Krakkó Adolf

Polgármester,

Nagyhódos

szszb_01-150_krakko_adolf.jpgA halálra ítélt falu felett mégsem húzzák meg a lélekharangot. Nagyhódost egyetlen tollvonással dobták oda az enyészetnek. Ha valahol tiltja a törvény az építkezést, onnan vándorbotot fognak az önálló fészekre vágyó fiatalok, ott nem tartanak keresztelőt, s gyászmenet is gyakrabban indul az utolsó útra a megboldogulttal…

Mire ez a folyamat lassan, de biztosan kibontakozott, hiába oldották fel az építési tilalmat a múlt év decemberében, már nincs, aki házhelyet kérjen.

A törvényen kívül helyezett Nagyhódos annak köszönheti mégis a fennmaradását, hogy mindig akadt valaki, aki kezébe vette a köz ügyeinek intézését. Krakkó Adolf sem készült polgármesternek, özvegy édesanyja örült, hogy a fia leérettségizett − az ő osztálya volt az első a maturandusok közt a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskolában −, majd kitanulta a rádió-tévé műszerész szakmát. S mint a korabeli fiatalemberek, ő is bevonult. Szeretett volna az anyja miatt a közelben maradni, de Jászberényben, majd Cegléden szolgálta le a 18 hónapot.

− A méhteleki téeszben kaptam munkát, a növénytermesztésben is ugyanúgy kellett dolgozni, mint a műhelyben − eleveníti fel a kezdetet. − Az alma körül forgott minden. A megélhetést is ez jelentette a faluban. Akkoriban a szovjet piacra gond nélkül exportálhattuk a jonatánt. Csak másodállásban javítgattam a recsegő rádiókat, futó képű tévéket.

Az átalakulás zűrzavaros időszak képét vetítette a falubeliek elé. Krakkó Adolf immár főállásban vállalta a javításokat, amikor megkereste a falu akkori elöljárója, Bakos Károly, és szelíd szóval unszolta: jelöltesse magát és legyen polgármester. ők, a tapasztalt öregek segítik, de ő tanult és fiatal, az ő vállai még nem roppannak meg a teher alatt…

Hajlott a szóra, ám egy teljesen más világ bontakozott ki előtte. Még jó, hogy a körjegyzőséget az egyik rokona, a korábbi titkár látja el, s gyakran kopogtatott be hozzá Méhteleken. A közéleti ügyek intézése komoly szakmai tudást is igényel az erkölcsi tartás mellett.

Bele kellett tanulni a költségvetés, az elszámolás, a szociális igazgatás napi aprómunkájába. Türelmesen meghallgatni az idős, megfáradt embert, aki sok évtizedes munka után kénytelen segélyért folyamodni, noha tisztes nyugdíjra joggal tarthatna igényt. A legnehezebbnek bizonyult nemet mondani csupán azért, mert nem jut rá egész egyszerűen.

A fiatal szeretné magához ölelni az egész világot, bebarangolni a hegyeket, völgyeket, oroszlánra vadászni a szavannában, megnézni a sarkcsillagot az Északi-sark fölött, kagylót gyűjteni a tenger mélyéről… Vajon Nagyhódos mit kínál a világ megismerésére vágyakozó fiatal családnak?

− Előbb-utóbb rá kell jönni, hogy láthatunk bármennyit a világból, a nyugalmat, a belső békét nem a nagy felfedezések jelentik. Én most annak örülök, hogy holnap elutazom a családommal a Balatonra két hétre.

Krakkó Adolf töri a fejét, hogy az egyetlen intézmény, az idősek klubja mellett mivel lehetne Nagyhódos hírét eljuttatni messzi földre. Jónak ígérkezett az ifjúsági tábor, ahol egymásnak adták a kilincset az idegen nyelv, a számítástechnika, a sport, a matematika, a sakk, a rajz, a kajak-kenu szerelmesei.

Most éppen nyírbátori gyerekek nevetésétől hangos a tábor. Jóleső érzéssel gyönyörködnek el bennük a meg-megálló, botra támaszkodó hajlottkorúak.

Most viszont azon fáradoznak, hogy a Népjóléti Minisztériumtól kapott egymillió forintot a legokosabban használják fel a tábor modernizálására. Végre lecserélhetik a szakadozott ágyneműt, vesznek székeket a töröttek helyett, jut evőeszközre és étkészletre, s kifesthetik az egészet. Az öt faházban ötven gyereket szállásolhatnak el, és jut hely a kísérőknek is.

− Bármennyire is nehéz a helyzetünk, öregszik a település, azért szeretnénk minél komfortosabbá tenni. A gázt eddig irigykedve néztük másoknál, most jutottunk oda, hogy a környékbeli falvakkal együtt megoldhatjuk. A ránk jutó rész 8,6 millió forint, egy családnak várhatóan 35 ezer forintba kerül a csonk. S utána a bekötés… A telefon pedig a köldökzsinórt jelenti a világhoz, azért 31 ezret kell letenni az asztalra. Igyekszünk minden támogatást felkutatni, hogy ezt az összeget csökkentsük.

Vajon hol van a világ közepe? Ott, ahol a legfontosabb dolgok történnek? Vagy ott, ahol a legszebb a táj, legmagasabb a hegy, legmélyebb a tó? Vagy talán mégiscsak ott, ahol dacolva a pusztulásra ítélt helyzettel, nekifeszülve az árnak, tanultak, dolgoztak, szerettek, éltek és haltak a nagyhódosiak. És apáik földjét a fiúk sem hagyták el.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése