Badar László

Polgármester,

Hermánszeg

Badar László mk.jpgCsengerben született, 1963. október 31-én. Szülei gazdálkodó emberek voltak, őshonos hermánszegiek. Badar Mihály és Kanyó Terézia három gyermeket nevelt fel. Gyermekkorában még volt alsó tagozatos oktatás Hermánszegen, az általános iskola 5–8. osztályát a szomszédos Szamossályiban fejezte be. A mátészalkai gépészeti szakközépiskola tanulójaként megismerkedett a vasas szakma alapjaival. Általános gépszerelő és karbantartó bejegyzés került az érettségi mellé. Kollégista volt, megismerte, megkedvelte Mátészalkát, s érettségi után is ott maradt. A Magyar Optikai Művekben két évig minőségellenőrként dolgozott. Sorkatonai szolgálatát – híradósként – Székesfehérváron teljesítette. A leszerelést követően az Ikladi Ipari Műszergyár fehérgyarmati gyárában dolgozott. Közben szülei hermánszegi gazdaságában segített az esedékes mezőgazdasági munkákban. Házasságot 1986. május 31-én kötött, Gulyás Ildikóval. Felesége dr. Filep Gabriella cégénydányádi családorvos mellett körzeti ápolónőként dolgozik. A házasságkötés után Cégénydányádra költöztek. Nem szakadt meg a kapcsolat a hermánszegiekkel, az akkor még élő szülőkkel. Így mindkét községben otthon volt, otthon van.

Lányuk 1988-ban született. A cégénydányádi iskolában végezte általános iskolai tanulmányait. Innen a mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumba került. Valójában abban a kollégiumban lakik, ahol a szülők is töltötték középiskolás éveiket. Már általános iskolás korában vonzódott a képzőművészethez. A jelenlegi tervek között az informatikustól az állatorvosi hivatásig, több minden szerepel.

A rendszerváltozás nem múlt el nyomtalanul a kis szatmári község, illetve a Badar család fölött sem. Korábbi általános iskolai igazgatója, Bíró Ferenc, az ismét önállóvá vált Hermánszeg polgármestere lett. 1994-ben sikerült megszerveznie a községben a falugondnoki szolgálatot. A polgármester őt tartotta alkalmasnak arra, hogy főhivatású „mindenes” legyen. Örömmel fogadta a felkérést. Az elnyert Mitsubishi L 300-as gépkocsi gazdája lett. A gépkocsivezető falugondnokot dicséri, az odafigyelést, a karbantartást minősíti, hogy a jármű hat éven át szolgálta a községet.

Amikor egykori tanára, igazgatója, polgármestere leköszönt tisztségéről, úgy látta, hogy a megkezdett munka igazi folytatója Badar László lenne. A helyiek kérésére indult az 1998-as helyi választásokon a polgármesteri címért. A választók mellette döntöttek. Folytatta elődje munkáját, az új képviselő-testülettel közösen kialakított tervek megvalósítását. Négy évvel később ismét indult a helyhatósági választáson. Több pályázó közül újra őt választották Hermánszeg polgármesterévé.

A rendszerváltozást megelőzően a Szamossályival közös termelőszövetkezet foglalkoztatta az itt élők többségét. Működött egy konzervüzem is. A változások után az épület önkormányzati tulajdonba került. A korábban megkezdett szociális földprogram gépeinek elhelyezésére és kisebb szolgáltatásokra alkalmas műhelyt sikerült itt kialakítani. A működést 2003-ban segítette, hogy 1 millió 700 ezer forintos pályázatot nyertek. Közmunka és közhasznú munkalehetőségeket igyekeznek kihasználni. Általában 4 közhasznú munkavállalót foglalkoztatnak évente. Kettőt szociális gondozóként, kettőt köztisztasági munkásként. Különösen meggondolandó az igénylés akkor, amikor az önkormányzatnak önrészt kell fizetnie. A munkaügyi központ kínálta más lehetőségekkel is megismertetik a falubelieket. Ketten például képzett szakácsok lesznek 2004-ben, központi támogatással felvállalt keretből. Ez sajnos nem jelenti azt, hogy őket az alig 300 lelkes községben foglalkoztatni tudnák.

Az önkormányzat tervei részben megvalósultak. Hat év után kicserélték a falugondnoki járművet. A 2003-ban megkezdett mezőgazdasági feltáróút építését 2004-ben szeretnék befejezni. Így Csegöldön át rövidebb úton juthatnak ki az országhatárra vezető útra. Megszűnik Hermánszeg zsáktelepülés jellege. SAPARD pályázaton igényelt pénzből tervezik a hiányzó szakasz megépítését. Több uniós pályázatot készítettek. Remény van a kultúrház felújítására, illetve a polgármesteri hivatal kialakítására. A környezetvédelmi hatósághoz elküldték azt a tájékoztatást, melynek nyomán a temetővel szemben lévő területet rendezni lehet. Itt, s a község más részein is tervezik parkok létesítését. A lakosság örömmel fogadta, hogy az önkormányzat falunapot szervezett. Általános vélemény, hogy ezt a kezdeményezést folytatni kell. Szerencsére akadnak szponzorok, akik nagyban hozzájárultak a tartalmas program kialakításához.

A Badar család közel negyven hektáron gazdálkodik. Az évek során sikerült úgy gépesíteni a gazdaságot, hogy csak a jelentősebb kézimunkaerőt igénylő tevékenységeknél kell mások segítségét igénybe venni.

Tiszteletdíjas polgármester, de amikor a község érdekében van tennivaló, akkor mindig a falu érdeke a fontosabb számára.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése