Nagyhódos

Itt Nagyhódoson valóban a világ végén járunk, belül egy hatalmas gáton, a község többedmagával kirekesztődve talán az elkövetkező századok továbbélési reményeiből is. Mert hát ki tudná megmondani, megjósolni, hogy nem fog-e és hányszor fog megismétlődni az a nagy, itt példa nélküli árvíz, amely 1970 májusában egyik napról a másikra durva földhalmokká rogyasztotta össze az itt lakók házait, meleg otthonait, mielőtt földönfutóvá tette lakóit. És mégis! Szilágyi István utcájában a dombos kerthátakon a buja almafákon zömével lóg a gyümölcs, kopácsolás, zetorhang és kutyaugatás, kotkodácsolás kiált a levegőbe, hirdetve, hogy van itt élet, már ugyanúgy, mint a gáton kívüli biztonságos településeken. Állítom, Szilágyi Istvánék portáján többszörösen így van ez. Az összkomfortos, szépen berendezett lakás mögött egy hatalmas szerelőcsarnok, körülötte mezőgazdasági és fuvarozó gépek garmadája. Beszélgetésünk előtt felhegeszt még egy tárcsakereket, majd megmosdik és szívesen beinvitál lakásukba.

− Tisztabereken születtem 1947. július 5-én. Édesapám Szilágyi Miklós, édesanyám Kállay Margit. Már csak anyám él, otthon, egyedül. Általános osztályaimat Tisztabereken végeztem el, miután Budapestre mentem, a 25-ös építőipari vállalatnál ács- és állványozó szakmát tanulni. Hazakerültem, és a tsz-ben kezdtem el dolgozni, ahová apám is járt. A tsz nem a legjobb fizetést adta, az biztos, de jobb megélhetési lehetőség itt vidéken akkor még nem volt. Meg az az igazság, hogy nagy volt bennem a honvágy, s mindig vágytam hazafelé, ha el-elhagytam a szülőfalumat. Nagyon szerettem futballozni, napszálltáig, sötét estig rúgtuk a labdát, mint pulyák, emlékszem. S nekem többek között ez is hiányzott Budapesten, bár ott is jó focista voltam az építők csapatában.

Aztán elmeséli, hogy innen, a tsz-ből vonult be katonának Zalaegerszegre, egy híradós zászlóaljhoz, ahol gépkocsivezető lett. Ez az egység is, mint több dunántúli is, védelem és más harcászati szempontból az első lépcsőbe tartozott. Büszke rá ma is, hogy sok szabolcs-szatmár-beregi fiút soroztak be ide, mivel szófogadók, szorgalmasak és a legjobban megbízhatóak voltak. Megemlíti még, hogy ez időben esett bele az 1968-as csehszlovákiai lerohanás is, amelyben ő nem vett részt, de közelebb helyezték az eseményekhez, Budapestre. Emiatt késett a leszerelésük.

− Leszerelésem után, 1968 őszén beálltam a Volánhoz sofőrnek − veszi át a szót ismét. Rá egy évre megnősültem Nagyhódosra, s azóta itt lakunk. Feleségem Krakkó Elvira. Itt a tsz-ben vállaltam munkát, hét évig, mint gépkocsivezető. Mellette itthon is gazdálkodtunk, öt tehenet tartottunk, este-reggel fejtük, nyáron a szénájukat gyűjtöttük be, tehát kemény munka volt, és mindőnknek az.

Viktor fiam 1970. április 22-én született, éppen az árvíz idején. Alig tölthetett itthon néhány napot, egy zetor pótkocsiján menekítettük őket kispaládi rokonainkhoz. A mi házunk nem dőlt öszsze, azonban annyira megrongálódott − meg az igényeink miatt is, − 1982-ben új házat építettünk, melyben most is lakunk. Építési engedély nélkül csináltuk, mint mindenki más itt, mert itt a gáton belül, ahol lakunk, árterületnek szánták a régi faluk helyét az elkövetkezendő árvizek idejére. Ennek dacára vállaltuk a maradást, mert ez a mi legszűkebb, legédesebb hazánk.

− Fiam ahogy nőtt, cseperedett, elvégezte az általános iskolát és a géplakatos szakmát tanulta ki Fehérgyarmaton. Ezután önálló vállalkozó lett mellettem. Én is az lettem, szállítási vállalkozó 1988-ban.

− Eta lányunk 1972. április 6-án született. A középiskolát a Debreceni Református Gimnáziumban végezte el. Utána sikeresen felvételt nyert a nagykőrösi tanítóképzőben és ebben az évben, 1994-ben meg is kapta a diplomáját. Közvetlen utána férjhez ment és Fehérgyarmaton laknak, kisbabát várnak.

Mint szállítási vállalkozók, három TÜZÉP-nek szállították az építőanyagokat. Kemény munka volt, nem egyszer 1000-1500 mázsa cementet pakoltak át a vagonból a gépkocsira a fiával. A mai napig is fennáll a vállalkozásuk, bár egyre inkább a mezőgazdaságból akarnak megélni. 213 ha földet bérelnek, mind szántó. Főleg búzát, napraforgót és kukoricát termelnek. 25 anyajuhot is tartanak. Szeretnének teheneket is, de a legutolsó beruházásuk igen sok pénzt felemésztett: kombájnt, traktort vettek, gépkocsijaik számát hatra egészítették ki stb.

− Hogy idáig jutottunk, mindhármónk szorgalma, izzadságos, kemény munkája benne van. Még ma is, ha szállítunk, nemcsak vezetjük a gépkocsikat, hanem pakolunk is, rakodómunkások is vagyunk. És még olyan is hozzájön, hogy éjszakákat hálunk a kocsikban árura várva, hogy ne üresen jöjjünk vissza. A feleségem is vállal pluszmunkát az itthoniak mellé: ő vezeti a Túr-menti Ifjúsági Tábort, amit bérbe vettünk ki. Közeli, távoli vendégek jönnek, visszatérően is, mert igen jól érzik magukat, tájjellegű ételekkel, kényelmes faházakkal és a Túr legprímább fürdőhelyével várjuk őket.

(Szatmári Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1994.)