Szabó Péter

A Tranzit-Dió Kft. ügyvezetője

Jánkmajtis

Szabó Péter Jánkmajtis 300px IMG_7940.jpgKésőbbi korok gazdaságtörténészei készen kapják a vázlatot az erdőháti Jánkmajtisnak és mikrokörnyezetének megírásához, ha a rendszerváltás és az azt követő évtizedek képezik kutatásaik tárgyát. A  „tranzit” szó gyakori alkotója olyan összetevőknek, amelyeket szállítmányozó cégek nevében találunk, de van egy másik jelentése is: „átmenet”. És mi más jellemzi a mögöttünk hagyott lassan negyedszázadot. Az átmenetisége. Meg az, hogy a gazdasága szereplői a kavargó korszakban fogódzókat kerestek. Akik megtalálták, továbbléptek. Életük története a kor története.

Szabó István, a Tranzitker Zrt. alapítója testvérével már azelőtt keresett és talált efféle fogódzókat, hogy Péter fia, akivel most leültem beszélgetni, egyáltalán világra jött volna. Szerteágazó tevékenységükről, fordulatos életükről e sorozat 10. millenniumi kötetében, 2000-ben írtunk. Akkor azt mondta:  „Úgy tűnik, Péter is folytatja a családi hagyományokat.”

– Nem csak a főiskolai, de már a középiskolai évek nyarait is nagyrészt a cégnél töltöttem – mondja a tekintélyes termetű fiatalember. A település végén épült minden ízében új telep irodájában beszélgetünk. – Testközelből láthattam a cégnél folyó szerteágazó munkát. A diploma után, 2006-ban lettem a Tranzit-Dió Kft. ügyvezetője. A cég tulajdonosai a testvéreim és jómagam.

A kft. akkoriban a „tranzitkörben” szokatlan módon, szűken és jól körülhatárolható módon a dió termelésére, valamint felvásárlására, feldolgozására és értékesítésére alakult. Azóta természetesen más kultúrákra is nyitottak, de a törzs a kemény héjú gyümölcs maradt. Szabó Péter pedig, mint oltáskor a törzsbe rafiával bekötözött ágacska, hozzánőtt tájegységünk emblematikus fájához.

– A Zsarolyán és Majtis közötti 50 hektáros dióst vettük meg, és abból nőtt ki a „dióágazat” – idézi a cég szempontjából legfontosabb előzményt. –  ’74–’75-ös telepítésről van szó, vagyis ma már biztosan termő fákról. Ezenkívül van egy stabil és kialakult termelői hálózatunk. Együtt 6000–6500 mázsa nyers dió megy át a cégen. Ez megszárítva 4200–4500 mázsát jelent. A magyar héjas dió termés felét. Szóvá teszem, miért nem feltörve, dióbél formában exportálják? Nem volna-e jövedelmezőbb? Meglepő és magától értetődő a válasz: a német vevő hálóban viszi haza az osztályozott, kiegyenlített minőségű diót a boltból. Látja, mit vesz. Ő töri fel, az ő keze érinti először, amit a szájába vesz. Számukra ennek van varázsa.

Megvesszük, megszárítjuk, leválogatjuk, exportáljuk… Ha ennyire egyszerű volna, akár egyhangú is lehetne. Szabó Péter felelőssége, hogy a folyamat minden állomása sikeres legyen. De szavai azt sugallják: senki se fogjon hozzá semmihez elkötelezettség és érzelmi kötődés nélkül.

– A három államilag elismert magyar fajta közül kettő, a Milotai 10-es és a Csécsi 83-as a mi vidékünkről való. Ebben az országrészben szinte minden udvarban áll egy diófa. Úgy gondolom, hogy mi vagyunk azok, akiknek hungarikummá kell elfogadtatnunk a diót.

Csillogó szemmel sorolja az érveket, amelyek minden magyar ember fülének ismertek és kedvesek. Neveket sorol a szakma nagyjai közül, elmerül a termesztési, biológiai, feldolgozási részletekben. Hallgatom, és közben nyilvánvalóvá válik számomra, hogy ez a harmincéves fiatalember máris közel áll ahhoz, hogy a szakma öregjei között tartsák számon.

– A szarvasi főiskola, ahol a mérnöki oklevelet megszereztem, jó alapokat adott, de ahhoz, hogy a dió titkaihoz közelebb kerüljek, nélkülözhetetlenek voltak azok a tapasztalatok, amelyeket dr. Szentiványi Pétertől, a nemesítés atyjától, és Andor Domonkostól, a feldolgozás gépesítésének tudósától szereztem – említ meg két nevet mesterei közül.

Ismeretlen ismerősünk a dió, fogalmazódik meg bennem, mialatt Szabó Pétert hallgatom. A laikus számára az állandóság, a kortalanság, a kikezdhetetlenség és a biztonság jelképéről majdhogynem rosszulesik hallani, amit mond.

– Minden év tanít valamit az embernek – összegez a felsorolt rengeteg ismeret után. Ez pedig azt jelenti, talán ebben sem lehet jobban megbízni, mint az almában vagy a szilvában.

Felidézem magamban a jó öreg és teljesen ideillő mondást: a diófát az ember a fiának ülteti, és nem magának. Szabó Pétert megismerve úgy látom, apja, Szabó István jókor jó döntést hozott. A Tranzit-Dió Kft.-ben nem csak leszármazottai, családtagjai, de a mi jó magyar diónk jövője jó kezekben van.

A távolabbi és még távolabbi idők pedig mostanában kezdődnek. 2011. augusztus 20., amellett, hogy nemzeti ünnepünk, továbbá Szabó Péter 30. születésnapja, egyúttal a fiatal vállalkozó házasságkötéséről is nevezetes a családnak. Egy régi szerelem, egy házassággá érett nyolc esztendős kapcsolat végződött az anyakönyvvezető előtt. Lőrincz Nóra az ara, szamossályi lány. A cég sem ismeretlen előtte, hiszen a Tranzitker Zrt. gazdasági ügyintézője.

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Szerző: 2018. 01. 17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló