Tisztaberek

Senki nem kérdezte a tisztaberekieket: mit szólnának, ha kőhajításnyira húznák meg a határt, amely elképzelhetetlenül magas falként állná útját a hegyvidék és az alföld természetes együttműködésének? Mivel beleszólása nemcsak a szenvedő alanynak, a kisembernek, hanem még a kulcspozícióban lévőknek sem volt, ebben a tenyérnyi faluban az új helyzethez kellett szabni a megmaradáshoz vezető utat.

Nagy a tekintélye a jobbító szándéknak. De nagy az elvárás, mert az itt élő népnek mindenért kétszer kell fizetnie. Ha orvoshoz szalad, Méhtelekre indul, de gyógyszerért Rozsályba igyekszik, és ha egy szebb ruhadarabot vagy háztartási gépet szeretne, Fehérgyarmatra vált buszjegyet. Ebbe a helyzetbe sohasem tudott belenyugodni Oroszi István. A tisztabereki Petőfi termelőszövetkezet kertészeti ágazatvezetője öt esztendeje hagyta ott a közös gazdaságot, és magánvállalkozónak szegődött.

− Azt már látni lehetett, hogy a korábbi almadömping, amelyet Tuzséron adtunk át az akkori szovjeteknek, túlélte önmagát. Az uborkában láttam fantáziát, egészen odáig jutottam, hogy kihúzgáltam a jonatánt, a starkingot. Az almáskert a negyedét sem hozta, mint amennyit joggal reméltünk. Az uborkához kaptam kedvet, a támrendszeres termesztés akkor kezdett meghonosodni mifelénk. A nyugati piacon már egyértelműen az apró uborkát keresték a vevők, olyannyira, hogy a 9-12 centiseket, a nagyobbakról nem is szólva, alig lehetett értékesíteni. Most pedig az a tendencia, hogy a 2-5 centiméter közöttiek számítanak a legmenőbbnek. Most indulok éppen egy országos bemutatóra Fertődre, hogy a kor színvonalához igazodó fajtákat megismerjem. Természetesen nemcsak én, hanem a szatmári uborkatermesztők szövetségének 48 tagja is profitálhat az ott látható eljárásokból.

Oroszi István még a tánciskolában gyakran felkérte Fórizs Margitot, és együtt keringőztek, szambáztak. Osztálytársakként is gyakran beszélték meg egymással a kis és nagy ügyeket. Annyira belemerültek, hogy egy idő után a kézfogót és a közös jövőt tervezgették. Ennek 21 esztendeje, és ma már a gyermekeik jövőjének megvitatása a legfontosabb. Hiába kötik a szülőket a gyökerek Tisztaberekhez, hiába szófogadó, szorgalmas lányt és fiút neveltek, a harmadéves művészettörténész szakos Ágnes és a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnáziumba járó István már képtelen lenne az életét ebben a csöppnyi faluban boldogan leélni. Ágnes a művészetekért él-hal, a zene, a divat köti le az érdeklődését, milyen munkát találna a munkanélküliség tengerében? A szentestén született István a jogi, a külkereskedői pályában lát fantáziát, ezek művelésére sem igen találna alkalmat. Így a szülők beletörődtek, hogy az ő gyermekeik már valószínűleg máshol raknak fészket és az unokák más vidéket tartanak szülőföldjüknek.

− Nagy a bizonytalanság. Igyekszünk azért a termelőket összefogni, a szűkös lehetőségekkel maximálisan élni, hisz a megtermelt árura mindig szükség van. De azt tudni kell, hogy mit igényel a piac, azt kell tökéletes minőségben előállítani, és megtalálni hozzá a legelőnyösebben vásároló üzletfelet. Ennyiben áll a nagy titok… – summázza a házigazda.

Ezer feladat elé állítja az élet Oroszi Istvánt, és bizonyára ez is az egyik oka annak: hiába hívják a rokonok Pilisszántóra, Szentendrére őket, képtelenek végérvényesen búcsút inteni a tájnak. Jó ok önmaguk előtt, hogy a saját kezűleg épített otthont úgysem tudnák eladni, még csak elkótyavetyélni sem, ezért nem mennek. A valós okok a lélek mélyén rejlenek: az idős szülők gondja, a tágabb család, a rokonság és a baráti kör láthatatlan falként állja útját az elvándorlásnak. Felmerülnek előttük a Szózat sorai: Itt élned, halnod kell…

Ezért inkább szervezett a három összejáró, baráti család egy zöldség-gyümölcs termesztéssel foglalkozó Kft.-t, fúratott Oroszi István két kutat, s az öntözést és a tápanyag-utánpótlást minden termelőnek megszervezik. Az uborka- és a paradicsomnyilat vállalók a téesz segítségével öntözhetnek. Még most tanulnak bele a szerződéses fegyelem tudományába, Oroszi István ugyanis eddig azt tapasztalta: a termelők 30 százaléka odaviszi az áruját, ahol többet adnak érte. Pedig a fegyelem ezen a területen is meghatározó érték.

Becsukták szemeiket a delelő nap elől a tisztabereki házak, de a sötétítő függönyök szárnyai meglebbentek az autózúgásra. Talán a kíváncsiság, talán a várakozás teszi: az itt élők szeretnének már nyugodtabb megélhetést magukénak mondani. Segítséget pedig ki mástól, mint a messzi földről érkező, autón járó idegentől remélnek. Bizalmuk azonban a közülük tudásban, erkölcsi tartásban kiemelkedő, a velük egyformán dolgozó falubeliek iránt nyilvánul meg. Ezért említ igen nagy felelősséget Oroszi István, ezért mondtak nemet a hívó szóra. Lehet az ország más vidékén ennyi munkából jobban, könnyebben élni, de ott soha nem éreznék otthon magukat.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)