Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Lengyel János
Ügyvezető elnök, politikus,
Túrricse
Életútja jól példázza az elmúlt évszázad történéseit. Az ezredforduló eseményeinek egyik tevékeny közreműködője. Az ország egyik legszegényebb választókerületében lépett egy nagyformátumú, tragikusan eltávozott országgyűlési képviselő helyébe. Szabolcs-Szatmár-Bereg 10-es számú választókerületében a második fordulóban a három jelölt közül a szavazópolgárok 49,11 százalékának igenjével került dr. Zilahi József (MDF) képviselői helyére mint az FKgP jelöltje. Választókerületében az eddigi munkájával szerzett elismerést a Lengyel család elsőszülött gyermeke, aki 1950. január 7-én született Csegöldön. A gazdálkodó szülők felnevelték még Sárikát, aki Ecseren varrónőként vállalkozást működtet, és Barnát, aki Vecsésen magánvállalkozó. Akkor Csegöldnek még nyolcosztályos általános iskolája volt. 1964-ben a mátészalkai mezőgazdasági technikumban folytatta középiskolai tanulmányait.
– A mezőgazdaság minden ága érdekelt – mondja. Otthon „belenőttem” a gazdálkodásba. 1968-ban így nem okozott gondot Túrricsén a gyakornokság a növénytermesztésben. Akkor még nem a zöldségtermesztés adott tennivalót. A vizet csőkutakból, illetve a Túrból vettük. Az értékesítés a Zöldérten keresztül történt. A gyakorlat után agronómus lettem a Béke Tsz-ben. 1969-ben feleségül vettem egy helyi leányt, Garda Annát. 1970-ben árvizes lakást építettünk Túrricsén. Itt született Zoltán fiunk és lányunk, Mónika.
Az 1970-es árvizet követően engedett a Fehérgyarmati Állami Gazdaság invitálásának, és elvállalta a csaholci üzemegység vezetését. Itt a tehenészeti telep adott új feladatot. A teheneket a tej miatt tartották. Jelentős juhállománya is volt itt a gazdaságnak. Volt tennivaló, de „szólította” a katonaság is: 1971-ben bevonult, katonai baleset miatt azonban egy év múlva leszerelték. Az állami gazdaságot követően az Erdőhát egyesített szövetkezetének lett elnöke (Vámosoroszi, Csaholc, Túrricse). A szövetkezet 3300 hektáros területen dolgozott. Az évtized fordulója Budapesten találta Lengyel Jánost. Pár év elteltével, még a rendszerváltás előtt, zöldség-gyümölcs termeltetésre, ennek szervezésére illetve feldolgozására vállalkozást hozott létre. A családi kezdeményezés egyre bővült. A rendszerváltást követően a csegöldi konzervüzemben is megkezdődött a munka. Majd Botpaládon szarvasmarhatelepet létesítettek. Közben felnőttek a gyerekek.
– Zoli fiam megkedvelte a mezőgazdasági munkát. Gyakorlatilag a túrricsei térség zöldség-gyümölcs termesztési, felvásárlási munkáit fogja össze. Megnősült. Túrricsén laknak, unokámmal együtt. Mónika férjhez ment. Görög katolikusként hitoktatói képesítést szerzett. Ma Sonkádon élnek. Nekik lányuk van. Szoktam velük találkozni. Ha olyan eseményeken vagyok, ahová ők is eljöhetnek, ezt rendszerint nem mulasztják el. Feleségem és gyermekeim egyébként a vállalkozásban dolgoznak. Ez valahol biztonságot is ad.
Lengyel János és fia, Zoltán, tevékenységi köréhez is hozzátartozik a labdarúgás. A VÉPISZ Túrricse (700 lelkes falu) a megyei I. osztályban szerepel. Ebben a vállalkozó Lengyel Jánosnak, aki a VÉPISZ Kisszövetkezet ügyvezető elnöke, és fiának elévülhetetlen érdemei vannak. Akik egy olyan vállalkozást irányítanak, mely a mezőgazdaságon nyugszik, tudják nem diadalút az élet. Szívinfarktusához bizonyára hozzájárult a kilencvenes évek konzervpiaci helyzete. Talpra állt. Szigorúan betartja az orvosok javaslatait, s dolgozik szakadatlanul. Az, hogy ezrek megélhetését tudja közvetve, közvetlenül biztosítani Lengyel Jánosék vállalkozása jó a szatmári térségnek. S az is, hogy megmaradt annak a közvetlen, a mások sorsával is törődő szatmári gazdálkodónak, aki bő három évtizeddel ezelőtt elindult a pályán.
– Sajnos nagyon sokat voltam távol képviselőségem első félévében. A millenniumi zászlóátadások, egyházi rendezvények, sportesemények csak növelték meghívásaim számát. Én igyekeztem eleget tenni a meghívásoknak. Természetesen akkor is megyek, ha nem hívnak, de valamilyen formában tudok segíteni. Erre a többszörösen hátrányos helyzetű térségben, sajnos többször van szükség. Nagy szerencsém, hogy Csegöldön, Túrricsén vagy éppen Botpaládon olyan munkatársi gárda segít, hogy a vállalkozás nem sínyli meg azt, hogy én mások gondjai megoldásán fáradozom.
A politikus-vállalkozó úgy véli, az uborka versenyképes bármelyik piacon. A közelmúltban telepített új almafajták eladhatók. A korszerű szarvasmarhatelepekre is szükség van. Lengyel János úgy is mint az FKgP tagja, igyekszik jó kapcsolatot ápolni a mezőgazdasági tárca irányítóival, de a többi politikussal is: „nemcsak saját pártom eszközeivel, segítségével, de minden más pártbélivel, valamennyi jó szándékú emberrel együtt kívánok cselekedni” – fogalmazta meg. Utalt arra, hogy bizony vannak kudarcok is, de ez újabb erőfeszítésekre ösztönzi, s rendszerint az eredmény nem marad el.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése