Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Tisza János
Alpolgármester,
Tunyogmatolcs
Tunyogmatolcs nagyközség alpolgármestere, Tisza János, nem közalkalmazottnak „készült”, de elnyert megbízatásának szívvel-lélekkel igyekszik megfelelni. Közel fél évszázada kezdte életét a Szamos menti községben. A szülők, az ősök itt gazdálkodtak, illetve dolgoztak a helyi tsz-ben. A Tisza fiúk mindegyike szakmát tanult. Kálmán és Béla, de János is úgy lettek nevelve, hogy első a család, s ezzel egyenrangú a tisztességes munkavégzés.
A tizenéves fiú útja a szomszédos Fehérgyarmat ipari szakmunkásképző intézetébe vezetett. A fehérgyarmati Vasipari Ktsz-ben tanult, s közvetlenül a végzés után a lakatos szakmunkást örömmel fogadták régi munkahelyén. Az 1970-es árvizet követően úgy vélte, Tunyogmatolcs termelőszövetkezetében dolgozva, jobban tud segíteni szüleinek. Mindig is jellemző volt a Tisza családra, hogy ott mindenkinek volt tennivalója a házkörüli munkákban is. Időközben vízvezeték-szerelői szakmunkássá vált, s bekerült a fehérgyarmati Tanácsi Költségvetési Üzembe. Állandóan képezte magát, s úgy vélte: egy mai fiatalnak meg kell szerezni az érettségi bizonyítványt is. A város „tanácsi” lakásainak karbantartását végezte 1980-tól. Ez az év arról is nevezetes, hogy házasságot kötött Somi Katalinnal, akinek a szülei is átköltöztek a határszéli Botpaládról Tunyogmatolcsra. Mint mondják, nagyon megszerették a Szamos menti kedves községet. Igazi tunyogmatolcsiak lettek…
Négy évig engedte egészségi állapota, hogy bejárjon a fehérgyarmati üzembe. Ezek az évek egy újabb erőpróbát jelentettek. Felnőtt fejjel vállalta a gimnáziumi tanulást. Az eredmény nem maradt el, 1983-ban sikeres érettségi vizsgát tett. Sajnos nem vállalhatta tovább a komoly fizikai megerőltetést is jelentő munkát, 1984-ben leszázalékolták. Persze, aki megszokta, hogy reggel 6-ra már Fehérgyarmatra kellett érni, s munka után irány a mező, hiszen 14 jószág várta az ennivalót, nehezen tudta feladni…
Ott maradtak házasságkötésüket követően a szülőknél. Évek múltával vásároltak házat, de itt már csökkenteni kellett a mezőgazdasági tevékenységet is. Maradt a sertés. Hivatásos gépkocsivezetői jogosítványa van, de ezt soha nem használta fel kenyérkereseti lehetőségként. Személygépkocsijuknak viszont ő az egyik úrvezetője… Állandóan gyógyszereken él, rendszeresen kell kontrollra járnia. Nem szívesen lazít. A feleség illetve a lányok szintén dolgoznak a gazdaságban (is). A gépes és egyéb nehezebb munkákban segítenek a Tisza testvérek illetve a barátok.
Tisza János életében a Szamos-gátszakadás 30 évvel ezelőtti eseményei is emlékezetesek, de idén, szinte napra az évfordulón, vesztette el egyik szülőjét. Külön éltek az idős szülők, az ősi portán, de napi kapcsolatban gyermekeikkel, unokáikkal. A nagyobbik (Erika) lányuk ezen a napon „ballagott” a fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskolában. A temetés időpontja egybeesett az írásbelik időpontjával. Az élet azonban nem állhat meg. A nagylány Hajdúböszörménybe, a Pedagógiai Főiskolára készül, de akár halasztás árán is szeretné ötödévben elvégezni a szakiban a számítógépes képzést. A kisebbik leány még a tunyogmatolcsi általános iskolába jár, hetedik osztályos. Óvónő vagy tanárnő szeretne lenni. A két leány, ha kell az aprójószággal foglalkozik, ha kell az állatokkal, de nem vetik meg a határbani munkát sem.
Tisza János nem volt kisdobos, illetve úttörő, de a szakmunkásképzőben tagja volt az ifjúsági szövetségnek is. Bekapcsolódott a kulturális, sport és turisztikai programokba. Hazatérve falujába, sokáig csak csendes szemlélő maradt. 1994-ben úgy vélte, tud segíteni a helyi önkormányzat munkájában. Bízott abban, hogy eddigi élete, munkája alapján elnyeri a választók bizalmát.
Tagja lett a helyi képviselő-testületnek. Ezerkilencszázkilencvennyolcban ismét megmérettette magát. Alpolgármesterré választották. Tiszteletdíjasok irányítják a falut. Feladatul kapta a pályázatok útjának „egyengetését”, a különböző rendezvények szervezésével kapcsolatos tennivalókat. Az eltelt két esztendő alatt másik alpolgármester társa illetve az ugyancsak tiszteletdíjas polgármester munkája által gyarapodott a falu. Az Alkotmány, az Árpád, a Móricz és a Szamosköz utcák útburkolatát felújították. Az etnikai kisebbség lakta területekre elvezették a telefont. Új lámpatestek cseréjére illetve bővítésre is sor került. A mátészalkai Kristályvíz-hez kapcsolódva enyhítettek a lakosság által fizetendő vízdíjon. Őszre szennyvízvezeték lesz a faluban. Egy-egy telektulajdonos négyéves futamidővel, mintegy 740 forintos törlesztést kell vállaljon.
Tisza János alpolgármester nem épít légvárakat. Továbbra is munkálkodni szeretne a közért, családjáért. Bízik abban, hogy lányai is meg tudják valósítani terveiket, s így a kis- és a nagycsalád egyként boldogul.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése