Tunyogmatolcs

Múzeumhoz, állatkerthez is hasonlít a tunyogmatolcsi Tisza Csaba lakása, kertje és udvara. Van itt látnivaló bőven, a gyűjtögetés, az emberi teremtő munka nyomai mindenütt fellelhetők a pincétől a padlásig. Tágas és kényelmes a családi otthon, szépen, ízlésesen van berendezve. Az egyik falon függ a Rákóczi apánkról készült szép, régi festmény, ezt meg akarta vásárolni a Vajai Múzeumnak Molnár Mátyás igazgató. Dehogy adta oda Csaba, hiszen az ő apja is az ő apjától örökölte ezt a szépséges és hazafias érzelmeket árasztó festményt.

A nagy szobában beépített kandalló áll, nyilván barátságos meleget áraszt, ha fával bedurrantanak. Az előszobában műmárvány oszlop marasztalja a tekintetet. Szép, sőt csodaszép itt minden. Ahogy kilépsz az udvarra, örökzöld fenyők nyugtatják szemedet. A hátsó udvaron szinte bábeli hangzavar fogad, de ez nem sérti, inkább kellemesen izgatja a füledet.

Körül csaholnak itt a hosszú szőrű kutyák. A gazda a magyar fajta kutyákat tenyészti. Nem akarja, hogy kipusztuljanak. Magyar pásztorkutya, komondor, puli csóválja a farkát körötted. Tarka kecskék mekegnek egy kerítés mögött. A fehér és a sötét tollú pulyka tarélya elvörösödik, az egyik artikulálatlan hangokat hallat, pár méterrel odébb viszont a némakacsa hallgat. Disznóröfögés, kakaskukorékolás egészíti ki e „szimfonikus zenekar” hangjátékát. Nem rég még lova is volt a gazdának. A kocsiszán most is ott áll a színben. Az eresz alatt bokrosba kötött kukorica sárgállik. Ha lemész a kertbe, diófák, szilvafák katonás sorai közt haladhatsz. E kert a szó szoros értelmében oda rúg ki a Holt-Szamosra. Amikor leérsz a holt ág partjára, azt látod, hogy a stégen most is két horgász várja epedve a kapást. S ha megnyújtod tekintetedet, láthatod a holtág másik partján azt a kastélymaradványt, melyről Petőfi írta, (írhatta) a Falu végén kurta kocsma kezdetű versét.

Állatbarát e ház gazdája. Lovasversenyeken zsűritag szokott lenni. Jogosan büszke arra, hogy nemzetközi kutyakiállításon díjat nyert. Ennyit az állatokról. E röpke írás zömét inkább az ember töltse meg.

Nézzük először talán a felmenőket, az ősöket. Dokumentumok bizonyítják, hogy a Tiszák már az 1100-as években gubakészítő mesterek voltak e vidéken. Egy gubát (a fiatalok, vagy a gyengébbek kedvéért említjük, hogy nagykabáthoz, bundához hasonlít) viselő férfi képe most is a az egyik falon függ.

Tisza Csaba édesapja országos hírű színes egyéniség, érdekes ember volt. Verseket, rigmusokat faragott, meséket tudott és persze népdalokat is. Gyakran látogatták az öreget − Isten nyugosztalja − pesti és nyíregyházi újságírók. Néprajzosoknak, muzeológusoknak is „alanya” volt az öreg. Tisza Csabáné a helyi polgármesteri hivatalban dolgozik. Két fiuk van. Tamás az asztalosmesterséget tanulta ki, Csaba a nyíregyházi tanárképző főiskola negyedik éves hallgatója. A házigazda, Csaba a szobafestő és mázoló mesterséget sajátította el. Nyíregyházán, a jó hírű Fehérvári Andornál tanulta ki a szakmát, aztán mestervizsgát is tett. Mi több: még később a mestervizsgabizottsága tagja lett. Érthető és jogos büszkeséggel mondja, hogy tizenhét tanítványa volt. Tizenhét fiatalt tanított meg a szakma fogásaira. Most egy tablót készít, a 17 tanuló kerül a tablóra, emlékül az utókornak.

Nos, Csaba eleinte ingázott, a nagyvállalatnál, a SZÁÉV-nél dolgozott az árvízig, 1970-ig. Ekkor a helyi vezetők hazahívták, és arra kérték, hogy kisiparosként dolgozzon itthon, illetve a környéken. Első munkahelye az új fehérgyarmati kórház volt.

Több templom felújításában, illetve festésében is részt vett. Egy kicsit túlhajtotta magát, ezért leszázalékolták. Mostanában többnyire otthon van.

Illetve dehogy van mindig otthon. Közéleti munkát végez. Segíteni akarja a helyieket. Enyhíteni akarja a cigányság helyzetét, simítani akarja az ellentéteket. Négy évvel ezelőtt önkormányzati képviselőnek választották, s mint a falu szülötte, a legtöbb szavazatot ő kapta a településen! Sürgeti, hogy munkahelyeket teremtsenek a településen. Élvezi a község lakóinak bizalmát, köztiszteletben áll.

Ápolta és ápolja a hagyományokat. Apjától örökölte az ősök és a történelem tiszteletét. Talán ezért is akar létrehozni egy falumúzeumot. Egy régi, jó módú paraszt házában, illetve kúriáján szeretné berendezni e múzeumot. Mint mondja, a pincéjében és a padlásán már rengeteg anyaga van hozzá és még várja mások ajándékait, gyűjteményeit. Természetes, hogy szakember, muzeológus segítségét is kéri majd a berendezésnél.

Összefoglalva: lendíteni akar községe fejlődésének kerekén, és a múlt emlékeit át akarja menteni a jövő számára. Sokan drukkolnak azért, hogy mindkét terve sikerüljön.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)