Idős Mikola Béla

Nyugdíjas gazda,

Kisar

szszb_01-92_idos_mikola_bela_1.jpgKisarban ha valaki azt keresné, hogy idős Mikola Béla hol lakik, egy zsákutca végén találna rá az ősi portán, amely megvan egy katasztrális hold is. Régen két ház állott szemben egymással, de az 1970-es árvíz után átalakult, új arculata lett a portának. A nagy bádogos istálló még jobb napokat látott a századforduló óta. Dologidő van, de a gazda már nem hajnalban kél. Kényelmesen, a hírek után reggelizik a családdal. Az adjon Isten köszöntésre hasonló a válasz. Nem látszik, hogy már 82 éves.

− Nagy sora van annak − kezdi a gazda − míg az ember eljut oda, hogy élvezze az öregséget. Kell a munka, de kell a szerencse is. Nekem úgy érzem többségében sikerült. Így voltam a nősüléssel is. A sok szép lány közül így választottam ki feleségnek Törös Irént 1934-ben. És még mindketten megvagyunk békességben.

Fordul a beszéd fonala. Az elődökre terelődik a szó.

− Apai nagyapám és apám is a Bálint nevet viselte. Mindegyikük presbiter volt megszakításokkal több mint 25 évig. Magam is egyházfi voltam, Laci fiam szintén presbiter most is.

Figyelem, ahogy e gondolatokat megfogalmazta, felkapja a fejét mintegy jelezve, hogy most döbbent rá valamire. Hisz a Mikola család megszakítás nélkül több mint 150 éve négy generáción át szolgálja az egyházat, ami talán egyedülálló az egyház történetében.

− Anyai ágon sem kisebb az egyház iránti vonzalom − folytatja. − Nagynéném Balla Herminka New Yorkból több ízben – háború előtt és után is − pénzt és adományokat küldött az eklézsiának. E jótékonyságot leánya Pataki Vilma is folytatta anyja halála után, mikor hazalátogatott. Az 1971-ben történt nagy árvíz idején az úrasztali kellékek megsérültek, és ennek a pótlására szószéki díszterítőt és úrasztali abroszt ajándékozott az eklézsiának. Az idők múlásával ez is sérült, és − milyen az élet − családunkba férjhez jött Miklósi Erzsébet nyolc barátnőjével közösen hű mását újra kivarrták a gyermekeik konfirmációjára.

A házasélet kezdetére Irén néni emlékszik pontosabban.

− A vallásos életen túl azért dolgozni is kellett, és ez bizony nagyon nehéz volt, pedig nem nincstelenként kezdtük. Összekerülésünkkor 11 katasztrális hold területen gazdálkodtunk. Szerettük a földet, a jószágot. A párom pulyakora óta lovak között mozgott. Talán ennek köszönhető, hogy a faluból korosztályában egyedül őt sorozták be huszárnak. Így lett ő a legősibb magyar fegyvernem katonája, Hadik huszár Nyíregyházán. Akkoriban hej de sokat eldaloltam, hogy „Messze van a nyíregyházi kaszárnya…”

− A katonáskodás öröklődött a Mikola családban − veszi át a szót a „huszár”. −  Apám az I. világháborúban a 11-eseknél gyalogosként szolgált. A fronton két éven át harcolt, addig haza sem jött.

A beszélgetést egy kedves kínálással szakítja félbe a háziasszony.  Ízleljük meg ezt a finom szatmári pálinkát, hogy könnyebben forogjon a nyelvünk. Mintegy pohárköszöntőként egyenként szemébe nézve, mindenkinek mondja.

− Gondoljunk azokra, akik ültették ennek fáit, az Istenre, ki erőt adott, hogy összeszedhettük, ki fénylő napokkal megérlelte, és esőt is hozzá, ami növesztette. De tartsuk meg emlékezetünkben ezt a mai napot is, hogy megérhettük. Egészségünkre! − és boldogan koccintottunk.

− Ne higgyük, hogy ritkaszámba megy nálunk a vendégeskedés. Kiterjedt a rokonság és a baráti kör, szépek az unokák és dédunokák is. Mikor összegyűlünk, örül a lelkem, mert bizony most több a személygépkocsi, mint valamikor a szekér a portán.

Megszaporodtunk. Két gyerekünk született Béla és László. Béla fiunk után Irén unokánknak Ildikó és Attila, Magdolna unokánknak Dóra nevű lányuk van. László fiunk után László unokánk viszi tovább a Mikola nevet, aki Gábor és Eszter, Enikő unokánknál pedig Tamás nevű dédunokával örvendeztetett meg minket. Az udvaron állt egy régi eperfa. Nagy koronája volt, nagy helyet betakart. Jó időben e fa alatt terítettük meg az asztalt. Reggelinél hallgattuk a madárcsicsergést, este a tücsökzene az Arany János szerinti Családi kör hangulatban érezhettük magunkat.

− Az életben voltak nehéz napok is, különösen az ’50-es évek idején. A padlásleseprés, a szinte teljesíthetetlen adó, beadás majdnem kiszívta erőnket, emlékszik félhangon a gazda. – Továbbélésre, hogy maradt még erő, azt mindig a családi béke biztosította. Fiatalok voltunk és a két fiunkért való túlélés reménye adta a másik oldali erőt a napfelkeltével az újrakezdéshez. Bevásárol, mert lába még jobban bírja, edzettebb. Nem hagyja el magát, pedig az ő szervezete is érzi az időt. Nem engedi, hogy fájjon, nem mutatja. Talán még ez a huszármagatartásból való?

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése

Emlék

Ősz Zoltán alkotása 25×30 cm, pasztell. 2024 “Jaj, a gyerekkor mily tündéri kor volt: egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a... Tartalom megtekintése

Csend a sziklák tövében

Biszák László alkotása 35x60cm. Lüktető  világunk   tele  van  meglepetéssel,  olyannyira,  hogy  belefér  bármilyen  szokatlan  torz,  pszicho,  sci fi,  csak  rettentsen! Nehéz  elhatárolódni,  nehéz kimaradni,  így  azután     egyszer... Tartalom megtekintése