lábon áll” a gazdálkodásban. Cége fennállása – 1999 – óta nyereséges, mellette azonban a Nyíradonytól egészen Szatmár eme sarkáig tevékeny Zöld-Ker TÉSZ Termelési és Értékesítési Szövetkezet kölcsei körzetének vezetője. A sok ezer kordonosuborka-termelő munkáját hangolják össze, és vásárolják fel világszerte keresett termelvényüket.
A szakmai részletek fegyelmezett rendben sorakoznak Kosán Attila előadásában, de ugyanilyen szívesen mesél hobbijáról, a fociról, valamint arról, mennyire szeret utazni. Európában kevés ország hiányzik már képzeletbeli listájáról. Itthon – ha ideje engedi – néhány éve vadászni jár. A botpaládi társaság tagja. Miközben élményeiről mesél, számítógépe képernyőjén megnézzük a szép őszi délutánon készült képeket. A szeptemberi fényekben fürdő tanya és gazdája mellett az asztalon két szép kamaszlány arca mosolyog. Keretük úgy fordítva, hogy az íróasztalnál ülő apjuk szeme előtt legyenek. Kosán Attila tekintete követi az enyémet. Ők a lányaim, árulja el, amit magamtól is kitaláltam: Dorina és Panka.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése