Herceg Zsolt

A Herceg-Farm Kft. ügyvezetője

Tisztaberek

Talán két perccel érkeztem hamarabb a megbeszélt időpontnál, így a kapuból leltároztam a látványt. Távolabb hatalmas tároló, sarkig-tetőig szorosan megrakva szénabálákkal. Közelebb tágas istálló, a mai legmodernebb koncepció szerint építve, benne békésen kérődző tehenek. A parkoló melletti iroda egybeépült a tejházzal, itt várakozom. A távolból robogó terepjáró hangját hozza a könnyű nyári szellő. Mégse oda nézek, hanem a cégtáblára pillantok: Herceg-Farm. Egy fokkal kíváncsibb leszek, mi követi majd az első röpke benyomást? Hiszen a név kötelez…

A mellém kanyarodó autóból igen szép szál fiatalember lép ki. Mint később kiderül, 196 centire nőtt. Termetével egyenesen arányos szívélyes mosolya. Sűrű haj, még sűrűbb szakáll  – helye, tömött szemöldök. Amolyan Banderas-fazon. A tehenészeti telep irodája akár egy bankigazgatóé is lehetne. Fontos különbség, hogy a falon függő négy oklevél szerint a mögöttünk hagyott négy évben Magyarországon az itteni Holstein Fríz állomány volt a legjobb tejelő. Röpködnek a termelési adatok, amelyek igazából csak a szakemberek számára beszédesek, közben az oklevelek alatt felfedezem dr. Herczeg Károly állatorvos, az édesapa képét, kezében egy további oklevéllel.
„Azt már látom, a fiam továbbviszi a családi hagyományt, az elődök szokásait, gazdálkodó lesz belőle. Nem csak az indíttatása, legnagyobb örömömre az álma is ez.” Lassan két évtizede hangzottak el ezek a szavak, és ma már tudjuk, az álmok nem hazudtak.

– 2006-ban diplomáztam Debrecenben, az Agrártudományi Karon – tekint vissza Herczeg Zsolt a nem túl hosszú, de mint később megtudom, eseménydús karrierre. – Vadgazdálkodásból is szereztem szakdiplomát, aminek nagy hasznát veszem, mert csatlakoztam az Erdőhát Vadásztársaság közösségéhez. Ezekben az években váltak el szüleim útjai egy korábbi üzleti formációtól, és az újban csak a családtagok tulajdonosok. A Herceg-Farm minden tagjának jól körülhatárolható feladata van, én egyenesen a sűrűjébe csöppenve itt vagyok a telep fejlesztésének kezdete óta.

Azt, hogy konkrétan miről is van szó, a helyszínen mutatja meg. De mielőtt kilépnénk, büszkén áll meg egy további kép előtt. Cseppnyi legénykével ő néz ki egy traktorból.

– A nagyobbik fiam, Ádám. Tízéves koromban már én is a kormányhoz ültem…

Haladnánk tovább, de egy szóra még megállunk a rózsákkal övezett épület mellett. Megtudom, hogy a 2007-es esküvő után ide költöztek be az új asszonnyal, lánykori nevén Fórizs Évával, pedig a szülői házban lett volna elegendő hely. Mégiscsak jobb kettecskén. Élete párjának foglalkozása tanítónő. Fejlődött a telep, épült a saját ház, 2010. január elsején be is költöztek. Azóta már Ákos is megszületett, teljes a család.

– Sikeresen pályáztunk, így vált lehetővé a fejlesztés – állunk meg a szellős istálló közepén. – Pedig mint múlt nélküli friss cégnek, a bankok vonakodtak pénzt adni. Ma már ők kínálják, mi pedig meggondoljuk, igénybe vesszük-e, vagy nem. A kamatra termeljünk, vagy nem.

Kicsit elmerülünk a szakmában. Miként emelkedett a kezdeti 44-es tehénlétszám nagyon enyhe selejtezés mellett mára 110-re, köztük három olyan egyeddel, melyeknek életteljesítménye meghaladta a 100 ezer kg tejet. Innen nézve a laikus is látja, az istálló, a tárolók, a tejház, a szép küllemű állomány együttesen egy magas színvonalú termelőkomplexumot alkot. Irigylésre méltó teljesítmény, összegzem magamban a látottakat, de amikor el is mondom, nem az elismerést helyeslően nyugtázó arc néz rám, hanem azé az emberé, aki szükségesnek érez némi illúzióromboló kiegészítést.

– Igen, mi pontosan tudjuk, mi szükséges a kiegyensúlyozottan magas termelési színvonalhoz, és azt is céloztuk meg. Aztán 2009-ben itt találtuk magunkat az 58 forintos tejátvételi árral, ami nem csak szégyenletesen alacsony, de egyszerűen nem hozza vissza a befektetett pénzt. El lehet képzelni, hogy főtt a fejünk.

Az első „boci-boci-tarkát” zenélő mobil tejárusító autó megvételére ő vette rá szüleit, az üzlettársakat. Az eredmény fényesen igazolta az ötlet életrevalóságát. Két hét múlva még két egység beszerzése következett. Ma már négy autójuk járja ötven kilométeres körben a vidéket – tegyük hozzá, mindenki megelégedésére. És még mindig meg-megállnak a térkép előtt, hol van rajta ellátatlan terület. Herceg Zsolt a telepi séta után a tejházba invitál, mondván, kóstoljam meg a frissen fejt, hűtött tejet. Ez manapság ritka élmény, mert az átlagember olyasmit kap a boltban, ami ezzel köszönőviszonyban sincs. Csapol egy petpalackkal, vigyek haza is. Már az autó mellett állunk, ott adja a kezembe a hűvös fogású tárolóedényt. Krémszerűen mozdul benne a hószínű tej. Sűrű, mint átadója elegáns pólóingének vastag fehér szövése. Búcsúzásra lendül a langaléta ember hosszú karja. A válla fölött megint megpillantom az épületen: Herceg-Farm. Visszanézek a ragyogó zöld Lindab tetőkre, és azt gondolom: igen, ez király…

(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)

Hasonló