Tisztaberek

Napjainkban ismét megtöltődik tartalommal a kifejezés: zászlóanya. Az ezredfordulón a kormány minden településnek zászlót adományozott. Ennek átadása a legkisebb faluban is ünnepnapnak számít. Így történt ez a közel 700 lelkes szatmári Tisztaberek községben is.

Az emberek többsége ide született, itt élte le mindennapjait. Kifejezetten mezőgazdasági terület. Ipari létesítmény távol-közel alig van. Arra kell tehát törekedni, hogy a növénytermesztés, állattenyésztés és gyümölcstermesztés lehetőségeit a lehető legjobban lehessen érvényesíteni. A 2001. június végi ünnepségen először volt kormánytag vendége Tisztabereknek. Az ünneplők egyike Bodó Ida testületi tag volt, aki a zászlóanya szerepkört is betöltötte.

– A legutolsó képviselő-testületi ülésen tudtam meg, hogy rám esett a választás. Én soha nem vágytam a szereplésre, hírnévre. Azzal érveltek a testületi tagok, hogy ezt a feladatot annak kell vállalnia, aki tett a községért.

Bodóék a helyi szövetkezetben dolgoztak. Egy idősebb és egy fiatalabb fiúval együtt nőtt fel a családban. Arra törekedett, enyhítve édesanyja terhein, minél többet segítse a fiúkat. Bátyja két évvel idősebb, öccse 10 évvel fiatalabb. Mindkettőjüknek családja van, s valahogy ők jelentették számára is a családot. Bodó Ida a hatvanas évek elején kezdte tanulmányait a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Technikumban. Még napjainkban is többen vannak olyan könyvelők, statisztikusok, tervezők, akik akkor indultak

– Alig 18 évesen kerültem vissza szülőfalumba. Csak addig voltam távol, amíg Fehérgyarmatra jártam, hiszen akkor még felső tagozat is működött Tisztaberek község általános iskolájában. A képesítőt követően is igyekeztem lépést tartani a szakmai változásokkal. A helyi termelőszövetkezetben örömmel fogadtak. Az első perctől kezdve fontosnak tartották a munkámat. A szövetkezet akkor közel 1400 hektár területen gazdálkodott. A hagyományos formában növénytermesztés, állattenyésztés és a gyümölcsös adott munkát az embereknek. A könyvelésben volt tennivaló, s a rá jellemző precizitással igyekezett mindig naprakész lenni.

– Örömmel segítettem a falubelieknek. Munkám során napi kapcsolatba kerültem az emberekkel. Fiatal korom ellenére többen, többször kértek segítséget. Ügyes-bajos gondjaikkal bizalommal kerestek meg, munkaidőn kívül is. Nagy örömömre szolgált, ha a hozzám fordulók ügyében sikeresek voltunk.

Mindig fontosnak tartotta a mások boldogságát is. Különösen igaz ez szüleire, testvéreire. Nem érezte magát mártírnak, de szinte kötelességének érezte a testvérei gyermekére való odafigyelést, törődést. Nagyra értékelte azt a régi barátságot, ami egy korábban Tisztaberken, napjainkban a fővárosban élő családhoz fűzte. Ha kimozdul a faluból, ez a testvére Miskolcon élő gyerekéhez vagy öccse fehérgyarmati csemetéihez történik. Nem szívesen hagyja itt a kedvelt térséget, Tisztaberek lakóit.

– A mai napig is megkérnek hivatalos ügyekben adjak tanácsok, írjak kérelmet vagy éppen töltsük ki az adóbevallást. Második ciklusban vagyok önkormányzati képviselő a Munkáspárt színeiben. Közel harminc évig dolgoztam. 1994-ben leszázalékoltak. Most lett 26 ezer forint a nyugdíjam. Egyedül vagyok. Az ősi portán én maradtam. A gyümölcsöst, a kertet igyekszem gondozni. Most uborkával is foglalkozunk. Az öcsémékkel közösen. Sok a munka a kertben. Általában hajnali ötkor kelek. A baromfi ellátása után az uborkásban folytatódik a nap. 300 méter kordonos uborkával foglalkozunk. A hozzánk legközelebb eső átvevő helyen tudom értékesíteni. Háztáji szekérrel viszem el. Nem csalódtam bennük. Ismerem őket még a tsz-időkből. Az így kapott szerény összegből jut némi kiegészítés a napi megélhetéshez.

Bodó Ida Tisztaberken kereste és találta meg a boldogulás útját. Megtalálta, hiszen tisztelték, tisztelik a falubeliek. Szeretik testvérei és hozzátartozóik. Egyöntetűen döntött úgy a képviselő-testület, hogy Bodó Ida álljon ott a zászlónál a neves eseményen, és kössön szalagot azok nevében, akikért sok-sok éve dolgozott szívvel-lélekkel. Jellemző, hogy az ünnepi percekben is a közösség problémáiról szólt. Legfontosabb feladatul a munkahelyteremtést jelölte meg, hiszen a községben jelentős számban élnek a roma kisebbséghez tartozók. Az ő gondjaik megoldásához nem elegendő saját és a képviselőtársak jó szándéka. Terveiben szólt az úthálózat további fejlesztéséről, hiszen valahol ez is vonzhatja a vállalkozókat a faluba. A krónikásnak megadatott az ezredfordulón, hogy tucatnyi zászlóátadási ünnepségről adhatott hírt. Megfigyelhette a közszereplőket. Bodó Ida nagyon vonakodott elvállalni e megbízatást. Úgy vélte viszont, hogy testületi tag társai akaratával nem illik ellenkezni. Kezdetben az ünnepségen is csak az illem tartotta ott. A helyiek megelégedésére ottmaradt (az uborka szedése egy kicsit későbbre maradt) s örömmel tapasztalhatta, hogy idősek és fiatalok kitüntetett bizalommal fogadták. Úgy, ahogy érdemelte azoktól, akikért dolgozott.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 12. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)