Tiszakóród

A hogyan a szatmári Tiszahát mindegyik falujának, Tiszakóródnak is megvannak a nevezetességei: az Új-Túr bukógátjának több méter magasról lezúduló zuhataga, s alatta a hetedhét határon legízesebb halakat fogó halászai, és ha fantáziadús az idelátogató, a szokatlanul széles és nyílt főutcáját látván hasonló megjelenésű polgármestert képzel ide: Gyulai Gáspár polgármester szimbóluma lehet a látványnak. Széles a mosolya, nyílt és szelíd a tekintete, és hosszúak a mozgásai.

− 1935. július 27-én születtem Jánkon. Édesanyám Szilágyi Magdolna, édesapám Gyulai Gáspár. Édesanyám emlékezete jut eszembe a mostani rekkenő nyárról: amikor én születtem, akkor is ilyen vagy még nagyobb forróság nyomasztotta a nyarat.

− Apám 1943-ban meghalt a Don-kanyarban, s mivel én voltam a legidősebb fiú − volt még két öcsém és egy nővérem −, nekem kellett a legtöbbet vállalnom az otthoni meg a mezei munkákból. S ekkor kezdtem rájönni, megtapasztalni, hogy minden nehézségből, szorult helyzetből − hogy sikeres legyek, hogy tovább élhessek − tudni kell kitörni az embernek.

Ilyenben aztán volt részem már ekkor is! Csak egyet belőle: 12-13 éves lehettem, amikor az egyik illető felbiztatott, hogyha fogok neki teknősbékát, jó pénzt ad érte. Nemsokára itt lesz a következő vásár, kell is − gondoltam.

Akkor nálunk ezt a békát egy omladozó kastély vízlevezető vascsövében lehetett megtalálni, amelybe én előttem senki nem mert belebújni soha, mert annyira szűk volt és sötét. A békákat ugyan elértem, de fordulás közben beleszorultam a csőbe. De legyőzve a kétségbeesést, hogy nem pusztulhatok el itt, összedagadva és csupa véresen csak kiverekedtem magamat onnan − egy teknősbékával.

− A nyolcadik osztály elvégzése után nem tanulhattam tovább, nem engedélyezték, mivel anyám ismét férjhez ment egy volt csendőrhöz, elhunyt apám öccséhez, no meg, hogy a családunk vallásos volt. Mátészalkára vágytam a mezőgazdasági iskolába.

− Egy év után elmentem Sztálinvárosba (Dunaújvárosba) az építkezésekre. Ott voltam, mint segédmunkás egészen a katonaidőmig. Miskolcon és Záhonyban szolgáltam. Ez utóbbi helyen ért utol 1956-ban a forradalomkor az orosz támadás, amelynek sok bajtársam áldozata lett.

− Még katonaidőmben elkezdtem, s elvégeztem levelezőn a mátészalkai mezőgazdasági technikumot. Leszerelésem után a fehérgyarmati járási tanács pénzügyi osztályára kerültem alkalmazásba, aztán Tiszakóródra helyeztek, ahol ma is vagyok. Itt nősültem meg 1958 karácsonyán, feleségem Farkas Rebeka. Vezető óvónő volt, tavaly ment nyugdíjba.

Két gyerekünk van, István és Zsolt. Az első 1960-ban született, építészmérnök lett, jelenleg a kispesti önkormányzatnál főépítész. Zsolt mezőgazdasági szakot végzett. Korábban a helyi termelőszövetkezet háztáji ágazatát vezette, jelenleg magángazdálkodó. Vannak gépei.

− Az államigazgatásba 1958-ban kerültem. Tanácstitkárnak választottak meg Tiszacsécsén. Itt nagyon sok mindent elősegítettem. Befejeztük a villamosítást, megépítettük a kultúrházat, s létrehoztuk a Móricz-emlékházat. Ez utóbbi az alkotnivágyásom eredménye is. Sokat leveleztem érte Móricz Virággal. Majdnem fegyelmit kaptam, hogy a község pénzét ilyenekre költöm.

− 1967-ben egyesült a csécsei és a kóródi tanács, s engem választottak meg tanácselnöknek. Közben elvégeztem a 9 hónapos államigazgatási iskolát, majd a hároméves emelt szintű tanácsakadémiát. Elvégeztem a marxista esti egyetemet, s annak szakosítóit is. Ezek nélkül nem lehetett betölteni olyan tisztségeket, amelyekben dolgoztam. Ezeken kívül könyvelői és pénzügyi szakvizsgákkal is rendelkezem.

− 1979-ig voltam tanácselnök. Ez idő alatt olyanok fűződnek a nevemhez, mint a járdák, kultúrház, óvoda, iskola, egészségház stb. felépítése. Egy új iskolát tornateremmel most sikerül tető alá hozni.

− 1979-ben Tiszabecsre megválasztottak nagyközségi párttitkárnak. Hozzám tartozott Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota, Tiszabecs, Uszka és Magosliget pártalapszervezeteinek irányítása. Mindig ellene voltam az egyesüléseknek, az összevonásoknak. S amikor tehettem, azonnal leváltunk a nagyközségtől, s megválasztottak idehaza elöljárónak, 1990-ben pedig első polgármesternek.

− Örülök annak, hogy sikerül végrehajtanunk a legszükségesebb infrastrukturális beruházásokat, mint az új iskola, a telefon, a gáz, a szennyvíz, az utak.

Mindig igyekeztem jóindulattal közeledni az emberekhez, a legkisebb problémájukban is szívesen segítek. Remélem, nyugdíjas koromban nem kell restellkednem az utánam jövő nemzedék előtt sem, s példával szolgálhatok unokáim, Levente, Máté, s az ezután születendők előtt is.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)