Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Czuprák László
Polgármester,
Méhtelek
Egy futballjátékos vagy egy edző életében úgy csapatot váltani, hogy az új együttese éppen a tabella alsó felében hullámvasutazik, kihívást jelent, és nem azt, hogy majd ő is eltéblábol a többi között. Czuprák László sportkarrierjének állomásait hosszú volna felsorolni, és most nem is kezdünk hozzá. Az Erdőháton, Fehérgyarmaton, sőt az ország más tájain is ismert név a futballberkekben. A legutóbbi „átigazolása” bizonyára sokakat meglepett, talán csak a méhtelekieket nem. Ami nem változott, a sportos testalkat, a könnyed mozgás, az optimista mosoly. Ami igen, hogy a polgármesteri irodában ülünk, és nem valamelyik egyesület zászlaja áll a falhoz támasztva, hanem Méhteleké, rajta a település címerével.
Az önkormányzati testületnek régtől tagja, sőt a 2002-es választáson már egyszer elindult a polgármesteri székért. Nem volna sportember, ha kedvét szegte volna, hogy akkor kedvezőtlen volt számára a csillagok állása.
– Fidesz-színekben nyertem el a polgármesteri címet a legutóbbi választáson – idézi a siker egyik elemét. – Önkormányzati tagként korábban is láttam, és szóvá tettem azokat a hibákat, amelyeknek a következményeivel aztán megválasztásom után szembesültem.
Aki ismeri Czuprák Lászlót, az előtt nem titok, hogy a pályán maga nyírta a füvet, festette a csíkot, ha nem volt pénz gondnokra. A község kasszáját 75 milliós adóssággal örökölte meg, így az azóta eltelt tizenöt hónapban legfontosabb célja a költségvetés konszolidációja volt, és egy ideig még az marad. Szóvá is teszem, hogy ekkora deficitnek a megoldása még a következő választásig kitart a népszerűtlen intézkedésekkel.
– Nem a következő választás lebeg a szemünk előtt, hanem az, hogy a jelenlegi szorult helyzetünkből kiszabaduljunk – mondja eltökélten. – Itt akkora a baj, hogy nem oldható meg négy év alatt. Ahogy az országban, úgy a mi szintünkön is azonnali, tűzoltásszerű intézkedésekre volt szükség. 36 millió forintot sikerült megtakarítanunk a hivatal karcsúsításával és más takarékossági intézkedésekkel. Nem kevés, de közel sem elegendő. Ráadásul az ilyen jellegű tartalékok kimerülnek. A nagy baj az, hogy a község irányítása sokáig haladt rossz irányba, és ebből az következik, hogy nem lesz rövid a visszafelé vezető út sem.
A fejtegetés rövid időre megszakad, mert a polgármester felesége nyit be egy pillanatra. Férje marasztalja, és amint bemutatja, megértem, miért. Czuprákné Belényesi Terézia a Méhteleki Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. Könnyű, hófehér nadrágkosztümjében üde jelenség férje mellett. „Átlag-Magyarország” „átlagönkormányzatában” – két mostohagyerek: a sport és a kultúra – gondolom, de nem mondom. Mondják ők anélkül is.
– A művelődési központot nagyon sokszor meg akarta szüntetni az előző vezetés – kapcsolódik be a beszélgetésbe Czuprákné. – Én is tagja voltam a testületnek, és ha nem vagyok benne, be is zárták volna. – Energikus gesztusokkal kíséri szavait, érvei kemények. – Ha egy település kultúrája hanyatlik, a szelleme sorvad el. Mivel tartsuk itthon a gyermekeinket? A pedagógusok hetven százaléka most is máshonnan jár ide tanítani. Legalább 180–200 gyerek kellene az iskolába ahhoz, hogy az állami normatívában kapott pénz fedezze a fenntartását. A szülőknek kell élhető települést teremteni, hogy itthon maradjanak, akik elmentek visszajöjjenek. Tudom, hogy sokan hazavágynak.
Összefogás Erdőhát Kulturális Felemelkedéséért, Erdőháti Fiatalokért Egyesület… Méhteleki kezdeményezések, és arra utalnak, hogy tudják: a kéttucatnyi településnek össze kellene fogni, mert külön-külön kudarcra vannak ítélve.
– A község gazdasági alapjáig le kell mennünk, hogy valami elkezdődjön – veszi vissza a szót a polgármester. – Állami segítség nélkül semmire se megyünk, de azt ma már csak munkához, teljesítményhez adják. Ha pedig jön az önkormányzati reform, még inkább így lesz. Volt valamikor egy varrodánk, de az már megszűnt. Szeretnénk egy nonprofit kft.-t létrehozni. Ha a 300 adagos konyhánkra mi termelnénk meg az alapanyagot, ha megfelelő szakmai koordinációval a község kistermelőit sikerülne felrázni a fásultságból, bekapcsolni a térség gazdasági vérkeringésébe, az volna a kiút. Erre keresünk most szakembert, de nagyon nehéz. Egy agrármérnök–pedagógus házaspár… De szívesen idecsábítanám – Búvik elő egy pillanatra Czuprák Lászlóból a sportmenedzser.
– Nagyon sok dologtól vagyunk távol itt, az ország keleti sarkában, de jó példáért elég néhány szomszédos községbe elmenni. Mondjuk Rozsályig, ők már ezt csinálják.
Czuprákék alighanem otthon is nehezen váltanak témát, mert itt, az irodában nem fogynak ki az elemzésből, az ötletekből. A családjukban a nagy lépték a jellemző: lányaik, Angéla, Diána, és Flóra – ebben a sorrendben – 30, 23 és 11 évesek. Angéla gyermekeivel, Noémi és Márk személyében pedig már unokával is büszkélkedhet a család.
(Északkeleti Almanach 27. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2011.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése